Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-06-03 / 22. szám
"VIZ. évfolyam. 1003. jviniias Ixó 3. 22-ils: szám, Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, j Felelős szerkesztő: j Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. { , , lapközlernények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. E G L'i MIHÁLY. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkeroskedő üzletében is. 6 mii limzosoinih cztljai. Junius 2. Közös érdekei megoltalmazása és előbbrevitele, közös sorsuk megjavítása, a kulturális haladás elősegítése és gyorsítása, a nagy tömegek gazdasági és erkölcsi felemelésének megvalósítása és a majdan ennek nyomában járó uj gazdasági és szociális rend bekövetkezésének előkészítése indították a városokat a tömörülésre s a kongresszus intézményének állandósítására. A magyarországi mindkét kategóriájú városok első egyetemes kongresszusa, melyen az ország 115 városa képviseltette magát, ezen eszmék jegyében folyt le s ezért a kongresszus munkáját meleg rokonszenvvel, jóleső örömmel nézi minden kulturember. A népesség nagy tömegeinek együttélése által teremtett közszükségletek helyes, célszerű kielégítésének, a városok népessége, jóléte emelésének, a mélyreható gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális érdekek megvédelmezésének problémáival behatóan, nagy tudással, kötelességszerüen és szeretettel foglalkoztak a kongresszus tagjai. Ezek a problémák egyúttal elsőrendű gazdasági problémái a nemzetnek is, de egyszersmind az igazi demokrácia kifejlődésének és a jövő kultúrájának problémáit is magukban foglalják. A modern városok vezetőire hárul ezeknek a kérdéseknek helyes, célszerű, öntudatos megoldása és bizonyos, hogy minden magyar város gazdasági és kulturális jelentősége olyan mérvű, amilyen arányban a népnevelés, a népjólét és a társadalmi élet irányítására képességgel bir. A fejlődés öntudatos szemlélői előtt világos, hogy az a törvényszerűség, melynek kérlelhetetlenül alá van vetve minden e földön, az indusztrializálódás felé hajtja a közgazdasági életet. Hiábavaló a gentryz- mus kétségbeesett erőlködése, hiábavalók a gentryvel társas cégben kormányzó feudalizmusnak összes konzerváló törekvései, — bár még folyik a küzdelem — uralmuk mihamarabb megdől, s mind az a nemes fölbuzdulás, irodalom, a szónoklatok oly sok remeke, mely az ő ideológiájukat hirdette, immár a társadalmi fejlődés által teljesen meghaladott, többé fel nem támasztható történelemé. A fejlődésben nincsenek célszerűségi tekintetek, csak törvényszerűségek. A törvényszerűség pedig parancsol. A magyar városokra nagy, nemes és szép hivatás vár a gentryzmus és feudalizmusnak a fejlődő indusztrializmus elleni küzdelmében. E küzdelemben az egész világ művelt népeinek tekintete a magyar városokon és azok vezetőin nyugszik, vájjon az indusztrializmus kifejlődhetésének lesznek-e előharcosai, vagy az államhatalom által is dédelgetett gentryzmus konzerváló törekvései felé hajlanak? A kongresszuson elhangzottak után a kérdés eldöntöttnek vehető, amennyiben a vármegyék junkerpolitikájával szemben a közélet minden terén a városok indusztriális politikája fog szemben állani és hathatós elősegitőjévé lesz az igazi demokrácia kialakulásának. Csak a városokban alakulhat ki adott viszonyaink között az igazi demokráczia s csak a városokban fejlődhet ki egy oly ön tudatosabb szervezet, mely a városi társadalom minden tagját létének érdekszálaival a demokrácziához köti. S mennél demokratikusabb egy város szervezete, annál tisztább és effektivebb a közigazgatása. Az országos kongresszuson kiválóan kidomborodott a városok gazdasági ügyei helyes megoldása szükségességének kérdése s ez természetes is, hiszen a modern városok a XlX. század gazdasági fejlődésének és fellendülésének szülöttei, igy létezésük és fennmaradásuk is a gazdasági kérdések megoldásával áll kapcsolatban. Ezeknek a kérdéseknek helyes megoldása is az a szociális feladat, mely a modern városok vezetőire hárul. Gazdasági forrásokban gyökerezik a halalom. Kell és szükséges tehát, hogy városaink urai, szabályozói legyenek a kultúra előfeltételének: a gazdasági hatalomnak és birtokosai e forrásoknak. Az a sokféle gazdasági, szociális, kulturális teendő, melynek teljesítésére városaink hivatva vannak, a városok tisztviselőire nehezedik. Amint a kongresszuson is kifejezésre jutott, szükséges, hogy a város mint ideális munkaadó ne tegye tisztviselőjét munkagéppé, hanem szabad emberré, aki öntudatosan, intelligentiával, kifejlődött felelősségtudásával, emberszeretettel szolgálja a városi társadalom érdekeit és közös javát. De hogy ezt tehesse, arra kell törekedni, hogy a városi tisztviselő csakugyan kulturember lehessen, meg kell adni neki hozzá az anyagi eszközöket. Legyen a magyar város a modern kultúrának, a felvilágosodás terjesztésének és előmozdításának, gazdaságilag a szocializált gazdasági termelésnek és elosztásnak, politikai és társadalmi tekintetben az igazi demokrácziának úttörője, legyen a jövő magyar város: indusztriális város. Legyen a magyar város a kiművelt és emberi öntudatra ébresztett tömegeknek sokasága; egy jobb, mindenki számára emberhez méltó életet biztositó uj társadalmi A „Nagybánya“ tárczája. Induláskor.*) í. Ahogy elindul a vonat: Minden utas kihajol intve, És sok fehér kacsó küld hintve A távozónak csókokat. Csöndben csak magam ülök itt És lapozgatom az újságot, De valahogy egyre mást látok, Nem az újságom betűit. II. A szivem hevesen dobog És valakire gondolok: Aki felé kendőm inthetne S ki utánam csókot hinthetne. Vagy kinek nem is intenék, Csák megfognám a kis kezét, 8 ö parolám nem viszonozná: — A csókot nem küldné, de hozná... *) Mutatvány a szerzőnek most megjelent verskötetéből. III. Ha most te itt volnál velem, Ha itt ülnél mellettem, 8 az ösmeretlen táj felé JJgy indulnánk el ketten. Vehetné útját a vonat Éjszak felé vagy délre: Hol én kiszállnék veled, ott Tündér országba érne. Ziampérth Géza. Könyek. Kényekről szólva, tulajdonképen el kellene i sirnom ezt a kis czikket. Hanem hát az élet úgyis elég siratni való szomorúság, próbálkoz- I zunk hát meg egyszer — már csak az ellentét ! kedvéért is — mosolyogni a könyek fölött. Hiszen a köny és mosoly úgyis atyafiság- ban vannak és most is, midőn a könyeket akarnám magyarázgatni, ott látom olvasóim arczán a mosolyt, mintha ezt akarnák mondani: — Hogyan, ön akarja nekünk, asszonyok- I nak, megmagyarázni, mi a köny? Hát nem tudja, j hogy mi diplomatikus könyezők vagyunk ? . . . Nekünk a világegyetem nagy rektora állította ki i a diplomát a könyezés tudományából. Persze, most meg rajtam volna a sor mosolyogni! Hajh, de ki tud mosolyogni, mikor női j könyekről van szó?! Mi férfiak, balga önteltségünkben hat nagyhatalommal áhitjuk magunkat. Milyen szörnyű tévedés! Nincs, csak egy nagyhatalom és ez a női köny! A történelem Sámsonokat, Góliátokat, Herkuleseket, Botondokat, Toldyakat jegyzett föl s milyen törpeséggé áztathatta ezeket is az asz- szonyi sirás. Dinamitot, ruboritot, melinitet s száz meg száz féle robbantó eszközöket talált ki a nyughatatlan emberi elme : mennyire mögötte állnak ezek a pusztító elemek a szelíden patakzó női könynek! Amikor csak sziklákat robbantanak, de az asszonyi könycsepp még a legkeményebb férfi szivet is meglágyítja. Sokat elmélkedtem afelett, vájjon micsoda titkos varázserő rejlik abban a pár csepp meleg vízben, melyek a női szemekből, a kellő pillanatban kicsordulnak. A feleletet egy gyógyszerésztől tudtam meg, akinek gyakran voltak a feleségével házi szcé- nái. A családi zivatarnak hevesebb kitöréseinél azonban az asszony kék nefelejts szemeiből meg eredt a záporeső és a férj — be volt hütve — meg volt hunyászkodva. Az én gyógyszerészem igen restelte a dolgot és egyszer aztán meg is emberelte magát. A legközelebbi családi égihá- boru alkalmával ugyanis, mikor ama bizonyos eső permetezni kezdett, a férj maró hidegséggel nevetett az asszony szeme közé : — Eh, mit asszonyom, hagyjuk ezt a kö- nyezést. Analizáltam már az ön könyeit és nem