Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-07-01 / 26. szám
Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. 3S SZÉPlRODAZiMI HBTZLAP. Felelős szerkeszt«').* ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében is. A magyar szegényügy. Junius 30. Ha a magyar szegényügy nagy területén végigtekintünk, úgy első és legerősebb benyomásunk az lesz, hogy hazánkban szegényügyről csak annyiban beszélhetünk, hogy a szegénység csak úgy és talán még nagyobb mértékben terjed, mint a külföldön, de egységes rendezésről egyáltalában nem lehet szó és a szegényügy egyes részeiben is csak a gyermekvédelem halad a maga jól megalapozott utján. De ennél a mostoha helyzetnél is szembetűnőbb az a másik, nem kevésbé különös jelenség, hogy egy országban, amely immár egy ezredév óta hoz törvényeket, egynémely elavult, porlepte királyi dekrétumon kivid a szegény ügynek létező egész Írott jogforrása a községi törvénynek rövid két szakasza és egy 1898-ban hozott, de már magában az indokolásban is ideiglenesnek jelzett törvények egy néhány szakasza. Tagadhatatlan, hogy egy ország közállapotainak nem az Írott törvények kizárólagos ismertetői, de nem férhet kétség ahhoz sem, hogy amely ország közállapotainak minden egyes fontosabb mozzanatát törvény örökíti meg, abban az országban egy intézmény nem is létezik, ha nyomát a törvénykönyvben nem találjuk. Joggal állíthatjuk tehát, hogy a magyar törvényhozás a magyar szegény- ügygyel eddig nem foglalkozott, sőt állíthatjuk azt is, hogy a szegényügyet eddig hazánkban egyáltalán nem tartották érdemesnek árrá, hogy vele az ország egész területére kihatóan foglalkozzanak. Létezik ugyan egy belügyminiszteri rendelet, amelylyel a kormány a szegényügy rendelkezését elhárítja magától, de tudomásunk szerint senkisem ellenőrzi azokat a hatóságokat, amelyekre a belügyi kormány az ő tulajdonképeni feladatának teljesítését áthárította. Hogy a magyar szegényügy rendezésére a mérvadó körök talán a legeslegújabb időig mennyire nem gondollak, az a legfényesebben kiviláglik abból, hogy hazánkban eddig a szegényügy rendezéséhez semmiféle előmunkálatokat sem végezlek, de még az előmunkálatok végzésére utasításokat sem adtak. Minden más tudományágnak oly fontos segédforrását képező statisztikai évkönyveink ugyancsak nem vesznek a szegényügyről tudomást és ha a szegénység látható tüneteivel lépten-nyomon nem találkoznánk, majdnem föitehelnők, hogy Magyarországon szegények egyáltalában nincsenek. A szegényügynek teljesen elhanyagolt állapota annál felLünöbb, mert korunk köztudomás szerint a szociális intézmények jegyében áll. Alig találkozunk oly nyilvános ténykedéssel, amelynek szociális fontosságát ki ne domborítanák és alig hoznak újabb törvényt vagy rendeletet, amelynek szocziálpoiitikai hátterét az indokolásban külön ne méltatnák. A sok praeventiv intézkedéstől nem látjuk a létező bajokat, a nép boldogi- tását czélzó törekvéstől nem látjuk magát a szegénységet. Már pedig addig, amig magával a szegénységgel nem végeznek, amig annak leküzdésére nem határozzák el magukat, addig nagy stilü szocziálpolitikát folytatni olyan ana- chronizmus, amely komoly következményeiben a nagy áldozatokkal hozott szocziálpoiitikai vívmányokra még végzetes befolyással lehet.' Nem vonjuk kétségbe, hogy a szegényügynek rendkívül fontos részét képező gyermekvédelem Magyarországon oly magas fejlődési fokot ért el, hogy a legtöbb államnak mintaképül szolgálhat és hogyha teljes egészében még nincs is kiépítve, ha továbbá gyakorlati eredményeiről végleges itéletetet ma még nem is mondhatunk, mégis az az egy biztosra vehető, hogy a magyar gyermek- védelem nagyarányú konczepcziója, bármily nagy költségekkel is jár annak teljes keresztülvitele, eredményeiben a létező állapotnak óriási javulását fogja jelenteni. Ámde a gyermekvédelem a szegényügy rendezésének bármily fontos, vle mégis csak egy részét képezi és a hozzáfűzött reményeket mindaddig nem fogja beváltani, amig a szegényügy általános rendezéséből kiszakítva, az általános rendezés rovására különös protekcióban részesül. A betegápolás országos állapota a gyermekvédelem mögött már annyira elmaradt, hogy szervezett betegápolásról A „Nagybánya“ tárczája. A sapka. Vig monolog. — Irta: Sárosy Árpád. — Csinos bútorozott férfi szoba. Jolán a szobában egyet- mást rendezget, eközben a ruhafogason egy sapkát vesz észre.) Látják? Amott egy sapka, vidrabőr. Nem látszik ámbár pufók képiről, — De ő volt, aki szépen kicsinálta, Hogy főkötő alá került Jolánka (magára mutat). Jer, jer (a sipkát leveszi a fogasról és lekeféli) te édes, vidrák gyöngye le, Ne érjen sapkák bús enyészete. Keblemre szentem; vádolom magam, Hogy eddig még feléd se néztem S mig asszonykádnak pompás dolga van, Te izzadsz itt a nyár hevében. Hálátlan én, (kefélgeti a sipkát) sgazdád se néz feléd, Pedig le szerzéd minden gyönyörét. (Leteszi a sapkát az asztalra.) Ah mily gyönyör ifjú asszonynak lenni, A szó mily édes: drága feleség . . . — Nem pótolja ez érzést semmi, semmi. — De mily nehéz volt, mig azzá levék. Mert ügyetlen volt Béla szörnyű mód. Egy évig kisért engem, mint a hold. Sóhajtott, sápadt s nem tett vallomást, Isten csudája, hogy nem néztem mást. : Imádott s forrt a keble mint a Vulkán, Féltékeny volt rám mint egy taliáu, Sok éjjel” még nem is aludt talán A gyötrő, kínzó szerelem mián. Ezt megvallotta mind egy — verskötetben S epedt tovább siváron, szeretetlen. Sok tréfát űztem a szegénynyel én, Mászatlam őt a fáknak tetején, Itattam vele kávét keserűn, S hirdettem azt, hogy férjhez menni bűn. És ő ilyenkor komoly képet vágott, Elémbe lépett ünnepélyesen: » — Miért utálja úgy a házasságot Kisasszony, — kérdé nagy szemérmesen — A nőknek sorsa boldogítani« Hogy rá tudtam ilykor pirítani: Ön már talált e czélra érdemest ? Ki az, no mondja, tud főzni levest ? Szőke, vagy barna, tán olyan mint én? Ha látták volna, hogy pirult szegény . . . Egy nap, apácska mit se szólva, őt Ebédre hivta meg, be jól esett . . . Sosem tévé ezt papa ezelőtt. Én azt hivém megkérte kezemet. Bevallom, szinte csókra állt a szám S ha megszorít, megadtam volna tán. Elvettem tőle a bő vidra sapkát, S levertem róla a fagyos havat, Mig kün, az uj vendég jöttét tudatták Béla velem csak egyedül maradt. Hogy szóra kapjunk s valljon ő keme. Azt kérdeztem, már illik-e — nem-e ? — Szereli ön — úgy megdobbant szivem — Szereti ön a pulyka húst, igen? És képzeljék, hogy mii felelt nekem: »A pulyka húst én nagyon szeretem.« Ő szereti a pulyka húst, a gyáva . . . S engem, ha pulyka volnék, szint' igen, De mert hogy vagyok Évának leánya, ü nem szeret, oh szakadj meg szivem. Ebéd után, sürgős ügyekben — monda, El kelle menni s jár-kél nyugtalan, S szivem, bár könyét zápor módon ontá — Láttam, Bélának bizony baja van, Tekinlgetett hol rám, apámra is — Most fog megkérni, értem, a hamis, — És mielőtt egy szót is ejtene, Szobámba mentem, jaj mi lesz vele ? Türelmetlenül vártam odabenn, Aztán kíváncsin dugtam ki fejem. Cselédeink, apuska és mamám Kutatva járnak, két három szobán. Felhánynak-vetnek minden zeg-zugot. Én megrémülve: Jesszus mi van ott ? Futok sápadtan, hogy mi történt kérdem. Egyik se szól, csak dunuyog, hogy : >Nem értem.« Szivem szorul, a szemem könyben ég . . . S mi volt, miéri én ennyit szenvedék: Eltűnt a Béla vidrabőr sapkája. Mindannyian haj tó-vadásztak rája. Most kezdődött csak a valódi hajsza. Öten kerestük bent, kint, szerteszét; Egyszerre csaptunk földre, vagy fogasra Ha észrevettünk itt-olt feketét. — »Ni-ni a sapka, ott az ágy alatt« — S fut valamennyi, mind össze szaladt. Az ágy alá néz valamennyi szem S karban sóhajtunk: «Nincs ott semmi sem.«
