Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1909-02-04 / 5. szám

1909. február 4.

3

Nem az állami segítés hiánya okozza tehát azt, hogy ma már az ezüst magánbányászatot, de még a kincstári ezüstbányászatot sem | lehet megmenteni a legnagyobb áldozatok árán | sem.

De ha ez igy van, mint ahogy igy van, j nem szófecsérlés lett volna a fölterjesztésben a magánbányászat állami segélyezésének kérelme ?

Dr. Nagy Gábor e pontokban egészítette ki a város fölterjesztésében az ő szemeivel látott hézagokat. Hát bizony ezek korántsem hézagok s ha csak az lett volna a czél, hogy a fölterjesztésben minél több kérelmet halmozzunk össze a teljesítésnek minden reménye nélkül s hogy a nagy szószban elveszítsük azon dolgokat is, melyeknek teljesítése legvitálisabb érdekeinket érinti, hát legyen meggyőződve dr. Nagy Gábor, hogy a város tanácsa tudta volna a hiányokat akár egy egész rizsma papiroson át folytatni. De mivel nem a hiábavaló szófecsérlés volt a czélja, hát ezt nem is tette.

Ezek után azt a pótkérelmet intézzük dr. Nagy Gábor szerkesztő kollegánkhoz, hogy i miután pótfölterjesztését bizonyára Szatmár- vármegye főispánjának felhívására irta meg, aki kiváncsi volt az ő véleményére is, vonja vissza pótfölterjesztését, mert a nyújtott felvilágosítások után meggyőződhetett arról, hogy a pótfőlterjesztésben uj nincs s az csak a közel megvalósítandó dolgok cirkulusait zavarja.

ó. m.

A Kaszinó közgyűlése.

A Kaszinó január hó 30-án, délután hat órakor tartotta tisztújító közgyűlését igen csekély érdeklődés mellett.

Sloll Béla elnök üdvözölvén a megjelente két, ismertette a Kaszinó elmúlt évi bevételét s beterjesztette a múlt évi számadásokat s az ez évi előirányzatot, mikhez a közgyűlés jóváhagyólag hozzájárult.

Ezután úgy a maga, mint tiszltársai nevében megköszönve a bizalmat, állásaikat a közgyűlés rendelkezésére bocsátotta.

A szavazatszedő bizottság Révész János elnöklete alatt alakult meg s a szavazás meg- ejtése után Révész elnök tett jelentést az eredményről.

Megválasztattak: Elnöknek: Stoll Béla; igazgatónak: Moldovdn László; titkárnak: dr. Öttömössy Zoltán ; ügyésznek: dr. Weisz Ignácz ; pénztárosnak: Malachovszky Imre ; ellenőrnek: Harácsek Vilmos.

Választmányi tagok lettek: Berks Leó, Brogyányi Kázmér, Dergáts Sándor, dr. Kádár Antal, Kiss Béla, Madán Ferencz, Martiny István,

tartozó kötelességnek is tartottuk, hogy csak neki kössük le magunkat.

— Emlékezem az ostoba beszédjeinkre :

Az írónak szabadnak kell lenni I A házasság

nyűg és korlát a tehetségen 1 Csak úgy lehet emelkedni, ha nem köti az embert semmi sem I Milyen ostoba beszédek voltaki Az igazi tehetség bizony emelkedik, akár igy, akár ügyi Csak a mi fajtánk hiszi azt, hogy a házaság a nagyság korlátja.

Korlát bizony a mi tehetetlenségünk. De persze ezt is későn látjuk be, mint mindent 1 Akkor, amikorjmár dér száll a lelkünkre is, meg a szivünkre is és amikor már nem vesztegetheti meg a lelkünket női ajkaknak^se dicsérete se csókja.

S itt állunk egy eredménytelen pálya végén. Dolgoztunk és eredmény nélkül. Se anyagi, se erkölcsi haszna az egész életünknek. Koldusok vagyunk és nevünket még életünkben elfelejtik.

Hát érdemes volt ezért élni!

Elhallgatott az öreg 1 A sok beszédbe belefáradt és fáradtan pihegett. Szerencsére ott voltunk már a lakas előtt.

— Isten veled öcsém ! Jó éjszakát! Megyek pihenni! Ez az én legkedvesebb időm ! Nem tudok aludni és előszedem a régi emlékemet. A leveleket, arcképeket, száraz virágokat és elgondolom, hogy milyen kedves időket éltem át. S ilyenkor megvigasztalódom 1

Egészen kiderült az arcza és mosolyogva, úgy ahogy rendesen látni szoktam — bement a házba a hangulatok megfakult, tépett tollú vitéze, aki még egy czéltalan élet végén is talál vigasztalót a hangulatokban.

NAGYBÁNYA

Molcsány Gábor, dr. Makray Mihály, Neubauer Ferencz, dr. Rencz János. Ocsárd Károly, Ob- latek Béla, Szabó Adolf, Szűcs Károly. Szent- miklóssv József, Szőke Béla, Virág Lajos és Weisz György.

A régi tisztikarban változás csak annyi történt, hogy Stoll Tibor titkár és Jeney Gyula pénztáros helyébe, Isik állásukat újból elfoglalni nem akarták, dr. Öttömössy Gyulát és Malachovszky Imrét választották meg.

Az ujonan megválasztott tisztikart s a választmány tagjait Révész János üdvözölte szép beszéddel.

A Kaszinó ez évben nem szerzett érvényt a tavalyi közgyűlés ama határozatának, hogy minden évben, a tiszlujitás napján Széchényi- ünnepélyt tart, hanem e helyett elhatározták, hogy a nyár folyamán nagyobb ünnepséggel ülik meg a Kaszinó fennállásának 75. évfordulóját.

A modernek.

Február 3.

Nagy sajnálatunkra nehány sorban ismét foglalkoznunk kell azzal az irodalmi fattyúhajtással, mely »modern irányinak szereti nevezni magát s mely szokatlan merészséggel üzen hadat az Istennek, vallásnak, idealizmusnak, tiszta szerelemnek, családnak és mindennek, ami szent és érinthetetlen ma is milliók és milliók előtt s szent lesz mindaddig, mig ezt a kerek világot a maga egészében nem sikerül az erkölcstelenség posványába rántani vagy a modernek »Alkohol-hoteljének« lift nélküli virágos kertjébe átvarázsolni, hol a legdurvább kéjelgés és istenkáromlás ülik deliriumos bachanaliáit.

Hogy igazunk van, azt igazoltuk a modernek müveiből a legutóbbi számunkban közölt idézetekkel, miket arczpirulással irtunk le mi s bizonyára arczpirulással olvasott a mi közönségünk. De meg kellett tennünk, hogy a maga valóságában bemutassuk azt a fortéimét, azt a mocsarat, melyet modern költőink saját bevallásuk szerint is a »lelkűk alatt« viselnek.

Nem is foglalkoznánk többé ez irodalmi fattyúhajtással, melynek szolgálatába, sajnos, igen tehetséges, de annál fiatalabb, merészebb és őnleltebb trubadúrok szegődtek, hiszen erre az erkölcstelen s mindennek, csak poezisnek nem nevezhető irányzatra eléggé rásülöllék már a bélyeget Szabolcsba, Rákosi Jenő, Bárd Mik- I lós, Kenedi Géza, Beöthy Zsolt stb. s ha meg- I lepetéséből fölébred, rá fogja sülni maga a nagyközönség is, melynek gyengéje, hogy az első pillanatokban minden megfontolás és értékmérlegelés nélkül rajong az »uj*-ért, a »mo- der«-ért, mig azután a csömöre nem készteti a kijózanodásra.

Tehát e szempontokból szót sem vesztegetnénk ez uj irányzatra, hiszen aki abba szerelmes, az már oly erkölcsi perverzitásba esett, hogy mi, csupán józan szavainkkal ki sem gyógyíthatnánk abból többé.

De szót kell emelnünk azon szentségtörés ellen, hogy egy Petőfit, egy Reviczkyt vagy egy Vajda Jánost együtt mernek emlegetni ezekkel a modernekkel s úgy merik odaállítani költészetünknek e büszkeségeit, mintha ők a mai modernek úttörői lettek volna.

Ezt a sacrilegiumot a »Holnap« czimü verskötet ciceronéja találta ki, aki úgy lünteli fel Adyt bevezető soraiban, hogy Kazinczy óta senkinek sem köszönhet annyit a magyar nyelv, mint épen Ady Endrének, aki Petőfit, Csokonayt, Vajdát, Reviczkyt egy táborba meri sorozni a »Holnap* verskötet íróival, bizonyára nem azért, hogy e nemzeti nagyságaink nyerjenek nagyságukban e modernektől, hanem a modernekre sugározzák valami fény a magyar irodalom e büszkeségeiről.

Valóban ennél ötletesebb, amerikaibb izü reldamcsinálást az irodalomban még nem olvastunk.

Annyi közük van e nagy költőknek a mai modernekhez, mint, hogy stílusosan fejezzük ki magunkat: Kutyabagosnak Szentpétervárhoz.

És csak sajnálni tudjuk, hogy ez a lehetetlen föltevés minduntalan összekötletésbe hozza a Petőfi, Reviczky, Vajda neveit ezekkel a modernekkel.

így a »Nagybánya és Vidéke« legutóbbi számában valaki X. jelzéssel utal arra, hogy ha nekünk kifogásunk van a modernek alkoholista züllöttsége ellen, miért nincs kifogásunk Petőfi »Meredek a pincegátor« ez. verse ellen.

Teremtő Isten! Micsoda elfogultság szükséges ahoz, hogy e verset, melyei mi nem a

legjobbnak tartunk s Petőfi bordalait, melyet mi igen kitűnőknek tartunk, valaki összehasonlíthassa az »Alkohol hotel* hajtásaival, melyek a mámor deliriumában foganlattak.

Tudja-e N., hogy Petőfi a szeszes italoknak épen nem volt barátja s bordalai is inkább a lelkesültség s az érzelmek felemelő mámorában s nem az asztal alatti mámorban születtek, amely delirium még a jámbor jerusálemi nőt, Veronikát is mint »Léda/« hívja, hogy »meleg szájjal adott« csókjaival altassa el az »Alkohol Hotel« bajnokát.

Vagy azzal érvelni, hogy Ernőd Tamás »Országúton« ez. versét közölte az »Uj idők« is, a »legkouzervativ olvasók kedveuez lapja«, tehát e közléssel elfogadhatóvá tette ezt a verset, — ily érvelés csak N. bírálati képességének igen csekély fokára vall.

Ebben a versben olvassuk a következő strófát:

»Krisztus szent szobrát Lázárhegy alatt, Behavazták a vérpiros virágok.

Jött a tavasz és énekelve jöttek Fekete fürtös, fehér testű lányok — Megremegett a szép metszésű lágyéle,

Kőmelle zihált, izmosra dagadt,

Omlott a virág, daloltak a lányok,

A tavasz ment és Krisztus ott maradt.«

Nohát ez a strófa a mi szemeinkben, ha százszor is közli az »Uj Idők*, mégis csak a legvastagabb blasfemia marad, minőre még a pornografikus irodalomban sem akadhatunk.

Azért sorozni Reviczkyt a modernek közé, vagy velük együtt emlegetni, mert Reviczkyt is sokan támadták, az ismét csak azt igazolja, hogy N. nagyon kevéssé ismeri Reviczkyt s a Reviczky- irodalmat.

Reviczkyvel nagyon, de nagyon mostohán I bánt el a kora s e sorok Írója, ki e mostoha elbánásnak szemtanúja volt, meg tudja érteni a mellőzés, lekicsinylés s a legnagyobb nélkülözésekből eredő feljajdulásokat, merész kifejezésü panaszokat, a Perdita-cziklust, — de nem ezek teszik Reviczkyt nagygyá, ezek csak epizódjai zaklatott életének, hanem a tiszta szerelem örökszép dalai, melyek az Emma-cziklusban gyüjtvék össze s azok a nemes, magasztos, felséges ideák, melyek épen a »Pán halálá*-ban nyilatkoznak meg. Ha a »Pun halála« ez. vers emlegetésével N. azt akarja bizonyítani, hogy ime Reviczky is énekelt bachanáliákról, rosszul bizonyított, mert a keresztény vallásnak aligha van nagyobb, humánusabb glorifikálása, mint épen ez a költemény.

Hogy lehet egy ilyen verset még csak parallel is emlegetni oly nagyfokú perverzitásokkal, minőt a modernek produkálnak.

Azt szives készséggel elismerjük most is, hogy a magukat »modernekének nevező poéták nem mind modernek, verseik között akadnak színesek, megkapóak s ők talán csak a feltűnést keltés végett állottak azon zászló alá, melyet Ady Endre az »Alkohol-hotel« koronázatlan királya lobogtat.

Reviczky látnoki szeme valóban belátott a jövőbe.

Midőn az »Ifjúságom« czimü kötete megjelent, a bántó, közönyös fogadtatás a következő szavakra késztette:

»Én Ifjúságom könyvhe szedve,

Látom nem kellesz senkinek.

Siró zenéd kit érdekelne,

Vaknak mit érnek a szinek ?

, Okos költő korával éljen,

Lángoljon lelkesek között S rohadt erkölcsök idejében:

Piszkálja a sarat, dögöt.«

Mintha csak előre látta volna azokat az uj j »lírikusokat«, kik utána léptek föl az uj modorú I verseikkel.

Ha valakinek tetszik az a nagy lédás, nagy I mocsaras, nagy boros, szent korcsma ablakos,

I nagy bujás és fonnyadt derekú költészet, mely i a »Holnap«-ot karakterizálja s ha tetszik az, amit Reviczvky metsző gúny nyal említ, hogy »okos költő korával éljen, lángoljon lelkesek közölt s rohadt erkölcsök idejében, piszkálja a sarat, dögöt» — ám tessék, Ízlésük ellen sem j küzdeni nem fogunk, sem nem irigyeljük őket,

! de attól a blasfemiától kíméljék meg Pe- : lőfi. Vajda, Reviczky neveit, hogy a modern : perverz irodalom e képviselőivel együtt emle- ' gessék. Égly Mihály.

vptsarvBJcas