Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)
1908-11-26 / 48. szám
1908. november 26. 3 idomítja át s a vég a kezdettel együtt benne összpontosul. Előszeretettel érezteti veled, hogy manap úri ember kalaplevéve nem köszön és a kalap karimájának megérintése tökéletesen elegendő törpe embertársa üdvözletének korrekt viszonzására. Flirteli a hölgyeket és az ulczán szellemes megjegyzéseivel pirosra festi az asszonyok arczát. Megkívánja a hölgyektől, hogy leejtett zsebkendőjét azok vegyék fel és méltó felháborodással űzi ki a vasúti kocsi szakaszából az oda betolakodó nőket. Es a hir szárnyán repül a neve, mig ő megelégedett életfilozófiával taszít le a járdáról a sárba fennsőbbsége érzetében és várja híveinek alázatos és tiszteletteljes hódolatát, kik durvaságát és parasztságát a század legdicsőbb erényei közé csoportosítják. Az istentagadás. Mi, szegény korlátolt emberek, kik a Mia- lyánkot még tudjuk, sőt — horribile dictu — el is mondjuk, nem illőnk a mai világba. Majd ha mindent, magát az Alkotót is ki- kaczagjuk s Jézus Krisztust a világ egyik szélhámosának hisszük és valljuk, akkor talán több lesz a jogunk a művelt jelző használatára. Az istentagadás a legtökéletesebb elv. Semmi indokkal, semmi érvvel nem szükséges a modern titánok hitvallását megteremteni. Elég egy megvető mosoly, egy sokat jelentő ajkbigygyentés, az Isten nevének kis »i«~ vei való leírása, mindennek megtagadása, amitől a hivő lelke meggyógyul. . . A modern ember hite: a nihil, a semmi. Minden hivő: naiv lélek. Minden imádság: felesleges idő fecsérlés. A hit nem urnák, csak a parasztnak való s szánalmas mosolylyal bírálja a templom felé siető embertömeget, a sötétség, elmaradottság szerencsétlen rabjait. Kikaczagja az étkezés előtt imádkozó szegény leiket s ha templomba is téved, a legfeltűnőbb helyről konstatálja, hogy ez és az a kis lány határozottan csinos, csak az istentisztelet lulnosszu, az a pap is ledarálhatná már azt a pár érthetetlen oracziót, melyről csak annyit tud, hogy gyarló, földi emberek olyau áhítattal hallgatják, mint a mennyire ő élvezi a bachans- nő kékvókját. Érthetetlen előtte, hogy akad nak még filiszterek, kik a Praefatio dallamában magasziosabb áriákat találnak, mint a mozinótában . . . A nó'hóditás. A nőhóditás minden gentleman kötelessége. Legkevesebb tizenöt hódítás kellő beiga- zoltatása szükséges. Egy adag kérkedés sem hátrányos és minél több titkos mosolygással fűszerezett kétértelmű megjegyzés Az ulczán jelentőségteljes tekintet vetendő az ismeretlen szóltam, hogy nagy szükségem van az ő tiszta szerelmére, mert ennélkül összecsapnak fejem felett az élet szennyes hullámai. — Mentsen meg, mentsen meg! ezzel végeztem a szerelmi vallomásomat. Szomorúan mosolygott: — Nem mentem ! A mentési munkálatból, édes barátom, én már ki vettem a részemet. Milyen csodálatosan egyformák maguk irófélék. Egyforma a szivük, a lelkűk hangja; egyformák a frázisoik, az igaz és a hazug érzéseik I Ö is éppen igy beszélt, mint maga, mikor szerelmes volt belém. Hogy mentsem meg, hogy szabadítsam ki az élet fertőjéből; tisztitsam meg, váltsam meg ! Adjam vissza az életnek, az irodalomnak, önmagának ... Kiszabadítottam, megtisztítottam, visszaadtam az életnek, az irodalomnak, önmagának. Akkor irta meg ezt a darabot is. Tiszta életet élt, tudott irni; szép, okos, nagy dolgot. A mi házasságunkat irta meg benne! Csakhogy úgy tüntette fel a dolgot, mintha ő lenne a martyr ; az iró, aki elzüllik a házasságban, akit tönkre tesz a mindennapi rendes élet. Pedig nem volt igaz! De a darab szép volt. S hogy megírta, azt nekem köszönheti. S fog még többet is irni ilyent. Ha visszatér hozzám ! Megmentettem, az enyém. S úgy szerettem őt, mint az anya a fiát, akit testi kínok árán szült ; ő lelki kínok árán lett az enyém. S kinoz, gyötör egyre, de én szeretem, bármit is csinál; hibáival, bűneivel együtt úgy ahogy van! Megcsalt elégszer s meg fog ezután is csalnij de én boldog vagyok, ha néha nekem is juttat a lelke morzsáiból. Utálnom, gyűlölnöm kellene s csak szeretni tudom Mi köt hozzá? Tálán a szenvedés? NAGYBÁNYA hölgyre, sőt egy bizalmas »kisztihand« már óriásivá emeli a csodálkozó gárda szemében. Ajánlatos üres rózsaszínű leveleket a még üresebb tárczában elrejteni és féltő gondossággal, de azért fölényes öntelt arczczal, különösen nagy társaságban fitogtatni. A nőhóditó ellenállhatatlan ember. Nincsen nő, akit meg ne hódítóit volna. Csak azt sajnálja, hogy XVI. Lajos korában nem élhetett, mert Pompadourt bizonyára elütötte volna imádója kezéről . . . Becsületes asszonyt nem ismer. Mindenkivel volt, van és lesz viszonya és minden asz- szonyról tud valamit. Képzelő tehetsége óriási s tulajdonképen Chimey herc/.egnőnek ő vallott először szerelmet . . . A legnagyobb diszkréczióval közli veled, hogy naponkint tizenötször találkája van, miért is maholnap uj hazát, uj várost cserél, mert a nők minden varázsukat már rég elvesztették. Avval senki sem törődik, hogy a nőhóditó húsz éves, merész ifjú, aki szegény anyját ha- vonkint harmincz forint erejéig megpumpolja, hogy csokrokat vásároljon annak a sok. szomorú asszonynak, kiket ő megigézett, s akiket soha nem ismert. A csokrokat pedig saját lakására szállíttatja . . . Karácsonyfa. November 25. Az emberiség legszebb, legpoélikusabb ünnepélye közeledik s a csillogó, aranyos karácsonyfát boldogságtól sugárzó arczczal állják majd körül azok, akik még csak az élet verőfényét ismerik. De hányán vannak, akik az ártatlan boldogságban nem osztozkodhatnak, akikre már törékeny gyermekkorukban csak nyomor és szenvedés vár. Emeljünk ezeknek a szerencsétlen gyermekeknek karácsonyfát. Érezzék ők is a boldogságot, hiszen mindenkinek egyenlő üd- vözitésére született meg a kis isteni gyermek. Szeretetet hozott a földnek, viszonozzuk mi is szeretettel. Úgy az állami elemi iskolák tantestülete, mint a gyermekmenhely: gyűjtést indított meg a szegény gyermekek részére s a következő nemeshangu kéréssel fordulnak városunk emberszerető közönségéhez: Karácsony közeledik! Millió meg millió gyermekszív epedve, türelmetlenül várja, csillogó remény nyel szivében. De hányán vannak, kikre a szent este csak szomorúságot hoz, mert nincs, ki karácsonyfát gyújtson számukra. Az apátián, anyátlan elhagyott gyermekek nevében kérem mindazokat, kiknek kedves gyermekei örülnek az angyal eljövetelén, meg azokat, akik szívesen gyújtanának színes gyertyácskákat a legszebb karácsonyfára, ha az Isten életben Boldog vagyok ha Iái hatom, ha a hangját hallhatom ; ha beszél hozzám azon az ő kedves, szép meleg hangján, sok-sok hazugságot, melyekről tudom, hogy hazugságok, de melyeket mégis úgy hallgatok, áhítattal, mint a dajka-meséket a gyermek. Ö a gyermek, az én bűnös, rossz nagy gyermekem s ha vele vagyok, mégis én érzem j mellette gyermeknek magamat Hozzám csak néha tér meg. Mint a kor hely, a tiszta vízhez, a sok bor, pezsgő, mámor után. S olyankor boldog vagyok, hogy láthatom, ; mert szeretem! Szeretem és nem hagyom el soha. Talán előre érzem az ő sötét sorsát ? Talán az is köt hozzá? Némely dolgot úgy lát az ember előre, mintha már a halál után lenne s tisztább világból nézne le ebbe a szennyes világba. Tudom, hogy bűnhődni fog! Miattam is. Pedig én sokszor kérem az Istent, hogy azt bocsás-a meg neki, amit ellenem vétett. De nem fogja ; megbocsájtani s bűnhődni fog! S mi lenne be- j lőle, ha én is elhagynám, ha akkorra én se lennék mellette? De én mellette leszek akkor is, mikor majd minden el fogja hagyni, mint a hogy a szeretői el fogják. A büntetések, a megbáná- j sok óráiban mit csinálna nélkülem? Hadd tudja meg akkor, hogy mije vagyok én neki! Hadd tudja majd meg akkor, hogy a sok között, akit szeretett, volt egy, aki nyomorultabb, gyávább és I szerelmesebb volt, mintsem úgy tudott volna vele j bánni, mint a többiek. Úgy, ahogy megérdemelte : volna! S bárcsak következnék el az az idő mielőbb. Akkor ha senki se lesz rajtam kivül, talán úgy fog szeretni, mint a hogy most én szeretem őt... Yértesy Gyula. tartja reménységöket; s azokat is, kiktől meg- tagadtatott, hogy-saját gyermekeik ártatlan szemében lássák visszatükröződni a csillogó fát, gondoljanak a szegény árvákra s tegyék lehetővé, hogy a szeretet fája nekik is ragyogjon. A legkisebb adomáuyt is szívesen vesszük, hisz gyermeknek örömet szerezni oly könnyű dolog, kivált, ha az élet még el nem kényeztette őket. A szives adományokat köszönettel átveszi Neubauer Hermiu, a helybeli gyermekmenhely-bizott- ság elnöke. Az állami iskolák tanítótestületének kérelme igy hangzik: A nagybányai állami elemi iskola tanulói között több árva van és sok van olyan, akinek szülői annyira mostoha sorsban élnek, hogy a mindennapi betevő falatot is csak alig képesek megszerezni. Akárhány tanuló van, aki kétszer ha elletik napjában valami sovány táplálékot. Többen szűkölködnek ételben s sokan fázódnak télen át vékony, megviselt vásott ruháikban. Nincsen, ami melegítse s nincsen, ami védje őket a hideg ellen. Ezeknek a részére s ezeknek a nevében fordulunk Nagybányának és vidékének emberszerető társadalmához, a közintézelekhez, testületekhez s mindazokhoz, akiknek szivében szánalom lakik a nélkülöző gyermekek iránt s akik készséggel adakoznak, hogy a legelemibb ismeretek megszerzésében segítségére, a szükségben könnyítésére legyenek azoknak, akik arra valóban reá vannak szorulva. Erre a czéira a segélyt kérve-kérjük s szives örömmel fogadjuk. Kérjük, hogy az adományokat, melyeket a helyi lapokban s az évi értesítőben nyugtázni fogunk, közvetítéssel, vagy közvetlenül iskoláink igazgató-tanítóinak adni vagy küldeni szíveskedjenek. Nagybánya, 1908. év november hó. A nagybányai állami elemi iskolák tanítótestülete. \ Rakéták. — Vasúti rímek. — Nincs üdvözítőbb édes álom, Mint kéjntazni ma a Mávon. Stefenson ur sírjába néha Nagyot nevet, oly jó e tréfa. Három egész nap, .három este Kell utaznunk most Budapestre. Aki remegve útra készül; Szatmári bizonynyal megféhérül. Tanulmányozhat annyi elvet, Bevághatja a menetrendet. Hogy szórakoztatás akadjon, Kisiklik néhanap a mozdony. Az ütköző is összecsattan, S lelkünk a túlvilágba pattan. Kit sohse érne annyi gáncs : Oh jövel vissza delizsánoz ! Csak az életunt, ha kíván Repülni a vasparipán. Lassú halállal elenyészni, És gőzben, tűzben összeégni. S nem érni czélhoz sohasem A végtelen sintengeren. Csak ép ennyi gyönyört ha ad, A leghíresebb gyorsvonat / Testünk, szivünk az ördögé, Hallván : Beszállni Pest felé. Fegyház helyett, ki bűnre züllilc, A vétkest csak utazni küldik. Oh, siralomház vár reája, Ki rábízza magát a Mávra l Rikkancs. HÍREK. November 25. Személyi hirek. Vidnay Ferencz, a debreczeni kir. kultúrmérnöki hivatal főnöke, hivatalos ügyekben városunkban tartózkodott. — Kiss Gábor budapesti főgimnáziuma tanár pár napot városunkban töltött. —
