Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)

1910-10-13 / 41. szám

2 1910. október 13. NAGYBÁNYA ez a csőszök illetéktelen fegyvertartása. Nálunk szőlőcsősz, vinczellér mind fegy­verrel van a gazdától ellátva, pedig a törvény értelmében ez tilos. A csősznek csak revolver viselése van megengedve önvédelmi és riasztási szempontból. Tes­sék csak úgy estefelé a szőlők felé ki­menni, micsoda, puskaropogás hallatszik fel egész Borpatakig, a veresvizi bánya­robbantás semmi hozzá képest. S mind puskából lövöldöznek. De nemcsak vadra, ami részükről háromszoros kihágás, ha­nem még emberre is. Az az elterjedt nézet uralkodik, hogy a tolvajra rá szabad lőni. A múltkori esetben sem lehet pon­tosan megállapítani, hogy a Szüzkőn botanizáló jámbor filozopterre nem csősz lőtt-e rá. Tökéletlen egy csősz lehetett, az már igaz, ha a Szüzkő tetején, ahol tudvalevőleg gyümölcs nem terem, tolvajt sejtett. Ezen az anomálián is segiteni kellene. A csendőrség gondoskodjék a fegyverek használatával való visszaélés megszünteté­sével, a csősznek csak revolver dukál, azzal sem szabad emberre lövöldözni, hisz hol volna az igazság, ha — teszem azt — egy kosár szőlő, vagy gyümölcs egy emberéletbe kerülne. Hisz nem a tolvajt, de még a gyilkost sem Ítéli halálra manapság a törvény — és egy csősz mindjárt bíró legven élet-halálra. Sok-sok haladás történt városunkban az utóbbi évek alatt, kivánatos volna, hogy a közrendnek eme kis részében is az illetékes faktorok megtennék a szük­séges szigorú lépéseket, igy talán az ázsiai kulturátlanság egyik, cseppet se ragyogó ruhadarabjából vetkőznénk le. Színház. Október 12. Hatalmas plakátokon hirdeti Szabados Béla színigazgató a november elején megnyíló szini- idény programmját és adja társulatának név­sorát. E plakátból valami messzemenő követ­keztetéseket vonni a társulatra, annak művészi nívójára nem igen lehet, de nem is czélszerü. Nem lehet, mert rendesen nagy ígéretek tör­ténnek s kisebbek valósulnak meg. Nem akar­juk ezzel távolról sem Szabadost azzal vádolni, hogy 6 is igy tesz, csak a múltra emlékeztünk vissza; emlékeztünk Szabadhegyi Aladárról és társulatáról. De következtetést vonni nem is czélszerü, hisz nem lehet intencziónk a közön­séget előre elriasztani a kultúra eme fontos tényezőjétől, még akkor sem, ha egész pozitív tudomásunk volna arról, hogy a társulat nem üti meg azt a mértéket, amit mi ujonan épí­tett, valóban remek színházunkban megkívá­nunk. Hisz nekünk, mint a kultúra hangosai­nak bármi csekély, bármi kevésbé kielégítő faktort, a kultúra felvirágoztatására, szívesen kell látnunk s örömmel kell üdvözölnünk. De viszont, ha megokolt véleményünket nem is annyira a színtársulat ellen, mint a saját hasz­nunkra kimondjuk, ezzel csak közczéll kívá­nunk szolgálni. Nagybánya szinházjáró város. Mutatja az, hogy a vendéglő leégése után, daczára, hogy a polgári körben voltak az előadások, ahová igen sokan szinte érthetetlen okból, nem mentek, (hisz művészet még a pajtában is művészet), daczára, hogy igazán silány társulat fordult meg egy-kettő, mégis jól ment a színészek sora, a terem mindig tömve volt s a direktor szájából hallottuk, hogy vagy 8—10000 K haszonnal ment el. így távozott utoljára tőlünk Krémer is, de ez természetes, hisz szinte elsőrangú vi­déki társulattal rendelkezett. Ismételjük, a közönség és a színészek is hibásak voltak és az eredmény, legalább a tár­sulatra, igen jónak mondható. Ily körülmények között elvárhatja a város, hogy kitünően szer­vezett társulatot kapjon, hisz most már az a része is a társadalomnak, amely eddig idegen­kedett, újra színházba fog járni s igy a direk­tornak anyagi egszisztencziája fényesen bizto­sítva lesz, annyira fényesen, ahogy még remélni sem merte. így történt ez Krémerékkel is. Ezzel szemben elvárhatja a város publi­kuma, hogy igazi jó erőkből álló társulat nívós előadásokban mutassa meg erejét és hálálja meg pártfogását. Szabados ueve eléggé ismert a vidéki szí­nészet körében. De vájjon számil-e arra, hogy mi jó bányaiak mily sokat várunk tőle. Uj épü­letet emeltünk, bizony megkívánjuk, hogy ahoz méltók legyenek az előadások. Aztán a közön­ség nagy részének igen fejlett az igénye, gyak­fiókjában kezd kutatni s nehány füzet akad ke­zébe. Boccaccio novellái voltak. Hallott felölök. A florenczi pestis alatt egy vig társaság, nők és férfiak azzal mulattak, hogy sorra meséltek, mig a vész tartott. Ezeket a bolió történeteket irta össze Boccacio. Leült, kezében a könyvvel, fölnyitja talá­lomra az eg) ügy ű Calandrióról szóló regét s ér­dekkel elmerül olvasásába. Majd a szerencsétlen Gismunda történetére nyit rá; hanem ekkor arcza lángba borul s a könyvet a sarokba vágja. És ha még úgy szeretné is, tiszta keble nyugalmát nem áldozná fel szerelmének. Fölkel, lehajlik az eldobott könyv után s az égő kályhába dobja. Azután elnézi, mint vesz erőt a tűz a papiroson, mint borul az egész füzet hirtelen lángba s utána csak a hamvadó lapokon czikkáznak szerteszét a szikrák. A barátok tornyában ötöt üt az óra s ő még mindig egyedül, magára hagyottan ül rideg lakásában. S az elhagyatottság még jobban bántja, hogy ablakán kitekintve a szomszéd ház födelén egy pár csókolódzó galambot pillant meg. Odaomol a falon függő kép elé, mely Má­riát ábrázolja a szivébe vert hét tőrrel. A szenvedőhöz fohászkodik s az imádság megenyhiti viharzó, gyötrődő lelkét. Áhítatából kopogás veri föl. Nem is ér reá, hogy karjaira letürje a ruhaujjakat, mert Pali belépett. — Ma megint ki akar forgatni az eszem­ből, szép Böském — szólal meg ez ingerkedő haDgon s szeme odatapadt a hófehér karokra. A nő szinte érzi, mint perzseli tekintetével azokat. — Üljön hát ide mellém. Közelebb — fűzte a szavakat tovább a férfiú s ez alatt hatalmába kerítette az asszony köntösének bojtos zsinórjait s azokkal vakmerőén a saját derekát körülövezve, odalánczolta magához a nőt. — Hallgasson meg. Kineveztek végre. Kis j fészek, sáros utczákkal. Eljön-e oda velem ? El- jösz-e velem a világ végére feleségül ? Örömsikoltással veti szőke fejét a férfiú széles mellére, kitárt karjai közzé; az édes gyö­nyörtől megáradt szemekkel néz, néz a férfiú szemeibe. Azok fényesek, könnytől vagy boldog­ságtól ? — A világ végére? Akkor is, oda is el­megyek veled ! Kemény Lajos. ran járnak Pestre, ahol igényeik a szinielőadá- sok terén meglehetősen magasra nőttek s en­nek itthon is úgy, ahogy való kielégítését el­várják. Szabados művészi programmal kecsegtet, mindenesetre örvendenünk kell rajta, a leg­újabb darabokat mind felvette műsorába, igy azoknak is módjukban lesz a szinműirodalom újdonságaival megismerkedni, akik nem juthat­tak el Pestre. Zenekart is igér, tíztagút; kevés lesz egy kicsit a mi remek akusztikájú szín­házunkba, de többet nem igen lehet tőle kö­vetelni. Legföljebb, hogy egy zongoristát szer­ződtessen a zenekar erősítésére, mert zene­karának tagjai bizonyára mind vonósok; a kar­mester pedig harmoniumon játsszék, amint ez az ily kis zenekaroknál szokás. Társulatának tagjairól előzetesen nem nyi­latkozhatunk, hisz csak kettőt ismerünk közülök: Benes Ilonát és Ungvári Mórt. Akik visszaem­lékeznek Krémer társulatára és tudják, hogy milyen erőket képviselt e két színész ott, akkor következtethet Szabados egész társulatára, hozzá­téve, hogy Szabadosnak mind a kettő elsőrangú erője. A legjobb szívvel üdvözöljük Szabadost e beköszöntője alkalmából s reméljük, hogy rö­videsen megszeretteti magát, közönsége kíván­ságára még az áldozatoktól sem riad vissza, amelynek a meleg pártolásban mindenesetre meglalálja busás jutalmát. Tüdővész ellen. Október 12. A József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesü­let az alábbi felhívást bocsátotta ki: »Közeledik november elseje, a halottakra való emlékezés szomorú napja. E napon ki- gyulnak a sírokon a kegyelet imbolygó fényei és kivirulnak az emlékezés bágyadt virágai. A halottakra való emlékezés az elmúlás hangulatával tölti el a lelket. E napon értéke­sebbnek, drágábbnak tűnik fel az élet. Oh pedig mennyien vannak az eltávozottak és mennyien a távozni készülők. Egy esztendő múlva ki tudja hány uj sírral fog több emelkedni ? A földi élet határai meg vannak szabva s még ezt az illanó életet is megrövidíti a kegyetlen sors. Pusztító betegségek tizedelik meg az emberek sokaságát és e beteg­ségek közt is a legrémesebbeu pusziit a tüdő- betegség. Az Auguszta főherczegnő védnöksége alatt álló József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesület e pusztító rém ellen harczol. Nagy és magasztos harcz ez, igazi nemzetmentő munka. Közel millió ember sínylődik Magyarországon tüdővészben és nyolczvanezer ember pusztul el évente. Halottak napján forduljon kegyeletes rész­vétünk a halál e jegyesei felé. Hiszen ki tudja legkedvesebbjeink közül ki hordja már magában e rémes kór csiráját? Ki tudja, kit kell elvesz­tenünk közülünk a jövőben, ha idejekorán nem segítünk rajtuk? Virágos lesz halottak napján minden sir. Csak egy szál virággal kössön mindenki keve­sebbet a drága halottaknak szánt koszorúba és ennek árát hullajtsa az irgalmasság tarsolyába. Az igy összegyűlt összegekből sok ezer tüdő­vészben sínylődő, halálnak eljegyzett ember egészségét adhatjuk vissza. „BITUMINA“ mázolást nem igénylő tßtO" „BITUMINA“ régi zsindelytetők átfedésére is kiválóan alkalmas. tiszta bitumonból készített valódi aszfalt-tetőlemez, tartós, tűzbiztos, szagtalan, kátrá­„BITUMIN^-val fedett tető bemeszelve szép fehér marad és kitűnő védelmet nyújt a nap melege ellen. Csakis védjegygyei ellátott tekercseket fogadjunk el. Gyári főraktár Nagybánya és vidéke részére: Harácsek Vilmos Utódai nagykereskedésében Nagybányán.

Next

/
Thumbnails
Contents