Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-11-11 / 45. szám
2 NAGYBÁNYA 1909. november 11. Egy kegyetlen tél előtt. November 10. Ma-holnap végsőt sóhajt a haldokló természet. Közeledik az őszutó szárnyán a tél; már itt van, ajtónkon kopogtat s vele egész teljességében újra bemutatkozik a szegénység. Csak ilyenkor s télnek évadján látjuk, milyen szegény, milyen koldus a magyar mező- gazdaság ! Hogy nem bírja táplálni ez az áldott ország a magyar föld fiait, a falu népét, a föld munkásait. Pedig mennyit dolgozik a magyar! Verejtékével áztatja a rögöt kora tavasz kezdetétől késő őszutóig kétség és sóhajok között. Dolgozik. Szánt, kapál, arat, együtt szenved a földdel, mégsem tud boldogulni, valami évezredes átok, a magyar föld népének meg nem értése, jogainak el nem ismerése tartja fogva boldogulását. A tavasz, nyár eltakarja a magyar földet túró, szántó-velő népnek ezernyi bajait, kínos vergődését. Amikor a természet is él és virul s amikor a természet ölén Iát szorgos munkája után a földmivelő magyarság, kevesebb sóhaj kél a falvak házikóiból, amikor azonban beveri őket az idő s tétlenség lesz osztályrésze a földmivelő népnek, akkor hallani csak igazán, hogy mennyi baj van ebben a szép országban. A tél alkalmas idő a panaszkodásra. Mert rendbe szedheti ilyenkor a gondolatait mindenki, a kisgazda is összeírhatja, mije termett, mennyi ment adóra, kamatra, sok minden egyébre s a végén láthatja, hogy bizony alig maradt valamije. A mezei munkásnak szintúgy, de annak még rosszabbul üt ki a számítása, lévén a szűk esztendőben alig valami a keresete. Télen pedig? Hol keressen? Van minálunk mezőgazdasági ipar, történt arról gondosko dás, hogy a földművelő nép bármely időben megtalálja munkáját? Avagy számithat-e arra, hogy a sok csapás után nemhogy segítséget kapna, de igaz érdekei meghallgattatásra találnak? Szó sincs róla. Ki törődik minálunk a falu bajaival? Azaz hogy mégis törődnek. így, ősz utolján összeírják a falvakat, ahol előadásokat tartanak a nagybirtokosok gazdasági szervezetei arról, miként kell nemesíteni a búzát, — ami nem termett, összeírják azokat a gazdaköröket, amelyek a nagybirtokosok megunt politikájának ügy szeretett volna odaállni a legények közé, velük érezni, velük énekelni. Szeretett volna, de nem engedte a tekintélye, a rangja. Mikor pedig már nagyon fészkelődön a keblében az a kis darab hús, felkötötte kardját, közönyt erőszakolt magára, s elhatározta, hogy végét veti a kisértésnek. Nehezére esett, de megtette. Ráparancsolt a legényekre, hogy vártára készülődjenek. A katonák szónélkül engedelmeskednek. Legfeljebb magukban kívánnak nem éppen minden jókat a vén őrmesternek. Leakasztják az ágy felől a szegről a borjut. Megtisztogatják és a köpenyeget szépen köréje csavarják, »pantal- lért« hajtanak. Nem valami könnyű munka ez. Öreg katonának gyerekjáték csak, de sok fáradság, vesződség a fiatalnak. Akárhogy hajtja, sohase tökéletes a munkája. A vén őrmester mindig talál valami hibát benne. Hol nagyon kerek a »pantallér«, hol nagyon szögletes, egész éjszaka is elhajtogathatja, ha egy két pipa dohányt nem ad valamelyik öregnek, De azért már megszánja és hajt olyan »pantallért«, hogy őrmester ur Sólyom is gyönyörködve szemléli. Mi a várta? Legfontosabb szolgálatteljesitése a katonának. Magyarul Őrség. De ezt a szót sohasem használja a katona. Ö »vártán van,« s vártát áll mindig, s örökösen őrködik, vigyáz valamire, vagy valakire. Vagy generálisra, vagy puskaporos magazinra, vagy más ilyesféle veszedelmes dologra. Sokszor meg az ördög se tudja, hogy mire. De azért folytonosan őrködik, folytonosan vigyáz. Szamoborban történt, a hadgyakorlatok alatt. behódoltak, hogy, mire jön a tavasz, egy koronát kiutaljanak ezeknek kegyadományképen. Adnak egy tarka bikát annak a falunak, amelynek magyar fajta kellene, parczellázn^k, tagositanak, szóval ellátják a kisbirtokosságot mindenféle tettekkel, amikben azonban nincs köszönet. Csak a panaszaikat, sóhajaikat nem hallják meg. Csak azt nem akarják megérteni, hogy a magyai népnek egyébre is van már szüksége, nemcsak az örökös gyámkodásra, hogy a malasztból, a sok, szép Ígéretből már nem tud megélni s okos, gyakorlati, igazságos szocziális politika után sóvárog, amely megélhetését, boldogulását biztosítja. Az idei tél panaszosabb lesz minden eddiginél. Mert szűkén mérte a magyar föld a termést s az áldatlan viszonyok letarolták még a reményét is annak, hogy egyhamar jobbra forduljon a magyar nép sorsa. A semmibe vevés egyfelől, a nagybirtok hatalmi tobzódása másfelől immár a végletekig kimerítették a magyar birtokosság százezreit. E télen összegyűjtve azokat a kifakadásokat, amelyek a nép ajkán kelnek szárnyra, bőséges adat lesz arra, hogy mi a magyarországi kis- birtokosság ügyét szivén viselők teendője. Mert elérkezett az az idő, hogy azokat a bajokat, amelyek a kisbirtokosság testén rágódnak, immár orvosolni kell, mert ma is mélyen vágnak bele a kisbirtokos osztály testébe, hogy már-már pusztulással fenyegetik. A most következő tél után egy ugyanilyen kegyetlen télnek jönnie nem szabad. Könnyebben elviselhetőnek, derűsebb, boldogabb télnek kell jönnie. De ezt csak akkor érjük el, ha a mai áldatlan állapotok, az idei nehéz tél, keserű megpróbáltatások után hozzáfogunk azoknak a mezőgazdasági érdekeknek megépítéséhez, amelyek a magyar földet és népét boldoggá teszik. Nemzeti lélek az irodalomban. November 10. Harcz, az eszméknek és érdekeknek harcza folyik körülöttünk és zúgja át viharzó hangjaival az irodalom berkeit is. A magyar közéletnek az a nagy forrongása, mely politikai, társadalmi, gazdasági és tudományos eleiünket hevíti s uj alakulások csiráit érleli: utat talált költészetünkbe is. Hiszen a mi külön magyar múzsánk sohasem Az ezred két hétig táborozott a városban. Felállították a szokásos vártákat. Őrt állítottak a város közepén egy zöld keritéses ház elé is. Később tudtuk meg, hogy a végrehajtó lakott benne. Ennek azonban nem szokás csákós, fegyveres őrt tiszteletből felállítani. A brigadérosnak feltűnt a zöldkeritéses ház előtt ácsorgó katona. Odament hozzá s megkérdezte, hogy miért áll ott. — Vigyázok, brigadéros urnák alássan jelentem, hogy valamit el ne lopjanak, s hogy a czivil emberek itt ne rendetlenkedjenek. így válaszolt a katona. így tanította őrmester ur Sólyom, hogy ezt a választ adja, ha valamikor vártán áll, s kötelessége felől valamelyik tiszt ur megkérdezi. De a brigadérost nem elégítette ki ez a válasz. Se adóhivatal, se semmiféle pénztár, se börtön nincs a házban, mi az ördögért áll hát ott az a katona ? Megkérdezte az ezredest, ez az alezredest, az alezredes az őrnagyot, ez a kapitányt, de senki sem tudta, hogy miért áll a zöldkeritéses ház előtt a katona. Nem tudta még őrmester ur Sólyom sem. Szigorú vizsgálat indult meg a dologban. Ez aztán napok múlva kiderítette a rettenetes titkot. Három év előtt az ezred ugyancsak Szamoborban táborozott. Akkor a végrehajtó házában lakott az ezredes ur, s a ház kerítését akkor festették be zöld festékkel. Azért állítottak őrt a ház elé, hogy figyelmeztesse az ezredes ur vendégeit az uj festésre. Most, hogy az ezred megint Szamoborba került, az ezredadjutáns jól emlékezett, hogy tahallgatott a harczban. A forrongás és küzdelem képében, mely előttünk feltárul és magunkban is izzik, aggodalomkeltő vonások mutatkoznak. Itt a réginek és újnak, a hagyományos és áhított rendnek meg nem tisztult, egymást át nem haló, zavaros keveredése, ott meg áthatni nem is akaró, éles, éretlen és mindent koczkáztatni kész ellentétbe szegeződése. Széchényi lelke, mely egyenlő világossággal értette meg a múlt és jövő, a nemzet és az emberiség szavát, bölcsessége, mely összhangba tudta foglalni motívumaikat, energiája, mely egy czélra irányozta őket: hiányzik belőlünk és harczainkból. Az irodalomban is megjelent és napról- napra élesedik ez a vészes ellentét. Élesedik, igen sajátságosán nem annyira a régibb nemzedék konzervatizmusa, mint egy újnak türelmetlen kizárólagossága által. Jól tudjuk, hogy egy uj világfelfogásnak állítólag kérlelhetetlen energiájára hivatkoznak, de ép oly jól tudjuk azt is, hogy minden világfelfogásban, ennek eredeti alakjában és változataiban természeti szükség- szerüségggel érvényesülnek azok a pszichikai tényezők, melyek az egy gondolkodású és egy érzésű nemzetek összefoglaló sajátosságai Nem is irodalmi és költői formákról kívánunk szólam, nem a költői hatás eszközeinek uj megvá- iogatásáról, alakításáról és csiszolásáról, nem is a természet és művészet viszonyának ilyen vagy amolyan felfogásáról, hanem csak leikéről. Arról, hogy abban a lélekben, mely az életet festve, magát nyilatkoztatja meg, megvan-e a belső kapcsolat, a lelki közösség azokkal, akiknek a maguk nyelvén énekel. A költői hatásnak igazi melegágya ez a kapcsolat, melynek hiányát nem pótolhatja a nyelv és verselés legragyogóbb virtouzitása sem. Érezni fogjuk, hogy nem az a szellem szól belőle, mely azt a nyelvet a maga sajátos valójának tolmácsolására alkotta meg és alkotta olyanná, amilyen. E szellem nélkül a magyar dráma, regény, vers nem eredeti, csak egy szószerint meg nem irt idegennek a fordítása. Eredetivé nemcsak a költő legszorosabb értelemben vett egyénisége teszi a költeményt, hanem ebben az egyéniségben érvényesülő és ható nemzeti lélek, mely általa a maga nyelvén szól. Többet mondunk: igazi költészetté is az teszi alakulásában, annak a rejtelmes, de benyomásában oly mélyen érzett összhangnak jelenségévé, midőn nyelvének sugalója annak a nyelvnek teremtő lelke. Ez az összhang mindig ritkábban, az összhangtalanság pedig mind sűrűbben és mind élesebben hangzik költészetünkben. Elmélete is keletkezőben van s a haladásra és koreszmékre, a modern élettel való összeköttetésre hivatkozva elvi álláspontra törekszik. Ezzel az állásponttal szemben álló esztétikai és pszichológiai érvek kifejtése nem fér meg e rövid értekezés keretében. De egyetlen egyre, talán a legfontosabbra legyen szabad annyival inkább rámutatnunk, mert a kérdés e valy is, három év előtt is őr állott a zöld keritéses ház előtt Odaállította hát most is. Minek állott akkor ott: azt nem kereste, de abban bizonyos volt, hogy ott állott. így került a végrehajtó háza elé csákós fegyveres őr. A kerítés zöld festéke már régen megszáradt, jó részben le is verte már az eső, de az őrt azért most is odaállították. És szigorúan meghagyták neki, mindenre jól vigyázzon, de hogy mire azt senki se tudta. Maga a vártaszolgálat tulajdonképpen kétféle. Tiszteletbeli és biztonsági. Azt nagy urak, magasrangu generálisok tiszteletére állítják fel, ezt őrködni, vigyázni. Az parádéban teljesiti a szolgálatot, ez csak közönséges mundérban. Oda nem vezényelnek vártára akárkit, csak daliás termetű, bajuszos legényeket. A kötelesség, a felelősség azonban itt is, ott is egyforma. Nincs más dolguk, minthogy huszonnégy óráig folyton őrködjenek, vigyázzanak. De jól vigyázzanak. Hat lépést menjen előre az őr, hat lépést hátra, és ne csak úgy komótosan sétáljon, kihúzza magát daliásán, kifeszitse mellét, kinyújtsa járásközben a lábát, hogy a kék nadrágon keresztül is meglássák az izmok munkája. Senkivel a világon szóba ne álljon. Asszonynépre rá ne nézzen, dohányozni ne merjen, hanem ha valamelyik tiszt ur jön, a számára kijelölt helyen villámgyorsan megálljon, egyenesen mint a bérei fenyő, mozdulatlanul, mint a kőszikla és keményen ugv szalutáljon. És különösen vigyázzon kapitány ur Komo- morovesákra, ha garnizons-inspektios. A regla-
