Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-10-28 / 43. szám
"VTI. évfolyam. 1909. olctóTrer lió 28. “£3-ils: szám Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , . Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében is A magyar szegényügy. Október 27. Ha a magyar szegényügy nagy területén végigtekintünk, úgy első és legerősebb benyomásunk az lesz, hogy hazánkban szegényügyről csak annyiban beszélhetünk, hogy a szegénység csak úgy és talán még nagyobb mértékben terjen, mint a külföldön, de egységes rendezésről egyáltalában nem lehet szó, és a szegényügy egyes részeiben is csak a gyermekvédelem halad a maga jól megalapozott utján. De ennél a mostoha helyzetnél is szembetűnőbb az a másik, nem kevésbbé különös jelenség, hogy egy országban, amely immár egy ezredév óta hoz törvényeket, egynémely elavult, porlepte királyi dekrétumon kivül a szegényügynek létező egész Írott jogforrása a községi törvénynek rövid két szakasza és egy 1898-ban hozott, de már magában a megokolásban is ideiglenesnek jelzett törvénynek egynéhány szakasza. Tagadhatatlan, hogy egy ország közállapotainak nem az Írott törvények a kizárólagos ismertetői, de nem férhet kétség ahhoz sem, hogy, amely ország közállapotainak minden egyes fontosabb mozzanatát törvény örökíti meg, abban az országban egy intézmény nem is létezik ha nyomát a törvénykönyvekben nem találjuk. Joggal álithatjuk tehát, hogy a magyar törvényhozás a magyar szegény- ügygyel eddig nem foglalkozott, sőt állíthatjuk azt is, hogy a szegényügyet eddig hazánkban egyáltalán nem tartották érdemesnek arra, hogy vele az ország egész területére kihatóan foglalkozzanak. Létezik ugyan egy belügyminiszteri rendelet, amelylvel a kormány a szegény- I ügy rendezését elhárítja magától, de tu- I domásunk szerint senkisem ellenőrzi azokat a hatóságokat, amelyekre a belügyi kormány az ő tulajdonképeni feladatának teljesítését áthárította. Hogy a magyar szegényügy rendezésére a mérvadó körök talán a legeslegújabb időig mennyire nem gondoltak, az a legfényesebben kiviláglik abból, hogy hazánban eddig a szegényügy rendezéséhez semmiféle előmunkálatokat sem végeztek, de még az előmunkálatok végzésére utasításokat sem adtak. Minden más tudományágnak oly fontos segédforrását tevő statisztikai évkönyveink ugyancsak nem vesznek a j szegényügyről tudomást és ha a szegény- , ség látható tüneteivel lépten-nyomon nem találkoznánk, majdnem föltehetnők, hogy Magyarországon szegények egyáltalában I nincsenek. A szegényügynek teljesen elhanyagolt állapota annál feltűnőbb, mert korunk köztudomás szerint a szocziális intézmények jegyében áll. Alig találkozunk oly nyilvános ténykedéssel, amelynek szocziális fontosságát ki ne domborítanák és alig hoznak újabb törvényt, vagy rendeletet, amelynek szocziálpoli- tikai hátterét a megokolásban külön ne méltatnák. A sok preventív intézkedéstől nem látjuk a létező bajokat, a nép boldogiA „Nagybánya“ tárczája. Révben. A boldogságnak szigetén Kiköthetek hát valahára ! A parton rózsa int felém, S a kibékülés olajága. Óh sors 1 vagy azért engeded Csupán, hogy legyek végre boldog, Hogy újra sújthass engemet, 8 legyen tőlem mit elrabolnod ? / Kulcsár Ferenci. Falusi történet. — Irta: Zsoldos László. — Van nekem egy szegény siketnéma ismerősöm, fehér pofaszakállas, mókusképü, fürge öreg emberke, akivel akárhányszor találkozom az ut- czán (ez pedig gyakran megesik), mindig már messziről olyan diadalmasan mosolyog és olyan örömmel integet — mit? Gyönge szó! — hado- nász felém a keztyüs kezével, (miközben sietve tipeg hozzám), hogy a járókelők szinte megállnak, és derülten pillantanak reánk: — Nini két rokon, aki legalább tiz esztendeje nem látta egymást 1 Vagy, ami már kissé kellemetlenebb föltevés: — Nini ni! Azt a fiatal embert (már minthogy engem) most megcsípte a hitelezője ! Őszintén szólvást, én csak az utczáról ismerem az öreget (egy Ízben tüzet kértem tőle és innen számítódik a barátság), hanem azért igazán nagyon szívelhetem. Különösen az tetszik rajta, hogy bár én egyáltalában nem értek a siketnémák jelbeszédéhez, és csak úgy a magam esze szerint magyarázgatok neki a kezemmel, ha nem bízom eléggé az ajkam mozgásában, hogy megérteti vele, amit mondani akarok, mégsem éreztette velem soha, hogy lekicsinyel, amiért nem tudok a nyelvén, vagy hogy éppenséggel talán kinevet, ha a jelbeszédben hibát (még pedig bizonyára szarvas hibát és azt is minél többet) követek el. Mert egyszer, hogy megvalljam az igazat már nagyon megsértett egy siketnéma társaság. Halottak napján a temetőből jövet betértünk a két bátyámmal egy krisztinavárosi korcsmába, ne tessék megítélni minket, de bőrig átáztunk a szakadó, hideg esőben és ott ült a szomszéd asztalnál valami három ur, meg ha jól emlékszem egy fitos orrú, szőke hölgy. Nagyon csöndesen voltak, és ebből én eleintén arra következtettem, hogy talán valami családi harag tört ki közöttük a fehér asztalnál, később azonban, amint véletlenül arra pillantottam, láttam hogy hevesen integetnek egymásnak. — Na gondoltam, mindjárt kitör a vihar. Hanem ahogy én elbeszéltem valamit a bátyáimnak, hát a kezemmel (pedig nem szokásom,) tását ezélzó törekvéstől nem látjuk a szegénységet. Már pedig addig, amig magával a szegénységgel nem végeznek, amig annak leküzdésére nem határozzák el magukat, addig nagystílű szoczálpoli- tikát folytatni olyan anakronizmus, amely komoly következményeiben a nagy áldozatokkal hozott szocziálpolitikai vívmányokra még végzetes befolyással lehet. Nem vonjuk kétségbe, hogy a szegényügynek rendkívül fontos részét tevő gyermekvédelem Magyarországon oly magas fejlődési fokot ért el, hogy a legtöbb államnak mintaképül szolgálhat és ha teljes egészében még nincs is kiépítve ha továbbá gyakorlati eredményeiről- végleges Ítéletet ma még nem is mond, hatunk, mégis az az egy biztosra vehető, hogy a magyar gyermekvédelem nagyarányú konczepcziója, bármily nagy költségekkel is jár annak teljes keresztülvitele, eredményeiben a létező álllapotnak óriási javulását fogja jelenteni. Ámde a gyermekvédelem a szegényügy rendezésének bármily fontos, de mégis csak egy részét teszi és a hozzáfűzött reményeket mindaddig nem fogja beváltani, amig, a szegényügy általános rendezéséből kiszakítva, az általános rendezés rovására külön protekezióban részesül. A betegápolás országos állapota a gyermekvédelem mögött már annyira elmaradt, hogy szervezett betegápolásról modern értelemben beszélni egyáltalában nem lehet és az országos betegápolási alap felhasználásával csak a szervezett betegápolás rendkívül szűk kereteit tudták létesíteni egy-két gesztust tettem. És ekkor egyszerre csak látom, hogy a hölgy s a három ur a másik asztalnál hol összenevet, hol meg rám nevet, hanem ezt is egészen hangtalanul, aztán az öt újukkal hirtelen elkezdik a másik öt ujjúkat püffölni, (ekkor láttam csak, hogy siketnémák .szegények) alkalmasint annak a jelzésér, hogy igy kell igazában siketnémán beszélni, ahogy ők! Nem pedig, amint én kontárkodom a gesztusokkal. Ezt akkor nagyon megzokoltam a siketnémáktól, mert hiszen mindenkit kellemetlenül érint, ha valamely hibája, vagy tökéletlensége miatt kigunyolják. Én meg éppenséggel már gyermekkoromban is olyan voltam, hogy amikor, gondolom, a harmadik gymnásiumi osztályban német órán egy alkalommal az Augeias király istálójáról szóló részt lévén kénytelen felolvasni, ezt a mondatot: — »Der König Augeias hat drei tausend , Rinder (Augeias királynak háromezer marhája volt)«, — igy betűztem ki: — »Der König Augeias hat drei tausend Kinder (Augeias királynak háromezer gyermeke van)«, és ezért az egész osztály kinevetett, akkor én ott rögtön állti helyemben a padban sírva fakadtam, méltatlankodó hangon kiáltva a körülöttem vihogok felé: ■— Rinder vagy Kinder! Hát háromezer gyerek nem csinálhat akkora piszkot, mint háromezer marha, egy istállóban ? Hisz ti csak ötvenen vagytok és ez az osztály mégis olyan, mint a Teleki-tér! Amely nyilatkozatomért először is tanári
