Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-06-10 / 23. szám
1909. junius 10. NAGYBÁNYA 5 úgy egyenlítette ki hogy az elmúlt hóban az asztalfiókot feltörte s annak tartalmát kiürítette. A nagy ismeretlen zseniálitására vall, hogy megvárta a hónap s a pünkösdi ünnepek végét, amikorra a legtöbb pénz folyt be a kasszába. A nyomozás folyamatban van. Tisztelettel tudatom az érdeklődő közönséggel, hogy a hírneves krakkói cse- répkályha-gyár állitói jelenleg városunkban dolgoznak. Tisztelettel kérem, hogy netaláni kályhaszükségletét már most feladni kegyeskedjék, hogy az a gyárból idejekorán megérkezzen és felállítható legyen. Egyben mindennemű felvilágosítással készséggel szolgál Spinetíi Sándor Utóda vas-, fűszer- és festékáruk kereskedése, mint a krakkói cserépkályhagyár vezérképviselője Nagybánya és vidéke részére. Köszönetnyilvánítás. Az állami el. iskolás gyermekek szinielőadása alkalmával a bevétel 660 koronát tesz. Mivel az előadás kellékeinek beszerzéséhez a fizetések most teljesittetnek, a tiszta jövedelem még nem mutatható ki teljesen. Az előadás alkalmából jegyeiket megváltották, illetve felülfizettek: Bodnár György 4 K, Platthy Géza 4 K, Doroghy Ignácz 3 K, Buday Sándor, Petneházi Paula, özv. Lehrner Ferenczné, Czá- rich Ida, Smaregla Mihály, Sandru Miklós 2—2 K, Jeremiás Jenőné l K 40 f, Janovszky Józsefné, Sziklai András, Névtelen, Wiessner Richárdné I— 1 K, Ismeretlen 60 f. N. N. 40 f. A Polgári Olvasókör a helyiségeit díjtalanul volt szives átengedni, a Ganz villamossági r. társaság részéről a világítás díjmentes volt. Mindkettőjüknek, a felülfizetőknek és a szülőknek, kik gyermekeiknek az alkalmi öltözék beszerzésével a kiadást meghozták s nekünk a sikert biztosították, hálával mond köszönetét az állami iskola tanítótestülete. Hivatalos órák a városnál. Dr. Makray Mihály polgármester arról értesíti Nagybánya város közönségét, hogy Nagybánya város képviselő testületének határozata következtében 1909. junius 1-től a városi hivatalokban hétköznapokon, nyári hónapokban (májustól októberig) reggel 7 órától egy óráig, téli hónapokban 8 órától 2 óráig; vasár- és ünnepnapokon 8—11 óráig tartanak a hivatalos órák. ügy a városi iktatóhivatalnál, mint a rendőrkapitányságnál délután öt óráig beadványokat elfogadnak. Az adóbefizetés és felek értesítése az adóhivatalban hétköznapokon délelőtt 9 órától 12 óráig történik, ugyanezen időben adnak felvilágosítást az összes hivatalokban a felek részére. A városi pénztár az adóbefizetést kivéve, 8 órától 1 óráig lesz nyitva. Vasár- és ünnepnap a felek részére pénztári nap nincs. Szabadságolják a katonákat. A közelgő aratásra, továbbá a szüret és kukoriczatörés idejére ez évben is szabadságolni fogják a katonákat, még pedig sokkal nagyobb számban, mint az előző években. A honvédelmi miniszter most bocsátotta ki erre vonatkozó rendeletét, melyből kiemeljük a következőket: Az aratási szabadságot az illető katonának személyesen, kihallgatáson (rapporton) kell kérelmezni és a szabadságot a csapatparancsnokság lehetőleg minél előbb kilátásba helyezi, hogy a szabadságolandó, megfelelően kiképzett és jó magaviseletét tanúsító katona, amennyire csak lehetséges, idejében még aratást vagy egyéb mezei munkát vállalhasson. A gyengébb és a kiképzésben visszamaradt legénység, a tavasz folyamán bevonult ujonczok és egyévi önkéntesek az aratási szabadságolás kedvezményében egyáltalán nem részesíthetők. A lovassághoz, a tábori tüzérséghez (a nehéz tarackosztályokat kivéve) a műszaki és egészségügyi csapatokhoz, testületekhez és intézetekhez beosztott legénység általánosságban aratásra nem szabadságolható. Huszthy Mátyás fényképész emeletes műterme a Hid utcza egyik érdekessége. A nyári évad tulajdonkép a fényképezés igazi idénye. Huszthy a nyári évadra előnyösen Derendezke- dett. Tessék megtekinteni. Milyen az időjárás júniusban ? A Meteor írja: Junius havának csomópontjai főleg 10— II- 12—13—15-17—18—19—23 és 25-ére esnek, melyek közül legerősebbek a 12—17 és 23-iki és pedig 12. esős, 17. változó, lehet zivataros, szeles vagy viharos, a 23-iki pedig hűvös vagy csapadékos, esetleg jégesőt is hozhat többfelé. Junius hava, amint a sűrűn egymásra következő csomópontok mutatják, igen változatos lesz, aminek következménye leend, hogy e hónap is inkább mérsékelt hőmérsékletű időt hoz, mint túl meleget, ami a termények fejlődésére csupán előnyös leend. Eleje ígérkezik melegnek, a 7-ik csomópont körül különösen 10-ét követő- leg azonban már változatos, csapadékos, esetleg szeles, sőt viharos is lehet. Ezen változatosságot 17-e után, amelyen nálunk nem látható teljes napfogyatkozás is ál! be, újabb jellegű idő váltja fel, amidőn zivatarok is várhatók. 23-án, vagy e körül lehűlés, esetleg jégeső járás is lehetséges, amit követőleg 25 ike után az állandóbb meleg nyári napok követnek. Élve eltemetve. A Kossuth Lajos-ulczai kút- beomlásnál megsebesült Lupucz Grigor már túl van minden veszedelmen. A vizsgálat kiderítette, hogy a szerencsétlenséget az okozta, hogy a kút falait nem támasztották ki kellő óvatossággal. Horovitz Miksa, kinek udvarán a szerencsétlenség történt, annak kijelentésére kér fel bennünket, hogy ő a kút javítására nem napszámosokat, hanem szakembereket fogadott föl; hogy ezek társakul kiket vettek maguk mellé, azért ő nem felelős. Kovács Béla jónevü kovács mester mai számunkban közölt hirdetésére felhívjuk olvasó közönségünk szives figyelmét. A szatmári sikkasztás. A szatmári megtévedett adótárnokot: Pap Gyulát, tizenkét hónapi börtönbüntetés elszenvedése után ez év január havában feltételes szabadságra bocsátották. Pap Gyula a fogságban egészen megtört s szabadulása után eleinte mint jegyzősegéd kereste meg a kenyerét. Most véglegesen elköltözött a vármegye területéről s egy vasgyárban talált alkalmazás. Iü emliijük meg, hogy e sikkasztási ügyből kifolyólag a Kádas ellenőr és Csányi adótiszt ellen ind'tott fegyelmi vizsgálat még nem nyert befejezést s igy téves a lapoknak azon közlése, mintha Kádast és Csányit az elsikkasztott összeg megtérítésében marasztalták volna. Aki legjobban szerkesztett, teljesen független nagy napilapot járatni óhajt, fizesse elő Az Újságot! Előfizetési árak: Egy évre 28 K, félévre 14 K, negyedévre 7 K, egy hónapra 2 K 40 f. Az Újság terjedelme rendesen 28—32 - 36 oldal. Vasár- és ünnepnapokon 60—100 oldal. Megrendelési czim: Az Újság ki- adóhivatala Budapest, Vili. kér. Rákócziul 54. Furcsa bosszú. A vásártért Kovács János rendőr birja bérbe, mely éjjelente a kifáradt jószágoknak legelőül szolgál. Az egyik éjjel Kovács a bérelt legelőn találta Páskuj Mártont is, aki ott szintén lovait legehette. Kovács energikusan kiutasította Páskujt a legelőről, mire ez nagy fenyegetőzések között el is távozott. Másnap reggelre Kovács rémülten látja, hogy egyik lovának a nyaka mélyen be van vágva. Mindjárt Pás- kujra gyanakodott, kit a csendőrség elő is állított, de Páskuj tagadja, hogy a bestiálitást ő követte volna el. A vizsgálat folyamatban van. Népmozgalom Folyó év május havában há- vában házasság köttetett 11, született 46, elhalt 31. Az év elejétől május végéig házasság köttetett 48, született 229, elhalt 145. Hasonlítva az előző év hasonidejével, akkor volt a házasság- kötések száma 42, most 48, több 6. A születések száma 184, most 129, több 45. Az elhaltak száma 166, most 145, kevesebb 21. Országos vásár. Városunkban a legközelebbi országos vásárt a jövő héten, f. hó 14-én és 15-én tartják meg. Anyakönyvi közlemények. A nagybányai anyakönyvi hivatalnál f. hó elsejétől a következő bejegyzések tétetlek: Születtek: máj. 28. Nyári István téglavetőnek iker »Jenő« és »István«; máj. 25. Cseterás Demeternek »Mária«; máj. 27. Funeczán Györgynek »Ilona«; jun. 1. Pelrován Demeternek »Regina«; máj.30. Gál Bélának »Katalin« ; máj. 31. Veisz Lászlónak »Antal« ; máj. 30. Kovács Jánosnak »Róza«; máj. 31. Lang Fe- reneznek »Ferencz« nevű gyermeke. — Elhaltak: máj. 28. Merlás János, gör. kath. 14 napos, bánya kovács gyermeke, hörghurutban; Nyári István és Nyári János, róm. kath. egynapon elhalt, téglavető napszámos iker gyermekei veleszületett gyengeségben; jun. 1. Szilágyi Sándor r. kath. 44 éves bányamunkás, tüdővészben; jun. 1. Zamuka Hermin, gör. kath. 14 éves, nyug. bányakovácsné gyermeke, tuberculozisban; máj. 31. Nyisztor Gi- zalla férj. Simon Lászlóné, r. kath. 24 éves, számellenőr neje, tuberculozisban; jun. 2. Rogo- zsán Erzsébet Mária, gör. kath. 5 napos, cseléd gyermeke, bélhurutban; jun. 2. Lorán László, gör. kath. 2 éves, kocsis gyermeke, vizbefult; jun. 3. Pap Gábor, gör. kath. 25 éves, bányamunkás, tüdőlobban.— Házasságot kötöttek : Mol- dován Sándor György és Rusznák Mária nagybányai; Brédl Ferenc és Pájer Teréz nagybányai; Csorik István és Szoráti Ida Anna nagybánya- borpataktelepi; Bencze Árpád és Juhász Verőn nagybányai; Magyari Ferenc és Daubner Anna Klára nagybányai; Csolopán Miklós és Szóherr Mária Magdolna nagybányai lakosok. Rövid hírek. Dinamit merénylet. Az elmúlt hét egyik éjjelén Besenszky Simon veresvizi kereskedő ellen egy bányász suhancz dinamit merényletet követett el. Dinamitot dobott az udvarra, mely nagy detonáczióval robbant föl. Szerencsére az ijedtségen kívül semmi baj nem történt. A csendőrség a suhanezot elfogta. — Bátor életmentő. Özv. Miliálovits Gézáné hét éves fiacskája a fernezelyi patakba esett, melynek erős hullámai csakhamar elsodorták. A kis fiút a veszedelemből nagy elszántsággal Vigyilcán József hajdú mentette meg.— Vizbefult gyermek. Laurán László napszámos két éves kis gyermeke a kismalom melletti árokba esett s a vizbe fűlt. A rendőrség nyomozást indított, hogy a szerencsétlenségért kit terhel a felelősség ? IRODALOM. A Mozgó Könyvtár újabb könyvei. A Báskai Ferencz szerkesztésében megjelenő Mozgó Könyvtár legújabb két könyve közül az egyiket Kóbor Tamás irta. Egy kis regényét kapja itt az olvasó, melyben Jukker leány czimmel egy fővárosi leány szerelmi históriáját irta meg Kóbor ügyes jellemzéssel és mélyreható analizissel. A másik füzetet Alba Nevis irta, akit érzékies versei révén ismer a közönség, mely lelkesedni tud az ilyfajta költészetért. Itt Érzések, szenvedélyek czimen novelláit bocsátja közre, amelyben asz- szonyok, lányok lelkivilágát rajzolja meg modern, sőt tulmodern eszközökkel. A könyvecskék bolti ára 24 fillér. Stein Aurél, a nagyhírű magyar kutató, aki nemrégiben a budapesti Uránia-szinházban számolt be legutóbbi belső-ázsiai kutalásairól, ezt az előadását átengedte közlésre a »Magyar I Könyvtár*-nak, ahol ez most jelent meg, mint a kitűnő vállalat 357. száma. A eredetileg angol : nyelven irt fölolvasást Halász Gyula fordította I magyarra, aki a füzeihez irt bevezetésében Stein j Aurél megelőző utazásait és azok uagyfontos- ; ságu tudományos eredményeit is tárgyalja. A füzet ára 80 fillér. Kiadó laptulajdonos: ÉGLY MIHÁLY. Eladó kocsi. Egy négy üléses kocsi eladó. Felső- bányai-uteza 48. szám alatt. ^eLabó~házA Egy minden modern kényelemmel berendezett családi ház kerttel, a Gellért- utczán szabad kézből eladó. Czim: a kiadóhivatalban. A „Finnin Csárdádban abonensek elfogadtatnak. Bejáró abonenseknek ebéd és vacsora egy hónapra 44 korona. Kihordó abonenseknek ebéd és vacsora 48 korona. Mindennap 8 tál étel; csütörtökön, vasárnap és ünnepnapon 4 tál étel. Szálúi: özv. Kenyeressyné. Eladó fajnyulak. Amerikai vitás 2 hónapos 4 K — f. Franczia kosáru „ „ 3 „ — f. Németnermandia 2 „ 3 „ 50 f. 2 hónapon túl, a hány hónapos, annyi : 1 K 60 fillér drbonként. Esetleg befedezett anyák is kaphatók, jutányos árban. Mag’os Mihály, Fernezelyen. Szatmár m.