Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1911-05-11 / 19. szám

2

géig alig emelkedett, inkább csupán mondanivalójában fejlődött.

A legkomiszabb, legolcsóbb festékekkel dolgozott szegény fiú. Örült, ha 5—10—20 koronás képei árából ezekre tellett. Képei egy része épen ez okból színben sajnálatosan tönkre ment, megfeketedett idővel. A kép egyik legfőbb elemének, a színnek ezen pusztulása sem telte azonban tönkre Maticska képeit, mert él bennök az az őserő és az a belső, mély szeretet, amely létrehozta őket.

Szintén anyagi okokra vezethető vissza egészen apró képeinek nagyobb mennyisége, mert ez a kis méret nem volt az ő talentuma természetének megfelelő. De épen hatalmas festői ereje teszi, hogy tenyérnyi dolgain sincs nyoma semmiféle dileltáns-izü édességnek, sőt közülök némelyik szinte monumentálisnak mondható. Ilyen például a boglyákat ábrázoló képe háttérben a kereszthegygyel.

A felfogásnak ez a szélessége és az előadás ereje az, ami jelentőséget ad a legegyszerűbb motívumnak s érdekességet a legigénytelenebb, leghevenyészettebb vázlatnak is, sőt a nem sikerült dolgainak is.

A nagyteremnek a főbejárattal szemközt levő falán levő képek majdnem kivétel nélkül Maticska legfinomabb dolgai. Nagy téli tájképe végtelenül finom tónusával, rajzának érzelgősség nélküli lágyságával, színes szürkeségével egyik legértékesebb darabja a jelen kollekcziónak.

Borús hangulatait, komor erővel teli, mély színeikkel, élete vége felé mindinkább a szikrázó napfény problémái váltják föl, ha ugyan lehet nála problémákról beszélni. Oly egyszerű s oly őszinte volt s a mondanivalóit oly magától ér- tedődő formában tudta kifejezni, hogy ez az intellektuel szó: problema, az ő ösztőnlényévei összefüggésben alig emlegethető.

Három figurális vázlat is látható a tájképek nagy tömegében s ugyanazt a tartalmas festői érzést mutatják ezek a szuggesztiv erővel odakent festékfoltok is, mint tájképei és mély távlatot hasítanak a bánatos gondolatnak : mivé lett volna még az a fiú, ha életben marad ?

Igazán fájdalmas, hogy életének művét, ahogy itt e kiállításon jelentkezik, befejezettnek kell elfogadnunk. És épen azért oly fájdalmas ez, mert ez a húsz éves élet igy is hatalmas, értékes ősszmüvet hagyott hátra.

Festőkollégái mély megilletődéssel nézegetik a viszontlátott képeket, mert most még világosabb előttük a vesztesség és a Maticska talentumát még fényesebbnek látják, mint valaha.

A kiállítás közönsége is nagy elismeréssel halmozta el e képeket. Az a szegény fiú pedig, ki húsz esztendejének nyomorúságában is rajongó szeretettel csüggött a művészeten, álmod- hatik tovább hírről, dicsőségről odakint a csöndes temető jeltelen sirhalmában . . .

Börtsök Samunak nehány képe általános feltűnést keltett. Gyümölcsöket ábrázoló képei páratlanok a maga nemében, tájképei közül pedig főleg a napoá hegyoldal tetszett finoman kidolgozott női alakjával. Nagybánya napsütéses látképén főleg a színek lágyságát csodáltuk.

Terenczy Valér szintén több képpel szerepel a kiállításon. Ez a fiatal művész hatalmas léptekkel követi édes apját: Ferenczy Károlyt a művészet mezején. Piaczi kút, Tengeri fürdő képei, nemkülönben ízléses, nagy raffineriával megfestett virágai díszei a kiállításnak.

Krizsán János képei nagy haladásról tesznek tanúságot. Ámbár még mindig botorkál a különféle irányzatok között. Ligeti részlet, utcza részlet képei elég jók; de egyik képe, ahol a neoimpresszionistákat utánozza, legkevésbbé sem sikerült.

Ziffer Sándor a neoimpresszionistákat képviseli a kiállításon mintegy három képpel. Nekünk ezek a képek, melyek nagyon is emlékeztetnek a dekorativ festészetre, sehogyan sem tetszenek. Nagy távlat kell hozzájuk s e nagy távlatból Ziffer egyik piaczi képe, különösen jól megrajzolt alakjaival elég jól mutatott. A többiek azonban még távlatból sem hatottak.

Ratz Péter egy nagy figurális képét láttuk a kiállításon. Egy női, meztelen fekvő alakot mutat be jó beállítással s művészi kivitellel. Általános volt azonban a vélemény, hogy szebb modelt is választhatott volna.

Plánig Ervin ligeti részlete a tóval kitünően sikerült; a reflexek mintha megelevenítenék az egész képet.

Jakab Zoltán pár igen csinos tájképe sziuNAGYBÁNYA

tén nagy elismeréssel találkozott. Ahol azonban tulmodern akar lenni, heve annyira elragadja, hogy egyik képén, bizonyára a neoimpresszio- nizmus mámorától becsiptek a házak, a fák, sőt még az oszlopon nyugvó lámpa is dülöngözik.

Komoróczy Iván, ki kezdetben csak di- lettánskodott, kiállított képeivel már messzire elhagyta a dilettantizmus határait. Portrait-ival általános föltünést keltett, különösen édes anyjának rendkívül finom tónusokkal megfestett ' képe aratott nagy tetszést. Csendélet képei pedig dicséretére válnának bármely jobbnevü művésznek.

Krizsánovszky, ki régebben szintén tagja volt a kolóniának, egy képpel szerepel a kiállításon. Hegyoldalt mutat a kép, pihenő ökrös szekérrel. Nagyon szép kép, lekötötte mindenki figyelmét; úgyszintén az elhunyt Mály József nagy képe is, mely szintén hegyoldalt ábrázol legelésző nyájjal. Ez a kép'még a fővárosi nagy kiállításokon is föltünést keltene.

Egy-két képpel szerepelnek még a kiállításon Czigány Dezső, Kandó László, Mikola András.

Réti István portrait-járól csak a föltétien elismerés hangján emlékezhetünk meg. Mestermunka az, a kiváló művész minden kvalitásával. Csak természetes, hogy a közönség e képnél időzött leghosszasabban.

A kiállításon levő képek legtöbbjét Moldo- ván László, Égly Mihály, Smaregla Mihály, Prihradny Kálmán, dr. Stoll Tibor, dr. Makray Mihály, Harácsek Vilmos, Platthy Géza engedték át gyűjteményeikből.

A kiállítást idegen vendégeink nem csoportosan, hanem alkalomszerüleg keresték föl s arról a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoztak. A nagyközönség is szép számban kereste föl a kiállítást, mely még e hó 16-áig lesz nyitva.

A hangverseny.

Az ünnepségek kiúja, legnagyobb érdekessége a vasárnap esti hangverseny volt.

A közönség oly nagy érdeklődést tanúsított e hangverseny iránt, hogy a páholyjegyeket már napokkal a hangverseny előtt mind elkapkodta, sőt az ülőhelyek javarésze is már előre elkelt.

A Lendvay-szinház díszes terme tömött széksoraival (egy hely sem maradt üresen) s páholyaival csillogó képet mutatott. Emlékeztetett a fővárosi színházak premier-közönségére.

S valóban, a várakozás semmivel sem volt kisebb, mint egy bemutató előadás előtt.

A páholy-közönség soraiban ott láttuk: Teleki Lászlóné grófnét, Teleki Ádám grófot, Teleki Éva grófnőt, Dégenfeld Sándorné gróf-' nét, Dégenfeld Miksa grófot, Blomberg bárónőt, Degen féld Béla grófot, Tliaisz Pétert, Robellyné Thaisz Fánnyt, Böszörményi Zsigmondot és nejét, Helmeczy Pált stb.

Csaba Adorján főispán és Helmeczy József orszgy. képviselő, főgondnok kimentették elmaradásukat.

A szomszédos vidék, valamint a testvér- város közönsége is igen szép számban volt képviselve a hangversenyen.

Nyolcz óra már jóval elmúlt, midőn a hangversenyt megkezdhették.

A hangversenyt a debreczeni főiskola énekkara, a hires kantus vezette be bámulatos pre- czizitással előadott dalával: Vársz-e rám a forrás partján ?

A terem halk zsongása egyszerre elült s az énekkart a legnagyobb figyelem és érdeklődés kisérte.

A tenorszólót Hörömpő Dezső III. éves theologus énekelte s behízelgő, rendkívül kellemes csengésű hangját remekül fonta át a kar halk kísérete. A melódia is oly bájos volt, hogy egyszerre megejtette a sziveket. Az egész énekkaron látható volt a gondos összetanulás biztonsága, az éneklés szereteiéből folyó lelkesedésen kívül a bámulatos fegyelmezettség, mely karvezetőjük: Mácsay Sándor tanár érdeme. A darab előadása után felhangzó orkánszerü taps tett tanúságot az óriási sikerről, melyet a kántus aratott s arról a lelkesedésről, mely a közönséget elfogta. De nem is csoda, hisz lehet-e szebb zene a világon, mint a pontosan összetanult férfikar?

A megnyitó beszédet Kiss Ferencz püspökladányi lelkész, a Kálvineum-bizotíság elnöke mondotta. Kiváló egyházi szónok, ki Erős Lajos püspök temetése alkalmával oly megható imát

1911. május 11

mondott, hogy egyszerre püspöknek akarták kandidálni.

Hogy Kiss Ferencz nemcsak nagy szónok, de poeta-ember is, arról beszéde tanúskodik. Beszédében egymást érték a színes, megkapó, szebbnél szebb gondolatok. Nagy verve-vel előadott szónoklatában tetszése szerint játszott az érzelmek skáláján s mindig hatásosan.

Ő is a szeretetet glorifikálta, a szeretetet, melynek nyomán áldás fakad, mely a nagy emberi akkor teszi legnagyobbá, mikor szolgálni tud a kicsinynek, mikor le tud hajolni a szegényhez, mikor le tud ülni az ut porába a koldushoz. A nő is akkor legszebb, legvarázsosabb, mikor lehajol az utcza gyermekéhez, hogy félre- similsa csapzott haját; mikor a tél fagyában a Szenvedőt betakarja.

Csillogó képekben fejtegette tovább a szeretet nagy, szent fogalmát. Ez a szeretet hívta életre a Kálvineum-bizottságot, hogy rakosgassa a létesítendő árvaház alapfalait, hogy azokban az egyszerű parochiális épületekben, melyekben a megelégedés, a boldogság verőfénye csillogott addig, mig a családlő élt, ne legyen ezentúl elhagyatott árva gyermek, ne legyen ezentúl könny, sóhaj, hanem legyen egy menedékhely, ahol az árvák csöndben meghúzódhatnak. Egy árvaháznak rakosgatjuk az alapjait, úgymond, hogy megmentsük az árvák veszendő lelkét, megmentsük a magyar hazának, a közös Istennek.

Messze útról jöttünk, végzé beszédét, a Hajdúságból, ahol az eget a földtől nem választja el semmi. Á szeretet nevében jöttünk ide, e hegykoszoruzta vidékre, remélve, hogy itt sem fogunk csalódni. Nem is csalódtunk! Bizonyságául állok én itt annak, hogy akik az elhagyott árvát szeretik, istápolják, azok az isteni szereiéiben egymásnak testvérei. Én ez igazságokat csak hirdetem, de Önök, mélyen t. Közönség, szives megjelenésükkel ez igazságokat meg is valósították.

Hosszan tartó, frenetikus tapsvihar hangzott fel a szép beszédre, mely mély nyomokat hagyott a jelenlevők szivében.

Az énekkar második száma a Rákóczi-dal előadása volt. Ez a darab egyike a legnehezebb hangversenydaraboknak, de a kantusnak a karmester remek vezetése mellett sikerült a Rákóczi- dal szivetremegtető szépségeit teljesen érvényre emelni. Az énekkart most is lelkesen ünnepelték.

László János nagybányai s. lelkész szavalata következett ezután. Szabolcska Mihály egyik alkalmi, hosszabb költeményét szavalta, de bizony ez a vers nem sorozható Szabolcska legkitűnőbb poémái mellé. Talán nem is ily előkelő közönségnek íródott, mely e költemény nélkül is kellőleg tudja méltatni a ref. lelkészi kar verejtékező, hazafias munkáját s azt is jól tudja, hogy bizony e verejtékes munka anyagiakban alig van megfizetve. A költemény épen naiv hangjával fogva alig hatott, pedig László kitűnő, csengő orgánumával és szép előadásával váltig azon volt, hogy a költeményt diadalra vigye. Nem rajta mullott.

Jánosi Antal énekvezér Isten hatalma ez. fohászszerü éneket adta elő Borbás Géza tanár harmonium kísérete mellett. Gyönyörű bariton hangja általános feltűnést keltett, s különösen az, hogy úgy a mély, mint a magasabb regisztereket a legerősebb hangon oly könnyedén énekli. Frenetikus taps jutalmazta szép énekét, de a közönség bizony hiába várta az újrázást.

Godard triója következett ezután általános feszült várakozás közben, melyet Balezer

György né zongorán, dr Homola László hegedűn és Alföldy Zoltán cellón adtak elő.

A triónál, ha teljesen őszinték akarunk lenni, csak egy baj volt. A darabot kissé balkezesen választották meg a szereplők. Godard, triója (Op. 72.) mindhárom tételében a fölvett motívumot dolgozza tovább. Témái sem egyszerűek s igy kevésbbé képzelt laikusokra még a dallamosság benyomását sem teszik, pedig a hallgatóság jórészének a kritikája csak a dallamosság vonaláig emelkedik. A mi közönségünknek kilenczven százaléka nem tudta megérteni a három művész bravúros iuterpretáczióját. Dallamosabb valami kell a nagy közönségnek, ami a beavatottak szemében talán kicsinységnek tűnik föl, de hiába, az általános nívóval számolni kell.

Az előadás maga a főváros bármely kon- czerttermében is elhangozhatott volna. Homola László virtuóz, bámulatosan sima játéka, Alföldy Zoltán briliáns művészi technikája csodálattal töltött el mindannyiunkat; Balezer György népe-