Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)

1910-10-06 / 40. szám

101O. olrtó'ber hó 0.

■40-I3S szám.

VIII. évfolyam.

tAüSAP AliMX 3fej» S25i3PIH.ODA.IjMI MSJTIXí.SlP.

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉGLY MIHÁLY.

»--------------- .------Sz

erkesztőség és kiadóhivatal: Hid-ulcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is.

A láposvölgyi vasút.

Október 5.

Szatmárvármegye törvényhatósága e hó 13-án tartandó rendes őszi közgyü lésében fog dönteni azon kérdésben, hogy a vármegye mily összeggel támogassa a kiépítendő láposvölgyi vasutat.

Nem túlozunk, ha állítjuk, hogy a vármegyei közgyűlések napirendjén hosszú idők óta nem volt olyan nagyfontosságu kérdés, mint épen a láposvölgyi vasút segélyezésének kérdése. Nemcsak a láposvölgyi vidék szempontjából, mely az uttalan utak járhatatlansága miatt, különösen rósz vagy téli időjárás mellett teljesen el van szigetelve a világtól; nemcsak városunk és vidéke közgazdasági érdekeinek tekintetéből, hiszen nagyon is reá vagyunk szorulva és nagyon is nélkülözzük a tejjel és mézzel folyó Lá- pos-völgy mezőgazdasági és különösen konyhakertészeti terményeit; de ez a kérdés kereskedelmi szempontból mélyen és közvetlenül érinti legalább is a fel vármegye érdekeit, Szatmárét úgy, mint Nagykárolyét, nem is említve az erdélyi részeket, amely vidékeknek szintén eminens érdeke a láposvölgyi vasút kiépítése.

Az érdekeltség erejét felülmúló áldozatkészséggel sietett a láposvölgyi vasút támogatására, magánosok épen úgy, mint a községek; Nagybánya sz. kir. város képviselőtestülete 200.000 koronát szavazott meg a vasút építési költségeire;

Felsőbánya sz. kir. város is meghozta a maga áldozatát s a vasút jelentékeny segélyezésétől nem zárkózott el a kormány sem, mely az első pillanattól tisztán látta a kiépítendő vasút kereskedelmi s stratégiai nagy fontosságát.

Ily viszonyok közt szinte lehetetlennek tartjuk, hogy a vármegye, bármily szűkös viszonyok között is van, a leg' nag}7obb készséggel ne támogatná s.ne vinné előbbre a láposvölgyi vasút kiépítési ügyét.

Úgy tudjuk, hogy az engedményesek

300.000 korona hozzájárulást kértek a vármegye közönségétől s llosvay alispán azon javaslatot terjeszti az állandó választmány elé, mely viszont a törvény- hatósági közgyűléshez tesz véleményes jelentést, hogy Szatmárvármegye 250.000 koronával segélyezze az uj vasutat.

Bármily nagyrabecsüljük s tiszteletben tartjuk az aíispán indokait, melyek a kért segélynek 50:000 koronával való redukálását tették szükségessé, mi e redukálást még sem tartjuk helyesnek, sőt megengedettnek sem. Az engedményesek bizonyára tisztában vannak számadásaikkal s azon eszközökkel, amelyekkel a vasút megvalósítható s éppen a reálitás érdekében bizonyára tartózkodtak attól, hogy tuiköveteléseket támasszanak. Nagyon jól tudjuk, hogy a vármegye anyagi képessége sok oldalról nagy erőpróbának van kitéve, amely erőpróbák a takarékosságot nagyon is szigorú kötelességévé teszik a vármegye vezető embereinek, de a jelen esetben oly kivételes helyzettel állunk szemben, hogy a szűkmarkúság, a krajczároskodás még válságosabb anyagi viszonyok között sem volna indokolt vagy megengedhető.

A vármegye évről-évre mind fokozottabb mértékben veszi igénybe a kötelékébe tartozó városok, községek hozzájárulását oly czélokra, melyek e városokra és községekre teljesen közönbösek s azoktól teljesen távol állanak. E tribu- tumok, miket pótadók s más czimeken a városok és a községek évenként a vármegye pénztárába szállítanak, horribilis összegekre rúgnak. Hiszen ha csak azon összegeket vesszük figyelembe, amikkel Nagybánya adózik a vármegyének, hát egy oly tekintélyes összeggel állunk szemben, hogy abból a város, ha törvény- hatósággá alakulna, könnyen fedezhetné a törvényhatósági joggal járó minden uj kiadást, sőt megtakarításokat érhetne el.

S ezzel a kényszerű adózással szemben bizony a vármegye nagyon is mostohán teljesítette a kötelességeit. Édes gyermekei vagyunk, ha a tributumok beszedéséről van szó, de mindjárt mostoha gyermekeivé válunk, ha áldozatkészségét akarjuk igénybe venni, amely voltaképpen nem is áldozatkészség, hanem kötelesség volna. Csak a tőkés-garbonáczi ut kiépítésére utalunk. Több egy évtizednél, hogy egyre-másra kérvényezünk, küldöttségeket menesztünk, a törvényhatósági közgyűléseken szónokolunk, követelőzzünk, panaszkodunk s ma, egy vagy másA „Nagybánya“ tárczája.

De profundis.

A börtön.

A szenvedések háza ez a ház,

Benne a kin, a kárhozat tanyáz, Örök gyalázat, szégyen, megvetés, Könny és sóhaj, vád, átok, szenvedés.

Itt még nem adtak csókot soha sem, Innét a részvét elfwt hidegen.

A szeretet idáig el nem ér,

Itten örökre meghalt a remény.

Lakója mind, mind halvány, bús halott S a szivünk mégis vérzik, fáj, sajog. Temetők lakóinak sorsa más,

Innét már többé nincs feltámadás.

A poklok mása ez az épület, Páthmosz látója irt ily rémeset, Elkárhozottak sötét otthona,

Minőt Dante sem álmodott soha.

Itt nincsen ma . . .

Itt nincsen ma és nem volt tegnap, Itt soha, soha nem lesz holnap,

Itten meghalt — az idő.

Múlás, változás soha nincsen,

Örök, egyforma mindig, minden Csak fájdalom, csak szenvedés.

Állandó, néma, mozdulatlan,

Ami bennem és köröttem van,

Csak fájdalom, csak szenvedés.

Mióta tart ? Meddig viseljem ?

Már nem tudom, nincs mihez mérjem, Más nap, más éj itt sohse jő.

Csak ülök a sötétben, csendben, Borzalomtól kidülledt szemmel, Meghalt, itt meghalt az idő.

14-es számú rab.

Milka.

Mílka, a Kertész irodatíszlék Miikája, szapora taktusban tipegett lefelé a havas Rákóczi-uton. Járása nemcsak azért vala tipegő, mert a hó fagyos, a kövezet pedig ennélfogva síkos volt, hanem abból az okból is, mivel a bal lábán a czipője talpából már-már kikandikált a harisnya s ha rendesen lépeget, minden lépésnél fel kellett volna emelnie a sarkát és a mögötte járók akkor j mindenesetre észreveszik a rongyos talpot.

Vékony, fekete, nyári alj feszült Milkán s I a delén-bluz fölött (ami különben szerencsére

nem látszott) könnyű, fekete tavaszi kabát, boa nélkül, hogy csak úgy süvített keresztül rajta a januári szél.

Az utczán, ahogy az üzletek sorfala előtt az emberek állig begombolkozva, bundájukba, vagy prémkabátjukba, óriási boájukba burkolódzva zsebrevágott, vagy muffba dugott kézzel, kipirult képpel, a hidegtől nedves tekintettel és vörösre csípett orral elsiettek mellette, majdnem mindenki — férfi, asszonyság vegyest — utána fordult. Mintha minden arczba, amely szembe találkozott vele, drótkampót szúrt volna bele Milka, hogy megfordulásra kényszerítse: azonkép nézett vissza utána mindenki, aki elment mellette. Mert a boátlan, vékony, fekete tavaszi kabát vállbán és elül pompásan gömbölyödött Milkán s derékban csodálatosan összeszűkült, mig közvetlenül a derék alatt, a csípőn, formásán kidomborodott. Egyszerű, fekete kalapja alól pedig gyönyörű, tiszta kék szempárt csiklandoztak körül a feketébe játszó, sötét gesztenyeszinü hajtincsek, mig kerekded arczán valósággal bazsarózsákat csókolt ki a fagyos szél; a két bazsarózsa közt pedig a fázástól önkénytelenül rezgő, szabályos, szép, megypiros ajk fölött, mint valami haragos kis gnóm, berzenkedve nézett előre a gyöngéd czimpáju, finom fitos orr. Szegénységbe, úgyszólván rongyokba öltözködve igy törtetett tipegő jártában előre szegény kis Kertész Milka, mint az ifjúság, szépség és üde- ség triumphatrixe, hogy szerény keresetével — amelyet a potros ügyvéd irodájában kopogtatott ki magának az írógépen — hozzápótoljon valamit a nagy család háztartásának költségeihez. A sze-