Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-03-11 / 10. szám
2 NAGYBÁNYA 1909. márczius 11. a negyvennyolczas felszabadulás nem volt teljes, az emberek csak politikai szabadságot kaptak s cserébe elvesztették gazdasági függetlenségüket. A fejlődés ideálja tehát egy uj március felé fordítja tekintetünket. Egy uj márczius él képzeletünkben, amelynek megvalósulásában fanatikusan hiszünk s amelynek trikolorján a népek gazdasági felszq^adilása lesz írva. Ebben az uj márcziusban bízunk, ez lesz egy uj, egy szebb pirkadásunk, egy márcziusi uj felébredés. E sok borús nap után, egy uj örömök napja! Amikor ez a nap felderül boldog lesz a magyar, megteremti a magyar nép fényes diadalát, az annyi sokaknak lelkes ideálját: a hatalmas gazdaságilag független, erős Magyarországot. A gazdasági népoktatás. Márczius 10. Magyarország természeti fekvésénél, népének sajátos tulajdonságánál fogva kiválóan agri- kultur állam. Ha kezünkbe vesszük hazánk térképét és figyelmesen átvizsgáljak, azonnal szembeötlik a nagy Alföld, mely búza és gabona termelésre elsődlegesen alkalmas, mig a síkságot körülövező domb- és hegyvidék a szőlő- mivelésre, gyümölcstermelésre és állattenyésztésre oly alkalmas terrenum, hogy párját ritkítja. Ezen előfeltételek daczára, ha a hazai gazdasági helyzetet vizsgáljuk, könnyen megállapíthatjuk, hogy a külföldi behozatal évről-évre emelkedik, tehát iparunk nem lendül, nyerstermény kivitelünk viszont csökken, vagyis termelésünk nem produktiv. A statisztika mutatja ezt, amely nem csal, nem áltat. E szomorú helyzetnek az oka az, hogy hazánk mezőgazdasági kultúrája fordított viszonyban áll a rendelkezésre álló természeti viszonyokkal. Vagyis a mezőgazdaságunk oly alacsony nívón áll, hogy nem képes kihasználni a kedvező természeti konjukturákat. Ezáltal a nyugati államok átlagtermelése a hazai termelés átlagának felette áll. A magyar mezőgazdasággal foglalkozóknak egy szomorú megállapítása e tény, amelyen segíteni kell és lehet is. Hogy mennyire lehet, megmutatja azt kél törvényjavaslat, melyet az illetékes miniszterek a múlt napokban fektettek a törvényhozás asztalára. Az egyik Apponyi Albert közoktatásügyi miniszteré, a gazdasági népoktatásról szól, a másik Darányi Ignácznak a parczellázásokat szabályozó törvényjavaslata. Mindkettő egy közös, eredeti alapon épült fel. Ez az alap pedig egy tétel, mely szerint a hazai gazdasági fellendülési és továbbfejlődést a magyar közép- és kisbirtokos osztály biztosíthatja, mint amely osztályban még legjobban megvannak a magyar államalkotó és fentartó génius tulajdonságai, amely az ezer év alatt legerősebben megtartotta sajátos eredeti magyarságát, erkölcsét és tradiczióit. A gazdasági népoktatásról szóló törvény- javaslat különösen a kisbirtokosok javát czélozza, őket akarja gazdagabbá tenni mindazokkal az elméleti mezőgazdasági tudnivalókkal, amelyekkel a földet termékenyebbé, kihasználhatóbbá tehetik. Ezt olyképen kívánja megvalósítani, hogy az elemi oktatással kapcsolatos ismétlőiskolákat gazdasági iskolákká szervezi ál. A tanulók száma szerint a javaslat kisebb fokú gazdasági népiskolát — hol a községben az ismétlőiskola kötelesek száma 50—120 —és önálló gazdasági népiskolát, hol a tanulók száma a 120-at meghaladja, különböztet meg. A javaslat kiváló fontosságú s hivatva van a magyar mezőgazdaságot a fejlődés utján egy hatalmas, korszakot jelző lépéssel előbbre vinni. Ereje egyrészt abban rejlik, hogy amidőn az ész a legfogékonyabb, tehát a gyermekkorban, akkor oltja belé a föld és terményei iránti sze- retetet, azokkal való foglalkozáshoz szükséges kitartást, gondosságot. Hogy micsoda haladásra van kilátásunk, azt megláthatjuk, ha összevetjük a mai hazai és a poroszországi földmivelő képzést. Nálunk van 5 gazdasági akadémia 1270 hallgatóval, Porosz- országban szintén 5, de csak 974 hallgatóval. Ezzel szemben nálunk az alsóbb mezőgazdasági képzésre van 25 földműves iskola egyen- kint 32 tanulóval, viszont Poroszországban van 195 hasonló iskola, egyenkint 43 tanulóval. Nálunk a földmivelő iskolába leginkább azok mennek, kik máshol nem boldogulnak, Porosz- országban túlnyomóan paraszt fiuk járnak, hol nagyon gyakorlatias oktatást nyernek, amennyiben az elméleti kurzus télen van, nyáron pedig apjuk mellett gyakorlatilag próbálják ki szerzett tudásukat. Télen iskolába járnak, tanulnak, nyáron dolgoznak, Pedig ott ötszörié kevesebb pénzbe kerül egy ilyen iskola fentartása mint nálunk. A most beterjesztett javaslat ezeken a tapasztalatokon indul, kedvező auspiciumok mellett s nem hisszük, hogy csalódni fogunk benne, miért is a legnagyobb örömmel és nyugodtsággal fogadjuk a törvénytervezetet, óhajtva annak minél hamarabb való megvalósilásál. A másik törvényjavaslat, a magyar agráriusok egy régi óhaját valósítja meg. A napi és időszaki szaksajtóban élénk és kiterjedt vita volt már a kérdésről, amelynek égető szükségességét tagadni nem lehet. Nem vitás ma már az, hogy a mezőgazdasági termelés fejlődése homlokegyenest ellenkezik az iparéval. Mert mig az iparban a konjunktúrák, a nagy termelésnek, gyári előállításnak kedveznek, addig a jövendő mezőgazdasági termelés alapja nem a nagybirtok, hanem a kisgazdaság és törpebirtok. E fejlődésnek ezen iránya nálunk is érezteti hatását, azonban nem tud a megfelelő széles mederben kiterjeszkedni, mert nem áll a földet venni szándékozók számával arányban az eladásra kerülő föld. Ami pedig eladásra is kerül, azt nyerészkedési czélzattal alakult vállalatok szerzik meg maguknak, kik azt horribilis nyereséggel bocsátják áruba. Hogy az mennyire -igaz, csak be kell tekintenünk az ily irányú vállalatok és intézetek zárszámadásait és nyereség rovatait. Az agrárius felfogás hívei épen ezért a parczellázásnak olyirányu megoldását követelik, amely teljesen állami felügyelet mellett vagy maga az állam által lenne megvalósítandó. Eszközökül az állami birtokok eladását, magánbirtokok megvételét avagy kisajátítását és a birtok eltolásokat ajánlják. A törvényjavaslat nagyjában és főelvekben megfelel a kivánalmaknak. A parczellázásról a javaslatnak 132., 193. §-ai intézkednek. Mindjárt az első pont szerint, a feldaraboló köteles a telepítési hatóság előzetes engedélyét kikérni, amely megtagadja az engedélyt, ha a feldarabolás közérdekbe ütközik, ha a feldarabolóuak tulajdonjoga öt év óta legkevesebb nincsen bekebelezve, vagy ha annak nincsen tényleges birtokában, vagy ha az ingatlan minőségénél, vagy fekvésénél fogva feldarabolásra nem alkalmas. A kivándorolt és hazajönni szándékozóknak egy nagy előnyt nyújt a törvényjavaslat, kimondja ugyanis, hogy ha egy visszatelepülni akaró a megvenni szándékolt parczella fele vételárát lefizeti, a másik felét a földművelésügyi minisztérium elengedi. E törvényjavaslat is, mint látjuk, a fejlődés szolgálatában áll s megvalósulásától csak hasznot és jót várhatunk. Összegezve megjegyzéseinket, örömmel konstatáljuk, hogy a magyar szocziálpolitika ismét két hatalmas, erős és eredeti alkotással lett gazdagabb, melyek nemsokára a magyar szo- cziális alkotások mellé méltóan fognak sorakozni. Kritika és reklám. Márczius 10. Az eszmék világában a tiszta gondolatok, komoly elmék termékei, melyek szórakoztatnak is, tanítanak is, proletár sorsra jutottak. Ki vannak dobva az élet minden helyéről, ahol eddig érvényesülhettek. A kalhedrák még az utolsó menedékük, ahol az ifjúság kénytelenségből unatkozik hallásukon. Ennél tovább már valóban nem juthatott volna az elmés katona. Először azért, mert egyiküknek sem volt meg a házassághoz szükséges pénzbiztositékuk, másodszor pedig mert, ha meglett volna, sem kellettek volna egymásnak. A másik kérőről már szólni sem érdemes: ez a bolond, bánatában, elvett egy gazdag leányt és még ráfogta magára s el akarta hitetni a világgal, hogy ezt, nem pedig a mi Margitunkat szereti. A fontos azonban a dologban az, hogy Fejő és Annay Margit csakugyan szerelemből keltek egybe s hogy házasságuk első három esztendejében igazán oly szép egyetértésben és boldogságban éltek, akár a galambok. Az asszony, akin — hiába volt lapos a pénztárczája — meglátszott a jó házból való nevelés, mintafeleség volt s odaadással és bohó jókedvvel töltötte be hivatását az ura oldalán. Ha valaki ezekben az időkben azt mondta volna neki: — Margit, te még boldogtalan leszel — okvetlenül a szeme közé kacagott volna. Annyira jól érezte magát az egyszerű, derült kalitkában, | amelyben csicsergő kanári módjára éldegélt. A harmadik év elteltével azonban váratlan, | rettentő esemény jött közbe. Margit apja, a szelíd, j öreg Annay Miklós meghalt. Világéletében csöndes, szótalan ember volt, mint aki rajtül a gondolatain, van valami titka, amelyet senkinek sem szabad megtudnia. A halál, amely olyan piánó huzza el a nótánkat, hogy nem is hallatszik többé, most teljesen siketnémává tette. De a titok, amelyen az öreg ur költött életében, most kibújt a tojásból. Mondhatom, ezifra kis csirke lett belőle. Néhány héttel ugyanis a temetése után, az elhunyt Írásainak rendezgetése, selejtezése közben Fejőné, aki átment segíteni az anyjának ebben a szomorú munkában, egyszerre csak kihúz a sok lim-lom közül egyik fiókból egy összegöngyölgetett, poros kartonlapot, kibontja a tekercset: színes, nemesi czimer van rajta. Kék mezőben bronz szinü harczos, mindkét kezében fringiával, fej nélkül s a felső sarokban bástya és kelő nap. Alája Írva a megboldogult kezevonásával: »a kihalt Szentannay grófcsalád czimere.« Ez alá pedig ugyanezzel az írással: »Szentannay Gábor grófnak a Rákóczi-harczok alatt állítólag még legénykorában nyoma veszett s vele kihalt a család. De viszont állítólag ugyanő letette a grófi czimet s a nemes Annay nevet vévén fel, megházasodott és családot alapított. Eszerint mi Annayak tulajdonképpen Szentannay grófok volnánk.« Mig ez alá még, bizonyos humorral ez: »a szegény emberen úgy áll a rang, mint a mezit- láboson a frakk: még jobban szembeötlik, hogy mezítláb van. Ezért jobb nekünk elhallgatni a grófságot.« . . . Ettől a fölfedezéstől a számellenőrné egyéne kicserélődött. Régi bohókás könnyedsége eltűnt s őnagysága, vagy Öméltósága néha olyan kimért volt az urával szemben is, mint egy háromszög; szinte döfött a szöglete hegyével. Arról, hogy ezt a némileg bizonytalan grófi származást kikutatják és hitelesen ki is mutatják, j szó szem lehetett, mert anyagi haszon nem lett I volna belőle semmi, az utánjárás költsége pedig fölemésztette volna Fejő urnák talán az egész I esztendei keresetét. De azért a fiatal asszony egyre jobban belemerült uj >én«-jébe. Álmodozva járt-kelt, tett-vett a kis szobákban, miközben ábrándossá vált szeme előtt kilenczágu koronák lebegtek a levegőben, a zöld mintára festett falon, a fehér; közepén zöld karikával czifrázott menye- zeten. Ha valamit, bármit a kezébe vett a háznál levő holmi, edény, ruha, üvegnemü, vagy ápróság közül, mindannyiszor mintha sóhaj leb- bent volna el az ajkáról: — Ah más holmi illetne meg engem.! Nem mondta hangosan, csak gondolta, hanem ez a gondolat aztán annál jobban gyötörte. Ezen a napon is, mialatt a derék számellenőr a délutáni mellékfoglalkozásából jámborul baktatott hazafelé az ő sutytyom-grófnő feleségéhez, az asszony, a Szentannayak leánysarja, szőke bóbitáján képzeletbeli grófi koronával, sóvár tekintettel nézte, amint odalent a Baross téren a bámész tömeg sorfala közt hosszú kocsisorban robogott a Tattersál felé a sok előkelőség, a bárók, a grófok, herczegek, tarka virágdiszes, méregdrága kalapjaikban a bárónők, grófn . .. Nem folytatta, hanem mélázó kék szemében egy könny cseppel, felállt az ablaktól, s az áldozatok fájdalmas megadásával ment ki kinyitni az előszoba ajtaját, amelynek üvegtáblája előtt, mint mondtam, éppen e pillanatban jelentek meg a derék számellenőr becsületes körvonalai : — Jön — húzta félre bizonyos felsőbbség- gel a száját jön a: számellenőr. Mint mikor a frakkos mezitlábos ember lát egy közönséges mezitlábost.
