Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)

1910-04-28 / 17. szám

Előfizetési Arak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-ufcza 13. szám, hova a

» * lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők,

lb G L I M I H A L\. Hirdetések felvétetnek kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is.

Thorma János képe.

— Az aradi vértanuk. —

Á

Magyarország fenállásának ezeréves emlékünnepén, a sok, egymásra torlódó, mozgalmas és ragyogó ünnepségek napjaiban, amik édes büszkeséggel s valami csodás mámorral tölték el a sziveket, a budapesti Károly-körut egyik régi, kopottas épületének udvari helyiségében, melyben élelmes tánezmesterek vasárnapi délutánonkint husz krajezáros belépti díjjal tánczmulatságot szoktak rendezni az alsóbb százezrek részére, minden előzetes zaj, dobpergés és trombitaharsogás nélkül állította ki Thorma János nagyméretű történelmi vásznát: Az aradi vértanuk-at. Hosszú éveknek ihletett, nagy áldozatokkal, még nagyobb ambiczióval és lángoló hazaszeretetből fakadó lelkesedéssel életre hivott művészi alkotását.

Az udvar, melyen át a kiállítás helyisége megközelíthető volt, minden mást, csak nem művészi illúziókat keltett; a terembe egy rozoga, nyikorgó falépcső vezetett föl s az ily czélokra teljesen rósz világitásu helyiségnek, melybe szerfölött zavarólag és bántólag hatott be az utcza vásári lármája, egyetlen szomorú dísze a fekete drapéria volt, mely a képet óriási keretként övezte.

Soha művész még nem küzdött a a külsőségek ily nagyfokú mostohasá- gaival, mint a minőkkel Thormának kellett megküzdenie művészi kompoziczió- jának úgynevezett »kényes* tárgya miatt.

A műcsarnok kapui zárva maradtak a kép előtt; a kiállítások zsűriéi, már j csak a kép bejelentésének előszelére is ! hideglázba estek; a hivatalos körök j ránezbaszedett homlokkal beszéltek e | képről, ha arról hivatalosan szó esett. ' ! Ah, a magán, társadalmi érintkezésben egészen másképen volt. A legnagyobb | elragadtatással nyilalkoztak e történelmi I vászonról, sőt egyik-másik kormány- | I férfin látogatásával tisztelte meg a Ivároly- ! körúti kopottas házat.

Ah, mert mi tudjuk, mi az a mores! Tudunk mi mimóza érzékenyek, makula nélküli lojálisok lenni, még akkor is, ha | nemzeti hőskölteményeinknek egyik legmegrázóbb, de legfönségesebb jelenete j I ölt megtestesülést a művész ecsetje alatt.

Bezzeg, ha Thormának az ötlik vala eszébe, hogy más történelmi tárgyat ke- :

; ressen. Például Thegetoffnak valame- i I lyik dicsőséges tenge’ C ’.kőzetét avagy: Budavár visszafoglalását, de nem ' a ! I negvvenkilenczes évit, — még az sem !

: lett volna nagy baj, ha nem ily ihlettel, ! ! ha nem ily nagy művészi készséggel j j dolgozik, bizonyára vászna nem a Károly- ! körúti tánezterembe kerül.

Thorma nagy művészi lelkesedésé- | ben és naivitásában csak abban tévedett,

: hogy amit illik márcziusi lakomákon, ; j pohárcsengések között frázisokat frázi- j sokra halmozva lelketlenül magasztalni, ! j vagy csöndes gyászmiséken elsiratni, azt j

nem illik — erősen keressük e szavakat, — „megrögziteni“. A dikeziók szavai elröppennek, a rekviemek orgona-búgása elnémul, de az ily fajta rebellis alkotás, főleg a főváros valamelyik nyilvános képtárában kiállítva, örökös s azt sem tudja az ember, hogy mikor idéz elő válságokat, kormánybuktatásokat vagy bizonyos érzékenykedő nehezteléseket, melyek ugyan felérnek a magunkfajta közönséges halandók villámokat szóró haragjával is.

És igv került a Thorma képe a Károlv-köruli kopottas, szegényes házba.

De ez, a fővárosi paloták között vityilló számba menő ház, a fejedelmi fény, pompa e ragyogó, szinte bőditó ünnepnapjaiban is zarándokhelyévé lett a nemzetnek.

Naponta ezren és ezren keresték fel az eldugott helyiséget s a sajtó hasábjain országos nevű emberek, eszthe- tikusok, kritikusok, Írók és költők prózában és versben hirdették Thorma János diadalát s Nagybánya dicsőségét.

Ám e szép napoknak is vége szakadt.

A millennáris ünnepségek lezajlásával Thorma János tengernyi dicsőséggel tarsolyában összehengergethette képét s hozhatta haza, Nagybányára.

Nem kellett az sem az államnak, sem a múzeumnak, sem más közintézetnek, sőt nagyúri mecénásainknak sem, akik pedig széles jókedvükben néha sok-sok ezret dobnak ki egy-egy felfújt pepecselésért. Sőt, midőn évek múltán,

A „Nagybánya“ tárczája.

Sötétség.

Halovány arczom elfödözzed,

Kinos sebeim bekötözzed.

Homlokom hideg verítékét,

Szivemnek egyre hulló vérét,

Töröld le lágyan, szeretőn,

Anyám, Testvérem, Szeretőm : Sötétség,

Ne lásson többé soha, senki.

Ne bántson többé soha, semmi.

Takard be sűrű, fátyoloddal,

Ami én rajtam sár, meg folt van. Borulj rám lágyan, reszketőn,

Anyám, Testvérem, Szeretőm : Sötétség.

Borulj rám jobban, egyre jobban,

Ölelj, karolj át szorosabban,

Hallod a vérein lüktetését,

Örült agyamnak láz beszédét ? Készítsd nászágyam-szemfedőm, Anyám, Testvérem, Szeretőm: Sötétség.

14-es számú rab.

A király becsületéért.

Nyáron Charles de Novalle barátom ősrégi kastélyában töltöttem néhány hetet. A kastély sötét falain megláthatok az elmúlt századok véres forgatagának fekete nyomai. Imádom e történelmi kastélyokat, amelyeknek minden egyes kövéhez hatalmas emlékek tapadnak. Ott tudtam meg ezt a rövid történetet, amelyet most elmondok.

Abban az óriás teremben, amelyben öreg, törékeny festmények között a Novalle-család őseinek emlékei vannak egybegyűjtve, egy különös aranyrámába foglalt, finomművű ereklyére lettem I figyelmes. A keretben üveg alatt szőke haj van,

! amelyhez megaludt vér tapad. A keret aisó részén, egy aranytáblán, a következő magyarázat olvasható:

»Amadé de Novalle gróf hajfürtjei.. .

Meghalt a király becsületéért, a király parancsára.«

Távoli századok levegője csapta meg az arcomat, amikor megtekintettem az ereklyét.

— Ismered ennek történetét ? — kérdeztem házigazdámat.

— Természetesen. A legérdekesebb emlékek egyike, amelyeket a teremben lévő tárgyakról tudunk . .. Ősömnek véres fürtjeihez NIV. Lajos király szerelme tapad.

— Mond el kérlek.

Es Charles de Novalle elkezdett mesélni.

— E véres tragédia akkor történt, amikor a szerelem királyának örökké tartónak hitt ifjúsága tünedezni kezdett. A szerelem nagy inyen- cze részére bekövetkezett az az idő, amikor szeretőjének csak hideg csókok által fejezhette ki érzelmeit, ezáltal azonban csöppet sem lett tartózkodóbb. A királyi szeretők hosszú sorában olyan is volt, aki nem elégedett meg a csókokkal: a szép de R. márkiné, — egy vén udvaroncz névleges felesége, de tényleges szeretője a királynak.

Arczképét nézve, — amelyet ott láthatsz Amadé véres fűrtei mellett, abban a virágos keretben, — különösen szép asszony lehetett, oly szépek csakis annak a kornak hires asszonyai voltak.

Hollófekete hajából övezett finom arcza és ragyogó szemei olthatatlan szenvedélyről beszélnek. Apró szájának ironikus mosolya, amely szépségét oly titokzatossá teszi, talán épp szerelmes szeretőjét illeti, — a királyt — akinek csak hideg csókjai voltak a csodaszép asszony részére.

A király kisebb szórakozásának lejátszódásait abban az évben egy fiatal lovag intézte, az ud- varondok seregének legigézőbb tagja, — Amadé ősöm. A találkák gondos rendezése az ő titoktartására bízatott és a »királyi látogatások« a beavatott miniszter keze által, soh’ se kerültek a világ szájára.

Lajos király azonban féltékeny lett, nagy hiúsága dacára is volt olyan okos belátni, hogy lehetetlen parancsolni a női szivnek és a csók, még királyi ajkról is, — nem elegendő.

Egy estén váratlanul jelent meg a király,