Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1911-05-18 / 20. szám

r'TT^"" -*„ -y I

122:. évfolyam. ISII. m.á,j-u.s Ixó IS. 20-ils: szám,

TÁMSaAD ATjMX ás Sasáx>IHOZ>AIiMZ -H=TBW»TT. AT»Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉGLY MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is.

Háziasság és nyilvánosság.

Május 17.

. ■. Alig merünk e kérdéshez hozzá nyúlni, hisz az emberek manapság outward life-t, ki felé való életet élnek, másrészt a nagyváros fejlődésében ugyanaz a kapítalisztikus tendenczia nyilatkozik meg, mely a tőkével bírókat aránytalanul iheggazdagitja, a vele nem birókat pedig aránytalanul elszegényiti, minek következtében a nagyvárosok lakossága aránytalanul nő, a vidéké aránytalanul stagnál. A nagyváros élete magában véve is ellensége a háziasságnak.

Egy régi mondás, ma szinte észre sem vesszük, hogy a vallás mellett, a házasság, a jog mellett a ház, a házi tűzhely az emberi társadalom alapja. Hogy ez igy van, bizonyítja az, hogy az ezen alapok ellen való valamennyi támadás csak a tegnap forradalma volt, melyet a holnap — vezetőivel együtt elsodort.

De, hogy ez méginkábí) igy van, bizonyítja a parasztság társadalmi vizsgálata. Már csak külsőleg is egy társadalmi rend sincs annyira otthon, mint a parasztság. Vegyük ezzel szemben a polgárság házonkivüliségét. Minden hivatás, minden kör, estély elvonja otthonától. Ami a családban ünnep, ami leikének lendület, mindaz, mi embert nevel, vagy elront, házán kívül esik meg vele.

A ház ét- és alvóterem, legritkábban a munka helye. Ha most még a negyedik rend életére nézünk, az egyenesen hajléktalan. Gyáron, korcsmán és sörcsarnokon kívül legfeljebb az utolsó házak állnak rendelkezésére!

Az óvoda elrabolja a tehetősebbek, a gyermekvédelmi egyéb intézetek a szegények 3—5 éves gyermekeit.

Felsőbb társadalmi osztályok a kettős házrend hívei, az életnek városira és falusira való szakításával. Az intelligencia otthon szinészkedik és a színházban adja az otthonát.

A középosztály számára az idegesítő lakás és tartózkodásváltozás lelki feszültséget teremt, amely a lelki békét, a családok nyugalmát sokszor örökre földulja. Ebből indul ki a magyar kormány legújabb, igazán humánus terve, hogy tisztviselő, ki valahol megszokott, ne légyen elhelyezhető.

És az álkultúra azzal hivalkodik, hogy azzal tökéletesedik az ember, hogy mindent megtapasztal. Az igazság pedig, hogy semmit som '•‘Tini. Az ember ezzel barbár, nomádéletet él, a primitiv no- mádság minden szabadsága nélkül, de minden hibáival.

Milyen házias a paraszt, ha reggel este házában, vagy közelében dolgozik, esteli harangszóra vacsorához ül, korán lefekszik, ami föltétele, hogy korán kelhessen, hogy idegrendszere kinyugodjék, hogy sokat dolgozhasson. Mig mulatóknál is csak egy része a napnak a korcsma.

Miiven ritkák a látogatások s akkor

is legfeljebb vasárnap délután. De milyen vígan is telik el ez ünnep délután, a modern városi élet ez undor-nyavalyája — a falun. Az ismerősök sokszor egy hétig nem látták egymást, a vasárnap délután a fölfrissülés, a megújulás, de meg is előzte egy heti munka.

A ház együtt marad, együtt él, együvé nő.

És ami ennél is fontosabb, a parasztház sokkal nagyobb keletű, távlatú s igy fontosabb, mint a miénk.

Igaz, hogy a kultúra mechanikus vonalain innen vagy túl esik, de viszont minden fa a kertben, az udvarban egyéni fáradtság, minden vetés saját gondozás, minden aratás a maga verejtékenek gyümölcse, minden körüllevő állat és növény a ház határait kitolja.

E határok lelkileg még jobban ki- szélesülnek azzal, hogy a falusi házban három, olykor négy generáczió együtt lakik.

Tudjuk, ami fölséges kultúránk mellett, mily nehéz a szülőknek már csak gyermekeikkel is együtt élniök. Madame meglátogatja a babát a Monceau parkban. Ez a vezérmotivum minden kultur- helven fölhangzik. Persze a g}Terekek a mamát beteggé, vagy csúnyává teszik, a gyerekek ennélfogva neveletlenek maradnak s mindez az akaratgyenge apát j és az ideges mamát önmagukra és másokra nézve tűrhetetlenekké teszi. Elég nehéz teher számukra egymás elviselése.

A „Nagybánya“ tárczája.

Hiába iszom.

Iszom, hogy elfelejtselek;

De mindhiába, nem lehet.

Agyamra mámor nem borul, Szemembe könyre köny tolul S a hajnal, úgy lel, józanul.

Hej, a bortól csak az feled,

Ki igazába’ nem szeret;

De ha a gyász szívünkbe ül,

Szívünk mélyére, legbelül,

A bortól, az el nem repül.

x

Csak ott ül némán, feketén Nyugalmas, sötét rejtekén.

S mig ránk mered kegyetlen árnya, Meg se rebben fekete szárnya Csak a halálunk várja, várja . . .

Vértesy Gyula.

Távolban.

Ó, be friss az otthoni levegő.

S édes a fekete kenyér.

De százszor meghatóbb anyám arcza, Mert öreg, mert fehér.

S százszor édesebb apám csókja,

Mert gondtól lázas az ajka.

S az örült munka éjjel és nappal Csak hajtja, csak hajtja.

Otthon virít a testvér szeretés S egy pár fehér délignyitó,

Otthon mind-mind az emberek is jók, Otthon mindenki jó.

Otthon az élet sem fáj úgy, mint másutt,

S minden olyan egyszerű . . .

Otthon házunk fölött nem átok van,

De szivárvány, derű.

Ó, ide érzem az otthoni levegőt,

8 megejt a délibáb-titok . . . Hazagondolok s olyan egyszerűn Sírok, sírok, sírok.

Ó, be friss az otthoni levegő,

S édes a fekete kenyér . . .

De százszor meghatóbb anyám arcza, Mert öreg, mert fehér.

Fejes-Boldia&r Ferenci.

Sziklaraell herczeg.

Sziklameü herczeg sokatludó, nagyrakiván- kozó ember volt. Lelkes, utálatosan becsületes. Sziklamell herczeg közlünk élt, harczolt, elbukott, elzüllött. Ezért nem nevezhetem meg, de Írnom kell róla, mert egyike volt azoknak a nagy talentumoknak, akiket a mi Italországunk a züllésbe kergetett, amint az, ha sikerül, az itt következő életrajzszerü elbeszélésből ki fog világiam.

Sziklamell herczeg züllése, mint valameny- nyiünké ott kezdődött, hogy megszületett. Mihelyt megszületett, itt Italországban a bölcsődalait úgy dúdolták, hogy minden rímnél térdet kellett hajtania a parasztdajkának, mert úri szájacskájába vándorolt át duzzadt melléből a tej. Ahogy nőtt, növekedett, mind sűrűbben kellett hallania, hogy ő a Sziklamellek ivadéka, apái, nagyapái, ükéi hatalmasok voltak: ökleikkel jutottak dicsőséghez. És az ifjú Sziklamell herczeg hiába érezte, hogy neki az eszével, az okosságával kell előre törnie. így kell különb embernek lennie, mint a többieknek. Neki mindig azt mondták: a fejed mellékes, az öklöd a fontos.

Sziklamell herczeg fiatal volt és tetszett neki a duruzsolás: hatalmas vagy, nagy vagy, te vagy az első, a legelső. Rúgd el utadból a hitványakat. Hitt a szónak. Nekiindultak Italország meghódításának. És ebből a czélból, kényszerből egyetlen komoly stúdiumot végzett. Megtanult inni. Otthon a kicsit ruthén, a kicsit buta falujában mindenkit, minden élő lelket az asztal alá ivott. És megindult hóditó útjára. Már a vonaton észrevette, hogy igazuk volt azoknak, akik utravaló tanácsokkal látták el. Minden állomáson sonkás zsömle és bécsi virtsli ürügye alatt sört és pálinkát árultak. Mire megérkeztek a fővárosba, még a vonat is tántorgott a sok alkoholtól, annyira részegek voltak különösen a harmadik osztályon utazók. Meg kell jegyeznem, hogy Sziklamell herczeg egy közönséges ruthén papnak volt a fia s igy minden tisztesség és