Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1911-06-15 / 24. szám
1221. évfolyam.. szám, ISII. jvinru.s Ixó 15. TÍja,»AT>ATjMI 3b» »Z±|gIH.OPAljM:i EUEDTZZjAZ*. Előfizetési Arak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , _ ‘ / Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-ulcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Iskola és a szülőiház. Junius 14. Mig az iskola nívója napról-napra emelkedik s nem egy kiváló pedagógus azon fárad, hogy tárgyának a legczél- hozvezelőbb módszer birtokába jusson, i addig — sajnos — részben az iskolák | statisztikája, de még inkább maga az i élet, amelyre pedig nevel az iskola, az ' ellenkezőt látszik beigazolni. Ki vitathatná el a mai iskolarendszertől amaz óriási haladást, melyet a modern nyelvek tanítása körül elér, avagy amaz egészséges irányt, mellyel a rajzoktatást terelte helyes mederbe. Mennyivel több gondot fordít ma az iskola a testi nevelésre, mint nehány évtizeddel ezelőtt. Vagy az nem haladás, fejlődés, tökéletesedés, midőn a tanuló nem a könyvből ismeri meg a természetet, hanem gazdagon felszerelt szertárak gondoskodnak arról, hogy a maga valóságában lásson mindent? Ugyanezt tapasztaljuk az összes reáliák tanításánál, melyeknek tekintélyes helyet is ez a kor jelszava biztositott a didaktikában Ma már a földrajz tanára kisebb helyi kirándulásokkal s — ha a növendékek anyagi ereje engedi, egy nagyobb honi tanulmány-kirándulással, vetített diapositivekkel, mindenütt alkalmazott illusztrácziókkal szerez előadásának érdekességet és kedvelteli meg tárgyát hallgatóival. Egyik-másik iskolafaj a „kézügyességnek“ is szentel hetenkint egy néhány órát, hogy a megerőltető szellemi tornát egy kis testmozgás váltsa fel s tanítványainak munkakedvét avval is fokozza, hogy mindegyik fáradozásának eredményét szinről-szinre láthassa. Alig van oly elmélet, melyet nem sajátítanának el tökéletesen a növendékek az iskola padjain s házi feladatul csakis a gyakorlás, beemlézés és rögzítés okoz gondot a tanítványnak. S ha erősítjük állításunkat még avval, hogy e tárgyakat nevelve tanítják, ahogy ; már körülbelül egy éve annak, hogy gr. ' Eestetich, a főváros tanügyi vezetője, a kor szavát meghallgatva az iskola nevelő kötelezettségét Írásban is dokumentálta, egy modern iskolát látunk a maga körvonalaiban magunk elolt. Ezekből tehát az következnék, hogy a mai tanulóiíjuság látóköre, tudása ösz- szehasonlithatlanul nagyobb a nehány évtized előttinél. A fejlődést a haladást, a részrehajlatlan objektivitást nem is tagadja el senki, oda is Ítéli a mai iskoláztatásiak, de nem olyfr irányban, aminőt megérdemelne, ha az a szellemi tőke, j mely az iskolának alapja, kellően kamatoznék. Mi tehát itt ezen a téren az akadály, ami kerékkötő gyanánt útját állja a teljes eredménynek? E kérdésre megfelel a budapesti tanári kör minapi ülésének határozata. Gaál Mózes, Weszeiy Ödön a gyakorlati pedagógia e tudós vezetőinek éles látását ki nem kerülhette amaz áthidalhat- lan nagy ür, mely ott tátongott az iskola, az ifjúság napközi otthona és igazi otthona között. Belátták, hogy nem elég, ha a ta- nitótanár lelkiismeretes munkásságát teljes buzgalommal végzi; nem elég, ha a nehéz munkáját preczizirozó órarend szerint óráit a leglelkiisineretescbben megtartva, „szabadóráit“ fárasztó és szemrontó füzetjavitással tölti el, avagy kísérletezéssel, tanulással tesz eleget tudásvágyának is, hanem munkájában támogatásra szorul a család részéről, a szülők részéről is. Az iskola ennek szükségét régen érzi, de nem respektálja nagy általánosságban ezt a család. Igaz, hogy a mai nehéz megélhetéssel járó sok gond kimentő, elfásitja a küzködő és nevelni hivatott szülőt s nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy ama nehány perczet, melyet a szülő látszólag a családjának szentel, sokszor lefoglalja a megélhetési gond, a jövőre való tervez- getés, de hány szülő van olyan, aki mikor gyermekét valamelyik iskolába beíratja, minden nevelés-tanitási felelősséget is az iskolára ráírat, akár az a gazda, aki valamely birtokát betelekkönyvezteti a vevőre! Hány esetben fogadja a szülő idegenkedéssel a saját és gyermeke érdekében hozott iskolai üdvös intézkedéseket. Hányszor üti .agyon a szülő, mint nevelő, hosszas iskolai fáradozások eredményét ! Az iskolai és családi nevelésnek teljes összhangban kell tehát lennie, már A „Nagybánya“ tárczája. Király voltam . .. Király voltain s lehullt a koronám! Ó, nincs többé virágzó rózsafám. A koronám a porban összezúzva, A rózsafám fonyadtan, megfakulva, Jfem virít a nap hideg sugarán. Király voltam, lehullt a koronám. Ne szánjatok azért meg, óh., ne még, Van még e földön király-lány elég, Ki koronát rejt díszest, ragyogót, Hogy ékítsen vele egy álmodét, És úgy merengjen fájdalmas dalán. Király voltam, lehullt a koronám . . . Gr eg oir. Ámen. — Irta: Kincs István. — Amen magyarul annyit tesz, hogy punktum, porzót rá. Az amen után még a miatyánkbó! se lehet kivakarni már egy szót is. És ha a magyar ember mondja rá valamire az ament, abból meg épen kevesebbet engedhet, mint Pilátus a zsidóknak; pedig azok csak a kereszt föliratát akarták megváltoztatni. Ezt igy kívánja a böcsület. És Ercsi Gábor böcsület dolgában nem alkudhatott. Ha minden ember kapott egy talentumot az Úristentől, akkor az, amelyik Ercsinek jutott, bizonyosan öregebb lehetett a többinél. Mert olyan szóbeli tehetség, amilyennel ő dicsekedett, nem minden gyalogfenyő-bokorban nő. Az apjától örökölte azt a tudományt. Ezzel pediglen sokat mondtunk. Hiszen az öreg Ercsi épen arról volt hires megyeszerte, hogy kortes korában egy megyei restauráción három viczispánt agyonbeszélt. A fia már kikopott a régi vármegyéből. Hanem azért nem takarta kendőbe a maga talentumát. Beszélt, hogy busz ember is alig győzte hallgatni. Beszélt ökörről, csikóról, szénáról, búzáról, de legeslegtöbbet a maga feleségéről. Úgy el tudta dicsérni a szépségét, magasztalni a jóságát, hogy aki hallgatta, hitet mert volna ra tenni, miszerint úgy élnek Ercsiék otthon, akár két szerelmes anyagalamb. De sok asszony megirigyelte attól az Ercsinétől ezt a derék urát. Mert hogy fehér holló manapság az az ember, ki a maga feleséget dicséri, az olyan mint a kétszerkettő. S aztán melyik asszony ne szerette volna, hogy őt az ura dicsérje? Ercsiné nem szerette. Különös biz az, de szóról-szóra úgy van. Ez az asszony olyan furcsán érezte magát, mikor hírül hozták neki, hogy az ura már megint az ég millióm csillagai között keresgél, hogy őt velők összehasonlítsa. Aztán hogy is ne! Azt a ruhát kell folyton mosni, amelyiken sok a folt, tartja a közmondás. Az ő ura pedig annyit mosta már őt, hogy ha netán szerecsennek született volna, hát most már sokkal fehérebb lenne az égencsuszó bárányfelhőnél. És sokszor mintha abban a dicséretben gúny, keserű gúny lakozott volna! Megtörtént, de hát hol is ne történnék meg, hogy Ercsiéknél a békekontrektust egyik vagy másik megszegte. Az ég is elborul közbe-közbe. A szellő se suttog mindörökké, néha tuiharsogja a vihar dörgő szava. No hát Ercsiék se turbé- koliak mindig szerelemszőtte ábrándokról. Néha hadat izentek egymásnak, ha nem is lőcscsel, vasvilíával, mégis veszedelmes fegyverrel, az obstrukczióval. Mind a ketten csípőre tett kezekkel állottak síkra egymással szemben. S azután olyan szónoklatokat tartottak egymásnak, melyekből sok honatya tanulhatna. Tartott pediglen ez mindaddig, mig az egyik be nem adta a derekát. Az húzta a rövidebbiket. S ez történetesen mindig az asszony volt. Hiába pingálják a régi képeken az asszonyokat hosszú nyelvvel. Ha férfi tanul bele a nyelvetés mesterségébe, akkor hiszen gyehenna fehérnép kell hozzá, hogy letorkolja. Ercsin legalább a felesége kifogni soha nem tudott. Hanem azért még nem ment neki a falnak
