Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-06-16 / 24. szám
"Vili. évfolyam. 1910. j-aninae lió 1©. 2-i-lk: szám, NAGYBANYA # W & ,sy. % 4 ■ Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szí •kesztő: ÉGLY MjHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-ulcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovics Gyula kffnyvkereskedű üzletében Is. Tótfalusi Kiss Miklós. Junius 15. Leg}Tenek e soraink Tótfalusi Kiss Miklós emlékének szentelve, az első magyar nyomdásznak, ki papi palástjában is úttörője volt a magyar iparnak s aki úgy is, mint a legelső magyar nyomdász iparos, úgy is mint magyar iró és nyelvész, nagyhírű volt nemcsak hazájában, de a külföldön is. Tótfalusi Kiss Miklós 1650-ben a közeli Misztótfaluban született s ma, születése után immár a negyedszázadban sem alakult ki a közvélemény annyira nemes és értékes egyéniségéről, hogy valami emlékkel tisztelte volna meg a magyar Guttenberget, ki munkás életével hirt és dicsőséget szerzett nemzetének. Misztótfaluban, szülőfalujában semmi sem hirdeti, hogy a puritán erkölcsű tiszteletes-iparos ott született és az utódok kegyeletlenségének e mostoha megnyilvánulása bizonyos keserűséggel kell, hogy eltöltse a sziveket, melyek előtt az idealizmus még nem vált üres, tartalomnélküli frázissá. Hiszen a nap-nap után szinte ijesztő arányokban meginduló országos gyűjtések a bizonyítékai annak, hogyha valamely városnak vagy falunak csak egy ija-fia kis nevezetes emberét sikerült a múltak ködében fölí|dezni, azonnal országos mozgalmat indítanak, hogy emléktáblával jelöljék meg szülőházát, vagy szobrot emeljenek halhatatlanuknak. Tótfalusi Kiss Miklóst nem kell fölfedezni. Neve, hire, tettei sokkal nagyobbak voltak, a magyan kultúrának sokkal nevesebb apostola volt, semminthogv a rohanó századok távolsága az ő kimagasló alakját elveszejthetné. És mégis . . . Tótfalusi Kiss Miklós emlékezete él a magyar szivekben, de e kegyeletes érzés még nem öltött külsőleg is látható alakot egy oly emlékmű élelrehivásában, mely méltó hirdetője volna az első magyar úttörő nyomdász nagy érdemeinek. Századok mulasztása vár sürgős pótlásra. És e nagy műk: ;tás legelsőbben is | az ő utódait, a mv -utászokat szólitja ! sorompóba, hogy emlékkel tiszteljék meg nagynevű mesterüket. De a megindítandó mozgalomból nem vonhatja ki magát a magyar iró- világ sem, hiszen Tótfalusi Kiss Miklós egyike volt kora legjobb Íróinak s mint biblia fordító oly kiváló nyelvérzékkel birt, hogy az általa megállapított s akkor nagy feltűnést és megütközést keltett helyesírási szabályok ma is irányadóak. Az íróknak és nyomdászoknak kell A „Nagybánya“ tárczája. Könyörgés. — Zsoltáraimból. — Nagyon sok csapást mértél rám, Uram, De elviseltem, bárhogy vert kezed, Eső, jégzápor, szélvész és vihar: Söpörve kínzón le- vagy fölvetett. Tetöm az égbolt volt, ágyam a föld, De takaró nem jutott énnekem. Az ínséggel ballagtam odakint A dúsgazdag, ringó vetéseken. És nem lázongtam ellened soha, És megáldottam minden aratót, Mint hajdan Krisztus s úgy kerültem el A földi bőséggel hivalkodót. De most, Uram, már nem vagyok magam, A párom gyönge, hószinü madár, És óvnom kell őt, amikor utunk Magas csúcsokra, sziklákra talál. Ne érjen többé sújtó haragod, Ne dúld fel többé élelem sorát És az én párom soha ne legyen, Uram, a szenvedő Veronikád I. . . Bene Tamás meg a népe. Bene Tamás korlátlan uralkodó. Országa a legcsöndesebb ország: a hullaház. Népe a legkomolyabb nép: a halottak. Bene Tamás a népétől felelőségre nem vont király, nagyon csöndes ember. Ha kimegy az utczára, összeszoritja ajkait. Csak akkor szól, ha kell. Ilyenkor is úgy ejti a szót, mintha fájna kimondania. Lépése is olyan lassú, olyan vontatott. Mintha kőből lennének a tagjai. Szomorú egy ember. De ha népe közt van Bene Tamás, akkor beszél. Társalog az ő hallgató csöndes embereivel. Nagyon jól ismerik már ők egymást. Tud Bene Tamás olvasni azokból a merev vonásokból. Ismeri már Ő azoknak az abc-jét. Hozza a kis zsámolyt Bene Tamás. Odaül a hullaház közepére. Körülötte a hosszú asztalokon nyújtózkodnak az ő emberei. Férfi, asszony, leány, gyermek vegyest. Mellette meg apró, fényes, kicsi bádogdobozok vannak. Előveszi az újságot, olvas és közben társalog Bene Tamás. — Hát mit szóltok ehhez ? Nem furcsák az emberek? Ölnek, rabolnak sikkasztanak. Hát érdemes mindezt elkövetni ? Adhat olyasmit az élet, miért érdemes egy egész életet megmérgezni ? Az emberek olyan ostobák. Nem tudják belátni, hogy teljesen mindegy akár selyem-rongy, akár karton-rongy. Akár pecsenye, akár puliszka. — Látjátok, újra nekibolondultak már valaminek az emberek. Láz az egész. Nem hiszitek? Én mondom nektek? Ti is tudhatjátok. Hisz ti is jártatok künn. Tudhatjátok, hogy a huszadik századbeli ember nem a leikével, hanem a vérével érez. Holnap félrerugja azt, amiért tegnap még az eget ostromolta. Lecsillapult a láz . . . Tegnap még negyven fok. Holnap már csak harminczhét és fél . . . Közben föláll Bene Tamás. Odamegy az egyik asszonyi tetemhez. — Hm. Hát te is itt vagy. Te is. Itt kerültünk össze. Aztán igy. Furcsa. Mi? Emlékszel még? Akkor még nem voltál ilyen kékes-barnás foltokkal tele. Akkor még fehér, tüzes és puha voltál. Ugy-e, most már nem vagy olyan rátartó ? Akkor még büszke voltál. Akkor még becsületes voltál. A szemed villámlásából ragyogott ki a fehérséged, mikor az uradért kiáltottál. Pedig nem csináltam mást, csak épp megsimitottam a hajadat. Lásd, most meg is csókolhatnálak. De hogyan is kerültél ide? ügy látszik más valakit nem dobtál ki mint engem, akkor aztán az urad akart kidobni téged ... De amint látom fölfujt téged az a kis arzén, vagy micsoda. Gyere, kapsz finom övecskét, hogy karcsucska légy és jó erősen rácsavart egy köteléket Bene Tamás a holttestre. Aztán visszamegy Bene Tamás a helyére. Szeretettel simogatja a kis dobozokat. — Titeket szeretlek. Titeket kis koraszülöttek. Titeket is ide küldenek én hozzám. Ó de sok esze volt az anyátoknak. Nektek is volt eszetek. Több, mint akárkinek a világon. Ti meghaltatok, mielőtt éltetek volna. Hát nem ez a legokosabb. Tőletek tanulhatott volna Napoleon is. Ö is végig összefogniok abban, hogy Tótfalusi Kiss Miklós méltó emléket kapjon. És nagyon helyén való dolog volna, ha a nagybányai nyomdász-iparosokkal karöltve a Teleki-Társaság is részt venne e mozgalom ujabbi megindításában. Mert már évekkel ezelőtt volt egy ily czélu mozgalom. A nagybányai és misztótfalusi nyomdász-iparosok indították meg nagy lelkesedéssel s abban a szűk körben, melyben e mozgalom forgott, az eredmény ha szép is, de csak partikuláris és szűkös lehetett. Országossá kell tenni e mozgalmat! Hiszen az első betűmetszőben, kinek munkáját megcsodálta a külföld is, a hatalmas, dübörgő rotácziósok csak épugy atyamesterüket tisztelik, mint akár a legszerényebb vidéki körforgó. És ez országos mozgalom, melyet ismételjük, a nagybányai nyomdászoknak a Teleki-társaság égisze alatt kell meginditaniok, bizton bízvást lehet mondani, hogy hamarosan meg fogja hozni az óhajtott eredményt. És Tótfalusi Kiss Miklós szülőfaluja, honnan kiindulva európai nevet szerzett magának, bizonyára rövidesen egy díszes emlékművel lesz gazdagabb, mely időtlen időkig fogja hirdetni a legelső nyomdász-iró elévülhetetlen érdemeit! é. ni.
