Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-03-10 / 10. szám
4 NAGYBÁNYA Dr. Földes Béla beszámolója. Dr. Földes Béla országgyűlési képviselőnk Justh Gyula s több más országgy. képviselő kíséretében ma, szerdán délután az öt órai gyorsvonattal érkezik városunkba, hogy beszámoló beszédét megtartsa. Just fi Gyulát, ki városunknak díszpolgára s országgyűlési képviselőnket a város nevében az érkezésnél Torday Imre h. polgármester, a függetlenségi és 48-as párt nevében pedig Farkas Sándor ny. ezredes fogja üdvözölni. Illusztris vendégeink a vonattól bandérium kíséretében, zászlók alatt gyalog jönnek be s egyenesen a Rákóczi-térre mennek, hol a Steinfeld ház erkélyéről Szerencsi/ József felkérésére dr. Földes Béla megtartja beszámoló beszédét. Majd Justh Gyula tart lelkesítő beszédet s esetleg más képviselők is felszólalnak. A beszámoló után a vendégek tiszteletére a Polgári Körben közvacsora lesz, melyre eddig mintegy kétszázan jelentkeztek. A közvacsorán a Kör elnöke: Torday Imre házigazda, majd a függetlenségi és 48-as párt nevében dr. Fass Gyula fogja az üdvözlő beszédet tartani. Justh Gyula rövid itt tartózkodása alatt Szőke Béla plébános, dr. Földes Béla pedig Bőnis István vendége lesz. A fogadásra a függetlenségi párt lelkes hangú plakátokon hívja fel a közönséget. Főispánunk Nagybányán. Csaba Adorján, Szatmárvármegye és Szatmár sz. kir. város főispánja tegnap rövid ideig városunkban időzött. Látogatása csupán családi látogatás volt. A Teleki-Társaság felolvasóülése. A Teleki- Társaság f. évi márczius 12-én este 8 órakor, a Kaszinó helyiségében tartja meg XII. felolvasó ülését a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Székfoglaló. Irta és felolvassa Soltész Elemér r. tag. 3. Költemény. Irta és felolvassa Incze Lajos r, tag. 4. Schubert dalok vadászkür-tön. Előadja Dankovitz Antal karmester, zongorán kiséri Szaucsek István. Felolvasó ülés után a nagybányai bányászati és kohászafi osztályegylet estélye. — Vendégeket szívesen látnak. Dr. Lakatos Mihályné és Simon Aurél hangversenye. Dr. Lakatos Mihályné zongoraművésznő és Simon Aurél reczitator szombaton este tartották meg hangversenyüket Felsőbányán, mely erkölcsileg fényes sikerrel járt. Hogy anyagilag kevésbbé sikerült, annak bizonyára a magas belépti-dij volt az oka. Dr. Lakatos Mihályné zongorajátéka nagy tetszést aratott; nem kevésbbé tetszettek Simon Aurél szavalatai is. Főleg Salgó előadását fogadták zajos tapssal. A csekély számú, de disztingvált közönség hálás elismeréssel adózott Kilián Bélánénak is, ki szintén zongorajátékkal gazdagította az est műsorát. Falussy Árpád — Tisza István ellenjeiöltje. A nemzeti munkapárt vasárnap délelőtt Kar- czagon gyűlést tartott. Kimondották a párt megalakulását és elhatározták, hogy gróf Tisza Istvánnak ajánlják fel a választókerület jelöltségét. Délután a függetlenségi Kossulh-párt tartott gyűlést, amely Falussy Árpád volt főispánt kiáltotta ki jelöltnek. Esküvő. Benkő Sándor szatmári jónevü kávé- és íűszerkereskedő vasárnap tartotta esküvőjét Gállá Antal polgártársunk kedves leányával : Margittal. Az esküvőn mint tanuk Csepeg Ferencz ipartestületi elnök és Gerdenits János szerepeltek. Az esküvőt a menyasszony szülői házánál szükebb körű ebéd követte. Két indítvány. A muzeum-egyesület legutóbb tartott közgyűlésében Stoll Béla két indítványt terjesztett elő, melynek mindenikét egyhangúlag elfogadták. Az egyik indítvány az. hogy az egyesület keresse meg a r. kath. plébánia hivatalt, hogy a templom ürek és semmire sem használt oratóriumát, mely a gimnáziumi épületből könnyen megközelíthető, engedje át a muzeum könyvtárhelyiségéül az ideig, míg a muzeum önálló helyiséghez jut. Sokkal nagyobb jelentőségű az utóbbi indítvány, mely egy méltatlanul mellőzött, nagyhírű történeti vásznat akar közkincscsé tenni. Ugyanis Sloll Béla azt indítványozta, hogy a muzeum-egyesület, mint kulturális egyesület keressen meczenásl Thorma János Aradi vértanuk ez. képének, mely remeke a történelmi festészetnek, de a melyet jelenleg politikai okokból véka alá rejtettek. Hadd legyen e kép közkincscsé, hadd hirdesse az a nagybányai festőiskolának s alkotójának dicsőségét. A közgyűlés ez indítványhoz is nagy lelkesedéssel hozzájárult s az akcziót már legközelebb megindítják. Osztálygyülés. Az orsz. magy. bányászati és kohászati egyesület osztálya 1910. márczius hó 12-én délután 4 órakor a bányaigazgatóság tanácstermében osztálygvülésl tart a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki bejelentések. 2. Titkár 1909. évi jelentése. 3. Pénztárnok jelentése 1909. évről. 4. 1910-ik évi előirányzat. 5. A rudai 12 apostol bányatársulat átirata az aranylopás meggátlása tárgyában. 6. Tisztujitás. 7. Indítványok. 8. Révai Károly emlékbeszéde néhai Szellemy Gevza osztálytitkárról. Gyűlés után a Teleki-Társaság felolvasó ülése és társas estély hölgyek részvételével a Kaszinó termeiben. A r. kath egyház uj kántora. A r. kath. egyháztanács legutóbb tartott ülésében kántorrá egyhangúlag Szaucsek István helyettes kántort választotta meg. Szaucsek már helyettesítési ideje alatt is sok fényes jelét adta a kántori állásra való kiváló rátermettségének s benne városunk zenekedvelő közönsége is egy nagy zenei készültséggel biró szakembert nyert. A nagybányai evang. egyház folyó hó 13-án, vasárnap d. e. 11 órakor közgyűlést tart. E gyűlésen beterjesztik a múlt évi számadásokat. A festőműtermek. Tudvalevő dolog, hogy a városi képviselőtestület elvileg elhatározta, hogy festőműtermet épit. Jámbor és Bálint műépítészek a testőműtermek terveit és költségvetéseit már el is készítették s azokat Jámbor műépítész a napokban személyesen át is adta dr. Makray polgármesternek. A tervek gyönyörűek; valóságos remekei az építőművészeinek. Mindegyike magyar stílusban van tartva s ha, amint erősen hisszük, kivitelre kerülnek, egyik legfőbb ékességei lesznek városunknak. Az iskolaműterem, hol a kiállításokat rendeznék, összesen 34.576 K 88 fillérbe kerül; a négy legény- lakással is biró műterem költségvetése 33 766 K 27 fillérre s a családi lakással is biró két festőműterem költségvetése 40.508 K 66 fillérre rúg. Halmai József-alap. Az áll. főgimn. tanári testületé elhatározta, hogy elhunyt tagjának, Flalmai Józsefnek emlékét a főgimnáziumi Segély zöegyesiilet kebelében létesítendő Halmai József-alappal örökíti meg, melyre már eddig is gyűltek be adományok. Ezért kéri ez utón is a megboldogultnak tisztelőit és volt tanítványait, járuljanak hozzá, hogy a közszeretetben álló tanár emléke minél méltóbb megörökítésben részesüljön. Megjegyezzük, hogy a volt tanítványok köréből hasonló czélu mozgalom indult ki. így remélhető, hogy az alap tekintélyes összegű lesz. Műkedvelői előadás Kapnikbányán. Kapnik- bánvai levelezőnk írja: E szép íavaszszá vált időben, hihetetlennek fog tetszeni — pedig való — hogy Kapnikbányát még hó takarja, sőt helyenkint a nagy hó miatt az utak csaknem járhalallanok mint pld. a Roíundán át. i Mindez nem tartotta vissza oláhláposbánvai és nagybányai kedves vendégeinket, hogy a kap- nilcbányai felső telepi áll. iskola tanítónői és műkedvelők közreműködésével február 26 és 27 éré rendezett szinielőadásou résztvegyenek, annak fényét és értékét emeljék, tanúságot téve a szépen sikerült előadásról. Volt monológ, dialog, rózsa-ballet és színi előadás, melynek j változatos műsorából első helyen kiemeljük Ocsárd Böske által előadott monológot, mely i teljesen meghódította a közönséget. Köztetszés- - ben részesült négy kis leány által lejtelt rózsa- I ballet, nemkülönben Janky Roxán és Nyiszlor 1 Amália által előadott dialog s Székely Vilma I monológja. Majd Janky Roxán és Kellner Béla ; dialógjában gyönyörködtünk, melyei a közönség : frenetikus lapssai jutalmazott. Ezek után kővet- j kezelt a látványos színdarab, melyet Kahle ' Frigyes által sok áldozattal és fáradtságot nem I ismerő buzgalommal rendezett különféle szint i szóró villamos világítás mesés fénnyel vett ! körül. A nemes szórakozáson kívül az estély I anyagilag is szépen sikerült, amennyiben 169 I K 70 fillér bevétel és 41 K 7ü fillér kiadás i mellett 128 koronát juttatott a szaímármegyei '• tanítói internatus javára. Felülfizettek: L, Berks 1910. márczius 10. Leó (Nagybánya) 7 K 20 f, Spisák Béla (Horgospatak) 6 K 40 f, Joós Lajos (Oláhláposbánya) 1 K 40 f, Lehoczky Aurél (Oláhláposbánya) 80 f, Gottpreis Ferencz (Nagybánya) 80 f, Urbán Mihály 2 K, Terray Gvuia 4 K 60 f, Fischer Károly 1 K 40 f, dr. Köhler János és Mády János 460—160 f. Az összes közreműködőknek fáradságos mnukájukért s a kel lemes szórakozásért hálás köszönetét mond az áll. el, iskola igazgatósága. Képviselőjelöltek Nagysomkuton. Jeleztük, hogy gróf Teleki Pál, a nagysomkuti kerület orszgy. képviselője többé nem vállalja el a jelöltséget. Mint nagysomkuti levelezőnk Írja, a nemzeti munkapárt ott már megalakult s a polgárság egyrésze Mán Lajost, a kővárvidéki takarékpénztár igazgatóját, a másik része pedig dr. Simon Miksa ügyvédet, a kereskedelmi bank vezérigazgatóját óhajtja felléptetni munkapárti programmal. Velők szemben Brebán Sándor nagybányai plébános keresztény-szocziálista programmal lép föl. A nemzetiségi pártnak szintén lesz jelöltje, valószínűleg Vajda Sándor személyében. Azonnali megkönnyebbülés érhető el lázzal kisért gyomorrontásnál is, ha éhgyomorra fél pohár Ferencz József-keserüvizet iszunk. Mindazok, akik ismerik a porok és pirulák lassú és bizonytalan, sokszor fájdalmas utóhatását, a valódi gyógy értékkel biró természetes »Ferencz József«-keserüvizben megváltót fognak találni! Kereskedők közgyűlése. A nagybányai kereskedők s kereskedő ifjak köre vasárnap tartotta rendes évi közgyűlését Glavilzky Károly elnöklete alatt nagy érdeklődés mellett. A közgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette a múlt évi számadásokat s megállapította a folyó évi költségvetést. Nemkülönben tudomásul vették a könyvtári s pénztári jelentéseket. Nagy érdeklődéssel hallgatták meg Molnár Antal titkári jelentését, mely kimerilő képét tárta föl a múlt év mozgalmas eseményeinek. Kupás Mihály kamarai tanácsos, kültag szólalt föl ezután s meleg szavakkal méltatta az elnök működését, mely főleg a kartársak érdekeinek megvédésében nyilvánult meg nagy hatással. Kupás felszólalását általános zajos éljenzéssel fogadták. Végül a választásokat ejtették meg. Elnök lett egyhangú lelkesedéssel Glavilzky Karoly. Ugyancsak egyhangúlag választották meg a tisztviselői kart s a választmányt. Alelnök lett Fritsch Sámuel ; titkár : Molnár Antal; pénztáros : Boda Gyula; ellenőr: Rusorán József. Választmányi tagok: Vajda Márton, Sleinfeld Adolf, Kassai Kálmán, Gitta Jusztin, Tömlő Miklós, Molnár Sándor, Svarcz Sámuel, Moldován János, Sípos Lajos, Radó Dezső, Harácsek Vilmos, Boczor János. Márczius idusa a Polgári Körben. A Polgári Kör márczius 15-én délután 5 órakor tarlja márcziusi ünnepélyét a Kör helyiségeiben. Az ünnepélyt a dalegyesület vezeti be; Tréger Lajos hazafias költeményt szaval, dr. Nagy Gábor pedig ünnepi beszédet mond. Az ünnepélyt társas vacsora követi. Ferenízy Martba kiállítása. Ferentzy Mártha, a nagybányai fesíőkolonia tagja, kiállítást rendezett Mármarosszigeten. E kiállítás nagy sikert aratott s a művésznő egyéniségéről s a kiállításról a Máramaros következőkben emlékezik meg: Ferentzy Mártha tájképfestőnek indult. Egvszerre markolt bele a legnehezebb művészi problémákba, bizony, őszintén megvallva, némi hiányosságával a formális képzettségnek, a technikai tudás és a mesterségbeli fogások ismeretének. Alighogy tisztában volt a színek értékével. a távlat elemi törvényeivel s a vonalak és foltok hatásaival, kiült a természet kellős közepébe és széles ecsetjével vászonra tette azt, amit látott. Minden akadémikus eimélfct, minden pedáns doktrína, minden müvészelfilozophai fontoskodás nélkül rábízta magát a szemére, amely élesen és szintetikus egységben látta a természetnek, az égnek, a földnek, a horizontnak azt a szeletéi, amely megragadta fantáziáját és munkára csábította tehetségét. És bátran, lelkes hittel a saját maga erejében, a sikerben, a teremtő képességében, merész vonásokkal, kissé elnagyolt, egyszerűséggel impozáns foltokkal odatette a legfelségesebb modelt: a természet szépségeit. S amikor egy tuczat tájképe nyugodt önérzettel töltötte el lelkét, elment mesterséget tanulni. Elment Nagybányára, ahol egy ideig