Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-28 / 4. szám

4

NAGYBÁNYA

1909. január 28.

levőleg az a jeruzsálemi jámbor nő volt, ki Jézusnak a Golgothára vezető utón kendőjét nyújtotta át verejtékének letörlésére. Erről a jámbor nőről igy énekel Ady:

»Máriától Veronikáig ívelnek el a férfi karok,

Veronikám, asszonyom, Lédám,

Én most álmodni akarok.«

»Álmodni csecsemő karokról,

Csókold meleg szájjal szemem« . . .

Ilyenfajta perverzitás izgatja Adyt a legtöbb szerelmi ömlengéseiben is :

»Tüzes, sajogó seb vagyok, égek,

Kínoz a fény, kínoz a harmat,

Téged akarlak, eljöttem érted,

Több kínra vágyok: téged akarlak.«

»Lángod lobogjon, izzva, fehéren,

Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,

Te vagy a kínom, gyehennám nékem,

Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.«

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,

Seb vagyok, tüzes, uj kínra éhes,

Adj kint nekem, a megéhezettnek :

Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.«

íme a modern lira. Szinte szeretnénk pályázatot kitűzni, hogy akadna-c oly perdita, aki csókjaival égetné ki bármely »kínra vágyó, gyehennára kívánkozó, megéhezett, fonyadt derekú« poeta sebeit.

Páris és Magyarország közt is párhuzamot von Ady egyik költeményében. Páris szerinte ez:

>Oh az élet nem nagy vigalom Sehol. De ámulni lehet.

Szép ámulások városa Páris, isten veled «

>Az én hűtlen, beteg istenem Ülje itt mindig vad torát:

A tüzes csóvás felséges Öröm.

Dalolj, dalolj tovább.«

Mig Magyarország már csak ez:

•Fagyos lehellet és hullaszag Száll ott minden virág felett.

Elátkozott hely. Nekem : hazám A naptalan Kelet.«

Minő szerencse, hogy mi nem tartozunk az Alkohol-hotel táborkarához, mert különben nekünk örökösen csak a magyarországi hullaszagos virágok jutnának osztályrészünkül. Ugy-e, —s. —s. is érzi már, hogy minő hullaszngúak itt Magyarországon a virágok ?

Jha, itt Magyarországon más az élet, mint Párisban. Itt a poétasors más, mint Ady Írja:

»Megölnek s nem lesz mámorom,

Kinyulok bután, hidegen,

Páris, te óriás Daloló,

Dalolj mámort nekem.«

»Csipkésen, forrón, illatosán Csak egyszer hullna még reám S csókolná le a szemeimet Egy párisi leány.«

Lám, minő szerencsétlenek vagyunk mi. Itt Magyarországon csak »bután, hidegen nyúlhatunk kit, — ez a kifejezés a halál eszményítése — mig Párisban a »fonyadt derekúak« szemeit egy csipkés, forró és illatos párisi leány csókolja le.

Hogy minő menyasszonyra vágyik Ady, abból sem csinál titkot:

»Mit bánom én, ha utczasarkok rongya.

De elkísérjen egész a síromba.«

»Legyen kirúgdalt, kitagadott, czéda,

Csak a szivébe láthassak be néha.«

Dehát — s. —s.-nek ez is poezis!

Az alkoholos, érzékies delirium szinte bachanaliát tart a »Dús lovag nászát ez. poémában, ahol:

»Szűz asszonyok : friss telivérek S tüzes ifjak bilincsbe verve Állnak.

Ez: halvány Dúsnak nászi terme.«

»Jön Dús lovag az asszonyával:

Virágosak, ványadtak, vének.

Fölbúg

Szerelmesen, búsan az ének.«

»Virágos ágy, csalóka tükrök,

Nehéz parfüm. A fény fölissza Csókjuk

És százszorosán szórja vissza *

»Bilincses ifjak, friss leányok Állnak, várnak, tűrnek, figyelnek,

Sírnak

És nászdalokat énekelnek.«

Ezt a verset nem magyarázzuk. Akik olvassák és megértik, úgy is pirulni fognak. Akik pedig nem értik, miért pirultassuk. Vájjon —s. —s. megértette-e?

Tehát ez a »Holnap« költészete. Perverz, érzéki, romlott, hullaszagos levegőjű, beteges és mindenek fölött merész.

Beveszi-e az egészséges magyar ember gyomra? Úgy látszik —s. —s. már bevette. Jó étvágyat hozzá!

A mesternél nem maradnak hátrább a tanítványai sem.

Balázs Bélától olvassuk a következő modern balladát:

»Az erdőben szövődik az este,

Megyek haza, mert anyám keresne Eressz el,- eressz él.«

»Alkony vére csurog a mezőre,

Véres lesz a czipőd sarka tőle,

Ne menj el, ne menj el.«

»Halavány hold süt az éjszakába,

Éde3 anyád öltözködik gyászba,

Eridj már, eridj már«.

»Az erdőben hálót szőtt az este,

Nem megyek el innen ha küldesz se:

Mindegy már, mindegy már« . . .

Ugy-e, ez elég értelmesen megható és meghatóan értelmes ?

Vagy Ernőd Tamás irja egy helyütt a Krisztus Szobra czimü versében:

»Krisztus szent szobrát Lázárhegy alatt, Behavazták a vérpiros virágok.

Jött a tavasz és énekelve jöttek Fekete fürtös, fehér testű lányok — Megremegett a szép metszésű lágyék,

Kőmelle zihált, izmosán dagadt,

Omlott a virág, daloltak a lányok,

A tavasz ment és Krisztus ott maradt.«

Tehát jöttek a Krisztus szobrához a fekete fürtös, fehér testű lányok és megremegett Krisztus szép metszésű lágyéka és kőmelle zihált és izmosán dagadt.

Valóban ennél nagyobb blasfemiát még a pornografikus irodalomban sem olvashatni.

De van még ennél is merészebb dolog. Babies Mihály az Írója. A vers czime: Golgotái csárda. Meg van jegyezve az is a kötetben, hogy énekelni lehet egy ismert passió ének dallamára.

Hej katonák van-e bor,

A küherkulessét I S koczka? Lógjon aki lóg!

Hozom a köntössét.

Kis murit ma! Illik az Vidám örökösnek :

Gazdája már nem iszik Úgy sem a köntösnek.«

»Megkukult a feszület Három óra tájban Akkor elfogyott a szusz A zsidókirályban.

Hja! nagy a zsidókirály Magas a kormánya :

Lába alatt jár a szél,

Feje fölött kánya.«

»Ej, de fene csúf idő!

Mi a fránya hozta ?

Lót a szél mint egy bolond,

Kint az utczahoszba.

Zörg az ablak, fütyül a Hej, fütyül a kályha:

Most igazán jó meleg,

Jó meleg a csárda.«

»Ott fent a kereszt alatt,

Bőg egy nehány dajna,

Názáreti ember volt,

Ácsmester az apja.

Lógjon, aki . . . Vesd ki már!

Nyolcz! A köntöst tartom —

Csárdásné te szebb vagy, mint Minden zsidóasszony!«

Tehát —s. —s. ha szép hangja van, el is énekelheti ezt a gyönyörű poémát naponkénti imádságául.

A legklasszikusabb a dologban, hogy ezeknek

a moderneknek a ciceronéja Balassát, Csokonayt, Petőfit, Vajda Jánost és Reviczkyt a modernek közé meri sorozni. Mert ők is »modernek« voltak, kiknek bizonyára meg volt a maga Lédájuk s akiknek szintén bizonyára hullaszagú volt a magyar Alföldön s a bérczeken termelt virág és csak Párisért, az »ámulások szent városáért« lelkesedtek.

Milyen jó is, hogy a halottak vissza nem üthetnek s az ilyen sacrilegiumok ellen nem tiltakozhatnak.

Mélyen sajnáljuk, hogy a modernek között igen szép tehetségüek is akadnak, kiknek nem volna szükségük arra, hogy feltünéskeltés czéljá- ból világos nappal álarezot öltsenek. Dutka Ákos, Ernőd Tamás, Juhász Gyula megállnak derekasan a maguk lábán is, sőt úgy találjuk, nagyobbak annál, kit mesterüknek vallanak. Kár Ady Endréért is, hogy ilyen posványba tévedt s nem csodáljuk, ha ilyen költészet mellett »a lelke alatt egy mocsarat: a fortéimét« hordozza.

Olvasóink pedig e sorainkból, melyek hevenyészve és nem eszthetikai tanulmányképen íródtak, meggyőződhettek arról, hogy a »Modern húrokon« ez. szatíra nagy megbotránkozást keltett, legkevésbbé sem költői és vaskos kifejezései valódi kölni viz s virágének a modernek idézett sorai, költői képei és kifejezései mellett.

Égly Mihály.

Rakéták.

— Fagy.

Üli boldog az, ki még nem ismer Fenaczetén és aszpirin,

Ma csapa köhögésbe lágyai A könnyeket fakasztó kin.

A doktorok mind kimerültek,

A gyógyszerészek is kidültek,

Egy grasszál csapán a világba:

A nátha.

Bohóozkodik velünk az élet, Bukfenczezünk pár jó nagyot . . , Szilveszter ur — megunta álmát És im ismét feltámadott.

Oh megfagyunk a szürke dértől, Vagy tán a szívünk melegétől, Lángolni még mi tad ? Csak egy ma : A pletyka.

Mi kár hogy nem modern a lantom, Akadna egy csomó meleg ;

És íznának kohó szivemben Különféle rimes sebek,

Se Lédám nincs, se fonnyadt álmom,

A bükkfa most az ideálom,

S nem itt oseng, de a kandallóba :

A nóta.

Csak künt a jég sikamlós tükrén, Tobzódik, kaczag a gyönyör . . , Amint a sok parányi kis láb Fürgén, vígan hasítja föl.

Pirosló arezok, egy tekintet Szédít valami lázba minket,

S a szív halálra vágyik ottan:

A lánykarokban.

Egyébként minden még a régi,

A villanyról sok fáma szól,

A tranzformator méla búsan Mereng a múltak almiról.

November óta olyan árva,

Olajlámpák : a társasága,

Azért pirul talán szegény,

Télviznek közepén.

Rilclca.nct.

HÍREK.

Január 27.

Személyi hir. Dr. Mákray Mihály polgármester és dr. Stóll Tibor v. t. ügyész a városi nagykölcsön ügyében Budapestre utaztak.

Kinevezés Őfelsége a király Plachy Gyula i kir. tanácsost, nagykárolyi pénzügyigazgatót a j VI. fizetési osztályba sorozott pénzügyi igazga- • tóvá nevezte ki.