Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)
1908-10-29 / 44. szám
2 NAGYBÁNYA 1908. október 29. Oh pedig de kevéssel elégszenek meg ezek az üdvözült lelkek. Több imát, kevesebb gyertyafényt esdenek. Melegebb könnyeket, kevesebb koszorút áhitanak. A szeretetet tanitják a siron keresztül is. A mire olyan nagy a szükség ebben a csúnya világban. Nem ünnepeltetés az óhajuk. Nem is lehet A béke és envészet örökcsendü köztársaságában az indulatok és szenvedélyek kohója kialudt. Oda csak fehér lélekkel juthatni, a megbocsátás, a szeretet, a béke jegyében. Ne a holtakat sirassuk. Azokat kö- nyekkel feltámasztanunk nem lehet. Minden ember szive legyen az a szent hely, a hol kedvesei örökéletüek s a mig azok nemes, áldott emlékével táplálkozik az a szegény, törékeny husdarab, a halottak bennünk és mi vélük élünk, addig nem csupán egy estén szükséges versenyeznünk a szeretet prózai megeleveni- tésében, akkor minden este halottak estéje lesz. Szeretetteljes, benső és boldog este. Egy, csak egy őszinte könv, egy rövid ima szárnya örökre egyesit kedveseinkkel, a mi elveszített, pihenő szeretteinkkel . .. Színészek és a sajtó. — Levél a szerkesztőhöz. — Nagyon örvendek annak, hogy Nagybánya város kedves, szinpártoló közönsége úgy meg volt elégedve Krémer Sándor színtársulatának működésével és ezt a derék, törekvő igazgatót pártfogásában részesítette. Mert Krémer tényleg megérdemli a pártfogást. Nemcsak műsora kifogástalan, hanem igyekszik a közönségnek minden tekintetben kedvében járni és amit mi igazán nagyra becsülünk benne, nem keresi a szenzáczió hajhászást, nem igyekszik pusztán kalmár érdekekből oly színdarabok, — pardon férczelmények — előadásával közönséget gyűjteni, amelyek pirulásra kényszerítik ugyan a nézőt, de mégis szívesen megnézik. Mert bizony ebben a szinészszezonban is sok olyan darab került színre, amely csalódást idézett elő és a közönség szívesen elengedte volna a darab előadását, de hát erről Krémer nem tehet, mert ha válogatni akar és csak oly müveket hoz pen gondolkoznak, de hát az asszonyok nem értik a férfiak dolgát. Azok azt akarnák, hogy az embereik szombaton este is jöjjenek haza szép csendesen! Mintha bizony olyan ostoba lenne valaki, hogy ezt az egy kedves estéjét is, amelyikre nem virrad munkanap — csak úgy unalmasan odahaza töltse el panaszkodó asszonynépek között. Hogyis ne ! Nekik az italra szükségük van. — A szegény ember megbolondulna, ha néhanap le nem ihatná magát és nem láthatná rózsásnak ezt a piszkos, szürke világot. Ezt is Berendy ur hirdeti a »Vörös szekfü« ben. — Igen, uraim — szónokol Berendy ur a korcsmában, a hol a szegény munkások a »vezér« urat minden jóval traktálják — nekünk jogunk van most itt lenni, mert megdolgoztunk érte (a nyomorult soha életében nem dolgozott, mindig csak pumpolásból s mások becsapásából élt), aki dolgozik, annak mulatni is szabad. Csak az vétkezik, aki munka nélkül mulat! — Igyunk, itt jó lenni! Nem látjuk legalább a sok siró, nyavalgó asszonyt, meg nyavalyás gyereket! Hanem Pál Pista mégis kiigyekszik a koresszinre, amelyek értékkel bírnak, akkor azt mon- danók műsorára: ócska, elavult és nem mennénk el a színházba. Mert nekünk csak az kell, ami uj, amit a fővárosban adnak, amit még nem láttunk és ami a fő, operette legyen, mert kinek van ma kedve drámát vagy tragoldiát megnézni ? Nem elég dráma maga az élet ? S a klasszikusok ? Istenem, ki törődik ma a klasszikusokkal"? Szegény Sakespeare és társai lejárták magukat! ügy kell nekik! Miért nem találták fel a kék-vokot, meg a macsicsot! Még most is ünnepelt irók volnának! Bizony kedves szerkesztő ur, nekem sem tetszenek már szegény Hamlet királyfi kesergései vagy hős Richard király hosszú monológjai, bármilyen szépen is hangzanak, az egész napi keserves robotban töltött fáradtságos munka után magam is szívesen gyönyörködöm például a . . . a . . de igazán hiába gondolkodom, csütörtököt mondok, hogy lulajdonképen melyik darab is tetszik olyan nagyon. Mert könyörgöm alásan, reám azt a benyomást gyakorolják a mai színdarabok, mintha azok nem a közönség számára lennének Írva ? A szerző nem a közönség tetszését keresi, hanem egyes felkapott, vagy a homályból kiemelkedni akaró színésznők kizárólagos egyéni sajátságaihoz alkalmazkodik és bizony az ilyen darabokat nem is a maga belső értéke viszi sikerre és tartja felszínen, hanem az a piczi lábú, jó tánczos, de annál rosszabb hangú primadonna ! De most már joggal kérdezheti kedves szerkesztő ur, hogy hát mi köze mindehhez a a sajtónak? Hogyan függnek össze a színdarabok meg a sajtó ? Hát kérem az én toliam gyöngének érzem ahoz, hogy ebbe a darázsfészekbe bele merjek nyúlni, félek, hogy nagyon megjárnám vele. Mert a sajtó olyan nagy hatalom, amely a vele ellenkezni merő férgeket úgy összeliporja pillanat alatt, hogy holtáig abból koldul! De talán nem haragszanak meg az én kedves, szeretett vidéki hírlapíró társaim, ha ez alkalommal kizárólag csak a vidéki és a mi sztikebb hazánk sajtójával foglalkozom. Ebből is elhagyom azt a részt, amely a szinidarabok megkritizálására vonatkozik, mert itt megint, egy olyan akadályra bukkantam, amelyet átugorni nincs bátorságom! Hiszen mi jó »vidékiek« úgyis csak egy szánalmas mosolyt nyernénk jutalmul úgy a fővárosi sajtóhatalom képviselői, mint a nagy közönség részéről, ha a fővárosi sajtó által akczeptált színdarabot pardon! színmüvet belső értékére nézve mernénk kritika tárgyává tenni! Szegény, szürke ismeretlenség soha szét nem foszló homályába burkolt vidéki újságíró jobb neked tovább is mából. Felébredt a lelkében valami jobb érzés. Eszébe jutott, hogy a felesége meg a gyermekei most talán éheznek, mig ő dorbézol, hát kifelé indult. Jó szándékkal indult ki. Hogy vesz majd kenyeret, túrót, kolbászt és hazaviszi. Vett is és el is ment a holmival egész az utczájuk sarkáig, hanem ott, amint egyszerre az eszébe jutott, hogy néhány pillanat múlva előtte fog állani egy kisirt szemű, ványadt arcú, beteges asszony, meg egy csomó nyafogó gyerek, — hát szépen visszafordult. Ebből a nyomorúságból lehet még elég része, először elmegy a szerelőjéhez, a szép, egészséges, erős, karcsú lányhoz, akit azzal biztat, hogy majd elveszi s a ki azt hiszi, hogy neki nincs felesége. ügy is tett. A tenyeres-talpas szakácsnő mellett aztán jobban telt az idő. Elmentek valami czigányos vendéglőbe s Pál Pista adta az urat; bankót is kapott a czigány, még pecsétes borra is telt. A szegény nyomorult feleség pedig ezalatt mesékkel traktálja a gyerekeit, hogy békén hagyják és ne kérjenek minduntalan enni; meg, hogy ne féljenek a sötétben. De a gyerekek beleunnak a szomorú, unalleadni lapodban a fővárosi sajtó hangzatos rek- ■ lámjait és írni a dicsériádákat no meg előfizetni a kőnyomatosokra, semhogy merészen I kivágjad a rezet s például egy »Bernd/«-ot merjed rosznak találni. Nem, nem, ettől tartózkodni fogok ! Hanem hát van nekünk egy hálás témánk, a melyért senki sem fog bennünket agyontiporni, legfeljebb egy 25 lépésnyi távolságból vívandó vér nélküli párbaj fog bennünket fenyegetni az udvarló részéről, vagy pedig pirosló és nem pirosló, de mindenesetre szükséges, szaglási érzékeinket fedő bőr és izomtakarónkat tesszük ki annak a veszélynek, hogy egy legkevésbé sem gyöngéd karczolást kapunk rája, vagy pedig — és az a legrosszabb sors — megpofoznak bennünket. És ez a hálás téma, a színészek meg a színésznők! No itt már azután otthon vagyunk! Ezeket azután szabad nekünk megkritizálnunk tetszés szerint. Jaj neked oh primadonna, ha most kezembe veszem a tollat! Te szegény bariton jobb lett volna nem születni. És te komikus, nem, tégedet nem bántlak, mert te kedves barátom a népség és katonaság, kegyeltje vagy s az általános titkos választójog behozatala esetén talán még képviselő is leszek, veled jó barátságban kívánván maradni! És kérem, mikor müértő szemmel végig nézünk a színésznők és színészek gárdáján, onnan a potyajegyes újságírói támlásszék bástyájából, már az első előadás alkalmával tudjuk, hogy ki fog nekünk tetszeni, vagy kiről Írunk fitymáló hangon! Mert nem utolsó dolog már az, hogy vájjon csinos-e a primadonna, vagy nem? Vájjon jól játszik-e a hősszerelmes, vagy rosszul ? Vájjon le »szerkesztő ur« az-e bennün ket a bariton vagy csak a nevünkön szólít ? Vájjon kegyesen eltekint attól a coloratur, hogy esetleg rendezetlen felekezeti viszonyok között vagyunk-e. vagy pedig áhítattal hallgatja, ha püspök nagyatyánkat emlegetjük. De nem hiában szeretem én úgy ezt az én édes Nagybányámat! Kedves itt minden, hát még a sajtó. Rikkancs megpukkad most bizonyosan az irigységtől, hogy én még nálánál is jobban tudok dicsérni! Az örökké gúnyoros Rikkancs. Végig olvastam én minden lapot és a színházi kritikából arról győződtem meg, hogy ... ez a Krémer mégis csak nagy betyár és élelmes ember! Micsoda kész művésznőket és művészeket tudott szerződtetni! Mindenik tökéletes zseni/1 Ezek a nagybányaiak igazán büszkék lehetnek reá és remélem, hogy soha sem fog többé más direktor ide bevonulni rajta kívül! A primadonnák, másod- és harmaddonnák sőt még a más mesékbe, melyeket a szegény asszony érdektelenül s szinte értelmetlenül darál le nekik, s meginterpellálják az anyjukat: — Hol a lámpa ? Hol a kenyér ? Félek ! Éhes vagyok ! Még világosság csak kerül elő valahonnan. A rossz büdös petroleum serczegve szivárog keresztül a kanóczfoszlányon s a lámpa letört szélű üvegét feketére festi be a görbén égő ka- nócz ide-oda ingó lángja. A lámpa feketéssárga, piszkos fénye, mint valami furcsa szinhatásu világítás terjed el. Lassan, lomhán terjed szét a sötétszürke tónus a piszkos, rozoga bútorok között, mint a hogy szűk, szakadékos völgyekben a párákba tört nedves levegő. A szoba sarkában, keskeny piszkos faágyon ott fekszik két kis sovány gyermek. Vézna karjukkal átölelve tartják egymást, ügy szeretnének aludni, de nem tudnak. Pedig ha elalhatnának, nem lennének éhesek. Milyen jó is lenne ! Egy darabig szótlanul fekszenek egymás mellett, várva türelmesen, hogy hátha eltudnak aludni. De sehogyse tudnak. Végre is a uagyobb fiú felül az ágyában ; „BITUMINA íí tiszta bitumonból készített valódi aszfalt-tetőlemez, tartós, tűzbiztos, szagtalan, kátrányozást vagy egyéb mázolást nem igénylő „Bituminá“-val fedett tető bemeszelve szép fehér marad és kitűnő védelmet nyújt a nap melege ellen. = .11111“ ríi tSiÉimti llllíÜSM i$ ÜtÉS ialns. ’ Csakis védjegygyei ellátott takarosakat fogadjunk el. Gyári főraktár Nagybánya és vidéke részére: Harácsek Vilmos Utódai nagykereskedésében Nagybányán.
