Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)

1910-05-19 / 20. szám

2 1910. május 19. kapitányoké s akiknek kvalifikácziójuk a legtöbb városban magasabb, mint a rendőrkapitányoké, — a IX. fizetési osz- tálylyal kell megelégedniük. Hát ez méltán nagy megdöbbenést keltő igazságtalanság! Elismerjük, hogy 25 törvényhatósági és 111 rendezett tanácsú város tisztvi­selői között, kik mind más és más szer­vezeti szabályrendelettel bírnak, teljes igazságot tenni fölötte nehéz; épen azért tartjuk mi a fizetésrendezés kérdését a kvalifikácziónak teljes figyelmen kívül hagyásával s az uj városi törvénynek meghozatala nélkül, melyben a minősí­tés kérdése az egész országra egyönte­tűen kell, hogy rendezve legyen, — el- intézlietetlennek. A fizetésrendezésnél vagy az állam­segély felosztásánál a minősítés kérdé­sének figyelmen kívül hagyása épen olyan abszurdumokra vezet, mint a községi törvény, mely a legnagyobb rendezett tanácsú városokat is egy elbírálás alá fogja a legutolsó kisközséggel. A 111 rendezett tanácsú város kö­zött sok olyan város van, amelyekben az egyes tisztviselői állásokat, ha nem is a törvény, de az uzus, a szokásjog kvalifi- káczióhoz köti. így számos városban a főjegyzői, jegyzői, tanácsosi, közgyámi állásokra hiába pályáznék olyan egyén, kiknek nincs meg a jogi kvalifikácziójuk; inig más rendezett tanácsú városokban a jegyzői állásokat többnyire jegyzői vizsgát tett egyének, a tanácsosi, köz­gyámi, városgazdái állásokat pedig ki- érdemült s tiszteletre méltó keres­kedők, iparosok, vagy pedig levitézlett s állásra szoruló volt földbirtokosok töltik be az atyafiság, sógorság, koma- ság és a baráti összeköttetések révén. Abszurdum tehát az egy czimmel, de nem egy kvalifikáczióval és képzettség­gel biró tisztviselőket a fizetési osztá­lyokba való sorolásnál az egész országra Vetem a betűket a fehér lapra. Sorakoznak egymás mellé a fekete betűk, de nem könnyite- nek a Ielkemen. Néha árva, didergő veréb ko- czogtafja meg ablakomat. Fázósan borzolja tol- lacskáit és irigykedve néz engemet. Engemet. . . aki irok írásokat, a melyeket egész világ olvas, pedig csak egy embert illetnének meg. Engemet ... aki beszélek könytelen bána­tokról, szótlan tragédiákról, soha meg nem esett találkozásokról. Árva veréb, fázós veréb, neked lesz tava­szod. El fog jönni egy langyos szellő, egy világos piros hajnal, egy zöldelő mező, egy harmatos est. El fog jönni forró tűzi nyár, aranyos kalász­rengeteg, buja, részegítő rózsatenger. El fog jönni madárdaloktól csengő, fülemileszótól zengő, pa­csirtaénektől áhitatos nyári alkonyat. Mindez el fog jönni neked. De hol van az én tavaszom? Hol van az én hajnalom? Hol érik nekem az aranyos kalász­erdő? Hol énekel nekem a fülemile ? Sehol. ... sehol. . . . Napnyugaton most napfölkelte van. Ná­lunk napkeleten áldozik a nap. Szegény napke­letiek, akik megszokták a fényben fürödni, szo­morú nektek, hogy sohasem süt rátok az élet­adó nap . . . Én napkeletén lakom. Várom, egyre várom, hogy visszatérne hozzám csak egy búcsúszóra, egy bársonypuha bucsucsókra, az én tüzespiros Napom. Várom, egyre várom. De napkeleten haj­naltájt megint csak szürke az ég alja és arra nyugat felé rózsapirban úszik, lángot sziporkázik. De én várok, mégis csak várok. Pedig vannak emberek, akik mindig együtt vannak, mégsem találkoznak. És vannak olyanok, akik sohasem találkoznak,mégis együtt vannak ... Szombatos Elemér. NAGYBÁNYA kiterjedőleg mind egy kalap alá venni. Amivel megelégedhetik az egyik, minden kvalifikáczióban szűkölködő tisztviselő, azzal nem elégeghetik meg a másik tiszt­viselő, akinek hosszú évek verejtékes munkájával s nagy anyagi áldozatokkal szerzett minősítése vagy oklevele van. A legfőbb sérelme a rendeletnek az a kivételes helyzet, amit a rendőrkapi­tányoknak biztosit. A sérelem nem az, hogy a rendelet a rendőrkapitányokat minden klauzula nélkül a VIII. fizetési osztályba sorozza, hanem az, hogy ha már a rendőrkapitányok a VIII. fizetési osztályba kerültek, miért nem soroztat- tak octa a tanácsosok, a főjegyzők, fő­orvosok, ügyészek, mérnökök, erdő­tisztek is, minden klauzula nélkül. Mennyivel bölcsebben és nagyobb köz- megelégedésre lehetett volna e kérdést ! elintézni úgy, hogy ha a rendelet ki­mondja azt, hogy azon tanácsosok, rend­őrkapitányok, főjegyzők, kik jogi minő­sítéssel birnak a Vili. fizetési osztályba, akik pedig nem bírnak jogi minősítéssel, a IX. fizetési osztályba sorolandók; mig az ügyészek, főorvosok, mérnökök, erdé­szek, akiknek már hivatásuknál togva oklevéllel kell birniok, minden feltétel nélkül a VIII. osztályba sorolandók. A rendőrkapitányok minden klau­zula nélküli kivételes helyzete, hogy milyen abszurdumokra vezet, az nyomban kivi láglik. A rendőrkapitányi állás kvalifikáczió- hoz kötve nincsen. Szomorúan láttuk és látjuk, hogy számos helyütt a főispáni kinevezés s a befolyásos egyének pro- tekcziója folytán ez egyébként igen fon­tos állásra arra teljesen avatatlan és semmi előképzettséggel nem biró egyé­nek: karriert végzett, adósságokba merült katonatisztek, elúszott földbirtokosok, sőt arra is tudunk esetet, volt katonai altisz­tek neveztetnek ki. Hogyan kerülnek ezek a kvalifikáczióval biró főjegyzők és tanácsosok elé? Háté fogas kérdésre bizonyára csak a minisztériumban tud­nának megfelelni, ahol igen jól ismerik a közigazgatást a papiroson, de nem a gyakorlati életben. S hogy a sérelem még nagyobb legyen, a rendelet a tanácstagokkal, fő­jegyzőkkel egy fizetési osztályba sorozza az alkapitányokat is, amely állásra pedig, láthattuk a mi szükebb körünkben is, volt csendőraltisztek, Írnokok, dijnokok is pályázhatnak és jelöltetnek is. A mi szerencsénk, hogy ez állásra mégis egy jogi kvalifikációval biró, arra rátermett egyén választatott meg, akivel szívesen van egy kategóriában bármely tanácsos vagy főjegyző is, de ha nem igy üt ki vala a választás? Ha valamely volt csendőraltiszt, vagy valamely voít dijnok ül az alkapitányi székbe, mint ülnek más városokban fölös számmal, igazságos, méltányos volna-e, nem pedig a legnagyobb abszurdum, hogy a jogi kvalifikáczióval biró tanácsosok, főjegy­zők egy fizetési osztályban legyenek a volt csendőraltiszttel, sőt a szintén jogi kva­lifikáczióval biró első aljegyző még egy fizetési osztálylyal hátrább is legyen? íme a kvalifikácziónak teljes figyel­men kívül hagyása minő nevetséges ab­szurdumokra vezet, de nem kevésbbé ilyen abszurdumokat produkál az, hogy a rendelet nem tesz különbséget a fogal­mazó és kezelő személyzet között. Ez utóbbinak egyik megnyilatko­zása az, hogy a jogi kvalifikáczióval biró első osztályú jegyzők, orvosok, állat­orvosok egy fizetési osztályba vannak sorozva az iktató-kiadókkal, akik pedig szintén minden kvaliflkáczió nélküli szor­galmas dijnokokból cseperednek föl. Nagy elégedetlenséget kelt, hogy a pénztári ellenőrök, akiknek munkakörük, képesítésük és felelősségük egy és ugyan­azonos a pénztárosokéval, a pénztárno­kok után egy fizetési osztálylyal hátrább vannak sorolva; nem csekélyebb elége­detlenséget kelt az is, hogy az adótisztek, számtisztek, II. aljegyzők, fogalmazók, közgyámok egy kategóriába vannak az írnokokkal, végrehajtókkal, rendőrőr­mesterekkel. Nem túlságosan éles judicium kell annak elbírálásához, hogy ez a rendelet nagyon hevenyészve, elsietve készült, amit talán az is dokumantál, hogy mig a rendelet a könvvelőkről, szállásmeste- rekről s más hasonló, alig valahol létező funkcziónáriusokról sem feledkezik meg, addig a rendeletben az erdészekről, erdésztisztekről és altisztekről említés sincs téve. Bizony, bizony most, a rendelet ki­bocsátásának első pillanataiban, merjük állítani, hogy annak nyomán csak oly általános feíjajdulás és elégedetlenség fog támadni, mint a minő támadt az első rendelet kibocsátásakor. És merjük állítani, hogy a fizetési osztályokba való sorolást közmegelége­désre megoldani mindaddig nem lehet, mig különbséget nem tesznek nemcsak a szolgálati idő, de a kvalifikáczióval biró tisztviselők között is s a között, hogy a tisztviselő a fogalmazói vagy kezelői szakhoz tartozik-e? A jövő rövidesen meg fogja mutatni soraink megdönthetetlen igazságát. Az osztály sorsjáték. — Régi figyelmeztetés, mely mindig uj marad. — Május 18. Az osztálysorsjátéknak, nem tudjuk bizto­san hányadik sorozata, a napokban veszi kez­detét s már jóval ezelőtt megindultak azok az arczátlan reklámok, melyekben valóságos hajtó­vadászatot rendeznek az élelmes ügynökök az állampolgárok vagyonára. A beugratásnak, a rábeszélésnek, a játék- szenvedély lelköltésének nincs az a csábos esz­köze, melyet fel ne használnának a fő és al- ügynökségek, csakhogy úgyszólván értéktelen papírjaikat jó borsos áron rá ne sózhassák a gyanútlan s félrevezetett emberekre. E reklámok alatt nem a lapokban meg­jelent hirdetéseket értjük, melyek már a nagy I nyilvánosságnál fogva sem igen léphetik túl a jóizlés határait, de értjük azon óriási tömegű magánleveleket, melyekkel ilyenkor, a játék- I sorozat kezdetén valósággal elárasztják mind- ' azokat, kik azon szerencsétlen helyzetben van­nak, hogy nevük valamely czimlárban bent foglaltatik. Aki egy évben egy levelet sem vált sen­kivel, csodálkozva látja, hogy a játéksorozat kezdetén úgy a fővárosból, mint a vidék na­gyobb emporiumaiból halomszámra elárasztják nemcsak hangzatos nyomtatványokkal, de zárt sőt ajánlott levelekkel is, melyekben a rábeszé­lésnek minden Ígérgetéseivel eredeti sorsjegye­ket küldenek a nyakára és számos sürgető le­velekkel kellemetlenkednek olyan embereknek, kik sorsjegyet soha senkitől nem is rendeltek. Sőt megtörténik nem egy Ízben az az eset is, mint Búza Barna volt orszgy. képviselő egy

Next

/
Thumbnails
Contents