Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-07-22 / 29. szám
2 NAGYBÁNYA 1909. julius 22. azt megkapnánk, a város bizonyára kész volna százezrekbe kerülő építkezésekbe is bemenni, hogy esetleg 5—10 év múlva, ha a katona uraknak úgy tetszik, egy vagy más okból tovább álljanak, amint az már nem egy várossal megtörtént. De hát a mi festőiskolánk, ha az egész éven át a mi körünkben marad, nemcsak erkölcsi, de anyagi szempontokból is nem volna-e oly értékes, mint egy század katonaság? Erre nézve legjobb volna megkérdezni kereskedőinket és iparosainkat. Hiszen a festő kolónia már eddig is nagy idegenforgalmat teremtett városunkban s voltak oly tagjai is, kik egykét hó alatt több pénzt hagytak itt városunkban, mint a mennyire ötven bakának egész évi élelmezése rúg. Más egyebeken kivül jó lesz ezt is megszivlelni közönségünknek. De erkölcsi tekintetekből s főleg a város művészi hírénél s nagy intelligen- cziájánál fogva szinte képtelenségnek tartjuk, hogy összetett kezekkel, teljes apathiával nézzük festőiskolánk lassú elsorvadását. Hiszen hogy a kevésbbé beavatottaknak is fogalmuk legyen arról, hogy más városok minő nagy súlyt helyeznek arra, hogy festőiskolához juthassanak s minő nagy áldozatokat képesek hozni arra, hogy nevesebb művészeket a festőiskola tanáraiul megnyerhessenek, ide igtatjuk Kecskemét város polgármesterének ajánlatát, melvet a mi mestereinknek is tett. A festőiskola tanárai egyenkint 3000—3000 korona évi szubvencziót kapnának ; a város a legszebb telkeken műtermet és lakást épit; a telket ingyen, a műtermet pedig kerü áron amortizácziós törlesztés mellett bocsátja a művészek rendelkezésére; épitenének iskola-műtermet is, mely kiállítási helyül is szolgálna s gondoskodnék a város a műpártoló egyesület megalakításával nemcsak ösztöndíjak és pályadijakról, hanem arról is, hogy a kiállított képek lehetőleg el is keljenek. Ezeken kivül iparművészeti műintézetet is létesítenének, hogy művészeinket e téren is megfelelő tevékenységhez és jövedelemhez juttathassák, Ime, e nagy áldozatkészséggel állnak szemben a mi koldus viszonyaink. Csoda-e tehát, ha festőművészeink daczára annak, hogy legtöbbjüket vérségi kötelékek is fűzik városunkhoz, fájó szívvel bár, de a vándorbot után nyúlnak! Azonban ennek nem szabad megtörténni ! A város erőviszonyainak keretein belül s annak gondos mérlegelésével együttes akarattal kell keresnünk a mindenkit kielégítő kedvező megoldást s ha e kérdés elintézésénél semmi melléktekintet, csupán városunk érdeke s a művészet köteles szeretete fog vezetni bennünket, hisszük, hogy azt meg is fogjuk találni. Vezető mestereinket pedig kérjük, hogy ne izolálják magukat annyira, hanem lépjenek szoros összeköttetésbe az intéző körökkel. Ha tárgyalni tudnak más városok polgármestereivel, miért ne tárgyalhatnának a mi városunk fejével is, aki nemcsak szimpátiává! viseltetik a festőkolonia iránt, de becsülni tudja annak értékét is. Tudomásunk szerint dr. Makrai] polgármester több Ízben felszólította őket, hogy úgy a festőműterem tervezetét készítsék el, mint tegvenek javaslatot az államsegélyre, esetleg a városi hozzájárulásra nézve is. Vájjon történt ez irányban valami az ő részükről is? Semmi 1 Tehát peccatur extra et intra muros! Ami azonban korántsem zárja ki, hogy közös, egyértelmű akarattal s az ügyhöz méltó lelkesedéssel e hibákat jóvá ne tegyük! é. 1U. A rongyszedők. Julius 21. Egyik vidéki lapnak nagy felháborodással küldött be egy apa egy körlevet. A körlevelet a fia kapta, aki most tett érettségit. Ebben a körlevélben a tavaly alakult Galilei-kör, avagy a Szabadgondólkodók Magyar- országi Egyesületének Főiskolai Fiókja figyelmezteti az érettségit tett ifjút, hogy a műveltség, melyet eddig szerzett, igen kétes értékű, mert a tudás legjavát elhallgatta előttük »az egyház és uralkodó osztályok iskolai nevelése.« Továbbá, mert »a természeténél fogva kritizáló gondolkozást értelmetlen vallási tanításával rongálta«. Figyelmezteti továbbá, hogy a czimzetl- nek, már mint az érettségit tett ifjúnak, miután felszabadult a középiskola gyámkodása alól, »részt kell vennie abban a nagy küzdelemben, amely a haladás és maradiság között mindenütt folyik.« A felhíváshoz csatol a jeles társaság egy kimutatást is tavalyi működéséről s ebből aztán meg- I állapítható, mit értenek a Galilei neve alatt j lappangók »maradiság« és mit »haladás« alatt. ! Maradiság a vallás, az erkölcs, a hazafiasság ; haladás a hitetlenség, a független erkölcstelenség és a hazátlan szélhámoskodás. Ennek jármába akarják hajtani a fiatalokat, mikor meg akarják őket fogni az érettségi után kikerülő ifjakra legcsábilóbb jelszóval: a függetlenséggel. Jó lesz ezekre a szellemi rongyszedőkre I ügyelni! Nagyon jól tudják ők, hogy akié a fiatalság, azé a jövő. Ha a fiatalságot lépre csalják, megannyi rabszolgát fogtak diadal szekerük elé, mely reményteljesen robog a jövő felé. Ha ármánynyal, ha hazudozással, csak szaporítsák soraikat, ez a fő. Józan gondolkodású, higgadtan ítélő és jel- lemes férfi tisztában van azzal, micsoda ócska és romlott portékát árusítanak a iélekfogdosók szegény Galilei czégére alatt. Csak egy része a Galilei-társaság annak a jól szervezett szövetkezetnek, mely Magyarországot saját szabad prédájának akarja kisajátítani Ott látjuk fekete kezüket az alsóbb osztályok forradalmositásában. Hirdetik, hogy fel akarják őket emelni, a valóságban pedig megelégszenek azzal, hogy a járatlanok zsebében kotorásznak, jó pénzért a kályha mögött az uszító szerepét játszák. A fekete kéz belenyúl a sajtóba, amelylyel elterelik a figyelmet valódi czéljukról. Ott van a fekete kéz az országos politikában, melyet kis emberek nagy lóra ültetésével vezetnek hamis irányba. Nem téveszti szem elől a különféle hivatalokat és hatóságokat, amelyeket ritka tervszerűséggel töm meg lassaukint a saját embereivel, alkalom adtán legázolva érdemes, derék férfiakat. Itt is, ott is felbukkannak, előnyomulnak, hol ravasz- ! sággal, hol erőszakkal, mindig csak egy-egy czélt tartva szem előtt: a hatalmat. Mozgékonyságuk, szervezett voltuk tagadhatatlan. Épp úgy, mint ahogy tagadhatatlan a I nemzetalkotó osztályok szervezetlensége és vét- I kés közönye is. Hogy még nem tudták eddig I Magyarországot teljes hálójukba keríteni, ez a tetnek, mintha élvezetük telne benne. Igazán nem értem, Leitner ur kérem ... Leitner ur ekkor, mint már huszonötször tette, valáhányszor Spitz beugratta, felpattan és elmondja újra, meg újra, hogy miért nem ár- vereltet.- Ön nem ért engem, Spitz ur? kezdi a kövér kezeivel idegesen hadonászva. Ön nem érti, hogy miért nem árvereltetek ? Mondja barátom, tudja maga mi az az árverés ? Látott maga már árverelni ? Nem? No lássa. Én láttam, mikor az én apámnál árvereltek, én láttam, mikor az apám az árverés után igy szólt hozzám: ne sirj fiam, nincs semmink és mindenünk megmaradt. Akkor nem értettem, ma értem. Látott már maga árverelni oly helyen, ahol szivesen megfizették volna a tartozást, de nem volt miből ? Látott már maga úgy árvereltetni, hogy a szigorú hitelező megszökik az árverésről és a végrehajtó elátkozza azt a perczet, amikor végrehajtó lett ? Én ösmertem egy végrehajtót, aki az árveres előtt pár nappal elment az adóshoz és figyelmeztette őket, hogy fizessenek valamit a tartozásra, mert külömben meg kell tartani az árverést. Ugyanez a végrehajtó volt az, aki inkább maga vette meg sok szegény ember apró-cseprő holmiját, semhogy széthordják, elkótyavetyéljék. Szombati napokon valóságos bu- csujárás volt a lakásán. Forintonkint, koronán- kint vitték meg neki az emberek a tartozásukat. Spitz ur itt elköhögte magát, mert kétszeresen is valószínűtlennek tartotta Leitner ur szavait; egyrészt, hogy legyen olyan jószivü végrehajtó, másrészt, hogy akadjanak emberek, akik ama jószivü végrehajtónak megfizessék a tartózásukat. Ez, szerinte, nagyon valószínűtlen dolog volt és valahányszor Leitner ur elmondta nézeteit az árvereltetésről, ennél a pontnál any- nyiszor elköhögte magát. Leitner végigmérte a keserű kedélyű könyvelőt és nagyobb hévvel lolytatta : — Ön úgy látszik sohasem volt fiatal és sohasem tapasztalta, hogy az ember nem mehet mindig a kitűzött utón, mert letéritik róla az eléje vetődő események. Ki tudja, nem-e lett volna belőlem is amolyan szigorú, kíméletlen ember, ha egyszer nem szán a főnököm nekem egy igen kellemetlen szerepet. Akkor Steia és Társa czégnél voltam alkalmazva. Hetenkint kétszer kijártam Budafokra, kivittem a szállítóleveleket, a pinczemester leitatott szomorodnival és én az Eskü-tér helyett rendesen a Lánczhidnál támolyogtam fel a hajóból. Ez volt a foglalkozásom a boritékiráson kivül. Egy napon azonban hire jött az irodába, hogy egy adósunk, valami vidéki korcsmáros, feljött Budapestre és itt korcsmát nyitott. Alkalmas módon be lehetne rajta hajtani a követelést. A czimet hamarosan megmondta a bejelentőhivatal, az adósoknak eme rettenetes ellensége és most már csak arra van szükség, hogy megtudjuk, kinek a nevére szól az italmérési engedély. Ha az asszony vagy valami rokon nevére, akkor kár a fáradtságért. Ezt meg kellett tudni és Stein ur, az én akkori főnököm, egy igen elmés és egyben igen egyszerű módot talált ki. A markomba nyomott két „BITUMINA“ ,61111“ féli zsiÉHiei Mm is kiválóan albius tiszta bitumonból készített valódi aszí'alt-tetőlemez, tartós, tűzbiztos, szagtalan, kátrányozást vagy egyéb mázolást nem igénylő „Bituminá^-val fedett tető bemeszelve szép fehér marad , és kitűnő védelmet nyújt a nap melege ellen. — Csakis védjeggyel ellátott tekeroseket fogadjunk^eU Gyári főraktár Nagybánya és vidéke részére: Karácsok Vilmos Utódai nagykereskedésében Hagybányán.
