Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-05 / 1. szám

1911. január 5.

NAGYBÁNYA

3

már egy igazán intelligens magyar revűre, amely semmi politikai vagy irodalmi pártnak nem áll szolgálatában, hanem csak egyért küzd: a szérte- szórl, széjjelforgácsolt magyar erők egyesítéséért.

Ilyenek a vezérek. Most következnék a redakczió: a munkatársak serege. De már az eddig vázolt kép is eiéggé bemutatja a metódust, ahogy a Magyar Figyelő készül.

Társadalmi problémák.

Január 3.

Legnagyobb élvezet beülni egy szobába, távol a zajtól s mint egy önmagunk sugarától megvilágítóit tárgyat szemlélni a világot, a társadalmat, az életet.

Az ember rabja a társadalomnak, a földnek s igy az életnek is.

Az embernek nem adatott meg, hogy szárnyaival felemelkedvén a magas régiókba, biztos és szabad távlatból szemlélhesse a rögöt, melyből élet leszen s melybe az élet száll.

Az élet szépsége s a föld pompázó zöldje egyformán titok. S az emberek legnagyobb része is vak, avagy nem lát. S a vak embereket mégis meg kell tanítani az élet szépséges szép titkait látni s a sánta embereket meg kell tanítani az élet rögös utjain járni.

Az én erőm azonban gyönge ahoz, hogy csak egy valakit is látni és járni tanítsak. Ha a mostoha sors megtagadta valakitől a sebes röptű elmét, a szinérzéket, a tudni vágyást, az önálló gondolkodást, az élet utjain járni tudást s a látást, hogy az életutakon terpeszkedő mocsarat kikerülni tudja, azt én nem vagyok képes »látni- járni« oktatni.

Legnagyobb művészet: az élet legalkalmasabb helyén elhelyezkedni tudni. S az életküzdelem nem egyéb, mint harcz az élet eme alkalmas, fényt adó pontjainak elnyeréséért.

Minden embernek vágya az életét rózsá- sabbá, pompázóbbá tenni. Ez a vágy ad erőt, energiát, hogy az életnek elénk toluló rengeteg és vészes akadályai ellen küzdjünk s hogy sikeresen küzdhessünk. S az élet ág-bogai oly finom nüanszokkal, az emberi szemnek láthatatlan végzet-fonalakkal kötik össze, hurkolják meg és lánczolják oda a tévulakat jelző póznákhoz, oly akaratlanul és öntudatlanul vezetik, viszik az embert oda, ahol a pusztulás, a sivárság, a bűn és minden rósz tárt karokkal várja, hogy a legfinomabb lelkű s a legaczélosabb idegzetű s legjobban felkészült ember is néha megdöbbenve áll meg és sikoltozva jajgat az élet suiyloló ökle miatt.

Az élet, de különösen a társadalmi élet tele van apró, rejtett hibákkal, akadályokkal s ezekből, mint a polip karjai, nyúlnak ki a végzetfonalak. A nem vigyázó, tudatlan és tanulatlan ember pedig csetiik-botlik és nem tudja elképMég egyszer rászóltam a gyerekekre.

— Meg ne halljam, hogy kínozzátok!

Azzal otthagytam őket s neki vágtam a

tiszapartnak, szembe a széllel.

Hanem a vércsét nem tudtam kiverni a fejemből.

Másnap reggel megint lenéztem az alsó tanyába. A gyerekek szanaszét voltak. Pista a góré előtt játszott a gyepen másik kettővel. Építettek tengeri-csutkából. Az apja kaszát kalapált. Oda mentem.

— Hol a vércse, Pista?

— Megdöglött — mondta a gyerek egykedvűen.

— Pedig még eljátszottak volna vele egy pár napig! — mondta az ember.

Gondolatok.

A szerénység a nagyok kislelküsége és a hősök gyávasága, melylyel a szerénytelenség látszatát iparkodnak magukról elhárítani.

*

Hivaikodva^büszkélkedünk vele, hogy nemzetünk bölcsője Ázsiában ringott és éktelen dühre gerjedünk, ha rámondják, hogy meg is látszik rajtunk.

*

A tehetséget igen különböző adagban osztják ki az emberek között odafenn: miért ne szabadjon tehát a hírnévért különböző eszközzel küzdeni ?

zelni, miért keserű és szerencsétlen az élete, miért nem tud úgy boldogulni, mint más embertársa, holott sokkal többet dolgozik, lelkiismeretesebb, becsületesebb.

E rovat czélja a társadalom s az egyéni élet apró, de gyakran nagy fontosságú hibáit, botlásait, bűneit felkutatni s a boldogtalanság eredő okaiként odaállítani, hogy szemlélődni s az élet és társadalmi lömegjelenségeket megfigyelni nem tudó, vagy rá nem érő ember másoktól megmutatva lássa azt, aminek okát gyakran nem képes felkutatni, de legtöbbször akarni sem akarja.

Az élet s a föld oly sok, oly végtelen sok örömöt kínál. Eddig az volt a divat, hogy megmutatták : mi a szép, mi hoz örömöt, meghatározták a jónak fogalmát. Megmutatták, miként kell szépen élni, persze csak teoretice. És az ember nem javult. Az ember nem akarta észrevenni a földi jókat s csak az égi régiókat kutatta igaz bensőséggel. Ma már újra a föld kultusza dívik. A földhöz, természethez tértek vissza tudósok, művészek. Sokféleképen próbálták a jó és helyes útra terelni az embereket. De a jó láttára nem lettek jobbak. Most megkísértik megmutatni azt: mi a rossz, mi a csúnya. Hogy elvegyék a rossztól, csúnyától a kedvüket. Hátha igy elébök állitván a csúnyát és szépet, eszükhöz térnek. Hogy mi lesz, majd elválik. E rovat is egyoldalúan és tudatosan fogja keresni az emberek hibáit, botlásait, bűneit.

Az élet szépségei ma még mind titok. Sötéten és mogorván bolyongunk az élet sötét és mogorva utain. De már tudjuk, hogy kincseken fapodunk! Az élet kincses tárházai már megnyíltak előttünk, de még nem akadt bátor ember, ki beljebb merjen hatolni. Milliónyi ember véres verejtéke hull addig, mig egy is akad.. . Mindegy! Utunk az ég s álmunk a jövő felé mulat.

Addig azonban beülök a szobába, távol a zajtól s mintegy önmagam sugarától bevilágított tárgyat: szemlélem a világot, a társadalmat, az életet.

F. Boldisár Ferencz.

Színház.

Az utolsó héten mintha minden jobbra fordult volna, ismét a kezdetbeli nívós előadásokban gyönyörködhetett a közönség. Sok elemi csapás érte az igazgatót az utóbbi hetekben és ezek hatással voltak az előadások kvalitására. Nagy részéről nem tehet, de amik rajta múlottak, azokon segíteni igyekezett és meglehetős sikerrel. így a karmester-kérdés valóságos óriás kígyóvá nőtte magát, a sok hercze-hurcza végre is vígjátéki megoldási nyert. A direktor és a karmester újra meglelték egymásban a becses Cohinoor gyémántot és az édesgető szóra »Mihály, gyere haza, minden meg van bocsájtvarí, a karmester ismét kezébe vette az eldobott, illetőleg a színpadra feldobott pálczát. A heti műsor úgy az előadott darabokat, mint az előadásokat tekintve, sikerültnek mondható. A karmester visszatérésével újra az operett dominált. Nagy ünneplésben volt része a társulat primadonnájának, Szabadosuknak búcsúfellépte alkalmából, nemkülönben Nyarait és Sugárt hálás közönségük jutalomjátekuk alkalmávál lelkes óváczióban részesítette. E jutalomjáték volt az utolsó előadás az évadban s utánna bezárulnak a színház kapui, hogy a sok műélvezetbe kifáradt közönség idegeit kipihentesse.

Szerdán meglehetős telt. ház előtt Rubens nagyhatású operettje, Balkán herczegnöje került színre. E kaczagtató jelenetekben gazdag és a pikantériától sem irtózó darabot elég jó össz- játékban mutatta be a társulat. Az énekszámok is pompásan sikerültek, sőt a zenekari kíséreten is valami határozott biztosság volt észrevehető. Az est sikere mindenesetre Rikisch Kató nevéhez fűződik, aki Stefánia szerepében ismét rászolgált a közönség elismerésére. Ha játékában egy kissé nem is volt elég lelkes, precziz nagyhatással előadott éneke kiváló muzsikális készségről tesz tanúságot. De a többi szereplők is kitettek magukért. Mészáros ismét temperamentumos játékával bájolla el a közönséget, igen jók voltak még Perényi és Tárnái is. Perényi különösen szépen sikerült énekszámaival jrzoigál rá a tapsra. A férfiak közül legnagyobb elismerés Kordát illeti diszkrét játékáért és tónusos énekéért. De nem hagytak kívánnivalót a

többiek sem: Demeter, Nyárai, Szabados, sőt ha mindenkit megakarnánk dicsérni, úgy még a műszaki személyzetről sem volna szabad megfeledkeznünk : még a kellékes is pompásan oldotta meg feladatát. Mint érdekes apróságot említjük meg, hogy ép ez este, ép a Balkán herczegnöje czimü operettben vendégszerepeit a társulat dívája, Görög Olga Szatmáron kitűnő sikerrel. A zenekart Wiesmüller vezette.

Csütörtökön műsorváltozás történt. Bataille hatásos drámája, A botrány helyett Molnár Fe- rencznek Európaszerte ismert vigjátéka, Az ördög került színre. A változás oka Ungvári megbetegedése és Vidor Józsefnek, a szatmári színtársulat tagjának megérkezése volt. Vidort városunk közönsége igen jól ismeri már úgy Szabadhegyi, mint Krémer színtársulatából és ez okozta, hogy a nagy sebtében kiragasztott plakátok daczára is oly nagy számban jelent meg a színházban. A czimszerepet oly művészi tökéletességgel, senvergéstől ment természetességgel alakította, hogy fővárosi művésznek is becsületére válott volna. Mi annak idején is Vidor tehetségéről és szorgalmáról mindig a legjobb véleménynyel voltunk és most is azt merjük állítani, hogy vidéki színtársulatoknál tehetségesebb ember akad talán Vidornál, de szorgalmasabb ember semmiesetre. A vendégszereplő művészt a közönség számtalanszor hívta lámpák elé. A többi szereplők közül kiválott Földes (János), Benes Ilona (Jolán), Perényi (Elza) és Szabadosné (Selyem Czinka),

Pénteken, ez idényben harmadszor a Varázs- keringő került színre, mérsékelt helyárakkal.

Szombaton, Szilveszter estéjén nagy kabaré volt változatos műsorral. A társulat legjobb erői szerepeltek és el lehet mondani, hogy a szin- lapon hirdetett »fehér est« jelleget megtartották. A számok ügyesen sikerültek. Szabadosné, Perényi Sári, Görög Olga, Mészáros Aranka a szokott kedves modorukban énekeltek. Nagy hatást keltett Szabadosnégraeziózus táncza és Baranyai Mariska temperamentumosán eljárt toborzója. Korda mély érzéssel előadott magyar dalai szinte könnyekig meghatották a közönséget. Nagyon tetszett Jámbornak a Parasztbecsületből elénekelt áriája. Ismételjük, amit róla már egyszer mondottunk: kellő képzés mellett sokra viheti. Frenetikus tapsokat kapott Nyárai kupiéiért és kutyanyelven beadott búcsúszava stilszerü volt. Demeter apró mókái még jobb kedvre hangolták az amúgy is vidám hangulatú nézőket. A komoly elemet Földes és Vetlényi képviselték. Az előbbi Kis József egy gyönyörű költeményét (Tűz) szavalta, mig Vetlényi saját csípős verseit mondta el. Vetlényi iró ember és müveit maró gúny és csípős sarkazmus jellemzik. Igazán sajnálhatja a közönség, hogy ezeket a szellemes bökverseket a nagy zajban nem hallgathatta végig. Az énekszámokat részint a zenekar, részint Hi- kisch Kató kisérte zongorán és nemcsak rutinos énekesnek, hanem ügyes zongorajátékosnak bizonyult. Nem szabad elfeledkeznünk a társulat nagydobosáról sem, Schott Gyuláról, aki a fejlett technika szédületes gyorsaságával adott elő fa- czimbalmon néhány virtuózdarabot. Ez az ember a zenekarban egymaga egy egész kis zenekart képvisel. S megértük volna, ha sokáig itt marad a társulat, hogy a zenekari tagok egymásután való meglépése következtében az operettelőadásokat Schott Gyula zenekarkisérete mellett élveztük volna végig. A direktor maga igen ügyesen töltötte be a Conferencier tisztet ős valóban frappáns és szellemes riposztjaival a közbeszólásokra számtalanszor mosolyra késztette a publikumot, de a közbeszóló rovására. A kabaré után táncz kerekedett a nézőtéren, ahol egyébként az előadás alatt asztalok voltak terítve. S bizony nagyon sokan akadtak, akik czigányzene mellett »beletánczoltak« az újévbe.

Vasárnap délután félhelyárakkal Szigeti József Rang és mód czimü drámáját adták, mig este Szabadosnébucsufellépteüi Lili került színre. Valóságos ünnepi előadás volt. Annyi közönség tán még a megnyitón sem jelent meg, mint a mennyi dédelgetett kedvenczének, Szabadosáénak búcsújára összegyűlt. Lili kedvencz darabjuk a primadonnáknak, hisz nemcsak a darab, de maga a főszerep poetikus szépsége csábítgatja az ambicziót a kreálásra, Lili mint ábrándos kisleány, majd kívánatos asszony, végre az egyszeri botlásért vezekelő szigorú nagymama mind oly alakok, amelyeket utánzás nélkül, önálló felfogással játszanak a színésznők. Elmondhatjuk a bucsuzóról is, hogy a szerepet szintén önállóan