Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-11-18 / 46. szám
1909. november 18. NAGYBANYA 5 1880. év végén: Bevétel 2150 frt 08 kr. Kiadás 1971 » 721/2» Pénztári maradvány 1787 frt 35V2 kr. 12 év múlva így áll a kör vagyoni helyzete : 1892 év végén: Bevétel 4977 frt 19 kr. Kiadás 4931 » 63 » Pénztári mavadvány 45 frt 56 kr. 8 év nmlva, 1900. évben a kör 31,081 frt 51 és ‘/a kr. cselekvő és 20,809 frt szenvedő, és igy 10,272 frt 51 és ‘/2 kr. tiszta vagyonnal bir. 1904. év végén: Vagyon 55,392 K 62 f Teher 40,320 » — » Tiszta vagyon 15,072 K 62 f Ez évről 2920 korona 63 f tiszta jövedelmet mutatnak ki. Az 1905. januári közgyűlésen az elnök, Torday Imre, lendületes szavakban testi az olvasókör 1904. évi szereplését, helyzetét, aminek rajzolásában fel-felcsillámlik a jövőbe kiható reménység biztató fénye, hogy az eddig oly sok megpróbáltatásnak kitett Polgári Olvasókör bizalommal nézhet a jövőbe: nincs más adóssága, csak az, ami az épületet terheli. Végül 1908-ban: Bevétel 10,482 K 21 f Kiadás 10,206 > 53 » Pénztári maradvány 275 K 68 f Vagyon-állapota: Vagyon 71,359 K 66 f Teher 40,680 * 72 » Tiszta vagyon 30,678 K 96 f. Ezzel tanulmányomnak, ami nem csekély munkát és fáradságot igényelt, végére értem. Nem sajnálom a fáradságot. Szívesen tettem. A múlt a jövőnek alapja. A Polgári Olvasókörnek itt, nagy vonásokban bemutatott múltja szép jövő remélésére jogosít. A villanyfényben úszó, a kor követelményeinek mindenben megfelelő helyiség, annak felszerelése a 260 tagnak kifogástalan kényelmet biztosit. A jogok élvezésével kötelességteljesités is jár. Hogy a 40 éves multat a jelenlegi és jövő nemzedék meg nem hazudtolja, én erősen hiszem, ügy legyen! Az ünneplő közönség zajos éljenzéssel honorálta Incze fölolvasását. Végül Torday Imre elnök megköszönve az ünneplő közönség részvételét, a diszközgyülést bezárta, mire a cial- eg}resület Szózat-ot énekelte el. Este 8 órakor száz teritékü bankett rom kérni Zathureczky urat, hogy ezt ne mondja meg neki, amikor hazamegy. Ravaszkás mosollyal simogatta Zathureczky vállát. — Jó volna, ha azt mondaná, hogy éppen lóra ültem, amikor meglátogatott. Testemet a Korinszkyak buzavirág-szinü egyenruhája födte és a lovamat, a kedves lovamat is Lenkének hívják ... Ezt kérem, hogy mondja Zathureczky ur. Zathureczky mosolygott. — Mit ér az, egyszer találkoznak és akkor kiderül minden . .. A kapitány hevesen integetett. — Soha, soha se találkozunk . .. Nem, nem mutatom magam megváltozott külsőmben Lenke előtt. Csak hadd higyje ő azt, hogy én még mindig a régi vagyok. Ha eljönne, ha felkeresne, letagadnám magam, kiadnám magam saját magam házmesterének. Nem, csak azt nem . . . Hiszen elsülyednék szégyeníetemben. Zathureczky felborzolta macskabajuszát. — Kapitány ur tehát csak hitegeti őnagy- ságát ? . .. — Kérem ne mondja azt. A világon rajta kívül senkit se szeretek jobban. Hisz éppen azért rejtőzködöm, hogy megőrizzem szerelmét. Azt a szerelmet, amely lefelé hajló életemnek egyetlen napsugara. Az ő kedves levelei azok, amelyek magános, szomorú életemet boldoggá teszik. C nekem mindenem. Ö a csillag, aki reám sugározza fényét. Nélküle nem érne az életem semmit. És ezért nem akarom elveszíteni. Öreg ember, ó, az öreg ember már nem dobja el a gyémántot a színes kavicsért .. . Kérem, legyen kegyelmes hozzám Zathureczky ur. Elbúcsúztunk a nyugalmazott kapitánytól. Zathureczky Andrást egy sörházba irányította és nagyon elgondolkozott az eseten. * ügy hallottam, hogy Pandur még ma is levelezik a kapitánnyal. volt a Polgári Körben, melyen sok lelkes felköszöntő hangzott el. Torday Imre az alapitó tagokra s a Kör felvirágzására ürítette a Kör Széchenyi-serlegét; Stoll Béla a Kaszinó nevében üdvözölte igen szép beszédben a jubiláló Kört; Kupás Mihály az iparos ifjak önképzőkörének üdvözletét tolmácsolta lelkesen; Szerencsy József a Kör felvirágzására ürítette poharát; Glaviczky Károly a kereskedők és kereskedő ifjak körének nevében mondott üdvözlő beszédet, dr. Miskolczy Sándor Makray Mihály dr. polgármestert éltette, Égly Mihály pedig azon szellem fönmaradásáért kocczintott, mely a Polgári Kört életre hívta s negyven éven át hűségesen kisérte útjában. Vacsora alatt fölolvasták Földes Béla orszgv. képviselő üdvözlő táviratát s Farkas Elek polgármester üdvözlő levelét. Az ünneplő közönség Adám József muzsikája mellett a kora reggeli órákig maradt együtt a legemelkedettebb hangulatban. Politika a perifériákon. November 17. Ha a törvényhozás tagjai egyszer egy vidéki körbe rándulnának le, hol a kupákban szinbor, a pipákban szüzmagyar, a disputában pedig a politika járja, hát bizonyára szégyenkezve vonulnának vissza Budapestre s legalább önmaguk előtt beismernék, hogy csak a perifériákon találhatók igaz, lelkes és odaadó politikusok, akik ha politizálnak, teszik ezt oly szilaj meggyőződéssel, amely mellett eltörpül akár Kossuth, akár Justh minden temperamentuma. A fővárosi politikusok, ha nyilvánosan, az ország számára jól összeszidták egymást, karonfogva vonulnak ki a törvényhozás házából s együttesen, mosolyogva fogyasztják el az angolosan készített rostbiffet s kocingatva lo- csolgatják le a jégbehütött mummal, igy keseregve azon, hogy egymás szemében kölcsönö sen eladták az imádott hazát. Sőt azok a sanda szemű és vércse májú újságírók is, akik nap-nap után a legsúlyosabb invektivákat vagdossák egymás fejéhez, amelyek között még a legenyhébb a »hazaáruló« szó, még ezek sem falják fel vagy bunkózzák le egymást, hanem lapzárta után szocialista, demokrata, Kossuth és Justh-párti, néppárti, szabadelvű és ószabadelvü, sőt semilyen elvű újságírók is a legtestvériesebben megférnek a kávéházi törzsasztal mellett és egymásnak kedveskedve és bókolgatva hajtogatják az abszin- tet, szürcsölik a kávét, vagy isszák a Back-sört, már aszerint, aki micsodás I Nem úgy van az azonban, mire az ország dolga s az újságok a perifériákra érnek. Itt már a politika magja a legtelevénye- sebb földbe hull s a legkisebb magból is csakhamar terebélyes fa növekszik. Itt mindenki politikus. De még minő politikus ! Született politikus, tehát vérszerinti. Politikus szívvel, lélekkel s aszerint, hogy kraj- czáros, garasos vagy tizülléres lap a leibzsur- nálja s hogy a leibzsurnál is miféle politikát követ. Mert a perifériákon a leibzsurnál az irányadó ! A leibzsurnál a politika lexikonja; a leibzsurnál az állambölcsészet s a politikai tudományok kvintesszencziája; a leibzsurnál a megdönthetetlen politikai igazság, melyre esküdni kell és esküszik is a magyar! Ha a leibzsurnál azt mondja, hogy Kossuth hazaáruló gazember, hát akkor sicher, hogy Kossuth hazaáruló gazember; ha a leibzsurnál azt Írja, hogy Apponyi jezsovita, hát mi volna akkor más Apponyi, mint feketetelkü kierikái; ha a leibzsurnál azt dörgi, hogy Justh - nak nem önálló bank, hanem miniszteri szék kell s e sóvárgó felfogásában osztozik hűséges zászlóhordozója Holló is, hát akkor csak természetes dolog itt a perifériákon, hogy a leibzsurnál nem hazudik. De mi után is igazodnék a magyar, ha nem a leibzsurnál után ? A műhelyekbe, a kovácsok félszerébe, a malom alá s a füstös csapszékekbe még nem hordoztak közvetlenül politikai titkokat, sőt Wekerle is elég udvariatlan, hogy bécsi audiencziáiról nem informálja kellőleg a vidéki honhazafiakat s igy mi marad más számukra, mint a krajezáros vagy garasos leibzsurnál? És a leibzsurnál politikájának legrendithe- tetlenebb szószólója annak hűséges olvasója. Annyira, hogy a leibzsurnál stílusa is átragad annak olvasójára. Ha egy ilyen vidéki politikai vitát valaki tanulmányozva végighallgat, szinte megmondhatja, hogy kinek melyik lap a leibzsurnálja. Aki mindjárt azon kezdi, hogy gazember, hazaáruló mindenki, aki vele egyet nem ért, arra egész bizonyossággal ráolvasható, hogy krajezáros lapokból, melyek csak úgy okádják a politikai tüzet, meriti politikai bölcseségét. Aki a »Nap« zászlajára esküszik, az már nem is elégszik meg a »gazember, hazaáruló« titulussal, hanem fokost ragad s úgy vág szét más pártállásu magyar vérei között, mintha csak plundrás németek volnának. És igy tovább. A tiz filléres lapok olvasói között már előkelőbb a tonus, de itt is sok a csalafintaság, aszerint, hogy a leibzsurnál milyen párt kohójából került ki. Denikve lehetünk szamár emberek, lehetünk okos emberek, mégis csak a leibzsurnál a fő-fő irányitója a periféria politikájának, de annyira irányitója, hogy mig a különböző leib- zsurnálók irói a legboldogabb egyetértésben hajtogatják az abszinthet, szürcsölik a kávét, vagy isszák a back-sört, addig a különböző leibzsurnálók olvasói a maguk igazaiért fokossal rontanak egymásnak s nem egy bevert koponya hirdeti a leibzsurnálók különböző igazait. De hát mit csináljon a magyar, ha még csak nem is politizálna . . . A „Holnaposok.“ — Ady és követői. — A »Holnaposok«-ról, akik nagy balgán azt hitték, hogy csapást törnek a magyar ugaron, pár czikkben mi is megemlékeztünk lapunk hasábjain, kíméletlenül, de igazságosan ostorozva azt a hazafiatlanságot, főleg pedig azon undorító érzékiséget és perverzitásokat, melyek egyébként színes írásaikban megnyilatkoztak. Tagadhatatlan, hogy az adysták fellépése, mint minden újszerű dolog, nagy kavarodást idézett elő az irodalom berkeiben, de mi e kavarodás tetőpontján is megjósoltuk, hogy csupán efemer irányzatról és efemer értékű dolgokról van szó s bízva a magyar jó Ízlésben, azt is hozzátettük, hogy maguk a Holnaposok lesznek a legelsők, akik kiábrándulnak önmagukból. íme, hogy nem csalódtunk, tanúul hívjuk Oláh Gábort, a debreczeni poétát, aki legderekabb legény vala a Holnaposok között, derekabb még Ady Andrénél is. Oláh Gábor megcsömörlött s belátta, hogy neki nincs többé helye az asszony-férfiak társaságában s most megjelent újabb verses kötetében, az »Istenek alkonyaid «-ban búcsút is mond nekik örökre. Ennek a búcsúzó költeménynek a czime »Asszony férfiak.*. Minden egyes sorra egy-egy rettenetesen éles vágás, mely elevenbe hatol. S erre a versre még azt sem lehet ráfogni, hogy nagyítás, hiszen Oláh Gábor is holnapos volt, együtt élt, együtt dolgozott velük, ő ismerheti tehát legjobban régi kollegáit. Ezt a rettenetes verset, mely a mi régi álláspontunkat mindenben igazolja s melyet ezelőtt félévvel már mi is megirtunk prózában, egész terjedelmében itt közöljük: Asszony férfiak. Gyűlölöm ezt az asszonyt népet! Akarata nincs és egyre jajong ; Életre-halálra vág Hamleti képet, Maga körül forog, mint a bolond. Illatban fürdik, rózsában gázol, Mámor rengeti, asszony öli: Előtte a világ virágos jászol Mégis panasszalbajjal teli. Beteges árnyak, bamba borisszák Lézengenek a nagy hidakon át, A régi koporsók kincseit fosztják,
