Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-04-28 / 17. szám
1910. április 28. 3 rügy, azt eldobják, letapossák. A hibátlan gályákat nyalábba fogva sétálnak tovább s természetesen mindig akad a társaságban egy, aki végig húz a pajtása hátán, ami aztán kölcsönös suhintgatással jár. Mire a város alá érnek, nincs egyetlen ép gally sem a kezünkben. így kerül a virágfosztott gally az ut porába, járókelők lábai alá. Szinte siró kedve támadt a virágkedvelő embernek, ha látja, hogy mily barbár kegyetlenséggel fosztják, tépdesik, törik a virágos vadcseresznyét, baraczkot, vadalmát, meg a virágba burkolt bokrokat s mily lelketlen egykedvűséggel dobálják el kis idő múlva a megtépázott gallyakat. Hiába fejtegetik a tanítók az iskolában a fák és madarak napján azok hasznosságát, hiába akarják a gyerekek leikébe plántálni a virágkedvelést, ha a szülők nem támogatják a tanítókat nevelő munkájukban s ahelyett, hogy a virágos gallyakat nyalábszám hazacipelő gyereket megfenyítenék, még talán dicsérik is figyelméért, hogy még sétáján is a szülőire gondolt. Ha pedig sem a tanítók, sem a szülők szava nem használ, akkor az erdőőrök mogyoró pálczáját kell orvosságul használni s kiverni a gyerekekből a virágok ilyetén kultuszát . . . NAGY BÁNYA HÍREK. Április 27. A közelgő' elseje alkalmából tisztelettel kérjük hátralékos előfizetőinket hátralékaik szives beküldésére. Személyi liirek. Csaba Adorján, Szatmárvármegye főispánja városunkban időzött s résztvett a nagybányai ref egyházmegye közgyűlésén. — Nyíró Gábor fiumei tengerészeti főfelügyelő pár napot városunkban töltött. — Virág Lajos anyakönyvvezető, ki az utóbbi héten súlyosan megbetegedett, ma már jobban van s betegágyát is elhagyhatta. Uj bányakapitány. Őfelsége a király Weisz Lajos főbányabiztosnak a VII. fizetési osztályú bányakapitányi czimet és jelleget adományozta. Egyidejűleg a pénzügyminiszter a jeles bányajogászt a selmeczbányai bányászati főiskolához ideiglenes minőségben tanárként osztotta be. Weisz Lajos kitüntetése széles körökben kelt igaz örömet. Oiszes esküvő. Díszes esküvő lesz folyó hó 30-án, szombaton Szatmárott. Madarcissy László nagybányai szolgabiró ugyanis ekkor esküszik hűséget Vajay Károly szatmári polgár- mester leányának : Irénkének. Az esküvőn mint tanuk Vajay Endre és Képessy László fognak szerepelni. Esküvő. Eply Mihály jónevü szabómester a napokban tartotta esküvőjét Barabás Erzsikével, Barabás Vilmosnak, lapunk főexpeditorá- nak leányával. A vasúti fúzió ügye. Dr. Mákray Mihály polgármester Moldován László, dr. fass Gyula, Almer Károly, Révész János városi képviselőkből és Bakcsy Kornél hírlapíróból, a minisztérium sajtóügyi osztályának titkárából álló küldöttség élén az elmúlt héten akart tisztelegni Hieronymi Károly kereskedelmi miniszternél, hogy átnyújtsa neki a város memorandumát a tervbe vett vasúti fúzió megakadályozása czéljából. Hieronymi azonban nem lévén Budapesten, a küldöttséget a két kereskedelemügyi államtitkár fogadta. Kálmán Gusztáv államtitkár előtt dr. Makray polgár- mester elmondta, hogy minő merénylet készül a szatmár—nagybányai vasút ellen s erős szavakkal aposztrofálta a pénzcsoport eljárását. Kálmán államtitkár megígérte, hogy tanulmányozni fogja a kérdést s előre is hangsúlyozta, hogy a mi vasutunk érdekeit meg fogja védeni. Stetina József adminisztratív államtitkár már határozottabb hangon válaszolt a küldöttségnek. Ismeri, úgymond, az ügyet, de a Makray polgármester által átnyújtott memorandumot is át fogja tanulmányozni s nem engedi meg a »manipulácziót«, mert az államnak, megyének, városnak nagy érdeke fűződik a vasúthoz. Abba belement, hogy a fer- nezelyi, meg a felsőbányái vasúttal egyesítsék a nagybányait, ezek rendes nyomtávuak, de hogy a keskenyvágányuakkal egyesítsék, azt meg fogja akadályozni. Azzal bocsátottá el a küldöttséget : »legyenek az urak nyugodtan, meg fogjuk védeni a törzsrészvényesek érdekeit.» Az államtitkár szavait megéljenezték. A kereskedelmi miniszter levele. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter levelet in- I tézett dr. Makray polgármesterhez, melyben sajnálatának ad kifejezést, hogy a fővárosból való elutazása miatt a nagybányai küldöttséget nem fogadhatta, de már Stetina államtitkártól informáltatta magát ez ügyben s kijelenti, hogy a nagybányai vasút törzsrészvényeseinek s a városnak érdekeit minden körülmények között meg fogja óvni. A város valóban hálás lehet a miniszter e kitüntető figyelméért. csak egy kivezető ut van, ez a progresszió minden adónál az egész vonalon. Hiába kertel a pénzügyminiszter, hogy a progresszív adóztatás igazságtalanságokra vezet, azuk az igazságtalanságok, amiket ő példának fölhozott, sokkal jelentéktelenebbek, semhogy azokra orvoslást ne lehetne találni. A pénzügy- miniszter ebben a kérdésben nem érvelt, inkább csak elsiklott a dolog fölött. Ő maga is érezte, hogy az igazi érvekkel nem hozakodhatott elő, mert azt nem mondhatta, hogy ezer holdakra és milliókra nem akar újabb terhet róni. Virágos ágak az ut porában. Április 27. Apponyinak, a sokat gáncsolt Apponyinak az érdeme sok egyéb közt az is, hogy az összes iskolákban egy napot arra szentelnek a tanítók, hogy a fák és madarak védelmét a tanuló ifjúság lelkére kötik. Az Amerikából átplántált fák és madarak napja nálunk is kedvelt ünnepe az iskoláknak, de fájdalom, csak azért, mert ez a nap szünetet jelent, leczke felmondás alól való megszabadulással jár. Egyéb eredménye nincs ! . . . így tavasz ébredésekor szomorú tapasztalatokat szerezhet a gyerekek érzéketlenségéről, mondhatnék kegyetlenségéről az, aki künt jár a természet ölén, a város körül elhúzódó ligetekben, erdőkben. Szabad délutánokon száz számra csatangol az iskolás gyerekek hada, a normalislától a középiskolák növendékéig. Bújják az erdőt, vizsga szemekkel néznek meg minden bokor alját, minden fát. Az ember azt hinné, hogy ibolyát keresnek, virágot szednek s hajlandó rájuk vonatkoztatni a költő szavait: »Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.« Hanem pár perez múlva keserves csalódás éri az embert. A sziű indiánokat megszégyenítő csatakiáltással ront a gyerekhad egy fának, melynek szépen kifejlett barkái, virágos ágai szemet szúrtak nekik s pár pillanat múlva megtépve, lefosztva áll a fa. Minden gyerek keze tele ágacskákkal. Aztán jön a válogatás. Amely ágról dulakodás közben lehullott a annyit mondok, pakolja föl azt a bandát és küldje a gyehennába, mert . . . — Elég lesz ... — Nekem nem elég. Nem. Belebetegszem. Láz gyötör, ha rágondolok, hogy még holnap is itt lesznek és én tömjem őket, meg azt a sok részegest. Beteg, sárga arcából kivillogtak szemei. Gyűlölettel szikráztak az emberére, aki elvörösödött. Szétszórta a ruháját, az ingét úgy tépte le magáról. Ott állt a mosdó előtt és belemártotta fejét a hideg vízbe. Erős mellében hullámzott a harag. Kikéredzkedett belőle, de fékezte. Az asszony felült az ágyban. — Azt hiszi, hogy bánt engem ez a föl sem vevés. Mit törődöm én magával. Annyi maga énnekem, mintha nem is volna. De a pénzt . .. — Elhallgass te nyomorult, elhallgass már! Félkezével megrázta az ágyat, hogy megrecsegett. — Hát azt akarod, hogy összetörjelek ? Már megint ordít belőled az a pénzre éhes szörnyeteg. Már megint fáj, hogy kiadtam egy párat a féltve őrzött aranyakból. Megmondom hát, hogy meguntam ezt. Utálatossá letted magadat előttem. Szívesebben állok szóba a báróm kutyájával, mint veled. Az az undok pénzvágyad, lelketlen kapzsiságod gyötört egész életemen keresztül. Megkeresek minden esztendőben hatezer pengőt. Itt van a sok főid, itt a ház, a takarékban a hozományod. És irigyled tőlem, ha egy jó napot csinálok magamnak. Én nem akarok megpenészedni az aranyak mellett. Az asszony leugrott az ágyról. Ott állt összeaszva, meggörnyedve. Olyan volt az ura mellett, mintha anyja lenne. Kinyitotta a száját, de nem jutott szóhoz. — Hallgass. Hogy nézel ki. Ránczos, össze- asszott, kiszikkadt vagy. Undorító. Megöregitett a pénzsóvárságod, a sok epe. Ahelyett, hogy élni akartál volna a pénzeddel, eltemetted, megölted magadat vele. Ha elmentem a városba, ha egy nyakkendőt vettem, elájultál. Ha azt hozták hírül, hogy más asszony karjaiban éldelegve láttak, zokogtál, újra ájuldoztál. De nem engem, nem a szerelmemet sirattad, féltetted, hanem a pénzt. Az fájt. az bántott, te hitvány, hogy pénzt adok ki. Mit adott neked a pénz, amit annyira féltesz. Gyűlöletet, bánatot, keserűséget. Örömet soha, mert hiába volt akármennyi, a hideg rázott, ha egyet elköltöttél belőle. Én nem akarom ezt. Én élni akarok, élni fogok a pénzzel, amely miatt gyötörtél egész életemen át. A pénz, a féltett pénz fog nekem kárpótlást adni mindenért, amit tettél és teszel. A pénz, amit tele marokkal fogok szórni, amiben gázolni fogok, amit boldognak, boldogtalannak osztogatni fogok. Élvezni fogok vele a gyönyörűségek tengerén. így fogok fizetni neked, mert tudd meg, gyűlöllek. Nem kívánlak többé. Nem, soha, sem lelkemmel, sem testemmel. Menj, temesd magadat a pénzeszsákjaid mellé. Ezt akartad hallani ? Megmondtam. Belevágta magát az ágyába. Az asszony némán, halálsápadtan hallgatta. Összetörve, meggörnyedve ült az ágy szélén. Ajkából finom vércsöppet mart ki a foga. Homloka nehéz redőkbe húzódott, üres szemekkel bámult az ágyra, honnan az ura nehéz lélegzése hallatszott. Elnézte azt a hatalmas, erős férfit. Aztán a maga sovány tagjaira esett téveteg pillantása. Megdöbbent a lelke legmélyéig. Majd megőrült a gondolattól, hogy az urának igaza van. Öt megvénitette, megaszalta az ő buta pénzszomju- sága. Végtelen vágyakozás fogta el az ura iránt, akit örökre elűzött magától sötét őrületével. Elfujta a gyertyát és lefeküdt ágyára. De nem tudott elaludni. Úgy feküdt nyitott szemekkel a vánkosok közt. Egyszerre csak úgy tűnt föl neki, mintha a sötétség elkezdene sugározni. Egymásután gördültek elő szekrényéből az eldugdosott és össze- kuporgatott aranyak és halmozódtak egymásfölé. Mind magasabbra halmozódtak. Utoljára szilárd, áthághatatlan fallá nőttek a két ágy között. Vad fájdalom szorította össze az asszony szivét. Kétségbeesetten rugdosta meg a pénztömeget és az elkezdett hullni, hullni rája és eltemette maga alá Karteien kivflli fával égetett Éípitőmestereknek előnyén'!
