Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)
1908-12-03 / 49. szám
1908. deczember 3. NAGYBÁNYA 3 sok panaszt, különösen azoknak belszervezete ' ellen, hogy pártok szolgálatában állva, egyéni | érdekeket és czélokat szolgátnak. Reméljük, hogy lesz alkalmunk legközelebb e panaszok alaposságát megvizsgálnunk s reform javaslatainkat közzétennünk. Legjobb olvasmányok. Deczember 2. Szólottunk már egy alkalommal e helyütt könyvekről, írókról, logialkoztunk kulturális, népnevelő intézmények alakításával s hogy most ismét erről szántunk barázdákat a papiroson, tesszük azt krónikási tisztünkből kifolyólag, midőn egy örvendetes eseményről kell számot adnunk. Mi, akik figyelemmel kisérjük a nép érdeklődését a művészetek, az irodalom iránt s vágyakozó szemmel keresünk kultúrát, általános műveltséget, örömmel tapasztaljuk, hogy igenis e kultúra fényes aczélekéje belevágott az érintetlen, a szűzi humusba. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Egyesülete mintegy hatszáz füzetet küldött a kereszthegyi népkönyvtár vezetőségének eladásra. A füzelkék a füzek dalosának: Bársony Istvánnak, a kedvesen mesélő Benedek Eleknek, a tőrőlmetszett magyarságu Tömörkény Istvánnak, Lórándy Istvánnak, Sass Edének, Mosdosy Imrének és Móricz Zsigmondnak Írásait tartalmazzák. Csinos, irodalmi nivós dolgok ezek, örömmel olvashatja őket bárki, üdülést szereznek a kívülről talán egyszerű, kopott, de belül gazdag, tartalmas írások. A füzetek rövid félóra alatt mind elkeltek. Csak úgy tülekedtek a munkások értök s boldogan szorongatva siettek velők haza. Ha szocziologiai felvételt akarnánk csinálni, megállapíthatnánk, hogy népünk körében egy tünet jelentkezik, aminek legtalálóbban a >kul- iur szomj« nevet adhatnánk. Igen, itt egy kultúra éhes nép fut, keres műveltséget, akar tanulni, akar tudni. Nem haszonlesésből, számításból, csupán magáért az élvezetért. Ez a Tart, pour Tart íeg- eklatánsabb megnyilatkosásai. Fiatal emberek, kiknek csak a hitük fiatalabb, mint koruk, mernek ilyen bátran nekivágni a könyvnek. A könyvnek, mely turáni fajtánk előtt, még nem is olyan régen ismeretlen fogalom volt. Örömmel Írjuk e sorokat és hozzuk tudomására azoknak, akiket érdekel, hogy micsoda örömöt okozott a munkásnép körében e pár vékonyka kis füzet. S kérjük az illetékes köröket, minél gyakrabban juttassanak erre mifelénk ezekből, mert e kis könyvek nagy feladatokra hivatottak. Hivatottak arra, hogy kiüssenek egy hitnyomorult küzdelem lesz a megélhetésért, befogva a szerkesztőségi munka robotjába. Sőt ez már nem is a jövő, de a jelen. S mintha csak a véletlen kisérné az ő gondolatait, rászól a segédszerkesztő: — Mi lesz már azzal a rongyos czikkel? Megint álmodozol? Vén hülyéi — Szerelmes verset alkot — mondja köhögve a politikai rovatvezető, aki mint valami felsőbb lény, lenézi a poétákat, ezeket a, amint ő szokta nevezni: »érzelmi véglényeket.« — Nekem meg legyen az a czikk hétre. Mert megyek a színházba s te miattad nem késem le. Előlvasás nélkül pedig nem adhatom le., Jobb is lenne, öreg, ha elmennél valahová dij- noknak; nem való vagy te már újságírónak . . . Hamarosan, lázas izgatottsággal megírja a czikket, (azaz dehogy czikk, valami kiszínezett rendőri hir) s odaadja a segédszerkesztőnek, azután indul kifelé. — Tízre be gyere ám — kiáltja az utána. Nem felel semmit. Hol lesz ő már tiz órára 1 Lenyűgözi a lelkét a halál gondolata. Nem akar tovább kínlódni. Az ő életének vége. Neki már nincs itt keresni valója. Az utczán jóformán azt sem tudta, merre jár. Lökdösték jobbra-balra, rászóltak udvariasan és kevésbé udvariasan, hogy járjon a maga lábán, meg hogy aki részeg, az üljön odahaza s ne támolyogjon az utczán. Pedig dehogy volt részeg. Borzasztóan józan volt. Oh, ez a végtelenül tisztánlátás borzasztó! Mint mikor a legszebb álmunkból valami irtózatos testi fájdalomra ébredünk fel. vány sajtóproduktumot, a krajczáros újságot s I annak helyét elfoglalva a szép, jó és igaz eszméjét átplántálják az olvasó leikébe. Hivatottak arra, hogy meg ismertessék a gazdag magyar nyelv báját, szépségét és zamatját s végül, hogy felüdülést, szórakozást nyújtsanak annak, aki odaadta fillérjeit értük. Kérünk könyveket, jó könyveket a népnek! Asszonyok a kaszinóban. — Levelek a szerkesztőhöz. — I. Kedves Szerkesztő Ur! Az éjszaka pontban három órakor aludtam el. Nem szenvedek álmatlanságban, sőt a modernségnek tünetei sem jelentkeznek neuraszténia gyanánt rajtam. Gyermekeim sem sivitának. Nem is horkolnak s igy az álmatlanságom sokkal mélyebben gyökerező okokban rejlik. A Kaszinóban. Férjem ma éjjel pont háromnegyed három órakor érkezett haza. Vasúti katasztrófa kizártnak tekintendő. Állomása a Kaszinó volt. Nem tudom melyik, mert Nagybányán kártyázni és inni nemcsak a Kaszinókban szoktak. Ezért nem aludtam három óráig. Aggódtam a férjemért, mert szívbajos ember s egyedül nem igen éjszakázhat. Azzal a gondolattal töprengtem, nem lenne-e jó, ha ezentúl minden férj feleségével együtt látogatná a Kaszinót. Hátha a kártyapénz nem mutatna olyan kedvező auspicziumokat, hogy maholnap minden kaszinó bányatulajdonos lesz. Mi pedig, áldozatai a kötelességtudásnak és főzőkanálnak, otthon pusztulunk s mint oldott kéve, minden pénzünk a kártyaasztalra hull, a honnan ránk merednek a nagybányai ötödik takarékpénztár fenyegető rémei. Amerikában az asszonyok mindenre jogosullak. Csak minálunk pusziit az elfogultság. Ha színházba járhatunk, akkor a Kaszinó sem veszélyezteti női nimbusunkat. Alba Nevissel felkiáltok : Pipogya nősereg, előre a Kaszinóba. Holnap jelenjünk meg valamennyien közös szívvel és lélekkel. Szerkesztő ur tisztelője: Eufrozina. II. Kedves Szerkesztő Ur! ígéretemhez híven, csataszózatomat betartva, tegnap a Kaszinóban voltunk. Ötvenhat nő jelent meg férjével együtt. Soha fesztelenebből nem mulattunk. Gyuri a konyhára ismét ráfizetett, ami nem olyan nagy baj, ha tekintetbe vesszük, hogy a Kaszinó a kártyapénzen nyert. Ismeretlen gyönyörökkel barátkoztunk meg. És mi szidtuk a kártyázok szenvedélyét. A kártyázás a legnagyobb művészet. A lelki rugékonyBandukolt az utczán, észre sem vette, hogy kijutott a Dunapartra. Ott azután leődöngött egész a vámháztéri hídig. Végtelen fáradságot érzett és vágyott a nyugalom után. A végtelen, az örök nyugalom után. Mert innen úgyis mennie kell. Itt már senkinek sincs rá szüksége. Meg sem tud élni. A szerkesztőségből is kidobják. Oda fiatal, friss legények kellenek, vagy , élelmes vének, akik üzleteket tudnak csinálni. Ö se nem friss, se nem élelmes. Ki fogják dobni! A tárczái, a versei se kellenek már. Nem is csoda. Ö is beismeri, hogy rosszak. Mióta nincs kinek Írni, azóta nem tud írni. Maholnap ki se adják a dolgait, nemhogy megfizetnék. S annyi fiatal, uj iró van, aki mind jobban, szebben ir, mint ő; aki mind szerelmes, akit mindenütt szeretnek leányok, asszonyok. Akiknek joguk van élni, neki joga nincs, oka sincs. Nézi a vizet. Mint valami fényes hátú óriási fehete hal, úgy vonul tova a méltóságteljesen hullámzó nagy fo'yó, fényes hullámpikkelyeivel, melyeket a két part lámpasora ragyogtat meg. Visszameujen koldulni a kenyérért, visszamenjen oda, ahol csak gúny, lenézés várja, visszamenjen az életbe még jobban megvénülni, holott itt egyszerre elérheti a nyugalmai? Indul a hid felé. Azzal a gondolattal, hogy a közepéről majd beveti magát. Egyszerre csak valaki vállára teszi a kezét. Egy kifestett arczu, vénülő hölgyecske, keresett, ízléstelen ruhában. — Hol jársz erre, Bálintkám? — s belekapaszkodik a férfi karjába. — Én,,. én Budára indulok — felelt zavarral, I ság czirkuszi hős tetteket produkál s egy sikerült »huszonegy«, »makaó« vagy »baccarat« hasonló a hurik élvezeteihez. Mohamed bizonyára a kártyázás gyönyöreit Ígérte volna az igazhivőknek, ha azokat ismeri. Legközelebb közösen indítványozzuk, hogy az egyes lapok előfizetései beszüntetendők s helyettük csupa első gyártmányú kártya szerzendő be. Mit törje az ember a fejét Kenedi vagy Kóbor revue-in, Ignotus szellemeskedésén, mikor a huszonegyhez semmi egyéb nem szükséges, csupán az alapműveletekhez való jártasság. Különben a férfiak lemondhatnának erről az élvezetről. Hagyják nekünk azokat, kik fáradunk, súrolunk, mosunk és vasalunk, hogy álmos este egy-egy terez kassza segítségével béküijünk ki a hitvány életrenddel. Üdvözli Eufrozina. III. Kedves Szerkesztő Ur! Kérem: kölcsönözzön holnaputánig ötszáz koronát, mert tegnap becsületszóra ennyit vesztettem és férjem már a nyugta bélyegét sem képes elsejére megvenni. Tisztelettel Eufrozina. Rakéták. — Deczember. — Az emberiség ideálja Csupán te vagy — Hiszen a lelkeken, a szíven Már minden összefagy. Egymás mellett hogy összedermed Ma annyi ember: S te még több hideget lihegsz Szegény deczember! Hisz összegémberedt mi régen A villanyos huzal . . . S mi küzdünk még a Tartarosnak Bús árnyival. Bocsánat, hogy már szatírába Csordul a bánat . . . De úgy eped villanyos szikra A szív utánad. Mi üdvhozó, mi drága lészen, Ha kész a nagyterem . . . Villany mellett el-eltemetni, Mit nyújt ez a jelen . . . S majd septen lopva meg se kérdve, így olvashatni a mesékbe . . . — Én meg onnan jövök. A második felvonásban van jelenésem. Sietek a színházhoz. Te, Bálint, tegnap olvastam egy szép versedet! Olyan szép, szerelmes vers volt. Élveztem! Bálintka elpirulva mentegetőzik : — Régebbi hangulat. Igazán tetszett ? — Remek volt, drága kutyuskám. Hiába csak ti tudtok irni, ezek a fiatal éretlen hülyék semmit se tudnak! Pá, drágám! A versed hozd el nekem! Igaz, irj valamit rólam, ha lehet, a lapodban. Ugy e Írsz? Pá, édes poétám! őnagysága tovalebben s a mig gúnyosan azon nevel, hogy ezt a vén csacsit hogy beug- ratta megint, hiszen nem is olvasta a versét (de meg fütyül a versére), azalatt a vén csacsi boldogan veszi elő jegyzőkönyvét s bejegyez egy uj verstémát: — Menekülés. Meg akartam halni, elém jött egy bájos leány, tiszta, szűz, fehér liliom és visszaint az életbe. Oh mig liliomok nyílnak, mig szűz ajkak csókra várnak, addig érdemes élni. S a vers kidolgozásán gondolkodva, szinte jókedvűen tér be valamelyik budai kis korcsmába, ahol jó adag fokhagymás rostélyos elfo gyasztása után hozzákezd három deczi borocska elszopogatása mellett a »Megmenekülést czimü költemény megalkotásához, melynek alkotása közben az életet is szépnek találja s amelyért ki is fog neki majd utalványozni a segédszerkesztő vagy tiz koronákat, ilyenféle szellemes s kedves megjegyzés kíséretében: — Oh te vén tökéletlen, hát megint szerelmes verset alkottál ? Nem szégyenled magad ? Vértessy Gyula.
