Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-11-25 / 47. szám
1909. november 25. 3 a felettes hatóságok előtti gyanúsítással igyekeztek minden lépése elé akadályt gördíteni, de az építkezés csendesen és szépen haladt előre, amig 1908. május 12-én a már majdnem teljesen felépített torony összeomlott. Senki sem sajnálta akkor az anyagi kárt, amit az egyház szenvedett, de mindnyájan, akik jóakarólag tekintettük az építkezést, Brébán Sándort vettük körül rokonérzésünkkel. Jó emberek és ellenségek egyaránt megegyeztek abban, hogy ezzel a templom építése holt pontra jutott; akadtak olyanok is, akik azt tanácsolták az administrátornak, hogy püspöke kiengesztelése czéljából távozzék önként Nagybányáról, csakhogy 5 még mindig remélt és férfiasán gondolkozó lelke nem tudott semmiképpen sem kibékülni a gondolattal, hogy ő gyáva módon ott hagyja most azt a helyet, a hová minden nemes ambiczióját összpontosította. Határozott tehát és tovább dolgozott. Addig járt, addig kilincselt, mig végre polgármesterünk és országgyűlési képviselőnk támogatásával egy újabb 40.000 koronás államsegélyt ki nem eszközölt, ezzel aztán a koczka eldőlt és a nagybányai görög kath. templom építése biztosítva lett. Ellenségei most még abban reménykedtek, hogy a püspök akadályokat fog gördíteni a felszentelés elébe, de ebben nagyon csalódtak, mert Szamosujvár fenkölt lelkületű püspöke midőn látta, hogy Brebán administrator tényleg végrehajtotta azt az óriási munkát, melybe belefogott, most már nem tűrve semmi áskálódást, minden nehézség közbevetése nélkül kiküldötte a hitközség és a nagybányai közönség legkedveltebb alakját, dr. bábián Péter szamosujvári kanonokot a templom felszentelésére, főpásztori áldását kiildvén mindazoknak, akik e nagy mű létrehozásán fáradoztak. Jóllehet az adminisztrátor és hívek azt szerették volna a legjobban, ha maga a főpásztor áldja meg munkájokat, de erről azonban egészségi állapotára való tekintetből le kellett mondania, mindazonáltal a legnagyobb örömmel vették főpásztoruknak eme intézkedését. November 14-én még úgyszólván semmi sem volt teljesen befejezve, megkezdődött tehát az amerikai-stilü munka. Éjjel nappal tartott szakadatlan, mert Brebán 21-én mindenáron fölakarta szenteltetni az Ur eme uj Sión ját. Folyó hó 20-án délután a szamosvölgyi vonattal megérkezett végre a várva várt püspöki kiküldött, akit már Letkán Paul esperes nagy ünnepélyességgel fogadott; hasonló fogadtatást rendeztek a pribékfalusi, pusztahidegkuti, hosz- szufalusi és hagymásláposi lelkészek is, akik valamennyien el is kisérték azután a püspöki kiküldöttet egészen Nagybányáig, ahol az állomásnál fogadására megjelentek Km. Papp Sándor főgondnokkal élükön a nagybányai hitközség elöljárósága és mintegy huszonnégy vidéki lelkész. Km. Papp Sándor pár rövid szóval üdvőAz pedig belézokogta egész lelkét a hegedűbe. Fogva volt már mind a kettő .. . Laczi, czigányos szemtelenséggel, egész közel hajolt a szép asszony füléhez. Az pedig hátra dőlve székén, félig lehunyt szemekkel hódolt az igézetnek, a mámoritó zene és a férfi ezerszer mámoritóbb közelségének behatása alatt . .. Eközben lassan pirkadni kezdett. Laczi letetette a hegedűt. Fülemile sem csattogott már a bokorban. Pacsirta szólalt meg odafönn. A társaság hazafelé czihelődött. Bolzavár egy órányira feküdt a megye székhelyétől. Onnan egy puskalövésnyire laktak az alispánék, a Laczi birtokának tőszomszédságában. Az alispánná sehogysem tudott belenyugodni, hogy már el kell válniok. Denikve, a dolognak az lett a vége, hogy az egész társaságot meghívta korhelylevesre magukhoz. Természetesen a czi- gányokkal együtt. A dolgot úgy intézték el, hogy az alispánék Bolzaváry Judithtal előre mentek az automobilon, hogy mire a többiek kocsin megérkeznek, kész reggeli várhassa a társaságot. Három fogat állott rendelkezésükre: az alispáné, a Laczié és a főjegyzőé. A czigányok- nak fiákért fogadtak. Az erdőn át vezelő út, ezen a szép májusi hajnalon, egy csöppet sem zökkentette ki a hangulatból a korhely társaságot. Az alispánék tágas ebédlője egy óra múlva csak úgy hangzott a dinom-dánomtól. Abban mindnyájan megegyeztek, hogy a kis alispánná kész boszorkány. Olyan fejedelmi koszttal állt NAGYBANYA zölte az általánosan szeretett és tisztelt kanonokot, aki meghatottan válaszolt, megköszönve a szívélyes fogadást és kijelentette, hogy még egyszer sem jött oly örömmel az általa oly nagyon szeretett Nagybányára, mint ez alkalommal. Majd a jelenlevők mindegyikével váltott egy pár szót. azután megindult a hosszú kocsisorból álló menet egyenesen a régi templomba, ahol elvégezvén a Vesperá-t, a püspöki kiküldött a kis templomot zsúfolásig megtöltött hallgatósághoz oly szivrehatóan beszélt a vasárnapi nap nagy jelentőségéről, hogy mindnyájuk szemében örömkönny csillogott. Kérte és buzdította azután a híveket, hogy a vasárnapi ájtatosságokat igaz keresztényekhez illő módon hallgassák és végezzék el. A szertartás befejeztével — a papság — meggyóntatta az ott levő híveket, a püspöki kiküldött pedig Km. Papp Sándorhoz ment. Este 8 órakor a parochián 45 terilékü fényes vacsora volt, melyen a püskődi kiküldötten és a papságon kívül az egyháztanács vett részt. A vacsorán, amely a legintimebb és legbarátságosabb hangulatban éjfélig tartott, Brebán Sándor oly őszintén és minden mesterkéltség nélkül adott kifejezést ama határtalan szeretetnek, melylyel a hívek itt úgy a megyés püspök ő kegyelmessége, mint a püspöki biztos iránt táplálnak, hogy a jelenvoltak pár perczig tartó zajos óváczióban részesítették mindkettőjüket. Hasonló értelemben beszélt Papp Sándor táblabiró főgondnok is, éltetvén dr. Fábián Péter kanonokot. Dr. Fábián Péter azután Km. Papp Sándorra, mint a nagybányai gör. kath. egyház oly érdemes és buzgó főgondnokára és a lelkészre emelte poharát; majd később biztosítva az egyháztanácsot a kegyelmes főpásztor legnagyobb jóindulatáról, az egyháztanácsot éltette. Felköszöntőket mondottak még Kimpián Emánuel tőkési lelkész, az egész vidék papságának büszkeségére, Brebán lelkészre; Petrován János, Gyirászin György és Kosztin György egyháztagok Brebán Sándor lelkészre és a püspöki kiküldöttre, majd Brebán Sándor beszélt még éltetve Drumár János ügyvéd, gondnokot és Sandru Miklós tanítót, Kosztin Sándor, Be- rindán János és a többi érdemes egyháztanácstagokat, akik őt oly nagyon támogatták és fáradtak. Hasonlóan külön emlékezett meg Bre bán Sándor lelkész a távollevő Pokol Elek bányatulajdonosról, aki fejedelmi bőkezűségével és soha nem lankadó baráti jóindulattal támogatta őt minden cselekedetében. Megérkezett végre a görög katholikus hívek nagy örömünnepe, november 21-ike, amikor valóra válva látták annyi évtizednek szinte álomszerű várakozásait. A bazilikaszerü román stilu templom az ő magyaros motívumaival, melyek speczialitásai Bálint Zoltán és Jámbor Lajos műépítészeknek, mint egy panorámái kép a remek hegyek által övezett festői hátterének, kőbe vésve hirdette elő fél óra alatt az ő kedves vendégeinek, hogy nem tudtak eleget álmélkodni. Volt ott minden jó, ami a korhely gyomor előtt kívánatos. Kaviár, oroszhal, körözött liptai, debreczeni kolbász, libamáj, sör, szilvórium stb. Hedery Iván jobb ügyre méltó buzgalommal imitálta a józanságot. Ez a nyomorult kísérlet azonban teljesen kudarezot vallott. Egy olyan körmondatba fogott ugyanis belé, Bolzaváry grófnővel szemben, amelyből sehogysem tudott kibontakozni. Végre az alispán megszánta és rászólt: — Hagyd abba, Iván! Inkább add be holnap Írásban, aztán mindnyájan elolvassuk. Végő Laczi alig tette le a hegedűt kezéből. Most már kizárólag csak a vöröshaju asszonynak játszott. Elkülönített szigetet képeztek a társaságban. A grófnő a hintaszékben nyugodott, háttal az ablaknak. Laczi meg az ablakmélyedésben húzta, egészen hozzá hajolva. Az asszonyt szinte hipnotizálta a férfi delejes közelsége. Mikor aztán Laczi letette a vonót, elébe került a grófnőnek és ajkaihoz emelte a kezét. Szinte kiesett szerepéből. A grófnő tűrte. Sőt gyengéden visszaszorította a férfi ujjait. Összemosolyogtak ... A korhelyek nem ügyeltek rájuk. Egyszerre beszélt már mindenek. (Csak az alispánnénak dobogott a szive örömében.) Ekkor az alispán huszárja jött be az ebédlőbe. Kezében levelet tartott. Egyenesen Laczihoz ment. — Nagyságos Végő László urnák. Kezét csókolom, nagyságos ur! Levele van. a költő szavainak igazságát, hogy : »Erő az akarat, mely előbb, vagy utóbb, de biztosan győzelmet arat« — mert ezen műremeket semmi más, mint Brebán Sándor törhetlen akaratereje teremtette meg. Hét órakor reggel a régi templomban 11- niczki László máramarosmegyei szurdoki lelkész tartott csendes misét, melyen a szombaton meggyónt hívek áldoztak; félkiler.czkor kezdetét vette a reggeli isteni tisztelet, melyre Pokol Elek négyesén Km. Papp Sándorral megjelent dr. Fábián Péter püspöki kiküldött. A reggeli isteni tisztelet végén Szabó Gábor volt nagybányai tögimnáziumi hittanár, bikszádi plébános búcsúzott el a régi templomtól az ő megszokott és mindenkit elragadó szónoki beszédével. Most azután megindult a menet, melyben huszonhat lelkész vett részt és a harangok zúgása s az egyházi énekkarok ünnepi zsolozsmái között bevonult a püspöki kiküldött az uj templomba, melynek látása mindenkit frappirozott. A méretek nagyságai, a művészi alkotás és kivitel, a menyezetek Ízléses festése, a fényárban úszó oltár és a remek román stilü csillár az ő egyszerűségével és szépségével mindenkit elbűvölt. Kezdetét vette ezután a vizszentelési szertartás, melynek végeztével a menet újra kifelé indult és háromszor megkerülvén az uj templomot, a püspöki kiküldött az előbb megszentelt vízzel kívülről megáldotta a templom falait, majd a főkapu elé jőve, azt háromszor megkopogtatta a szokásos szertartások mellett, mire belülről megnyílt a főajtó és azon dicsénekeket zengve bevonult a főpap az ő fényes, 26 egyházi ruhába öltözött papi segédletével, körme- netileg bejárván a templom belsejét, szentelt vízzel és imádsággal azt is megáldotta, mire megkezdődött az első nagy mise az uj templom oltáránál. Festői képet nyújtott a szép oltárt övező papság kara. Az istentiszteleten igen szépen énekeltek a főgimnáziumi, tőkési és helybeli egyházi énekkarok. Az ünnepi beszédet dr. Fábián Péter kanonok tartotta — a jelenlévő hívek ezreinek lelki épülésére fejtegetvén — a templom hivatásának nagyszerűségét. A lelkes, szép beszéd mély benyomást tett úgy a hívekre, mint a papságra is. Egy órakor a gör. kath. paróchián fényes ebéd volt, melyen a megjelent illusztris vendégek nem tudták, hogy a házigazda magyaros sziveslálását, avagy a feladott ételek jóságát dicsérjék-e jobban? Az ebéden, mely a késő esti órákig vig és kedélyes hangulatban eltartott, elsőnek dr. Fábián Péter állott fel szólásra, poharát ő szentsége a pápára és püspökre, majd az apostoli királyra emelve. Utána Km. Papp Sándor főgondnok a püspöki kiküldöttre és a kegyuraságra mondott lelkes és mélyen átérzett felköszöntőt. Brebán Laczi idegesen kapta ki a kezéből. — Jól van. Mehetsz! A vöröshaju asszony csodálkozva nézett az álezigányra. Ekkor már az alispánná is ott volt mellettük. — Az az ostoba János elrontotta a tréfánkat. — szólt nevetve Judithoz. Az tágra nyílt szemekkel nézett rájuk. — Hogyan? Hát nem czigány? — Persze, hogy nem. Hadd mutasssam be neked Végő Laczi barátunkat. A grófnő hűvösen válaszolt: — Örvendek. Különben rósz tréfa volt. Erős napsugár tűzött be e pillanatban az ablakon. Megvilágította a férfi arczát. Kelletlen, korhely fakóság ömlött el azon. A ránezok kiéle- sedtek bágyadt szemei alatt s koromfekete hajában sok ezüstszál tűnt elő .. . Judith unottan fordult el tőle. Aztán elővette övéből miniatűr óráját s ásítva szólt a háziasszonyhoz: — Ideje lesz hazamenni. Végő Laczi megszégyenítve nézett utána, amint eltűnt a szomszéd szoba ajtaján. Sajátságos, rideg józanság vett rajta erőt. Hedery Iván épen egy tósztba fogott belé, amelyben a vármegye uj lakóit éltette. Az a bizonyos napsugár mind erősebben tűzött be az ablakon, a padlóig aranyos létrát verve, melyben millió porszem táncolt... A vöröshaju asszony másnap visszautazott Bécsbe. Gottier Lajos.
