Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 22-52. szám)
1910-09-08 / 36. szám
■VTTT. évfolyam. 1910. szeptemloer lió S. nagyba™ tAti»at>at.mi ias »zsjpirodaijMi ttuitiijAFÍ 3©-ilr íbzbÍín. 7 7““ Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kéten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Méregkeverők. Szeptember 7. Egyszerre a XVII. század, a nagy század vége felé nagyon divatossá vált Francziaországban a mérgezés. Rebesgették, hogy a szép orleansi herczegné, angolországi Henrietta méreg áldozata lett, mondták, hogy a nagy dauphint szintén megétették. Egyáltalában a méreg szó népszerű volt. Két nagy mérgezési pör foglalkoztatta egymásután a közvéleményt: a Brinvilliers marquise és a kuruzsló Voisin asszony pőre. Mind a két pörben a társadalom legkiválóbbjai voltak érdekelve. A marquise a birói kar legtöbb családjával rokonságban állott, mig a hirhedt javas- asszony saját mentségéül az ország legnagyobb családjainak tagjait nevezte meg, kik "ismételten az ő művészetéhez folyamodtak volna. A Soissons grófné, savoyai Jenő herczeg anyja, egy Bouillon herczegné, sőt maga Luxembourg maréchal, a Montmorency-ház egyik büszkeségének a neve is a periratokon állott. Ha XIV. Lajos ezen körülménj^eket tekintetbe veszi, úgy a Brinvilliers, mint a Voisin elkerüli sorsát; a király azonban kérlelhetetlen volt, a rokkantak palotájában a mérgezési esetek számára külön tör- vénvszéket állitott fel: la chambre ar- denle-ot. A marquise, meg a kuruzslónő életükkel fizettek, sőt Luxembourg is megizlelte a Bastilleban a fogság kenyerét. — Ez igazságszolgáltatás volt. Azt hittük, hogy ez a kor már rég a levéltárakban pihen s im megdöbbenve Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. járványt az Erzjíbetfalváról szállított hamisított tejokdfta. Adatok feküsznek előttünk, hogy Budapesten a gyermekek 51 százaléka a rossz tejtől pusztul el. Ebben az arányban a vidéki városokban is ennek tulajdoníthatjuk a csecsemők halandóságát. Elrémülünk ez adatok olvasásánál. A múlt évben a tej 42 százaléka, a tejföl 45.3 százaléka, a túró és sajt 307 százaléka hamis volt vagy hibás. Hát kérdezzük: hol a lelkiismeret ? A Brinvilliers a törvényszék előtt czinikusan mutatott egy palisszander- dobozra: ebben egy egész sereg örökség nyugszik. Ebben a hölgyben annyi gazem- berbecsűlet volt, hogy oly embereket, kik a földi javak közül alig mondhatnak mást magukénak az életnél, nem bántott. A mai méregkeverőknek azonban első sorban a szegény emberek az áldozatai. Az óriás drágaság mellett, mely uralkodik, alig jut némelyik a mindennapi kenyérhez és az is méreg, amelyhez jut. Ez égbekiáltó bűn! Paolo Giovio írja, hogy Cesare Borgia hatalmas mérgét, a cantaridet, egy értékes fekete gyöngy üregében tartotta. Ez korunk képe. A külső értékes, csillogó, humanismustól édes, jelszavaktól ékes, — a tartalom méreg, önzés és más semmi. Egy pár garas nyereségért képesek vagyunk egy várost bacülusokkal elárasztani. Ha Nitzsche álláspontját foglalnék el, nem szólalnánk fel. Az erősebb igaza mindig a legjobb és boldoguljon mindenki, ahogy tud; de mi nem ezen A „Nagybánya“ tárczája. Hunyó parazsak. Délben indultak el. A nap az ég közepén lobogott. Szikrázott csókjától a világ. Az apró porszemcsék tüzesen csillogtak. Ök ketten összekapaszkodva szomjasan szívták magukba a fűből, fából, földből, levegőből párolgó melegséget. Amerre csak elmentek, virágok nyíltak körülöttük. Vörös, sárga, bibor és rózsaszínű rózsaeső hullt rájuk. Már elkábultak az illattól. Az asszony kábultan eresztette le fejét. Hosszú fá- tyola lebegett utána, leért a földre, egybefolyt árnyékával. Ök csak mentek és szomjas ajakkal szívták magukba a forró levegőt, amely ittas volt a szeretkező természet lihegésétől. Rózsák kerengtek a levegőben. Hullt egymásután tiz-husz-száz és száz. Amint forogtak a nap izzó sugaraiban, mint megannyi ezerszinü kristály csillogtak-villogtak. így haladtak ők diadalmasan és alkonyaikor a völgyben megálltak . . . — Elfáradtam, szólt az asszony. A férfi hallgatott. — Lehet, hogy ez nem fáradság. Fázom. Nemcsak a testem, de a lelkem is fázik. A férfi ismét hallgatott. — Mért nem beszél ? — Nézem az ormot, ahonnan lejöttünk. Ott fönn még ragyog minden, de itt már árnyék van. Most mind a ketten hallgattak. Fölfelé néztek és nem vették észre, hogy a völgy mind sö- tétebb lett. Az asszony meg didergett. A férfi észrevette. Megfogta a kezét: — Mért nem maradtunk a magasban. Milyen jó volt, mig a csúcson jártunk. Tiszta volt ott a levegő, ragyogó a világ. A föld olyan messze volt tőlünk és mi is messze voltunk a földtől. Ott a magasban álomszerű minden és mi csak álmodtunk. Az nagyon szép volt. Az asszony szomorúan hallgatta. — Milyen gyönyörű volna az élet, ha az emberek meg tudnának maradni a magasban, hová eszményeik emelik őket. Mennyi álom, mennyi ragyogó hit, mennyi szépség vész el csak azért, mert az emberek közé került. Milyen szépeket tud gondolni az ember. És mennyire nem tudja tetteiben követni gondolatait. Milyen szép minden, mig valóra nem válik. Az lesz a legnagyobb tökéletesség, mikor a tett és a gondolat teljesen harmónikusak lesznek. — Kedves barátom, maga egy kicsit pa- tétikus. — Mi is a csúcsról indultunk el. — De onnan csak lefelé visz az ut. — Igaza van és mi a völgybe értünk. De én visszasírom mégis. — Régen történt. Volt egy leánykám. Szőke volt, mint a nap aranya és fehér, mint a hold ezüstje. Másé lett. Akkor gyűlöltem, ma imádom érte. Ma tudom, hogy senki sem szeretett úgy engem, mint ő. Mikor legragyogóbbnak láttam, akkor hagyott el. És nekem megmaradt minden álmom tisztán, fehéren. Senki sem szeretett úgy engemet mint ő. — Milyen különös helyzet. Ezt mind maga mondja el nekem. Miért foglalta szavakba ezeket a gondolatokat, miért ? Mert fél ugy-e, hogy én fogom elmondani. Hja, aki a határokon túl merészkedik, az bűnhődik, bűnhődik keservesen. — És mi átléptük azokat a . . . — Ne mondja tovább. Volna lelke kimondani ? Hát maga még nem tudja, hogy vannak éjszakák, amelyekre sohasem kellene felvirradni, hogy vannak szavak, amelyeknek ki kellene veszniök az emberek emlékezetéből. — Mi elindultunk együtt. Elindultunk és mentünk, mentünk mint két álmodó ember. Elvoltunk kábulva a saját szavaink zenéjétől, megvoltunk ittasodva egymás szemétől. Es igy haladtunk virágok közt, rózsák közt, illatok közt, magunkhoz térve vettük észre, hogy eltévedtünk, a czipőnk sáros volt. — Ne kínozzuk egymást. Miért ezt mind észleljük, hogy humanizmusról hires korunkban a méregkeverési hajlam sokkal nagyobb arányokat öltött. Mi határozottan jobban értünk az öldökléshez, mint elődeink. Mily haladás a pyrotechnika terén! Dinamit, melenit, nitroglicelin, pvrosolin stb. stb. áll rendelkezésünkre, hogy egyszerre ezrek életét ki tudjuk oltani. így állunk a mérgezésben is. Hajdan egyszerre csak egyet szemeltek ki, ma tömegekre utaznak. Ez korunk szelleme; semmit en detail — mindent en gros. Nagyban állítják elő a mérgeket az élelmiszer hamisítók. Ezek korunk méreg- keverői és büntetlenül űzik üzelmeiket. Ha már Chicago állott volna és ott húskonzerv-gyárak — akkor Cesare Borgia egy kis barátságos megbeszélésre fehér asztalnál hívja Sinigagliaba az Orsinokat és Vitelozzokat. Egy nehány chicagói konzerv feltálalásával megtakarítja messer Michelotto tartását, mert végre is egy udvari hóhér többe kerül, mint a nemes huströsttől egv-két 'detes doboz. Ezelőtt vagy két éve ezek beszéltettek magukról és még ma is nyugodtan tovább konzerválnak. A múlt évnek a metyl-alkohol volt a kedves szenzá- cziója. Itt is a czél volt: a businessokat megtakarítani bár emberek élete árán is. Félévvel ezelőtt egyik budapesti leánynevelő intézet panaszkodott, hogy hamisított tejjel kedveskedtek neki; ez azonban csekélység. De hát „nulla dies sine linea“ — minden napnak meg van a maga dicsősége az élelmiszer hamisítása körül. Egy rövid hir csak nemrég jelentette Budapestről, hogy olt tífusz dühöng és ime megállapítják, hogy a Szerkesztőség és kiadóhivatÍ! jf Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések m íőfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács ®y(|la kSnyvkereskedő üzletében Is.
