Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-07 / 1. szám

■VII. évfolyam.

l©0©. 5armá,r lió 7.

1-ső szán.

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a

, , lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők.

EGLY MIHÁLY. I Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is.

A reklám.

Január 5.

Minden évben egyszer e rovatot a hirdető közönségnek szenteljük, hogy felvilágosítsuk őket a reklám óriási fontosságáról s egyúttal irányt mutassunk a művészies és eredményes reklámozásra.

Ha a külföldön megjelenő lapokat összehasonlitjuk a mi hírlapirodalmunkkal, a legszembeszökőbb különbséget a hirdetési oldalakon találjuk. A külföldi lapok hirdetési rovatai szerfölött dúsak, gazdagok, ötletesek s az egyes hirdetések úgy alakjukra, mint tartalmukra oly kiváló rutinnal vannak összeállítva, "hogy lármás hatásukkal a legtöbb esetben biztosan megfogják az olvasót s a reklám czélt ér.

Franczia- és Németországban, de főleg Amerikában a reklám már évtizedek óta nélkülözhetetlenül éltető eleme az iparnak, kereskedelemnek s egy uj üzlet nyitásánál a reklámra fordítandó tőke legalább egy harmadát teszi az üzleti befektetésnek. A reklám nagy hatalmának illusztrálására a legmegdöbbentőbb példa az, hogy Magyarországról a legselejtesebb, leghitványabb árukért milliók vándorolnak ki a külföldre, kizárólag a reklám segélyével. Oly árukért, miket itthon sokkal kitünőbb minőségben és sokkal olcsóbban kaphatnánk meg, de amely áruk ismeretlenül, szerényen húzódnak meg a külföldi kereskedők és iparosok hangos lármával kínált, agyondicsért, selejtes árui mellett.

Sajnos, hogy nálunk az iparosok és kereskedők az üzleti élelmességnek még mindig a legkezdetlegesebb utjain járnak.

Nincs érzékük a reklám iránt s ha kénytelen-kelletlen nagy ritkán hirdetik is üzletüket, áruikat, reklámjaik minden ötletességet, szellemességet nélkülöznek. Pedig a reklámozás eredményének titka épen az, hogy hirdetéseikkel fel tudják-e ébreszteni, le tudják-e kötni az olvasó érdeklődését.

A hirdetések terén az amerikaiak szinte bámulatra méltó tökélyre vitték. Az amerikai hirdető, ha nőkhöz szól, egészen másképpen fogalmazza meg hirdetését, mint amikor férfiaknak ajánlja áruit. A női árukat kedves, behízelgő és fölötte udvarias módon ajánlják. Az ilyen hirdetésekben szinte udvarol a kereskedő. Nőknek több az idejök, mint a férfiaknak, velők tehát még a hirdetésekben is cseveghetünk. Mig a férfiaknak szóló hirdetések rövidek, velősek, határozottak, hogy az egész napon lázas munkában elfoglalt férfi a lap átböngészése alkalmávál egy-két perez alatt megtudhassa, hogy miről van szó?

A hirdetések sikere a rövidség mellett főképen a hirdető nyíltságától és őszinteségétől f*>gg. Lvhc1 .? hirdetés jól megfogalmazva, vagy gyönyörűen illusztrálva, ha az őszinteség hiányzik belőle, semmi hatása nincs. Az áruk jóságát, előnyeit és jutányosságát mindig bizonyos közvetlenséggel, bizalmat keltőén kell hangsúlyozni, hogy az olvasóban kétely ne merüljön fel. E tekintetben az amerikaiak valóban mesterek s példájuk valóban utánzásra méltó. Az amerikai lapok hirdetési rovatait elég érdekesnek találják hogy elolvassák még olyanok is, kiknek épen semmire sincs szükségük.

A mi hirdetéseinkből, mint már említők, épen az érdekesség, a találékonyság. a szellem hiányzik. Tudatában van ennek a közönség is,^n^ü±>,a legtöbb újságolvasó a hirdetési ure^miltat csakhogy épen átfutja. Ha * hirdetők az amerikai módot követnék, egészén máskép volna ez. A közönség ekkor hirdetések olvasásában nemcsak szükségletét elégítené ki, de abban szórakozást és élvezetet is találna.

Amerikában a reklámozás már oly fokát érte el, hogy egy-egy művészi reklam-kép 20—30.000 koronába is belekerül, mely reklam-képejjpiek olajnyomatai nálunk nem egv*s^rényebb ház falait is díszítik.

És ne higyje senkj, 3ibf;y' a hirdetésekre fordított" költségdjúsasan meg nem térülne. A költséget még á degkezdetle- gesebb reklám is meghozza. A reklámra fordított költségeket teljes joggal lehet a reális üzletbefektetési tőkéhez számítani. Idővel megtérül a tőke is, a kamat is.

Csakhogy a mi kereskedőinknél, iparosainknál mit tapasztalunk ? A hirdetésektől, ha azzal próbálkoznak, lehetetlen dolgokat várnak. Egyszeri-kétszeri hirdetésüknek már lesik a hatását s ha az eredmény azonnal nem mutatkozik, mint haszontalan dologgal szakítanak a hirdetésekkel.

Ez a felfogás nemcsak tarthatatlan, de nevetséges is. Hasonlatos ahoz, mikor valaki egy kezdő üzlettől oly forgalmat és nyereséget vár, mint egy régi, sok fáradsággal, verejtékkel és kitartással megalapított üzlettől.

A reklám nagy hasznáról és nélkülözhetetlenségéről legérdekesebbek azok a nyilatkozatok, melyek oly egyénektől származtak, kik a legszegényebb sorsból

A „Nagybánya“ tárczája.

Vigasz.

Hd szived már kihalt, puszta, Ábránd, remény összezúzva S nem tekint más te utánad, Csak a sötét, lomha bánat.

Ea már senki, senki sincsen,

Ki éltedbe napfényt hintsen,

Mig szemeid könnyben áznak, Keressed föl szülőházad !

Az élet hogy illan futva . . . Onnét keltél vándorútra, Emléked a múltba téved . . . Édes, kedves gyermekévek.

Ahány köny még van szemedben, Mégy fala közt hadd peregjen l Sírd el, sírd el, ami éget,

Ha nem is hall senki téged.

A pajtás, ki veled játszott,

A behajló vén akáczok

Beád többé nem ismernek,

Te volnál a pajkos gyermek?

S mégis, mégis e könnyektül Fájó szived megkönnyebbül És arezodat, úgy érezed,

Simogatják puha kezek.

Mintha egy ajk csókot nyomna,

Forró, redős homlokodra,

S hogy sz vedbe vigaszt hintsen,

Így szól: Fiam, megáld Isten l

Valakinek gondos szeme Mintha féltve megvédene,

Pedig az már régés régen Kint pihen a faluvégen.

Feleki Sándor.

Az Isten kertje.

— Eső kellene! Szomjas a föld! mondta egy ember, akivel a mezőt jártam.

S valóban én is láttam, hogy szomjas a föld. A messze látóhatár széléig tikkadt, elsárgult volt a mező, a sárga agyagos föld nagy, szabálytalan sokszögekben repedezett, szájával az ég felé tátongva várta a vizet. De a viz nem jött, az ég ragyogó kék volt, a nap forrón sütött és ez a tüzes ragyogás még a meglevő kevés nedvességet is lassan elrabolta a földtől. Asszu fűszálak halálra ítélten senyvedtek a lábunk alatt, a fák lombja félig megsárgultan csüngött alá a gályákról. Egy szellőcske sem mozdult, olyan volt ez a mező, mintha a halál ült volna rajta. A mezei virágok lankadtan fordították kelyhüket a föld felé; köröskörül minden elepedl egy csepp vízért,

Pedig a viz nem hiányzott, alig egy kőhaj- tásnyira tőlünk volt elég: a kiszikkadt mezősé- séget keresztülvágva ezüstös szalagban kígyózott ott egy bővizű folyam. Hömpölyögve kergette ott egymást sok millió vízcsepp. Az üde, az erős, a hatalmas élet lakott bennük, amiért a két parton két oldalt eltikkadt a szomjazó mező ; de ők nem álltak meg, hanem csobogva szaladtak előre és lejtős pályájukon egymásra zúdulva gördültek tovább. Haragudtam a folyóra. Milyen kegyetlenség szomjan hagyni az egész mezőt! Én sajnáltam az asszu füveket. Szegények! Erős gyökérszálakkal ime ide vannak kötözve az agyagos földhöz s nincsen elég hatalom bennük, hogy kitépve magukat a száraz rögök közül, tiz lépést tegyenek a hűvös folyam felé!

Az ember mégis szerencsésebb teremtménye az Istennek — gondolkoztam hangos szavakban — mert hogyha éhes, fölkeresi a táplálékot, hogyha szomjas, oda mehet, ahól inni lehet.

Az ember, akivel együtt jártam a mezőt, erre csak annyit felelt;