Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1909-08-12 / 32. szám

1909. augusztus 12.

NAGY BÁNYA

3

nünk tehát minden olyan vállalkozást, mely tanult, intelligens iparosokat akar nevelni nemzetünknek. Nem a kézügyesség hiányzik iparosainkban, hanem a tudás, az elmélet, mely önálló kompozicziókra is képessé teszi. Ma egy művész megrajzol valami bútorberendezést, de hány asztalos van széles e hazában, ki a rajz után el is tudja készíteni. Hajdanában ötvös művészetünk is dominált külföldön, ebben is elmaradtunk, mi az oka? A maradiság, Azt hisz- szük, hogy nem kell az iparosnak elméleti tudás. Nem lekicsinylése akar lenni ez a nagyon is felületes kesergés a magyar iparnak, nem. Volna iparosainkban tehetség, de a tudás hiányzik, örülnünk kell, ismételjük, olyan intézményen, mely szakavatott s képzett iparosokat van hivatva nevelni a hazának, Ilyen intézet a faipari szakiskola Szatmáron. Közel van városunkhoz, meg kell ragadnia az alkalmat, aki teheti, hogy gyermekét igazán képzett iparossá nevelje. Eddig is évekig kellett inaskodnia annak, ki iparos pályára készült, hogy segéd lehessen, ebben az iskolában négy év alatt elméleti és gyakorlati tudást szerez a tanuló, melynek sikeres elvégzése után az iparhatóság segédi bizonyítványt állít ki számára. Időt tehát nem veszt, de nyer más oldalról. Ne idegenkedjünk az iskolától, hisz Angliában, mely iparáról s kereskedelméről hires és bámulalraméltó, majdnem minden iparágra van külön szakiskola. S ez igy van jól, mert külömböző természetű életpályára különböző nevelés szükséges, csak — természetes — az általános műveltség elemeinek ismerete egyforma Ilyen irányú kísérlet, talán első fecske, hazánkban a szatmári faipari iskola ; bár megfelelne annak a nemés czélnak, melyet a kereskedelmi miniszter elérni akart, bár az ipari pályára készülő ifjak szülei méltányolnák azt a nagyjelentőségű intencziót, mi a minisztert a költséges intézet létesítésében vezette.

Színház.

Amióta a társulat szubret énekesnője eltávozott, azóta sokkal kevesebb az operette s több a dráma, meg a vígjáték. Jól van ez igy, mert a színmű és a bohózat is csalogat a nézőtérre annyi közönséget, mint az operette. De ha örvendünk is a változásnak, nem hallgathatjuk el, hogy azért szubretre szükség van, mert anélkül operette előadást nehezen lehet tartani. Az igazgatóság rég ígéri, de úgy látszik nem jön, de reméljük, hogy az igazgató saját érdekében segít a bajon.

Szerdán Dobos Margit és Hidvégluj Ernő vendégfelléptével Herczeg Ferencz vígjátékét, a Gyurkovits leányokat adták. Hidvéyhy most mutatkozott be szalonszinésznek s a közönség osztatlanul kegyeibe fogadta. Dobos Margitnak kisebb szerepe volt, igy határozott képet nem igen tudtunk alkotni magunknak róla, de értel! mes előadása, csinos megjelenése reményt kelt, hogy szép dolgokat látunk még tőle. A többi szereplők közül határozottan kimagaslott Ungvári.

Csütörtökön Katona József halhatatlan müvében, a Bánk Bánk-ban alakította Hidvéghy a czimszerepet. Nagystílű drámai színésznek találtuk, ki egész tehetségét latba vetette, hogy sikert érjen el. Sikerült is, mert a közönségre elejétől végig azt a benyomást tette az előadás, hogy nem vidéki színészektől várható előadást Iáinak. Hozzájárult ehhez az illúzióhoz nagy mértékben Stella Gyula is, ki Biberakot oly páratlan művészettel adta, mely még fővárosi színpadon is nagy elismerést aratott volna. Benes a királynőt személyesítette s ennek a drámai színésznők előtt parádés szerepnek szépségeit kiaknázta és érvényre is jutatta. Sikerült alakítást adott még Ungvári (Petur), nemkülönben Bárődi, ki oly nagy tökéletességgel játsza némely szerepét, hogy szinte sajnáljuk rövid időn belül elkövetkező távozását.

Pénteken dr. Fényes Samu vigjátékában, a Csöppségben mutatta meg igazi tudását Dobos Margit. Diszkrét, kedves játéka, értelmes s jó magyaros előadása a naiva szerepkör betöltésére teszi alkalmassá. A mai darabban is játszi modorával, úgy a szentimentális, mint a drámai jelenetekben a kellő hang eltalálásával, érzelmeinek minden túlzástól ment tolmácsolásával tűnt ki. Partnere Sziklai a jobbik szerepeiből mutatott egyet, ügyesen alakította az önmagával tehetetlen falusi nemest. A többi szereplők közül említésre méltók Bárodi, Csányi, Ungvári és Halmes.

Szombaton Halmos jutalomjátékául a Szu- lamith-oi adták. Sokan tódultak a színházba, hogy kedvelt baritonistájuk hangjában újra gyönyörködjenek, meg hogy ünnepeljék is. Halmos hajlékony, behízelgő hangja ismét teljes pompájában ragyogott s remekül tolmácsolta az érdekes keleties színezetű operette bájos dallamait. Kívüle Galgóczit találjuk említésre méltónak, derék társa volt úgy szép énekével, mint kedves előadásával Halmosnak.

Vasárnap délután zónában másodszor Ripp van Winkle ment, este pedig Szigligeti remek népszínműve, a Czigányv Ritkán látunk a társulattól népszínművet, de azt a keveset, amit adnak, ügyesen válogatja meg az igazgatóság; valóban a népszínművek gyöngyeit keresi elő s meg is van a kellő hatásuk. Az előadás egyike volt a legsikerültebbeknek. Ungvári adta a czimszerepet ügyes felfogással jól átgondolt alakítást nyújtott ebben a meglehetős nehéz szerepben, melyet már volt alkalmunk Szent- györgyitől is látni itt Bányán. Elmondhatjuk, hogy még a kolozsvári nagy színész után is eléggé megnyerte tetszésünket. Dobos Margit és Bárődi a hölgyek közül, Szabadkai, Sziklai, Halmos és Deák a férfiak közül szolgáltak rá Ungvári után a dicséretre.

Hétfőn ismét egy telivér franczia bohózaton, Mongodin ur feleségén mulattunk. Kaczagni való volt a húsz év óta papucs kormány alatt nyögő férj, kinek feleségével az erkölcsne- mesitő egylet igazgatónőjével szemben akarata nincs, bátorsága inába száll s tűri birkaképpel az igát, melyet felesége akasztott nyakába. Pedig valamikor réges-régen őnagysága életében is volt kritikus pillanat, mikor az er- kölcsnemesitésről rövid három órácskára megfeledkezett; igaz, ezt a történetet férje előtt máskép adja elő, valóságos hősnek tünteti fel magát, ki az erénye ellen támadót késsel verte vissza. Ennek a mesének a rabja a férj, de később megtudja a valót, sarkára áll s a nő térden állva vezekel bűnéért. A darab szellemes elejétől végéig, nem is túlságosan drasztikus, amint azt már a franczia bohózattól várja az ember s mégis nagyszerűen lehetett rajta mulatni. A két főszereplő Csányi és Ungvári mindvégig derült hangulatban tartották a nézőket. Csányi nagytehetségü jellemszinész s tudását minden szerepén meg lehet látni, Ungvári remek figurát csinált a papucshősből s sikerült előadása, de még sikerültebb mozdulataiért nyílt színen is tapsot kapott. Bárődi ismét egy kokottot adott; már egyszer mondtuk, hogy az efajta szerepek nem neki valók. Bár ma jobb volt, mint a múltkori hasonló szerepében, mégsem találtuk olyannak, hogy teljesen megnyerte volna tetszésünket. Csinos és változatos ruhái azonban mindenesetre dicséretet érdemelnek.

Kedden Bárodi Kató jutalomjátékául Bródy Sándor darabja, a Tanítónő került színre. A darab érdekes volta, vagy Bárodi ünneplése, vagy talán mindakettő, igen szép közönséget vonzott a színházba. Egy falusi tanítónő életéből mutat be a darab tendencziósus, kissé talán túlságos erős vonásokkal megrajzolt képet, de akinek volt alkalma életüket látni, elismeri, h ogy nagyon, de nagyon is igaz. A szép és fiatal tanítónőt a főszolgabíró is, a káplány is hivatali hatalmuk pressziója mellett piszkos ajánlataikkal zaklatják, a falu milliomos földesurának fia, Nagy Pista — előző tapasztalatai alapján — szintén szeretőjévé akarja tenni, s mikor a leány ellenáll, csábitói, a földesur fiának kivételével, törvényt ülnek felette az iskolaszékben, erkölcsbirónak csapnak fel, a nemtelen törekvésekkel amúgy is megkínzott tanítónőre még az erkölcstelenség vádját is rásütik. A halálra gyötrött leány szemébe vágja biráinak eljárásuk okát s lemond állásáról. Most mikor pénz és állás nélkül a szégyen és a kétségbeesés szélén áll, megjelenik Nagy Pista, kit az iránta érzett szerelem megnemesitett, nőül kéri. A lélekben megtört tanítónő még Nagy Pista szüleitől is sok keservet kénytelen elviselni, de végre boldog lesz, imádója legyőz minden akadályt s végre karjába zárja a sok szenvedésen áltál- ment kis tanítónőt. A jellemek majdnem mind mesterileg vannak megrajzolva. Nagy Pista, a káplány, a szolgabiró, a kántor mind igaz, ter— Az is akad kapitány ur, felelt a dobos és odaállította a vászonból készült vedret a kapitány ur elé. Komorovcsák nagyot húzott belőle megtörölte hosszú fekete bajuszát, szivarra gyújtott és szó nélkül odább álott.

Egy szóval se kérdezte, hogy honnan került mindez elő. Hogy a bori honnan vették, azt én is csak azután tudtam meg, amikor a negyedikötödik veder járt körül.

— Honnan vettétek a bort?

— Hát azt is csak úgy szépszerivel szereztük. Úgy jött a házhoz.

— Hogyan, te akasztófavirág ?

Hát kérem itt a harmadik szomszédban lakik a pap. Lementünk a pinczéjébe és megfúrtuk a hordóját. Jó az Isten, majd ad neki jövőre megint!

Másnap reggel indulás előtt Komorovcsák kapitány szigorú beszédet intézet a legénységhez. Beszédjének az volt a veleje, hogy tudomására jutott, hogy többen hozzáfézkőztek a lakosság élelmi czikkeihez s elfogyasztották azokat, miáltal érzékeny károkat okoztak. Aki ellen tehát ezentúl ilyen dolog miatt panaszt emelnek, azt a legszigorúbban meg fogja büntetni.

Harmadiknap újra valami rongyos fészekben táboroztunk. Kincsért se lehetett egy falat kenyeret kapni. Komorovcsák kapitány maga elé hivatta a dobost:

— Estére főzz paprikáscsirkét. Megértetted?

— Igenis kapitány ur, de hol van a csirke?

— Az a te dolgod, Annyit azonban mondok, hogy ügyesen végezd a dolgot, mert különben irgalmatlanul becsuklak.

A dobos megértette a beszédet. Ügyesen végezte a dolgát, a kapitány ur meg lehetett vele elégedve.

Jártunk azonban olyan helyen is, ahol volt bőven minden. Vendéglő, kávéház, sőt még czuk- rászda is. Csakhogy itt meg az a fátum ért bennünket, hogy elfogyott a pénzünk. Ennólkül pedig nem lehet korcsmába, kávéházba menni. Összedugtuk a fejünket, hogyan kellene pénzt szerezni. A szaktanácskozásban részt vett két kadét is, ez a kérdés különösen érdekelte őket, mert soha nem volt egy garasuk sem. Volt ugyan két önkéntes kollegánk, a kiktől tudtuk, hogy ezektől ugyan egy krajczárt se kapunk, se kölcsön, se másképen. Ezzel a két emberrel kell valamit csinálni, hogy vendéglőbe, kávéházba jussunk. De mit? Ez volt a bökkenő.

— Meg van, kiáltott diadalmasan homlokára csapva a kadét. Összeveszitjük őket.

Úgy is történt. Fölpiszkáltuk egyiket a másik ellen, úgy, hogy mikor találkoztak, majdnem bajonettel mentek egymásnak. Kész volt a lova- gias ügy. A két kadét s két önkéntes segédkezett. Rövid tárgyalás után a segédek kimondották, hogy a feleknek össze kell békülniök s meg kell vendégelniük a segédeket.

Úgy is történt. Nagy vacsorát csaptunk a körösi vendéglőben, hajnalig mulattunk, s a költségeket a két ellenfél fizette. Ez volt egyik legsikerültebb ütközete a horvátországi hadjáratnak.

Álmosan, mámorosán indultunk kora reggel Varasd felé. Együtt volt az egész hadosztály. Gyalogsággal, tüzérséggel, lovassággal.

Néhány órai menetelés után megdördültek a varasdi hegyen az ellenség ágyúi. A tüzelésre a mi tüzérségünk ágyúi is csakhamar bömbölve válaszoltak. Mi csatavonalba fejlődve, előre nyomultunk, miközben gyönyörködve hallgattuk a remek ágyu-konczertet. Oldalról egyszerre lódobogást hallottunk. Arra fordultunk: egy ellenséges huszár vágtatott el homlokzatunk előtt.

— Elibe fiuk, — kiáltott a kapitány.

Tíz, húsz legény ugrott egyszerre a huszár

elé. Egyik a ló kantárját ragadta meg, a másik a huszár csizmáját.

— Szállj le a lóról koma, kiáltották az ellenséges huszárra. De nem várták be, mig le száll, hanem lehúzták s a kapitány elé vitték.

A kapitány ur vallatóra fogta a legényt. Mit kémkedett, micsoda jelentést visz?

Hiába vallatta. Nem szólt egy szót se. Pedig kérdezte magyarul, németül, horvátul, sőt még tótul is.

— Hát miiéle náczió kend, förmedt rá újból magyarul a kapitány.

A huszár egy nagyot nyelt, azután összecsapta bokáját szalutált s igy szolt önérzetesen.

— Mi más volnék mint magyar, kapitány urnák alássan jelentem.

— Hát akkor miért nem beszél kend?

— Beszélek én most már, de előbb nem tehettem, mert össze kellett rágnom, s le kellett nyelnem azt a jelentést, amit az őrnagy ur kül-