Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-05-13 / 19. szám
2 NAGYBÁNYA 1909. május 13. sok szerint ezeknek közegészségügyi állapota a legkedvezőbb. Városunknak is eminens érdeke, hogy egészségügye kifogástalan legyen, de ezt nem érhetjük úgy el soha, ha köztereink, nyilvános parkjaink és sétahelyeink gondozásával nem foglalkozunk, azokat elhanyagoljuk. Rajta kell lenni az illetékes köröknek, hogy ez állapotok rövidesen megváltozzanak s ha e parkok gondosan lesznek rendezve, városunk közönsége gyakran felkeresi őket s igy közegészségünk javulni s városunk pedig szépülni és csinosodni fog általuk. Az osztálysorsjáték. Május 12. Az oszlálysorsjátéknak, nem tudjuk biztosan hányadik sorozata, a napokban veszi kezdetét s már jóval ezelőtt megindultak azok az arczátlan reklámok, melyek valóságos hajtóvadászatot rendeznek az élelmes ügynökök az állampolgárok vagyonára. A beugratásnak, a rábeszélésnek, a játékszenvedély felköltésének nincs az a csábos eszköze, melyet fel ne használnának a fő és al- ügynőkségek, csakhogy úgyszólván értéktelen papírjaikat jó borsos áron rá ne sózhassák a gyanútlan s félrevezetett emberekre. E reklámok alatt nem a lapokban megjelent hirdetéseket értjük, melyek már a nagy nyilvánosságnál fogva sem igen léphetik túl a jóizlés halárait, de értjük azon óriási tömegű magánleveleket, melyekkel ilyenkor, a játék- sorozat kezdetén, valósággal elárasztják mindazokat, kik azon szerencsétlen helyzetben vannak, hogy nevük valamely czimtárban bent foglaltatik. Aki egy évben egy levelet sem vált senkivel, csodálkozva látja, hogy a játéksorozat kezdetén úgy a fővárosból, mint a vidék nagyobb emporiumaiból halomszámra elárasztják nemcsak hangzatos nyomtatványokkal, de zárt sőt ajánlott levelekkel is, melyekben a rábeszélésnek minden Ígérgetéseivel eredeti sorsjegyeket küldenek a nyakára és számos sürgető levelekkel kellemetlenkednek olyan embereknek, kik sorsjegyei soha senkitől nem is rendeltek. Sőt megtörténik nem egy Ízben az az eset is, mint Búza Barna orszgv. képviselő egy régebbi interpellácziójából kitűnik, hogy azt a vidéki embert, ki az ügynökségek által a nyakára küldött sorsjegyekre nem reagál, a sorsjegyek áráért bepöríik Budapesten s a legtöbb esetben el is makacsolják s az a jó vidéki, aki sorsjegyet nem rendelt, a nyakára küldött sorsjegyekért fizet mint a köles. Valóban ezek a moleszlálások a reklámozásnak ezen csúnya kinövéseit s az osztálysorsjegyekkel tapasztalt visszaélések tovább nem türhetők. Korlátok alá kellene vetni a játékszenvedély felköltésére irányuló izgatást, minek leg- többnyire épen az alsóbb néposztály esik áldozatul. A néhai kis lutri pusztítása számba sem vehető az osztálysorsjáték rombolása mellett. A kis lutri, mely minden reklám nélkül ült boltjában, évenkint legfölebb öt-hat millió koronát szedett ki a polgárok zsebeiből, mig az osztálysorsjáték évenkint huszonhat-huszon- nyoicz millió koronával koppasztja meg a népet épen minden képzeletet felülhaladó reklámeszközei révén. Hogy az az idegen vállalat, mely az osztálysorsjátékot bérbe vette, minő busás haszonra dolgozik, elképzelhető, hogy a nehány évvel ezelőtt 500 korona névértékben kibocsátott részvények tényleges értéke ma már 1855 i koronára emelkedett épen az évi nagy osztalék révén, melyet a részvényesek boldog birto ■ kosainak juttat. Ennek az idegen vállalatnak az évi tiszta nyeresége ma már megközelíti az öt millió koronát az esetleges nyeremények kifizetésén kívül. És ez a lengerpénz jobbára a kis exisztencziák zsebéből kerül ki, mert a vagyonosabb és műveltebb osztály már régóta tisztába van azzal, hogy azon a pénzen, melyet az oszlálysorsjáték molochja elnyel, sokkal nagyobb reményt nyújtó papírokat szerezhet be, melyeknek értéke a játszási jog biztosítása mellett pár hó alatt nemhogy teljesen elveszne, hanem mindinkább növekedik. Jól tudjuk, hogy az államot az osztálysorsjáték idegen bérlőivel szemben még hosz- szabb lejáratú szerződés köti, mely egyoldalú- tag fel nem bontható; sorainknak csupán az a czélja, hogy az illetékes körök figyelmét felhívjuk azon mérhetlen zaklatásokra, melyek a fő- és alelárusitók részéről ki vagyunk téve s hogy e zaklatások ellen védelmet kérjünk. Más államokban tiltva van, hogy bárkinek is sorsjegyet küldjenek megrendelés nélkül; nálunk pedig igy a játéksorozat kezdetén minden intelligens embernek külön Írnokot kellene tartania, ha a fő- és alügynökségek részéről kéretlenül a nyakára küldött leveleket és sorsjegyek visszaküldését a hangoztatott óhajokhoz képest elintézni akarná. E zaklatásoknak s a játékszenvedély ily módon való felköltésének egy kormányhatósági rendelettel is végét lehetne szakítani. Legjobban tesszük azonban, ha e káprázatosán csábitó Ígérgetésekkel telt leveleket felbontatlanul és olvasattanul dobjuk a papiroskosárba. Ha mindenki igy fog eljárni, sok sok millióra rugó nemzeti vagyon marad meg évente a nemzet birtokában, mellyel most idegen tőkepénzesek zsebeit hizlaljuk. Egy verses könyvről. — Fliesz Henriin versei. — Az irodalomban is eljutottunk a túltermeléshez. A divatossá vált irodalompártolás teremtette meg a túltermelést. Természetes, hogy e nagy termelésből csak egy igen kicsiny töredék hívja ki a figyelmet, szerez szerzőjüknek elismerést és sikert, legnagyobbrészük feltűnés nélkül tűnik el a semmiségben s felvágatlanul pókhálósodik be az antikváriusok könyves- polczain. A túltermelés mellett az intenzív irodalompártolás erős, eredeti irodalmat is teremtett.^A negyvenes évek után a sajtó hatalmassá válása óta az irók száma tetemesen megszaporodott. A prózairástól eltekintve különösen a versirodalomban gyönyörködhetünk érdekes fejlődésben. A modern versirodalomban mint alapítók a francziák szerepelnek. A romanticzizmus re- akcziójaképen keletkezik a naturalista irány amelyet Baudelaire és Verlaine, Richepin és Rictus a verismusba, a dekadencziába visznek át s amiből Leconte de Lisle és társai a par- nasismust alapították. Utánuk a németek vették át a vezetést s ma is úgy áliunk, hogy a legszebb, a legeredetibb modern lira az övék. Nálunk ugyanily formában történik ez az átalakulás, de sokkal lassabban. Reviczky romantikáját a követő nemzedék nagyon után- érezte s magáévá tette. A legújabb magyar versirók között, hogy csak Farkas Imrét említsem, még ma is vannak követői. De ez irányzattal szemben a külföldi minták után megindult nálunk is a reform mozgalom s megteremtette az úgynevezett Holnap irodalmát. E sorok szükségesek ahhoz, hogy foglalkozni tudjunk egy fiatal poéta most megjelent költeményes kötetével. Vékony kis kötet, egyszerű külsővel s csak az áll rajta: Versek, irta Fliesz Henrik. Jól ismerjük a fiatal poéta munkálkodását, tanúi voltunk fejlődésének, sok szépet s nyugodtan leírjuk, értékeset olvastunk tőle s mikor végiglapozzuk a kötetet, a versek közül csak alig néhányat találunk, mely uj volna előttünk. Önkritikája azonban nincs a szerzőnek. Bevett kötetébe oly dolgokat, melyeken meglátszik a gyors munka, elnagyoltság s kihagy másokat, eszmére tartalmasokat, technikára bril- liansokat. Különösen egy poémáját nélkülözzük levelem, itt az uramról, hogy meghalt. Iszákos ember volt — nyugodjék, azért nincs semmink, de ha a házom rámén, akkor is kiszabadítom szegény lányom a bolondok közül. Olyan jó lány tekintetes ur! A légynek sem vétett soha. Templomjáró lány volt. Én tanítottam imádkozni, mikor apró, kis lányka volt, összetettem a kezeit, aztán este mindig imádkozott. Olyan szép volt a lelkem. Tessék kiírni, hogy megakarják ott gyiikolni, mint az apámat. A szolga: Jól van néni, majd kiírjuk, csak menjen haza szépen. Zsuzsa néni: Varga Júliának hívják. Engem meg özvegy Varga Lajosnénak. Azt Írják ki, hogy milyen derék, okos jó lány az, egészséges dolgos. A szolga : Jól van, majd meg lesz, de most már menjen, mert sok itt a dolog. (A telefon csenget, a szolga bemegy a fülkébe, majd kis vártatva kijön.) Zsuzsa néni: Az ügyész sürgönyözölt ugy-e ? Mondtam neki, hogy ide jövök, hát most már magával is összeesküdött. A szolga: Dehogy, csak menjen lelkem. Zsuzsa néni: Én látok mindent. Tudom, hogy már maga is haragszik a lányomra, mert a törvény emberei mind haragszanak rá. De nem hagyom a lányom, amig én élek, nem engedem, hogy megöljék ott a bolondok közt, Elmegyek a királyig is, ha a házom rámegy, akkor is. Nem hagyom, nem én! (Mialatt beszél, összeszedi az Írásait és szomorúan megy kifelé.) lopni! Ezért jöttem, hogy feljelentsem a bírót, meg a jegyzőt, meg a kisbirót a tekintetes ügyész urnák, hogy csukássá be őket, mert tolvajok, akik ellopják a szegény ember minden kincsét. Tegyen igazságot a törvény. Az ügyész: Jól van néni. Menjen haza szépen, majd kap írást és rendbe lesz a dolga. Zsuzsa néni: Most ebből már látom, hogy az ügyész ur is haragszik az én leányomra. En j tudom. Mert aki azt mondja, hogy menjek haza j és majd kapok írást, az már összetart amazok- I kai. A törvény emberei mind összefognak, ha j az egyik haragszik a lányomra, akkor mind megfojtaná egy kanál vízbe. Pedig az nem bántott soha senkit. Megsürgönyözte ide a biró, hogy eljövök és már itt is feluszitotta rám a törvényt. De én elmegyek a királyig. El én. Nekem adják vissza a lányomat. Nem bolond az! Jobb esze van annak, mint akármelyik fiskálisnak. De dalolni csak szabad. Mutassa meg nekem azt a törvényt, ahol az áll, hogy bolond némber az, aki dalol. Az ügyész; Menjen haza szépen lelkem és majd utána nézünk a dolognak. Ha nem bolond a lánya, majd kiszabadítjuk. De most már menjen. (Tuszkolja kifelé.) Zsuzsa néni: Az ügyvédnél is igy jártam. Csak menjek haza, de ő nem vállalja a pört. Ha a házam rámegy, azt sem bánom, mondok, csak vállalja. De nem vállalt. Összejátszik az is a bíróval, a jegyzővel. Hát most megyek, kiiratom az újságba. Ki én. Elmék a királyig. Az én lányom nem bolond. (Zsuzsa néni leér az utczára. Zavartan néz körül, nem tud eligazodni. Az ajtóban egy bírósági kézbesítőt szólít meg.) Zsuzsa néni: Mondaná meg, hol van az. ahol az újságot csinálják? Tudja kérem, a leányom dolgában A kézbesítő: Melyik? Sok van óm! Zsuzsa néni: Akármelyik. Csak újság legyen. (A kézbesítő megmutatja neki merre menjen; néhány perez múlva Zsuzsa nénit egyik riporter a másikhoz küldi, végre is a szerkesztőségi szolga szóba áll vele ) Zsuzsa néni: Hogy kit keresek ? Hát tetszik tudni, már ide kellett jönnöm. Az ügyvéd összeesküdött az ügyésszel, meg a bíróval a lányom ellen. Már térdig kopik a lábam a sok járásba, de addig nem nyugszom, amig ki nem adják a lányomat. Olyan eszü lány, hogy hozzá járt a fél falu levelet Íratni. Mégis bevitték. Haragszanak ránk, tekintetes ur, rám is, de a lányomra különösen. Úgy volt ez régen is, mindig. Az apámra, aki pedig tüzes, okos ember volt, szintén csak haragudtak. Még apró gyerek voltam mikor bevitték. Ott is halt meg szegény a sok gyilkolástól. Ölik ott az embereket. Ezt írja ki a tekintetes ur, mert nekem ezt mondták otthon, hogy ide jöjjek, itt igazat adnak a szegény embernek. A szolga: Hozott valami írást ? Zsuzsa néni: írást hoztam. Itt a házasság-
