Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1909-07-29 / 30. szám

3©-i3s szálba. TÁaSADAXiMZ ±1» SZÉlPXXIODAZiMZ BEITZZiAP. Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , ' ..... Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Vajúdás. Julius 28. A nyaraló közönség ez évben is nagy tömegekben lepi el városunkat. Sokan itt maradnak, sokan azonban mindjárt tovább is utaznak, mert nem­csak kényelmes, de még elfogadható la­káshoz sem juthatnak. Pironkodva Írjuk ezt le, hiszen mind­nyájunk leghőbb vágya az, hogy váro­sunkat nyaralóteleppé fejlesztve, ezzel a polgárság erősen megcsappant bevételi forrásai helyett uj erőforrásokat nyit­hassunk. A nyaraló-épités negyedszázados vajú­dásának a summa summarum-szerinti végső eredménye pedig az, hogy a nya­raló-épités ügyében három időszerinti fő- notárius koptatta a pennáját; két-három rendes, ugyanannyi rendkívüli bizottság járt, kelt, fáradt, tárgyalt, izzadt és hatá­rozott ; különböző ad hoc bizottságok önzsebükre sokszor költséges, nagyon költséges helyi szemléket tartottak a liget­ben; a bizottsági javaslatok meghallgatása s beható mérlegelése után hoztunk meg­számlálhatatlan jogerős határozatokat, melyeknek folytán gyönyörű svájczi és más stilú nyaraló-tervezeteket készített a város mérnöke, de nyaralónk nincs egy ija-fija sem. De nemcsak hogy nincs, hanem egy negyedszázados becsületes vajúdás után ott vagyunk, ahol voltunk ezelőtt huszonöt évvel: kezdhetjük legelőiről! Hogyan is eshetett meg ez a dolog? A nyaraló-építésre az első impulzust a városi takarékpénztár igazgatósága adta meg a nyolczvanas években. Tehát a leghivatottabb tényező, mely kezét éber, vigyázó gonddal folyton a gazdasági élet üterén tartva, a város vitális érdekeit igazán szivén viselve, jól tudta, hogy a város közönségének erősen megcsappant jövedelmi forrásai csakis az idegeníor- galom emelésével pótolhatók. A takarékpénztár igazgatóságának indítványa az volt, hogy a város épít­tessen nvaralókat s az e czélra szüksé- ges összegeket a legminimálisabb kamat­láb mellett rendelkezésre bocsátja. Ez indítványt a képviselőtestület el is fo­gadta. A nagy és egyhangú lelkesedéssel meghozott jogerős határozatnak azonban csak a jegyzőkönyvekben maradt em­léke s daczára hosszú évek lezajlásának, egyetlen egy nyaraló sem hirdette a régi egyhangú lelkesedés lobogó tüzét. A vá­ros magistrátusának nem jutott eszébe végrehajtani a jogerős határozatot; a vá­rosi képviselőtestületi tagok pedig elfe­ledték sürgetni a jogerős határozat végre­hajtását. Szóval a nyaralók ügye a por­lepte akták között a i leghivatalosabban s a legalaposabban elaludt. Negyedszázados álmából egy indít­vány rázta fel a U37aralók ügyét. Ha jól em­lékszünk, hatvan képviselő nyújtotta be az indítványt a képviselőtestülethez, hogy a város a takarékpénztár régi ajánlatának elfogadásával építtessen nyaralókat. Az indítvány indokolásánál ismét az a kettős szempont játszotta a vezérlő szerepet, hogy a város polgársága anyagi helyze­tének javítása czéljából mindent el kell követnünk az idegen forgalom emelésére, másrészt pedig gondoskodnunk kell arról is, hogy a takarékpénztár pénzfölöslegei a városra nézve gyümölcsözőbben helyez­tessenek el, mintha idegen vállalatok papírjaiba fektetnők csekély kamato­zással. A lelkesedés tüze magasan fellobogott a második indítványra is s a város kép­viselőtestülete egyhangú határozattal ki­mondotta, hogy nyaralókat épit s ugyan­akkor könnyebb végét fogván a dolognak, utasította, illetőleg felhatalmazta a városi takarékpénztárt, hogy a nyaralókat ten­gersok bizottsági tárgyalások és helyszíni szemlék alapján elfogadott tervezetek szerint a saját rizikójára építtesse föl. A takarékpénztár igazgatósága és választmánya pedig e határozattal szem­ben azon álláspontra helyezkedett, hogy a képviselőtestület utasításának eleget nem tehet, mert alapszabályainak 5. §-a tiltja, hogy az igazgatóság a takarékpénz­tárak rendes üzletkörét átlépve, nyerész­kedő és koczkáztatott vállalatokba bo- csájtkozzék, hanem a takarékpénztár most is állja régi szavát s a nyaralók építésére szükséges összeget a városnak minimá­lis kamatláb mellett rendelkezésére bo- csájtja. A takarékpénztári válasz tmárnú köz­gyűlés határozata teljesen korrekt s ha a nyaralók építésének hosszasan elhúzódó ügyénél hiba történt, azt nem a takarék- pénztár igazgatósága követte el. Nem is a város tanácsa, mely — készséggel el­ismerjük — a maga hatáskörében mindent megtett a nyaralók felépithetésére. De ki kell mondanunk, a nyaralók építésének nagy kerékkötője volt a közgyűlés vál­tozatos hangulata s e változatos hangu­latában meghozott szeszélyesen változatos határozatai. Denikve ott vagyunk, ahol huszonöt évvel ezelőtt voltunk, midőn a takarék- pénztár igazgatósága először megtette a A „Nagybánya“ tárczája. Álmodtalak... Addig, addig álmodtalak, Mig egyszer csak megjelentél. Fehér arezod váddal illet: •— Minek hívtál, mért kerestél? Valóra vált minden álmom És én mégis félek, félek. Nagy árát kell megfizetnem Bűnben fogant üdvösségnek. Fehér arozod váddal illet: Kín lesz, gúny lesz a jutalmad, Mert enyém vagy s az enyémnek Büszke szóval nem mondhatlak. Szállj csak vissza, maradj: álom, Kiről nem tud más, csak magam ... Minek legyen e világon Veled is több boldogtalan? . . . Sárost Árpád. Az elzüllött. Sohasem érezte annyira a vágyódást a fa­lusi otthon után, mint ezen a szép reggelen. A nagy városban született ember tiszta gyönyörű­ségét találja egy-egy ilyen verőfényesnek induló napban és teljes élvezettel merül el a esenevész sétaterek mindenféle szinü virágokból össze- kompillált grupjainak a szemlélésébe és gyönyö­rűséggel nézegeti el, amint a nagy házak leeresz­tett függönyü ablakait ostromolják a napsugarak, közben pedig örül a nekinyarasodó természet­nek, mert legalább újra hordhatja a sárga czi- pőket és a csinos flanell nyári öltözeteket, me­lyekben óriási hódításokat lehet csinálni még kint a Margitszigeten is, nem is szólva a városli­geti kis Práterről, meg a sok budai zöldbeli vendéglőről, ahol bőségesen ki lehet élvezni a nyár don-juani örömeit. Bezzeg az, aki csak olyan jött-menfje a nagy városnak, az az első szép nyári nap lát­tára öröm helyett csak szomorúságot, jóleső érzés helyett csak borús, hazavágyó hangula­tot érez. Olyanfélét, aminőt Bérczy Lajos érezett ezen a szép napon, mikor ott kóborgott a Nép- ssinház előtt és látta, hogy vágja a füvet abban a parányi kis kertecskében a színház előtt két napszámos ember. Cseppnyi virágos folt volt ez a kis kertecske a nagy szürke háztömegben, jóleső pihenő pontja a nagyvárosi ember fáradt szemének. A napszámosok ványadt izmu karján föl volt gyűrve az ing, a valaha fehér, de most piszkos, fekete ing — hogy jobban mozgathas­sák a sarlót. Pedig bizony nem valami nagy mozgatásra volt itt szükség és szinte furcsa lett volna látni valami jó tagbaszakadt falusi kaszásnak, hogy izzadt bele ebbe a lefitye munkába is ez a két elgyöngült legény. Sárga arczukról csak úgy csurgóit a verej­ték és mikor pihenőre fogták a dolgot, csak úgy reszketett a kezükben tartott rozsdás sarló. Holott az a sok vékony, sárgászöld szinü, gyönge fűszál minden ellentállás nélkül dőlt le s hajtotta oda a derekát a sarló alá, akárcsak a jámbor birkák, amelyek meg sem moczczan- nak, úgy várják a tagló lesujtását. Nem olyan ez a fü, mint az otthonvaló; a melyik hatalmasnak, erősnek női ki a földből, mert tiszta ég napsugara, tisztavizü harmat, meg zagyvaparti friss szellő táplálja. Az bizony nem adja meg magát olyan köny- nyen, mint ez itt. S megelevenül a szomorúan ott álldogáló ember előtt az otthoni kaszálás képe. így a má­sodik kaszálásé, aratás előtt. A fehér gatyás, fehér inges legények föltürt karján, a naptól barnavörösre kiszívott, hatalmas izmu karokon csak úgy dagadnak az erek.

Next

/
Thumbnails
Contents