Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1909-08-05 / 31. szám

1909. augusztus 5. NAGYBÁNYA 3 Színház. Az elmúlt hét műsorát ismét elég válto­zatosnak lehet nevezni, de nemcsak változa­tosnak, hanem jól megválasztottnak is, mert a Szerencse fia. Asszony, Erdészleány, A szeren­cse malacz, Nebántsvirág, Vasgyáros, Ripp van Winkle mindmegannyi jónevü darabok, újak s régiek, de a maguk nemében elég elfogadha­tóak. Két vendégszereplést is láttunk, mely szép­számú közönséget vonzott az arénába; két ju­talomjátékot, a közönség kedvenczeinek diadal­mas bucsuzóját. Stella Gyula, a miskolczi Nem­zeti Színház művésze lépett fel az Erdészleány­ban; hogy fellépése miért érdekes ebben a da­rabban, azt múltkori ismertetésünkben közöltük ; annyit viszont előre mondhatunk, hogy szerep­lése megfelelt várakozásunknak. A másik ven­dégszereplő Hidvéghy Ernő, a kolozsvári Nem­zeti színház volt művésze, ki Ohnet Vasgyáro­sában ragyogtalia fényes tehetségét. Elbúcsú­zott tőlünk a társulat egyik legrokonszenvesebb, de egyszersmind oszlopos tagja, Vidor József, ki nemcsak intelligenciája, hanem alapos ké­szültsége és bámulatos szorgalma miatt közked­veltségnek örvendett. Itt hagyott Jakabffy is, kit mindenki szeretett, kiért mindenki rajongott; a Nebántsvirágban vett búcsút tőlünk; még egy­szer megmutatta ragyogó képességeit, hogy el­vesztése annál fájóbb legyen. Természetesen, ha sablonosak akartunk volna lenni, mindezt nem igy kellett volna el­mondanunk. Legalább is először keseregnünk kellett volna az elváláson, azután örvendenünk az ujonan jöttékén s nem megfordítva. De mi krónikát Írunk, abban a szigorú időrend az irányadó, ez kötötte meg kezünket. Szerdán Drégely Gábor komédiának ne­vezett társadalmi szatíráján mulattunk. A stré- berség, az akarnokság, ezzel együtt az agyafúrt szélhámosság győzelme van maró gúnnyal ki­pellengérezve. A tárgy maga nem is lehetetlen a köpenicki kapitány bravúros stiklije után ; hátha ép ez szolgáltatta az alapeszmét. A szabó­legény hogy emelkedik jóképe, megnyerő mo­dora révén egész a miniszterségig, hogyan Ki­rakodik be a parvenü lipótvárosi udvari tanácsos szalonjába, hogyan tesz bolonddá min­denkit, akihez csak közelit, szemtelenségig menő lélekjelenléte mennyire nem hagyja el még a legválságosabb helyzetekben sem, — annyira nap-nap után látható jelenség, hogy igazi láng­észnek kellett lenni, ki még ebből is elfogad­ható, jó darabot tudott Írni. Az előadás sikerült. Vidor a czimszerepben ismét brillírozott, Ung- vary és Benes sikerült alakítást adtak, bár a jargont egy kissé túlozták; felesleges volt itt a lipótvárosi tájszólás, anélkül is ráismertünk volna a jellemről első látásra. A többi szerep­lők közül kiváltak lihanyi, Marosffy (vendég­szereplő) és Radó. Csütörtökön e szezonban harmadszor az Erdészleány ment, Stella Gyula vendégfellépté­Eszme felelete arczába kergette a vért ... A leány kikosarazta . . . Rettentő bosszú gondolata villant meg agyában. Villámgyors mozdulattal kirántotta hüvelyéből fegyverét, előbb az előtte térdelő férfi, majd a leány vállai közé merítette. Az orvtámadáslól elszörnyüködve, egy pilla­natig, néma, merev maradt mindenki. Azután kétségbeesett bosszukiáltással száz kar szikrázott az ég felé. De ime, Eszme és Valóság felkeltek, mintha misem történt volna. Hamisság elrémülve hátrált, az álmélkodó sorokon végighangzott: csoda, csoda 1 Valóság néma méltósággal, kinyújtott karral intett Hamisságnak, hogy távozzék. Eszme át­karolta vőlegényét és mosolyogva nézett a bámulókra: — Hát ti nem tudtátok, hogy mi halhatat­lanok vagyunk? vei. A többi szereplőkről már az előző előadá­sok alkalmából megemlékeztünk, most még csak a vendégművészt kívánjuk néhány szóval méltatni. Összehasonlítást nem akarunk lenni a szerep előző személvesitőjével, de el nem mulaszthatjuk kiemelni ennek a kiváló drámai színésznek daliás megjelenését, kellemes orgá­numát s minden modorosságtól vagy túlzástól ment egyszerű, nemes előadását. Egy csapásra meghódította a közönség szivét. Alig várjuk, hogy újra láthassuk, mert a művészi kép, mi­nél természetesebb formában tolmácsolja va­laki, annál közvetlenebbül hat, annál könnyeb­ben férkőzik szivünkbe. Pénteken Porzsolt Kálmán nagy sikert ara­tott színműve, az Asszony volt műsoron. A da­rab, a túlságos sok reflexió daczára, ami egyéb­ként az újabb drámákban nagyon divatos, elég hatásos s irodalmi szempontból is szót érdemel. A férj bokros teendői között megfeledkezik fe­leségéről, az asszonyról. Asszony, különösen a nagyvárosi asszony élni, mulatni akar, áttöri a gyermekszoba lenyügző gondjait s kikivánkozik a nagyvilág zajába, unalomtól fásult lelke szó­rakozást keres. S mivel férje nem tudja vá­gyódó lelkének az óhajtott mulatságokat meg­szerezni, maga keresi azt, belekerül egy szerelmi kalandor hálójába, aki a buta kis asszonyt, az elégedetlen, a mulatni, élni vágyó asszonyt el­csábítja. Fölösleges a tárgyat tovább elmondani, mindenki kitalálja a végét, vagy talán mégsem. A befejezés nem sablonos; nem a nő hal meg, mint várnék, hanem a csábitót lövi agyon, hogy ő szerinte »kiengesztelje bűnét.« De vájjon ez­zel a bűn bocsánatot nyer-e? Arra a franczia íróktól sokszor tárgyalt, de kielégítően soha meg nem fejtett erkölcsi problémára akar meg­felelni, hogy a bukott nő számithat-e bűnbocsá­natra ? Porzsolt sem tud elfogadható megoldást adui. Szerinte, — mert az egész darab irányá­ból azt lehet sejteni (de csak sejteni), hogy a férj és feleség a csábitó halála után összebékél, — a csábításban a férfi a hibás, annak kell bűnhődnie, a nő mindig ártatlan; mert a nő fizikai dispozicziójánál, meg szellemi alárendelt­ségénél fogva csak passzív szerepet játszik ab­ban a kicsiny, de mégis világfelforgató esemé­nyeket előidéző dologban, a szerelemben. A nő. az asszony élni vágy, bámullatja, szeretteii, kö­rül rajongtatja magái, — egyszóval szereti a tömjént, de azért nem ő a csábiló ördög, ő csak hódol, ha emberére akad, de a hódolást követeli. Jókai mondja talán az Egy az Isten­ben, hogy a nő követeli, hogy férje szeretője is legyen s mivel a férjek, ezek a bámulatos szelídített filiszterek ezt megérteni nem tudják, a nő másban keresi a szeretőt; a legtöbb nem találja meg, de ha megtalálja — másban, Por­zsolt szerint nem a nő vétkes, hanem a csábitó, meg a férj, miért nem volt egyszersmind ked­vese is, nemcsak férje asszonyának. Minket ez a megoldás ki nem elégít, mindenesetre uj, igazság is sok van benne; de azt hisszük, hogy erre a kérdésre megnyugtató feleletet ezutáii sem fogunk kapni. Vidor, kinek ez volt a búcsú- fellépte, még egyszer remekelt, talentumát tel­jes fényében ragyogtatta, távozása a közönség körében őszinte sajnálkozást keltett. Kívüle meglepett Lengyel Irén intelligens s bensőséges játéka; Báródi (a czimszerepben) egyik legsike­rültebb alakítását nyújtotta, a drámai jelene­tekben lelkiállapotának hű tolmácsolásával igazi hatást ért el. Ungvári, mint mindig, ma is tu­dásának legjavát mutatta. Szombaton A szerencse malacz operettet néztük végig. Újnak uj, de jónak bizony nem igen lehet nevezni. Tárgya sem igen érdekes, zenéje sem megkapó, inkább csak az újság in­gerével hatott. Olyanféle luezat bécsi darab, amilyent százával termelnek egy év alatt. A színészeken érezni lehetett egy kissé valami nyomasztó hatást, de később legyőzték. Szabad­kai pompás figurát csinált a nagyherczegből, Báródinak szerepe egy cseppet sem volt neki való, Jakabffy kedvesen játszotta kettős szere­pét. Kozma pár csinos dallal élénkítette az elő­adást. Vasárnap a Kaszinóban hirdetett hang­verseny daczára Jakabffy julalomjátéka volt kitűzve, a Nebántsvirág. S bár a színház telis­telve volt, mégis a nagy versengésben Jakabffy, illetőleg a direktor szenvedett vereséget, mert a publikum előkelő része, — nagyon ke­vés kivétellel, mely Jakabffynak rendíthetetlen tisztelője volt, amely a konczertlől egyéb okok miatt idegeskedett, — bizony nem a színházban jelent meg, hanem a Kaszinóban. Pedig, ha az idő kérdését békésebben megoldották volna, talán anyagilag is, erkölcsileg is mindenesetre nagyobb lett volna az eredmény. Óváczióban, ünneplésben igy si nagy része volt Jakabffynak, tisztelői három remek csokorral lepték meg, amire eddig is, de ezen az előadáson is rászol­gált. Temperamentumának egész erejét kifej­tette, hogy hálás legyen hódoló közönségének. Hétfőn Ohnet Vasgyárosában vendégszere­peit Hidvéghy Ernő, a kolozsvári Nemzeti Szín­ház volt művésze. Elég szépszámú közönséget csalt a szereplés hire a színházba, bár a Vas­gyárost alig van ember, ki regény alakjában ne ismerné. Sietünk kijelenteni, hogy magát a re­gényt, melyből a színdarab készült, sokkal jobb­nak tartjuk. Különös, hogy a regények drama- tizálása legtöbbnyire kevésbé sikerül. De még igy is hatásosnak találtuk, sőt összehasonlithat- lanul derekabb darabnak, mint a milyent né­hányszor már láttunk e színpadon s amelyeket elég szerénytelenül drámának mertek nevezni, holott férczelményen kívül más névvel igazán nem lehetett illetni. Hidvéghy a czimszerepet játszotta s tehetségével, nagy tudásával egy csa­pásra meghódította a közönséget. Benes először mutatkozott be igazi szerepkörében; előadása megnyerő, hangja kellemes és szivhezszóló, csak mozdulatai kissé nem természetesek. A többi szereplők többé-kevésbé jók voltak, bár megint a szereppel volt bajuk. A szinlapon hirdetett Dobos Margit, kinek Budapestről kellett volna jönnie, bizonyára fontos okok miatt maradt el s igy szerepét Szabadkainé vette át. Kedden Planquette örökszép és soha el nem avuló operetteje, a Ripp van Winkle volt műsoron. Egyike volt a hét legsikerültebb elő­adásainak. Halmos és Galgóczi voltak az est főszereplői, kik a meglehetős üres ház daczára is nem vesztették el kedvüket, ambiczióval ját­szottak s bájos énekükkel rászolgáltak a leg­nagyobb elismerésre. Kivülök kitűntek Koznia, Szabadkai és Deák. Heti műsor: szerdán Gyurkovics lányok, Dobsa Margit és Hidvéghy Ernő vendégfellépté­vel ; csütörtökön Bánk-Bán, Dobsa Margit, Hid­véghy Ernő és Stella Gyula vendégfelléptével; pénteken Csöppség; szombaton Halmos Gyula jutalomjátékául Szulamilh. Lemondások. (A lapok megírták, hogy Clemenceau franczia miniszterelnök önmaga idézte fel bukását, hogy végre Karlsbadba mehessen és megkezdhesse a kúráját. Erre a mintára a miniszterelnökök legközelebb a következő okokból fog­ják hirtelen bukásukat felidézni.) Nem volt vihar a parlamentben, Csupán egy honatya szavalt, A kormányt szidta és az elnök Feszengve hallgatta a dalt. Az elnök mind jobban feszengett, Hol jobbra dűlt, hol balra dűlt, Az aroza torzult s ott maradni Már szinte kínjába került. Egyszerre hirtelen felugrott, * Lemondok I« szólt és távozott, Rohant s a folyosónak végén — Egy kis fülkébe zárkozott . . . * Emeli- az étvágyat él a testsúly!, -megszült* teti a köhögést, váladékot, éjjeli Izzadáet köhögés, skrofuíozis, Irrtooza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Eoehe“ eredeii csomagolást. F. Slöcfco & Co. Basel (Svájc)

Next

/
Thumbnails
Contents