Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-07-21 / 29. szám
2 NAGYBÁNYA 1910. julius 21. Általában nagy baj az, hogy a független középbirtokosság tönkrement s vezető szerepe sok helvt még máig is betöltetlen. Végül birtokvásárlások révén megdöbbentő mértékben foglaltak tért nálunk az idegen állampolgárok is, közel harmadfél millió hold föld jutott már kezükre, pedig a magyar földet meg kellene őrizni a magunk vére számára, a mi nemzedékünk terjeszkedésének alapjául. Ezt a sokféle bajt természetesen nem lehet kigyógyitani egy és ugyanazon orvossággal. Itt talán becsületesen keresztülvitt birtokfeldarabolással segíthetünk a bajon, máshelyen a gazdasági, vagy nemzeti szempontból a telepítés indokolt; vannak ismét esetek, mikor bűn volna szétdarabolni a középbirtokot, inkább újak alakítására kell törekednünk. Az az intézkedés, mely egyik helyen orvosság, másik helyen méreggé válhatik. Abban tehát könnyű megegyeznünk, hogy szükségesnek tartjuk a bajok orvoslását, szükségesnek tartunk egy birtokpolitikai törvényt, mely nemzeti, társadalmi és gazdasági szempontból kívánatos irányba terelje a fejlődést. Ennek a birtokpolitikai törvénynek olyannak kell lennie, mint a jó gyógyszertárnak, melyben minden betegségnek megvan az orvossága, de minden betegnek csak a megfelelő orvosságot adja ki. Nyúzd, ki tudja meddig nyúzhatod! . . Julius 20. Budapesten sztrájkolnak, egyes házakat bojkottálnak, az utcán tanyáznak a házbéruzsora áldozatai, a földhözragadt szegény munkás- emberek, másutt meg csak nyögnek, roskadoznak a házbérlerhek alatt, országszerte kétségbeesetten panaszkodnak az általános drágaság, a megélhetés nehézségei miatt és mindenütt, de mindenütt fogcsikorgatva, véres verejtéket ontva izzadják ki az állami és községi adókat. Hitelből, adóságra él mindenki, a nagybirtokosokat és tőkepénzeseket leszámítva: hivatalnok, iparos, munkás, földmives. És várják a szabaditót, esenkedve esenkednek azután az ember után, aki soha nem lesz eljövendő, de akiről azt hiszik, hogy el kell jönnie, hogy megszabadítsa a nyomorgókat a terhektől, a megélhetés és adózás keserves terheitől, mely alatt már most is roskadozunk. És jön egy ember és hogy a csukaszürke egyenruhákra, az uj ágyukra, a hadi léghajókra, a tengerjáró koloszszusokra több teljék, még egyet csavar a présen s nehogy valamikép az utczasarkon álló koldus tán kiszabadulhasson a sajtó alul — felemeli a só árát! A sóét, melyre mindenkinek mindennap szüksége van, mely olyan, mint a betevő falat kenyér, a korty viz, a belélekzendő levegő: életszükséglet. A sóét, melyből annyi van Magyarország bányáiban, hogy mig világ a világ eláthatja Európát. Csak 53 fillérrel emelték, de az az 53 fillér milliókat jelent, amely milliókat mi izzadjuk ki, akiknek büdgetjében egy fillér is pénz, egy korona is nagy érték. És a várva-várt szabadiló helyett eljölt államférfinak jóvoltából most már könnyeinkkel sózhatjuk meg a mindennapi száraz kenyeret és még lejebb görnyedhetünk a teher alatt, mert az az 53 fillér súlyos következményekkel jár. Drágább a só, tehát vele drágul minden. Drágább lesz a lakás, mert drágább a só; drágább a kenyér, a hentesáru, a rongy, amit magunkra akasztunk, mert drágább a só. És a sódrágulás 53 fillérjét nekünk hivatalnokoknak, munkásoknak, piaczról élőknek kell megfizetnünk, mert a hentesnek, péknek, szabónak, zöldséges kofának is 53 fillérrel drágább lesz a só ! Be vagyunk sózva úgy, mint a heringek s most már nincs egyéb hátra, minthogy a Cunard- Line tengerjáró hordóiba pakkoljauak bennünket s vigyenek ki, ki akárhova, ahol nem nyúzzák le rólunk a hetedik bőrt is, ahol nem azzal könyitenek rajtunk, hogy leszedik rólunk a ruhát s mázsás kölönczöket akasztanak helyette a nyakunkba!.., Az István király-szálló megnyitása. Julius 20. Idestova kész lesz városunk egyik dísze, a monumentális István-szálló. A lázas munka, mely elkészítésénél folyik, azzal kecsegtet, hogy ünnepélyes megnyitása a kitűzött napon, István király napján megtörténhetik. Időszerű foglalkozni a megnyitás ünnepélyének lefolyásával már most, hogy később az idő rövidsége következtében ne kelljen valamit összehirtelenkedni. Átvételének hivatalos aktusáról nem kívánunk szólni, hisz annak megvannak a kötelező formái, de talán lehet már, sőt kell is beszélni a színház és tánczterem felavatásáról. A pompás palotában helyet foglaló színház inaugurálása minden kétségen felül sokkal jelentősebb kulturális mozzanat a város szellemi fejlődésének életében, mintsem azt kisvárosi módon lehetne megünnepelni. A művészet eme fényes templomához méltó legyen annak megnyitása. Félre a kicsinyeskedéssel, mikor valószínűleg még a fővárosból is sokan eljönnek a kies fekvésű Nagybánya nagy örömünnepének megtekintésére. Magas nívójú legyen az ünnep programmja, vérbeli művész és iró emberek szerepeljenek, hisz vannak bőven városunk szülöttei közül, ha idegenbe szakadtak is, kik a feladatra édes-örömest vállalkoznak. Hogyne, hisz dajkáló városuk dicsőségéről van szó; s kiben halt volna ki szülőföldje iránt a hála és szeretet. Ha az ünnepség ily színvonalú lenne, amint mi kontempláljuk, úgy még a sértődött, mellőz- tetésükért duzzogó emberek is utólag magukban elismerik, mégis szép és impozáns volt az egész ünnepség. Tudomásunk szerint az ünnepség rendezését kezébe vette, vagy szívesen kezébe veszi városunk hírneves szülötte, az operaház jeles művésze, Takács. Az ő egyénisége elég garan- czia ahhoz, hogy az ünnep valóban magas színvonalú lesz. ügy tervezi, hogy a város szülöttein kívül egy művész gárdát alakit, melynek előkelő tagjai a szólószámokon kívül valami együttest adnak elő. Takács maga is bámulatos hangját ragyogtatná szülővárosában, kívüle önálló számokkal lépne fel Drumár László hegedűművész. Németh Gyula énekes; a távolban telepedtek ugyan meg, de azért szivük csak visszahúz ide a bérczöleite szép Nagybányára. Az ünnepi prologot — Takács terve szerint — valamelyik nagybányai poétás ember írná meg s budapesti művésznő szavalná. Ismételjük itt is, hogy még a prologban is meg- követelnők a dilettantizmus mértékén való felülemelkedést, azért meg kellene kívánni, hogy oly egyén bízassák meg e kitüntető feladattal, kinek irói működése és irodalmi téren való jóneve kellő garancziát nyújt arra, hogy az előzetes bírálat alá nem kerülő prolog a várakozás magas igényeinek megfelel. Ezenkívül szerepelne Drumár László, Ho- mola László és Alföldi] Zoltán egy trióban. Ez utóbbi két urat azért szerelnék megnyerni az előadás számára, mert zenei tudásuk az amatőr— Asztaltársaimmal abban állapodtunk meg, hogy én elferdített írással s női vonásokat imitálva, névtelen levelet irok Berendinek, melyben tudtára adom, hogy egy beléje fülig szerelmes fiatal hölgy találkozni s beszélni óhajt vele s a találkát csütörtökön esti 10 órára az Oktogon-tér baloldalára tűztem ki. A randevúval az volt czé- lom, hogy a megjelenő Berendi Károly természetesen semmiféle érdeklődő hölgyet a helyszínen nem találva, távozni fog előttünk eddig még ismeretlen lakására s én úgy magam, mint az általam e czélra fölkért egyik igen ügyes magándetektív utján a távozót biztos távolságból nyomon követve, emberünket leleplezem. A levelet törzsvendéglőnk éttermébe adressáltam s a női irás imitálása oly tökéletes volt, hogy barátaim, kiknek azt előzetesen megmutattam, valósággal megdöbbenéssel konstatálták irásváltoztató tehetségemet. Valahányszor Berendi czimére levél vagy egyéb postai küldemény érkezett, a pinczér azt jogosított volt átvenni s a pinczér aztán a Berendi helyére terített tányér szalvétáján helyezte el azokat. Berendi hajszálnyi pontossággal pontban esti V29 órakor szokott a közös étkező kis fülkéjébe belépni, felső kabátját s kalapját azonban sohasem hozta magával be, hanem mindig a künnlevő pinczér őrizetére bízta, hogy annál kevesebb feltűnéssel s annál könnyebben távozhasson körünkből, amikor kedve úgy hozta. Mosolygó, nyájas arczczal s a legudvariasabb »szervusztok fiuk« köszöntéssel szokott étkezőnkbe érkezni s aztán helyét elfoglalva, evőeszközeit szokta szalvétájával megtörölgetni s ha tányérán levelet talált, futólagosán megvizsgálta a czim- zést s aztán arczának szokott finom, de a leg- közömbösebb kifejezésével olvasatlanul tette zsebébe még az »express« érkezett postai küldeményeket is. — Jól ismerjük szokásait. Ha megszólal, rendesen irodalmi s művészeti dolgokról beszél, kifogástalan jártasságot tanúsítva azokban. Politikáról vajmi ritkán beszél. Jól tudjuk mindnyájan, hogy rendkívüli szép külseje s kellemes modora révén igen sok pikantériának s érdekes szerelmi kalandoknak alanya, sőt mondhatnám, kalandjainak egyik-másik érdekes hölgyszereplőjét ismerjük is, de még soha nem volt eset rá, hogy akár kalandjairól, akár annak szépnemü szereplőiről csak egy árva szót is elejtett volna előttünk. E tekintetben valósággal bámulattal adózunk perfekt gavallériájának. — Ötvenöt éves s még kalandjai vannak 1 — sóhajtott föl Szörényi, a kis zsuros társaság agglegénye, kinek szervezete negyvennyolcz éve daczára is a legteljesebb korrupcziót mutatta már. A társaság hölgyei diszkrétül mosolyogtak s Adorján folytatta elbeszélését. — Az eset napján a pinczér már 8 órakor este Berendi tányérjába tette az általam megirt levelet s mi már szinte türelmetlenül vártuk rejtélyes asztaltársunk érkezését. Pontban 1/i9 órakor szétvált a kis szőnyegajtó s azon a leg- megszokottabb tartással, mosolylyal arczán s a rendes »szervusztok fiuk« köszöntéssel a szorongva várt társ, Berendi Károly lépett be. Gépies nyugalommal ült székére s emelte föl tányérjáról a szalvétát. Lopva tekintettem szét s észrevettem, hogy összes étkezőtársaim lélegzetüket visszafojtva, szorongva figyelik Berendi minden mozdulatát. Áz esemény ezután gyorsan fejeződött be. Berendi pár pillanatig sablonos nyugalommal szemlélte a tányérjában talált levél boritékát, miközben én, hogy az áruló csendet megtörjem, közömbös tárgyról kezdtem Pereszlényi barátommal diskurálni. Egyszerre csak látjuk, hogy Berendi szokása ellenére fölvágja a levél boritékát s a legnagyobb lelki nyugalommal olvas. Pár pillanat múlva készen volt az olvasással s ekkor olyan jelenet következett, a melyhez fogható a detektivirodalomban is alig található. — Mi volt az, mi történt ? — kiváncsiasko- dott az egész társaság. Beréndi Károly mosolygó arczczal, de a legkisebb felindulás nélkül átnyújtja nekem az elolvasott levelet s aztán alig észrevehető hangnyomattal mentegetve magát, ennyit szólott: f Kardos Jenő divatáruháza julius hóban nyilik ■ meg az István Király Szálloda alatt. ^88oo88o<^oo88o3<
