Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1911-06-08 / 23. szám
2 NAGYBÁNYA 1911. junius 8 Gyermekvédelem. Junius 7. Aki a magyar jótékonysági és igy a gyermekvédelmi egyleti életet figyelemmel kisérte, tapasztalhatta, hogy meglehetősen régóta sok egylet működik és hogy az utóbbi években az egyletek száma rohamosan nőtt. Ez íermésze- 3s, me •' a gyorsan szaporodó társadalmi bajokat, különösen a városok nagyobbodásával járó nyomort enyhíteni kellett és miután mindig van jószivü ember, egyik jótékony intézmény a másik után lépett életbe; sőt legrégibb egyleteink többnyire felvették programmjukba a karitativ gyermekvédelmet is. De valljuk be őszintén, nem mindig abban az egymásutánban, abban a sorrendben léptek életbe, mely az egészséges, fokozatos fejlődés szempontjából kívánatos lett volna. Nem anv- nyira jól megfontolt, előre megállapított rend szer szerint, mint inkább az egyéni emberszeretet sugallta lelkesedés folytán keletkeztek. Ennek következménye nem csak az volt, hogy a gyermekvédelem egy-egy ága teljesen kimaradt a sorrendből, hanem az is, hogy a létező egyesületek, működésük közben a kiegészítő intézmények és a végrehajtási intézkedések újabb és újabb hiányát érezték. Pedig az emberszeretet apparátusa csak úgy képezhet egy teljes egészet, csak akkor működhetik nagy eredménynyel, ha a humánus intézmények és intézkedések egymást minden irányban kiegészítik. Bármilyen szépen és nemesen működjék is egy egy karitativ egyesület, nagy eredményeket, egy társadalomban, egy nemzet életében észrevehető javulást csakis tömeges mentéssel lehet elérni. Hogy ezt elérhessük: helyes összmüködésre és jó preventív rendszerre van szükségünk. A preventív rendszer követeli a helyes diagnózist. Ha ama sok lelki és testi betegségnek, az úgynevezett gyermeknyomornak okait kutatjuk, meggyőződhetünk majdnem minden egyes esetben, hogy a gyermek veszélyeztetését vagy pusztulását megelőzte a család hiánya, vagy züllése. Alkoholizmus, tuberkulózis terhelik a családot, terhelik tehát a gyermeket már születésekor. Rossz élelmezés, túlzsúfolt lakás, tudatlanság, elkeseredés, erkölcstelen és sokszor bűnös környezet okozzák egész nemzedékek de- degeneráíását. Csak akkor gyakorolunk igazi gyermek- védelmet, csakis akkor várhatunk nagyobb eredményeket,ha nemcsak utólag segítünk és ápolunk ott, ahol már baj van, hanem ha a sors- üldözött gyermekek s az egész emberiség ellenségeivel felvesszük a harczot az egész vonalon. Azt a milljőt, melyben százezrek felnőnek, melyben legfogékonyabb éveiket töltik a gyermekek, ezt kell egészségesebbé, jobbá tenni. Minden törekvés, mely a szegénysorsu család létfeltételein segít, egyszersmind praktikus gyermekvédelem. Ha valahol a világon, úgy Magyarországon van szükségünk praktikus preventív gyermek- védelemre. Az első kezdet nehézségein már túl vagyunk. A nehéz gazdasági viszonyok daczára sikerült az uítörés, a pionirmunka. De előttünk áll: az elért eredményt fenntartani és továbbfejleszteni. Ebben a sok és nehéz munkában, ebben a harczban, mely nemcsak a gyengét védi, hanem amelyben offenzive küzdenünk kell minden ellen, ami nemcsak a nemzeti jólét, banem az egész emberiség ellensége, ebben a nagy harczban sok morális és anyagi erőre van szükségünk. Mindenki segíthet bennünket, mindenki hozzájárulhat e munkához. Nem egyesek lelkesedése, hanem az összes individiumok lelkiismeretének felébredése fogja a szociális kérdéseket — ha nem is teljesen — megoldani, de minden esetre javulást hozni! Dr. Edelscheiiu-Gyuiay Lipót. Tűzvész Remetemezőn. Junius 7. Remetemező szatmárvármegyei virágzó községnek szomorú pünkösdje volt. Ünnep szombatján, e hó 3-án délben V 2 12 órakor eddig ismeretlen okból kigyulladt a Zách György istállója, mit üzleti raktárnak is használ s a tűz a nagy szélben rohamosan terjedt úgy, hogy délután 2 órára, mikor emberfeletti erővel sikerült a tüzet elszigetelni, 21 telek összes épületei, mintegy 60—70, földig égtek. A rettenetes tűzvész idején a lakosok legnagyobb része a mezőn dolgozott. 1/a 12 órakor hatalmas füstoszlop és láng csapott tel a község legforgalmasabb helyén. Par perc alatt több épület állott lángokban. Az óriási hőségtől lehetetlenség volt az utcákon járni. A mezőről hazafutott lakosok jajveszékelve "futkostak égő házuk körül, tehetetlenségükben kezeiket tördelve. Pap Antal, körjegyző telefon és futárok utján hirtelen csendőrséget és fecskendőket kért a szomszédos községektől. Szinérváraljáról nyomban útnak indítottak a fecskendőt. Azonnal a helyszínre ment Báthy Lajos szolgabiró több hatósági emberrel, kik már ott találták erős munkában Bay Miklós főszolgabírót, ki hivatalos útjáról hazatérőben értesült a borzasztó tüzveszedelemről. A hatósági személyek s a csendőrök erőmegfeszitésének nagy része van abban, hogy az egész község el nem hamvadt. De legfőbb érdeme van a község földes urának, Ujfalussy Miklós cs. kir. kamarás, honvéd huszár százados, nagybirtokosnak, ki, mint a nép a körvonalai bontakoztak ki az éjszakában. Előbb a kis leány vette észre. — Te Dini, nézd ki jön olt! rebegte félénken. — Hol? én nem látom. — Ott egyenesen ! és kezével a közeledő felé mutatott. — Talán csak nem rendőr? szólt ijedten a fiú. És mind ketten reszketve húzódtak közelebb a hideg közfalhoz, hogy kikerüljék a rendőr figyelmét. Az alak pedig közelebb és közelebb jött, mig végre elhaladt mellettük anélkül hogy észre vette volna őket. A fiú felsóhajtott: — De jó, hogy nem rendőr volt, mert most bevitt volna minket! A idegen tőlük nem messze megállt és merően bámulta a Duna hideg hullámait. A két árva pedig figyelemmel nézett reá és a leány halkan súgta a bátyjának: — Nézd Dini, mit csinál az az ember. Ebben a hidegben leveti a ruháját! — Hallgass! szólt a fiú, mert észre vesz minket. És szorongva lesték a történteket. Az idegen pedig levetette a kabátját, melléje tette a kalapját és lement a lépcső legutolsó fokára, ott megállt kissé, azután egy loccsanás és az idegen eltűnt a Duna habzó hullámai között, amelyek sietve igyekeztek elhagyni Pestet. A két árva megdermedve a félelemtől nézte, hogy mi történt és egyik sem tudott megszólalni. — Láttad ? kérdezte végre a fiú, — Láttam 1 felelte a leány egészen bátyjához hajolva. — Nem félsz? Gyerünk nézzük meg, valaki beugrott a Dunába. — Nem félek! válaszolta a leány és fölkeltek, hogy megnézzék mi történt az öngyikossal ? Odaértek. Egy kabát meg egy kalap feküdt a földön, de már az ember nem volt sehol sem, elnyelték a Duna hullámai. — Te Dini, vigyük haza ezt a kabátot, jó lesz az apuskának. — Én nem bánom, legalább most is beía- karozhalunk vele, szólt minden izében még most is reszketve a fiú. Merően, mozdulatlanul nézték a Duna habzó hullámait. Hátba föltalál bukkanni még valahol f De hiáha! ügy sem tehetnek semmit. Segítségért kiabáljanak, vagy rendőrt hívjanak ? Nem tehetik meg egyiket sem, mert mind a kettő veszedelmes volna rájuk nézve. Csak néztek, néztek .. . megdermedve, tétlenül, mig egy hideg s hatalmas szélroham vissza nem kergette őket helyükre, a hid egyik zugába. Ismét összebújtak. Most még jobban resz- kedtek. A hideghez még hozzájárult a félelem is. Dideregve dugták össze borzas fejüket, mig végre a uagy izgatottságtól és fáradságtól lassan elaludtak ... Másnap csakugyan szerencsés napjuk volt. Az idő megváltozott. Nem volt már olyan dermesztő hideg és a metsző szél is elállt. Egészen alkalmas idő voit a koldulásra. Sokan sétáltak az utczán éa csak úgy hullottak a piezulák a védője, barátja, testvére működött a mentés körül. Rettenthetlen bátorsággal párosult emberszeretete bámulatos munkára ragadta Ujfalussyt. Ö maga dézsákat cipelt, öntözött, buzdított és mindenütt, a legveszedelmesebb helyeken is első volt az elsők között. Kitűnt a mentés körül Kremnyicky, pályafelvigyázó, ki képzett tűzoltó s igy szakszerű utasításokat tudott adni a pusztító elem ellen küzdőknek. A szinérváraljai csendőrség is kivonult a tűzhöz, bár oda jutásuk kocsi hiányában nagyon meg volt nehezítve. A mentés közben megsebesülteket Bajnóczy Géza, szinérváraljai járásorvos részesítette orvosi segélyben. Ujfalussy Miklós volt az első, aki kastélyából olajat, vattát hozatott a színhelyre és maga kezelte a sérülteket, mig az orvos megérkezett. A kár igen nagy. Jóval meghaladja a 100,000 koronát. Amit útjában talált a nyugatról keletre vonuló tűz, mindent elpusztított. A házak földig égtek. Még egy méternyi darab fa sem maradt épen. Amerre a tűz elvonult, az élőfák mind kipusztultak. Toronymagasságig csapkodott a láng és elégetett minden veteményt a kertekben. 21 telek sivár pusztasággá lett pár óra alatt, ltt-ott mered az égnek egy-egy élőfaemlék, szomorú fejfájaként a kiégett életnek. Sertések, borjuk, tömérdek aprómarha odaégett. Elégtek a bútorok, az összes ruházati cikkek, élelmi szerek. Úgy maradtak a szegény károsultak, ahogy a mezön dolgoztak. Sem egy betevő falatjuk, sem egy öltözet ruhájuk! Könnyet facsaró kép! Egy-egy ember egy szál ingben, gatyában köpanyélre támaszkodva sir elpusztult otthonának megsze- nesedetí romjain. Özv. Osán Jánosáé 3 napra a büdössári fürdőbe ment. Távollétének második napján ütött ki a tűz, mely az ő házát is földig elhamvasztotta. A ládában volt 700 korona megtakarított pénze, az is oda égett. A legsajnálatosabb az anyagi veszteségnél az, hogy a 60 épület közül csupán 4 volt biztosítva. Mentés közben súlyosan megsérült Stef György. A lábszárain térden alul súlyos égési sebeket szenvedett. A sérülések életveszélyesek. Megsebesült többé-kevésbé súlyosan Kodáez György, ki jobb kezén az ujjait égette meg, továbbá Stef Gyurka a Miklósé, Moldován László a Gergelyé és Pap János. Mig Stef György kínos fájdalmai között rettentő lelki állapotban semmivé lett vagyona miatt is kesergett, egyszerre|eszébe jutott, hogy hol van egyetlen gyermeke, László, ki az uj pár csizmájáért rohant be az égő házba. A falubeliek közül többen azt mondták, hogy Barla- falu, mások, hogy Balotafalu irányában látták menekülni. Vasárnap reggel takarították el a még égő gerendákat s egyéb romokat a Stef György lakáshelyéről, amikor szivetrepesztő felfedezéshez jutottak az emberek. Az egyetlen gyermek, a 17 éves derék fiú megszenesedett teste életíerongyos sipkába. Akadt olyan is, aki ezüstöt adott. Nagy ritkaság ám ez, ebben a világban I Estére kelve a sipka béléséből vagy 80 krajezár került elő. Mire a fiúnak olyan nagy kedve kerekedett, hogy a leány nem győzle figyelmeztetni: — Vigyázz Dini, te vesztedet érzed ! — Ugyan ne beszélj olyanokat! Hogy ne volna jókedvem, mikor ma olyan szerencsés napunk van. Már rég nem emlékszem ilyen szerencsés napra. — Úgy látszik az az öngyilkos ember kabátja hozta nekünk ezt a szerencsét, tette hozzá nevetve a fiú. — Az könnyen meglehet, válaszolia Marinka, mert már én is hallottam, hogy az akasztott ember kötele szerencsét hoz. Az igaz, hogy ez nem akasztotta fel magát, de hát nem lehet tudni, mi hozta meg a szerencsét! Amilyen mértékben közeledtek haza, éppen olyan mértékben fogyott a kedvük, ügy, hogy mire haza értek, mind a kettőnek elmúlt a jókedve, mert a mostohával nem lehet ám úgy beszélni! Szepegve álltak meg az ajtó előtt. Ki tudja nincs-e rossz kedvében a mama? Végre mégis bementek és egy fillérig beszámoltak a koldult, pénzzel. — Mamuska? szólalt meg remegő hangon a fiú, hoztunk apuskának egy kabátot is! — Micsoda? honnan vettétek, hiszen ez az apátok kabátja! — Az apuskáé ... mi ezt úgy találtuk a . . . parton . . .
