Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-11-10 / 45. szám
Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , , Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. E G LY MIHÁ LY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kBnyvkereskedé üzletében Is. A Lendvay-szmház megnyitása. November 9. Örömtüzek az aranyhegyek ormain, nemzeti trikolorral ékeskedő utczasorok, czifra köntösű, zajos külsőségek nem hirdették, hogy ez ősrégi bányavárosnak ünnepnapja van, mégis ez az ünnepnap fényben, ragyogásban s mélyenjáró érzelmeivel vetekedett mindazon pirosbetüs napokkal, miket valaha e bányaváros ünnepelt. Áhitatos, ünnepi hangulat járta át a sziveket s a meggyujtott áldozati oltár füstje magasan szállott a magyar horizont fölé, hol a csillagos ég pompája közölt a magyar Genius trónol. A magyar Genius, mely fényben, csillogásban, dicsőségben gazdag és sok-sok nagy vihart átküzdött és átszenvedett ezredéven át a magyar nemzetet biztos kezekkel vezette be a huszadik századba, hogy a tudomány, a művészet, a kultúra pánczélos és legyőzhetetlen fegyvereivel újra kezdje a küzdelmet, melynek koszorús jutalma: hosszú évszázadoknak verejtékkel, vérrel és könynyel istápolt álma, a független, nemzeti állam megteremtése. Ez ősi bányaváros rendithetlen s megalkuvást nem tűrő hazaszeretetével, minden nagy áldozatra kész nemzeti lelkesedésével mindig előre tolt őrszeme és erőssége volt a magyarságnak. Évszázadokon át, minek dicsőségét és hervadhatatlan érdemeit az elsárgult folián- sok hirdetik, nvitott szemekkel állott őrt a bástyákon s e bástyák erősségét nem bírták megingatni a rohanó századok viharai, küzdelmei, sokszor halálos kétségbeesései sem. Most uj erősségét emelte föl a nemzeti eszmének, a nemzeti érzésnek, a magyarság egyetemének. Díszes, csillogó hajlékát a magyar Geniusnak, hol magyar szó fogja hirdetni a múltak ragyogó dicsőségét, a jelen küzdelmeit, a jövő csillogó reményeit; hol magyar dal fog fölcsendülni, melynek akkordjaiban benne van a nemzet minden fájdalma, minden öröme, minden sóvárgása. Lendvay nagy nevét viseli az uj szinházpalota. Azé a Lendvayét, kinek bölcsője itt ringott városunkban, az aranyhegyek között. Ki a hazaszeretet izzó lávájával szivében ez ősi falak közül indult el hóditó útjára, hogy aranybetükkel írja be nevét Magyarország kulturhisto- riájába. Aki nemcsak a magyar szó, a magyar dal, a magyar színművészet úttörő apostola volt, hanem mikor az ország vértengerben fürdött, karddal kezében ott küzdött a szabadsághősök első soraiban. Oh ez a Lendvay név, ez a keresztelő letörülhetetlenül rányomja színházunkra szinaranv karakterét mindannak, ami e nagy névhez fűződik. A magyarság, a nemzeti eszme, a nemzeti érzés jelét! És mintha izzó betűk gyulnának ki j a magyar horizonton a magyar szemek előtt: In hoc signo vinces! E jelben győzni fogsz! ... A Lendvay-szinház avató ünnepélye november ötödikén zajlott le városunkban. Zajos vásári lárma nem előzte meg a Múzsák ünnepét. Stílszerűen, meghitt keretekben folyt le, melynek fönséges harmóniáját nem zavarta meg egy disszonáns hang sem. Ez az ünnepély mélyen járó nyomokat hagyott a díszes ünneplő közönség szivében s az e nyomokon fölviruló emlékek bizonyára hosszú időkig megőrzik azon poétikus hangulatot, azt az örömtől áradó lelkesedést, mely úrrá lett a lelkeken. Jóleső érzéssel konstatáljuk, hogy ünnepélyünk messze túl csapott a lokális kereteken. Szinházavatásunkon gróf Festettek Andorral, az országos színészet főfelügyelőjével képviseltette magát a magas kormány; a vidéki szinészegvesület kormány tanácsa képviseletében Tompa Kálmán jelent meg ünnepélyünkön. Nagykároly képviseletében Debreczeni István polgármester, Piaciig Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgató, Kacsó Károly, az állam- épitészetihivatal főnöke; Felsőbánya képviseletében Farkas Jenő polgármester, dr. Moldován Ferencz városi jegyző; Máramarossziget képviseletében Dobay Sándor városi tanácsos és Papp Péter I városi rendőrkapitány jelentek meg a I szinházavatáson. A „Nagybánya“ tárczája. Beköszöntő. — Irta: Égly Mihály. — Szavalta: Szabadosné Végli Gizi. A legelső szó legyen a tiétek T. publikum! De balgán mit beszélek; Hatalmas Czézár ! Ezerszemü zsarnok ! Ezer szived van s ezer szinü arezod! Ki tudja mikor mosolyogsz igazán, Ajakad mosolya nem gúny-e talán ? Ha kiszökken, igaz-e, a könny szemeden ? Mond, tudsz-e kaczagni, sirni velem ? Rejtély a szemed, mint csillagos éjjel A Szfynx, ha némán tekintget széjjel. Kőszeme megfog, igéz, babonáz S boldog, akin fog a csoda varázs. Boldog, ki megérti tekintetedet, Ki tudja szivedhez mely ut vezet. Boldog, aki olvas mélyén a szivednek S visszhangra találnak, hogyha mímelnek. Ám ha hamis a hang, miket szít itt: Sohse találhat az itt el a szívig. Ostor a sorsa, gúny, hahota, A templomot futva kell hagyni’ oda. A fellegekből a földre roppan Kifütyölten, elhagyottan . . . Még részvevő szívre se lel, se talál: Ikarus sorsánál csúnyább e halál! — Hatalmas Czézár! Rettegetett! Várjuk kezedből a végezetet S árnyat boríts ránk vagy sugárözönt: Thalia népe hódolva köszönt! Bennünket érhet bárminő sors, Amely emelhet vagy lesújthat, — De e kicsiny szentelt oltárhoz, Melyen Thalia papja áldoz, Bántalmazó kéz sohse nyúlhat! Mert ez icziny-picziny világ Hogyha sebektől szenved, E szenvedésben osztozik: Maga a magyar nemzet! . . . * Valamikor, nem is olyan nagyon régen, réges-régen Tündérálmok szövögették tündérmesék köntösében: Lesz még idő, olyan idő, hogy Pestbuda városában Magyar szó zeng, magyar dal cseng németek theátrumában. Tündérmesék szövögették csillogóan, jaj de szépen, Remegett a szivünk bele, majd meghasadt örömében. De német volt lángolásunk, még hitünk is csupa német, Németül kértük az Istent: kívánságunk értené meg! S amig kértük, jól mulattunk német dalra, német szóra, Hopspolkáztunk magas pincsben, czipellöbe’, bugyogóba’. A magyar szó, a magyar dal elbujdostak a pusztára, Oda, hol oly szép ezüstös Tisza-Duna kanyargása. Oda, ahol egykor régen Rákóczinak kesergője Hangzott föl a tárogatón, hogy riadt a német tőle! S meghúzódtak vityillókba, pásztortüzek fénye mellett, Omladozó kúriákból hallgatták, ha énekelnek. Hallgatták és eltűnődtek, hogy kesereg az a nóta Nótás kedvű leányajkon, vagy pedig a tilinkóba. Kurucz nóták ébredeztek, ezer Czinka Panna támadt És uj nóták keltek szárnyra kobzán kopott poétáknak. Vándor népség hozta-vitte, bejárva a félországot, Rongyolódva, éliezetten, de szívből komédiázott. Szebb színháza sohasem volt egyetlenegy másik népnek: Színpad volt az egész ország s kárpitja a magas ég lett. Már azt hittük, igaz lesz mit tündérálmok szövögettek: A magyarok e hazában ismét magyarokká lesznek ! Hej, de gyászos idők szálltak szép hazánkra nemsokára, Kérész éltü dicsőségnek iszonytató volt az ára. Örök éjben, örök gyászban, temetői hangulattal Ki törődött volna akkor az elárvult magyar dallal? Mig a sírnál, a nagy sírnál, millió szem könnyben ázott: Ott őrködtek, virrasztottak a magyar komédiások. Zárt ajtók közt, lopva, halkan csendült föl a magyar [nóta, Könnyezett ki énekelte, könnyezett a hallgatója. És e könnyek szivárványos reménységgel biztatgattak : Lesz még idő, olyan idő, hogy megvirrad a magyarnak ! Oh te magyar komédiás, sohsem voltál annál nagyobb, Mint a mikor dédelgetted: ne haljon meg a tetszhalott. Mint a mikor ezer helyet: szint, pajtát vagy szellős félszert Imádságos áhítattal templomoddá szenteltél fel. Mint a mikor csakhogy tessél, bukfenczet is hánytál néha, Kinevetett, de legalább meghallgatott a sok léha. Mint a mikor deklamáltad: csak ne csüggedj, csak előre S biztatgattál dicső múltból, bús jelenből szép jövőre. * Valamikor, nem is olyan nagyon régen, réges-régen, Tündérálmok szövögették tündérmesék köntösében : Lesz még idő, olyan idő, hogy Pestbuda városában Magyar szó zeng, magyar dal cseng németek theátrumában. Valóra vált, testet öltött tündérálmok szép meséje, Magyar szó zeng, magyar dal cseng országunk kettős [szivébe. Sőt az élet gazdagabb lett, mint a régi tündérálom, Thaliának gyönyörű szép palotája minden tájon. Itt is egy uj, földbül nőtt ki, varázslásra, tündérszóra, Most szentetjük, áldja Isten, áldja, védje, mindig óvja. Áldja, védje mig hazánkhoz, nemzetünkhöz oly hü lészen, Mint egykor a régi pajta, vagy a régi szellős félszer!
