Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-04-29 / 17. szám
Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. II kOzsém lUtpenzn tófetta. Április 28. A városok s községek háztartásának mikénti rendezése, javítása, költségelőirányzataiknak oly módon való összeállitása, hogy az lehetőleg egyensúlyban tartassák — az arra hivatottak részéről a sürgősen megoldandó kérdések közzé vétetett fel. Tényleg az állampolgárok jólétének, va- gyonosodásának egyik hatalmas eszköze lenne az a probléma bölcs megoldása — miként lehetne s mily eszközök elérésével sikerülhetne ezt lehetővé tenni. Hozhat a bölcs törvényhozás adóleszállitási törvényeket akár kötetszámra is — ha nem gondoskodik ugyanakkor a községek növekedő évi közköltség előirányzataik egyensúlyban való tarthatásáról — azért a községi pótadóterhek növekedése miatt az adózók csak annyi, vagy még több adót fognak végeredményileg fizetni, mint a múltban. Tehát a községi jövedelmek fokozása egyik fontos feladatát kell hogy képezze azok vezetőségének, ha jót, üdvöst, elfogadható példákat találnak e czél elérhetésére — minden mellékérdekek figyelmen kívül hagyásával kövessék azt. A községi jövedelmek szaporítására mint egyik hathatós eszközt a községi takarékpénztárak felállítását hozta javaslatba a r. t. városok polgármestereinek m. évi orsz. értekezlete és teljesen jogosan, — példa reá Nagybánya sz. kir. r. tanácsú város, ahol 1868. év óta működik ily pénzintézet a legjobb eredménynyel. Nagybánya város lakói a községi pótadót csak híréből ismerik, a különben is gazdag város háztartásának egyensúlyát a takarékpénztár jövedelme tartja fenn. Pedig a város polgársága nem bánik szükmarkuan sem a culturális és luxus — sem a tisztviselői fizetések megállapításánál. Cuiturális célokra évenkint mintegy 80.000 K. fordít, tisztviselőit pedig az úgynevezett esztergomi javaslatnak megfelelően dotálja — sőt még tetemes tűzifa illetményben is részesíti ezen felül őket. Igaz ugyan, hogy a város takarékpénztára csak a legutóbbi évtizedben hozta meg azt a tetemes jövedelmet, melynek hiánya érzékeny vesztessége volna a város közönségének, de viszont a múltban is évrŐl-évre állandóan jóval többet jövedelmezett befektetett tőkéje mintha az értékpapírban, vagy betétként lett volna valamely pénzintézetnél elhelyezve. Ha tehát Nagybányán a községi takarék- pénztár alapítása s 1868. év óta való fentarlása oly jól beválik, bizonyára mindenütt be fog válni, csak adassák oly szervezet részére, mely egyrészt a városi hatóságot, másrészt a közgyűlés hozzáértő tagjait a vezetés, ellenőrzés és az irányításra kötelezzék. Nálunk a városi közgyűlés saját kebeléből egy 31 tagú választmányt delegál a takarékpénztári ügyek vezetésére, melynek hivatalból tagjai a polgármester, tiszti ügyész és főszámvevő. E választmány irányítja, ellenőrzi, vezeti az intézetet; választja az igazgatóságot, felügyelő bizottságot és a tiszti kart, felülvizsgálja az évi számadásokat, megállapítja a leszámolási és betéti kamatlábakat s működéséről a városi képviselő- testületnek az üléseiről felvett jegyzőkönyvek bemutatásával jelentést tesz. Az intézet tisztikara a városi nyugdij szervezet tagja. A választmány s igazgatóság elnöke a polgármester; a nyolcz- tagu igazgatóságnak hivatalból tagja a városi tiszti ügyész, a felügyelő bizottság elnöke pedig a városi főszámvevő. Látható ebből a szervezetből, hogy a hivatalos város befolyása teljesen érvényesül az intézetnél s ezzel is domborodik ki községi jellege. Különben az igazgató ság az intézet ügyleteit felelősség mellett teljesen függetlenül bonyolítja le legjobb belátása szerint. A községi jellegénél fogva különben régi uzusa az intézetnek, hogy a város lakóit bizonyos kedvezményfckfeefT részesítik az idegenekkel szemben, a város culturális és társadalmi intézményeit igen tetemes hitellel minden jövedelemtől eltekintve jelenleg 5 ’/„ kamatfizetési kötelezettséggel circa 250.000 K tőkével támogatja. Nagybánya város takarékpénztára a legutóbbi 1908. évben az 500.000 K alaptőkéje után 100.000 K felüli tiszta nyereményt ért el, melyből a város házipénztára és a városi tiszti nyugdíjalap 78000 K összeget kapott készpénzben, tehát a befektetett tőkéje 15Vs%-át. Ha Nagybányának e saját tulajdonát képező pénzintézete nem volna s az 500000 K alaptőkéje regale kártalanítási papírban 4l/2%-ot, vagyis 22 500 koronát jövedelmezne csak, úgy háztartásának 1909. évi összegéből hiányozna 55.500 korona, amely összeg hiányát 55% pótadóval kellene pótolni, lévén Nagybányán pótadóval megterhelhető egyenes állami adóalap mindössze 100.000 korona. Ez egyszerű, világos, könnyen megérthető példából láthatjuk, hogy mily fontos szerep betöltésére lehetnek hivatva a községi takarék- pénztárak a községek háztartásának egyensúlyban való tartásánál. Ha ezt elismerjük a közérdek szempontjából, úgy a hasonló intézmény létesítését előmozdítani sürgős feladata volna minden városnak. Bizonyára a legtöbb helyen a már meglevő pénzintézetek nem látnák szívesen a községi takarékpénztár alapítását s a mennyiben j azok vezetői, részvényesei stb. többnyire befo- I lyásos egyének s esetleg a képviselőtestületi j gyűlések többségét is alkotják, a községi takaÁ „Nagybánya“ tárczája. Túl az Óczeánon . . . — Uj bujdosó énéke. — Túl az Óczeánon A tiszai tájon .Most reszket a harmat A buzakalászon, Kék búzavirágon . . . A tiszai tájon Árva nyoszolyádon Most térsz pihenőre Én elhagyott párom, Kékszemü virágom . . . Most térsz pihenőre Pacsirta dalával, Most száll imádságod Estharang szavával, Siró furulyával . . . Tudom : Engem keres Almod fehér szárnya ... De hiába keres: Elrabolt a bánya, A fekete tárna ! . . , Ördög rabja vagyok, De, ha rád gondolok: Pokol tornáozán is Imádságba fogok — Sírok és zokogok ... Lumpért Géza. A bolond. Ismertem egy különös embert, akit bízvást bolondnak tarthattam, mert csakugyan az is volt, hanem a szónak más értelmében, mint azt az orvosok minősitik; az ő bolondságának rendkívüli volt az alapja. Ezzel az emberrel függ össze az életem legcsodásabb kalandja . . . Egy februári reggel levelet hozott számomra valami bérszolga. A levél röviden csak ennyit mondott: »Szíveskedjék azonnal hozzám fáradni: saját érdeke ellen vét, ha késik.« Az aláírás pedig; »Raoul de Chavanne, rue Lafayette 312.« — Mit akar tőlem ez az ur ? Soha a hirét sem hallottam, — kérdeztem a szolgától. — Uram, én semmit sem tudok; nékem csak azt a megbízást adták, hogy kisérjem el önt, akár erőszakkal is ahhoz az úrhoz. Kiváncsi voltam, tehát azonnal elindultam. Nemsokára aztán megismerkedtem a különös emberrel. Csinos lakásba jutottam, ahol egy töpörödött öreg ember, hálókabátban, szivar mellett, terített asztallal fogadott. — Remélem, még nem reggelizett? Csak üljön le, hamar, barátom! ezzel fogadott minden egyéb magyarázat nélkül. Szinte zavartan néztem rá, mire ő elmosolyodott és igy szólt: — Az este elolvastam a czikkét az újságban. Nagyszerül Mondhatom, hogy nagyon tetszett. Nem is nyugodtam addig, amig ide nem kérettem, hogy megigmerkedjem önnel és kezet szorítsak a derék íróval, aki áldásos eszmékkel gazdagítja az emberi tudást. Ez a dicséret meglepett. Az előző napon csakugyan írtam valami czikket, de ez korántsem volt oly kitűnő, hogy ennyi ünneplést megérdemeljek. Hanem az aggastyán nem engedett sok időt a válaszra, hanem szapora szóval folytatta : — Lássa, uram, engem általában vén bolondnak hisznek ; vannak együgyüek, akik félnek is tőlem, mert néhány évig kényszerzubbonyban kezeltek. De hát fölösleges a félelem ; hiszen ilyen gyönge ember nem árthat sokat, mi? Képzelhető, milyen hatással volt rám ez a kijelentés. Csakugyan, most vettem csak észre, hogy az öreg sajátságos dolgokkal veszi körül magát. A szoba legbőségesebb díszei emberi koponyák voltak; tömérdek koponya talán száz is, a szoba minden zugában, minden szekrényén, állványon. Meghökkenve néztem körül, mig az aggastyán élénk jókedvvel figyelte meg, hogy mit teszek. — Szép koponya-gyűjtemény ez, mi ? kiáltott rám. Lássa, ezekben is volt agyvelő és ezek is gondolkodtak egykor. Imádom a koponyákat 1
