Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1909-09-30 / 39. szám

VIX. évfolyam.

ISOS, szeptember bió 30.

3S-ilc szám

Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő: 1 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a

r r lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők.

U L Y M I H A LY. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is.

A városi jövedelem fokozása.

Szeptember 29.

Azok a nag}rmérvü kiadások, amikbe a nagyobb szabású alkotások kerülnek, kötelességévé teszik legelső sorban a városi képviselőtestületnek azt is, hogy a jövedelem fokozásáról gondoskodjék. Ezt az intencziót szolgálta a hirdetési oszlopok felállításáról alkotott szabály- rendelet, de még jobban fogja szolgálni az, ha városunkban is behozzuk az ingatlanok átruházása után fizetendő pótilletéket.

Ez a pótilleték, mely minden, a város területén fekvő ingatlan átruházása esetén, az átruházott ingatlanok értéke szerint, a város házi pénztárát illetné, egy százalékban volna megállapítandó s igy, tekintettel az ingatlanok nagy forgalmára, tetemes összeggel növelné a város bevételeit. Szeretnők azonban, ha ez a pótilleték magasabb összegben rovatnék ki az esetre, amidőn a birtokszerző alanya nem nagybányai, hanem idegen lakos, mert az idegenek számára megállapított magasabb illeték-kvótával egyúttal a városi helyes birtokpolitikát is szolgálnánk, vagyis megnehezitenők azt, hogy a nagybányai birtokosok lábai alól olv könnven kicsuszhassék a hazai föld.

A pótilleték behozatala a legigazságosabb megadóztatás, mert progresszív alapon épül fel s behajtása költségbe nem kerül, mert a pótilletékek egyenes adók módjára behajtandó közkövetelések természetével bírván, azok az adóhivatal által rovatnának ki s hajtatnának be.

Felhívjuk az illetékes körök figyelmét ez ideára, mely, ismételjük, a legigazságosabb alapon szép összeggel fokozná a város évi bevételeit. S hogy az ügyet áttekinthetőbbé tegyük s a vele való foglalkozást megkönnyítsük, közlünk egy szabályrendeletet, melyet már több városban elfogadtak s amely bizonyára megnyerné a felsőbb hatóságok jóváhagyását is. A szabályrendelethez való hozzászólásra is szívesen megnyitjuk lapunk hasábjait.

A szabályrendelet tervezet igy hangzik:

1. Nagybánya város területén fekvő ingatlanoknak átruházása esetén az átruházott ingatlanok értéke szerint a város házi pénztára javára 1 százalék városi illeték fizetendő, mely a kincstári illeték pótlékát képezi.

Ez a pótilleték az egyenesadók módjára behajtandó közkövetelések természetével bir, elévülés és elsőbbség tekintetében a közadók módjára behajtandó követelések részére az 1883. évi XLIV. t.czikk, illetve az 1881. évi XXXIV. t.-czikk 39. §-a által nyújtott kedvezményekben részesül.

2. §, A városi pótilfeték mindenkor az ingatlant terheli s ezért a szerző, vagy a szerzőtársak egyetemlegesen felelősek.

3 § A városi pótille rk kiszabásánál az ingatlan értékének vétetik:

1. adás-vevéseknél, ideértve a bírói árveréseket is, a vételár az elvállalt mellékes szolgáltatások értékével együtt;

2. a szerzés egyéb nemeinél:

a) jogügyleteknél a szerződésben kitüntetett, vagy annak megállapodásaiból kiderített hagyatékoknál a hagyatéki eljárás folyamán eszközölt leltározás alkalmával felvett becs- érték ;

b) az előbbi pontban meghatározott érték hiányában a városi pótilleték fizetésére kötelezett felek részéről bevallott becsélték.

Az 1. és 2. pontban meghatározott értékek azonban csak azon esetben vehetők a kiszabás alapösszegéül, ha csak a következő 4-ik §-ban meghatározott legkisebb értéknél nem csekélyebbek, különben kivétel nélkül ezen legkisebb érték alapul vétele mellett eszközlendő a kiszabás. Ugyancsak a legkisebb érték alapján szabandó ki a városi pótilleték akkor is, ha a 2-ik pontban felsorolt becsértékek közül egyik sem áll rendelkezésre.

Viszont, ha különböző becsértékek forognak fenn, ezek közül a nagyobb veendő a kiszabás alapjául, tekintet nélkül arra, hogy esetleg már a kisebb másik becsérték is meghaladja-e a 4. §-ban megállapított legkisebb értéket. (1887. évi XLV. t.-czikk 3. §.)

4. §. A legkisebb érték, melyen alól a városi pótilleték kiszabásának alapjául szolgáló érték összegét az előző 3. §. rendelkezéséhez képest nem szabad felvenni :

az 1887. évi XLV. t.-czikk 4. §-ának rendelkezései értelmében számítandók ki.

5. §. A város joga a város' pótilletékre hagyatékoknál az örökség meg: yiltának napjával, jogügyleteknél pedig abban az időpontban áll be, amikor a jogügylet belföldön jog- érvéuyesen megköttetett; jóváhagj'ást igénylő jogügyleteknél pedig, amely napon a jóváhagyás megtörtént.

(Bélyeg és illeték szabályok hivatalos összeállításának 16. §-a.)

6. §. Ha valamely ingatlan átruházása felett létrejött jogügyletben többféle szolgáltatás köttetik ki, a városi pótilleték az összes szolgáltatások értékétől fizetendő.

Ha pedig valamely jogügyié* ismétlődő szolgáltatásokat foglalt magában, aakor az ismétlődő szolgáltatások értékének megállapításánál a bélyeg és illetékek iránti törvények és szabályok hivatalos összeállításának 61. §-ában meghatározott elvek szerint kell eljárni.

7. §. A városi pótilleték tizes számra kiegészített értékösszeg után szabandó ki akképen, hogy az 5 koronán felüli összeget 10 koronának kell venni, az 5 koronáig terjedő értékösszeg pedig kiszabás alá nem esik.

8. § A városi pótilleték az annak tárgyát képező ingatlant közvetlenül terheli. Magánkézből szerzett olyan ingatlanok, melyek városi pótilletékekkel vannak terhelve, azért a pótilletékért a jogügyletnek, illetve hagyatéknak a kincstári illeték kiszabása czéljából az arra

A „Nagybánya“ tárczája.

A két Herkules.

A kantin egyetlen tisztességes szobája czi- vil tüdőnek nehéz füstfelleggel volt tele, mely minden ajtónyitásra vigan kanyargóit föl, hogy utat törjön magának az ablak szellőzésre szolgáló nyílásán átal.

Az asztál derekán egy vén őrmester ült, veterán, sok zivatart átélt katona, aki víg és szomorú dolgokat mesélgetett annak a néhány »kaszárnya-áristomos« freibiligernek, meg egy kis kadétnak, aki nagy áhítattal leste a szót.

*

— Hát, bizony, az nagyon furcsa idő volt katonáékra, vévé fel a szót az öreg katona. Akkor még javában járta a botozás. Nem is állott akkor ám senki önkéntesen katonának, hanem kit kötéllel fogtak, kit pedig strófbul vittek be valamelyik regimentbe, ha már otthon nem birt vele a törvény.

Ilyen legény lehetett Hoványi Mihály is, akit egy nap Nagyszalontáról gúzsba kötve hoztak be Nagyváradra; innen pedig szuronyok között kisértek fel Bécsbe, ahol feleskették katonának és belerázták a katona-ruhába.

Öles, deli termetű legény volt; karcsú, hajlékony, mint a nádszál, de széles vállán megfeszült a császár ruhája. Szép legény volt; minden asszonyszem megakadt rajta: de kulyaság- gal volt bélelve az egész ember. Otthon a fél falu legényét egymaga verte ki a korcsmából s a szolgabiró még csak egy rossz szót se mert neki szólani, mert kész veszedelem lett volna belőle, ügy fogtak aztán ki rajta, hogy besoroz- tatták a mostani József-ezredbe, amelyet akkor Máriássy-ezrednek hívtak.

Hoványi Mihály már úgy volt beajánlva az ezredes urnák, hogy nagyon csínján kell vele bánni és a mellett nem kell szem elől téveszteni egy perezre sem.

A kapitány ur, kihez beosztották, a legkeményebb ember volt tán az ármádiában. Ennek is , volt egy még keményebb őrmestere, akinek szintén Szalontán ringatták a bölcsőjét, valami Kiss Gábor nevű. Annak a kezelésére bízták a legényt. .

Kiss Gábor őrmester meg kiválasztotta azt a ezugszkommandást, akinek legtöbb respektusa volt a zászlóaljban s azt mondta neki:

— Nézze kend, führer Kovács János, ezzel a Hoványi Mihálylyal aztán csinján kell bánni, mert ez megeszi kendet. Érti ?

— Értem, őrmester ur, mondta az. Hanem azt már csakugyan szeretném látni! Azzal nagyot sodort a bajuszán.

Kovács Jánosról pedig tudni kell, hogy az két kezében két szuronyos fegyvert keresztben megrakva annyi puskával, amennyi éppen ráfér, akár egy toliszálat tartott ki a levegőben.

Hoványi Mihály eleintén nagyon jól viselte magát. Olyan engedelmes katona volt, mint akár egy gyermek. A szakaszban nem volt rendesebb, tisztább, nyalkább legény nálánál és Kovács János, zugsführer nem győzte eleget dicsérni az őrmesternek, az meg a kapitánynak.

Már azt hittük, hogy minden rossz erkölcs kiveszett belőle; pedig hát a farkas a szőrét elhullatja, de a természetét örökre megtartja.

Egy éjjel — nemsokára — Bécs városában nagy lopás történt.

A nagy kaszárnyához közel egy órásnak a boltját feltörték és húsz darab arany órát loptak el a kirakatából.

Az éjjeli őrök éppen akkor mentek el a bolt előtt, mikor a tettes, a lopott órákkal megrakodva, futásnak eredt. Üldözőbe vették, de nem érték el, hanem felismerték, hogy katona volt.

Nagy riadalom volt másnap a kaszárnyában. Megvizilálták mindnyájukat, de a tettest kideríteni nem lehetett. Aki csak akkor éjjel katonáéktól passierschein-nal kinn volt, a városban, mindet vallatóra fogták. Ezek közt volt Hoványi Mihály is.

Nem lehetett rájuk bizonyítani semmit.

Maga az ezredes ur szégyelte legjobban a dolgot, mert az őrök állították, hogy a katona magyar ezredbeli volt. Ezért egyre-másra citálta a legénységet rapportra s beszélt a lelkűkre, hogy adják ki a tettest. Legkivált Hoványi Mihályra esett a gyanú, aki herkulesi erejéről ismeretes