Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)
1908-11-12 / 46. szám
2« NAGYBÁNYA 1908. november 12 névtelenebb embernek is. Csupán a magvar költő pihenjen jeltelen tőidben? Márvány obeliszkek büszkélkednek a hatalmasok, a pénzemberek kriptái felett! Csupán a szellemi nagyok, az óriások sirhantját lepje be az enyészet moha? Emléket Bartók Lajosnak! Szatmárvármegye izzó lelkű, hazafias érzésű lakosai fogadják e szózatot sziveikbe. Első sorban is a mi szülöttünk az a porló költő, kit az egész ország hódolata kisért jeltelen sírjába. A mienk az ő színes, mélységes költészete. Mienk a lelke, az a dicsőséges lélek, akinek kevés vágya volt életében és még kevesebb elköltözése után. A mi megyénk kötelessége első sorban, hogy halhatatlan fiát sírjában is dédelgesse, s ha már elnémult ajkán örökre megfagyott a dal: hantján egy emlékoszlop hirdesse legalább, hogy a szeretet és kegyelet emelte a szív és haza költőjének . . . Egy olyan vármegye, mint a mienk, olyan hadvezérrel élén, mint dr. Falussij Árpád főispán, a Kölcsey-egylet és a Szé- chenyi-társulat nemeslelkü, fenkölt gon- dolkozásu elnöke, bizonyára mélyen el- fogódva hallgatná meg Bartók Lajos Szinérváralján élő nővérének keserű ki- fakadását: Mindenét az országnak, az irodalomnak és a Petőfi-Társaságnakáldozta fel, hogy holta után neve is meghaljon. Szatmárvármegye nagynevű főispánja és a vármegye közönsége áldozatkészségével Bartók Lajos talán már a közel jövőben is békén pihenhet egy szerény, de szerető szivek filléreiből emelt emlékkő alatt. Nem a külsőség, de vármegyénk szive nyilatkozik meg ebben a kegyeletes tényben. “ Ennyit pedig Bartók Lajos megérdemel. A belterjes gazdálkodás. November 11. A gazdasági naptárnak fontos dátumai esnek erre az időre. Csak az imént fejeztük be a betakarítás utolsó napjait. S mi, akik élénk figyelemmel kisérjük a gazdasági élet hullámzásait, e napokban kétszeresen feszült figyelmességgel vizsgáljuk, hogyan zártuk le az esztendőt. Összehasonlítást teszünk a múlt és a ma között. Igyekszünk megállapítani, vájjon nyereséggel, haszonnal zárhatjuk-e le a gazdaemberek összességének nyereség-vesztesség mérlegét, amelyet a beérkezett és kipuhatolt adatok alapján kísérelünk megkonstruálni. Végül pedig a jövőre gondolunk s mintegy kérdezzük, milyen lesz a jövő év aratása a munkálkodó népnek? Vizsgálódásaink közepette egy szomorú és gazdaságilag káros tényt kell konstatálnunk. E lény pedig röviden az, hogy a szorosabb értelemben vett mezőgazdasággal foglalkozóknak befektetése és munkája nincsen egyenes arányban a tiszta hozadékkal. Ez oly szomorú megállapítás, melynek ha hatásait kutatjuk a társadalom gazdasági életében, feltétlenül ködösnek kell mondanunk a jövendőt ugv a nemzet vagyonosodási, mint a termetési határkörök kiterjesztése és fejtesztése szempontjából. Néznünk kell tehát, hogy mi ennek az oka. Véleményünk szerint nem más, mint a helytelen gazdálkodási rendszer. Ha csak a mi vidékünket vonjuk vizsgálódásaink körébe, látjuk, hogy itt általánosságban, de különösen a város közelében az extenziv vagy külterjes gazdálkodási rendszer dívik. A külterjes gazdálkodás a búza. kukoricza és hasonnemü termel- vények előállításával foglalkozik. Ennek következménye, hogy a napi szükségletek fedezéséhez szolgálandó vélemény és konyhakertészeti dolgok nem állanak a kellő mennyiségben és elfogadható árakban a fogyasztó közönség rendelkezésére. így, hogy konkrét példával szolgáljunk, városunk heti piczát a konyhakertészeti termcl- vényekkel nem a város lakói, kik szorosan mezőgazdasággal foglalkoznak, látják el, hanem a vidék parasztlakossága, kik csak földmivelés- ből élnek s a belterjes gazdálkodás termel- vényeinek előállításával csak ötletszerűen foglalkoznak. Hisz ez természetes is, hogy csak ötletszerűen, mert általában véve nem ebből, hanem napszám-munkából s a külsőségeik megmunkálása által saját részükre előállított gabona- nemüekből élnek. Ennek következménye a heti piacz szervezetlensége, mely annak tervszerűtlen és rendszertelen kínálatában mutatkozik. Néha tömegesen lehet vásárolni olcsó, sőt túl olcsó árakban, néha pedig általában véve semmit sem lehet kapni. E bajokon segíteni csak céltudatos és tervszerű gazdálkodási módszerrel lehet. E gazdálkodó rendszer legjobb fajtája, mely vidékünkön a legalkalmasabb: az intenzív vagy belterjes gazdálkodás. Belterjes az olyan gazdálkodás, mely aránylag sok munkát és költséget fordít a földre, azzal a törekvéssel, hogy egy bizonyos földterületből a termények minél nagyobb mennyiségét és minét jobb minőségét hozza elő. Ez oly értelemben veendő, hogy szakit a nagybirtokon uralkodó egy termésnek nagybani előállításával, pl. gabona, kukoricza, len stb. és ehelyett több, inkább a napiszükséglet és kereslet tárgyát képező termelvények előállítása felé fordul, pl. kouyhavetemények, gyümölcsök stb. felé. Ezeknek előállításához igaz, több és gondosabb megmunkálás és felügyelet szükséges, mint a gabonanemüekéhez, de viszont ezek nincsenek kitéve a természet és időjárás szeszélyeinek s a befektetett tőke és munka sokkal magasabb kamatját adják vissza. Csak vegyük pl. a városunk határában elterülő szántóföldeket, az úgynevezett poszt- fundusokat, melyeken nagyobbrészt búzát termesztenek. E földek alig hoznak 4, maximum 5°/0-ot, mint tiszta jövedelmet. És most hasonlítsuk össze a bolgár kertészet által művelés alá vett hasonló nagyságú területekkel, micsoda különbségeket látunk. Ahol ezek a bolgárok megjelennek, szinte megváltozik a föld képe s csak úgy ontja magából kincseit s a bolgárok, kik tudnak vele bánni, pár év alatt mint gazdag emberek térnek vissza hazájukba. Meggazdagodnak a mi földjeinkből a mi ügyetlenségünk folytán. Nem tudjuk elhinni, hogy e bolgár emberek fejlettebb kultúrával vagy erősebb kultur- érzékkel bírjanak, mint mi. Nem, ők semmivel sem különbek, mint mi, csak jobban látnak, több bennük az üzleti szellem és kitartás. Rajta kell tehát lennünk, hogy kiszorítsuk őket jövedelmező foglalkozásukból s a poszt- fundusok kietlen vidékei helyett barátságos, intenzív belterjes gazdálkodás által kellőleg megművelt területek álljanak, melyek egyrészt a heti piacz okszerű ellátásáról gondoskodjanak, másrészt megmivelőiknek megérdemelt bő jutalommal szolgáljanak. A belterjes gazdálkodás sok figyelmet és nagy kitartást követel attól, ki útjára lép, de aki hűségesen kitart mellette, azt bőven megjutalmazza. Van egy régi magyar közmondás, amely különösen a mi vidékünkön aktuális s ez az: »Akié a föld, azé az ország.« Ma még a miénk, de ki tudja, mit hoz a holnap. Ha megakarjuk tartani, meg kell fognunk erősen az ásó nyelét s minden tenyérnyi területet gondosan megkell munkálnunk és alaposan kihasználnunk. így a miénk marad és utódainké a magyar föld, mely drága kincs és nagy tőke! után a fringiás vitéz vidáman koczczintott kaszás barátja egészségére. Hogy aztán néha napján a két hü cimbora is hajba kapott egymással és a kaszás véletlenül úgy találta földhöz teremteni a fringiást, hogy ottragadt, — hát ez is éppen közönséges és természetes dolog vala. A legjobb barátok között is megesik az ilyesmi. Hanem egyszer a szentgyörgyi mezőkön ütött táborban a karabélyosokra mégis csak rá ijesztett a kaszás. Egy szép napon ugyanis ott az történt, hogy halva találták Villám hadnagyot, akinek ez a szép név csak a kurucz neve vala, mert voltaképen De Vilardsnak nevezték, lévén a frankusok országából jött jövevény-katona. Nem a csatamezőn találták pedig halva, mert ez is közönséges és természetes dolog lett volna, ijedősre okot nem adó, legföljebb ha egy sóhajtásra, hogy: — No lám szegény Villám pajtás, téged még a babád sem sirathat meg, mert haj messzi van ide az a Paris-ország . . . Szép virágos kis kertben, violák meg piros rózsák között feküdt piros vérében Villám hadnagy. A Szentgyörgyi kúria egy muskátlis ablaka alatt épen, mely ablakon belül minden violánál, rózsánál és muskátlinál szebb virág virított. Fiatal szép menyecske, a karabélyosok vicekapitányának, Szentgyörgyi Miklósnak ifjú felesége. Ez már, nemde egy kissé különös dolog vala ? Az ijedős azonban mégis csak akkor kezdődött, a mikor Szentgyörgyi kapitánytól elvették a kardját, és gyilkosság gyanúja miatt a hadi- biróság színe elé idézték. # * * A hadi bíróság elítélte Szentgyörgyi Miklóst. Bizonyossá váll ugyanis, s a vádlott maga is beösmerle, hogy a gyilkosság napján, portyázó utjából visszatérőben benézett feleségéhez, és öreg édes anyjához. Kétségtelenül megállapították azt is, hogy a gyilkos golyó a kapitány karabélyából ment DeVilards szivébe. Nyilvánvalóvá lön az, hogy Szentgyörgyi kapitány többször hevesen összetűzött a hadnagygyal, mivel tábor- szerte suttogtak róla, hogy de Vilards szemet vetett a kapitányné asszonyra . . . Mindezt nem tagadta Szentgyörgyi kapitány. — Világos tehát, mondta a bíróság, hogy a gyilkos vagy a kapitány vagy háza népe, vagy katonái közül valaki az ő tudtával, beleegyezésével avagy egyenes parancsára. Így van-e avagy másképen? feleljen a kapitány. És ha nem ő a gyilkos, nevezze meg azt, mert kell, hogy ösmerje. Szentgyörgyi kapitány sápadt arczczal, de egyenesre emelt fővel, nyílt, bátor tekintettel állt bírái előtt. Az utolsó pontra nézve megta- i gadott minden fölvilágositást és csak annyit mondott: — A lelkem nyugodt. Várom ítéletemet . . . Kajaly Pál, a generális főhadbiró elfogultságtól reszkető hangon hirdette ki az ítéletet. Szinte látszott, hogy a saját szivébe vág minden szava. De hát mit tegyen ő ? A Hadi Regula világosan mondja, hogy »a gyilkosok és ember ölök halállal lakóinak.« Neki pedig a Hadi Regula parancsol. Az itéletmondás után azonban tüstént fejedelem urához, Rákóczihoz sietett, hogy informálja a dolgok miben állásáról, mielőtt az Ítélet végre„BITUMINA" Elül“ réüi zsiÉiíittli Mm is tiszta bitumonból készített valódi aszíált-tetőlemez, tartós, tűzbiztos, szagtalan, kátrányozást vagy egyéb mázolást nem igénylő totniarinamfi ^'b-iminá^-val fedett tető bemeszelve szép fehér marad IciUiifliuuliySy. és kitűnő védelmet nyújt a nap melege ellen. = liláin allste. Csakis védjegygyei ellátott tekercseket fogadjunk el. Gyári főraktár Nagybánya és vidéke részére: Harácsek Vilmos Utódai nagykereskedésében Nagybányán,
