Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-03-19 / 12. szám
1908. Márczius 19. NAGYBÁNYA 3 Az ünnepélyt a bányász-zenekar lelkesítő indulója nyitotta meg. Dankovitz karmester magyaros hévvel, szeretettel dirigált s a zenekar játékán is meglátszott, hogy mindenki ki akart lenni magáért. Az első szónok Jeney Gyula volt, ki lelkes megnyitó beszédét a Steinfeld-ház szépen diszi- telt erkélyéről mondta el messzehallható érczes, csengő hangon. A rövid, de nagy hatást keltő beszéd igy hangzik: Tisztelt polgártársak! Isten szabad ege alatt összegyűltünk, hogy kifejezést adjunk honfiúi érzéseinknek. Jól tudjuk, hogy Nagybánya város hazafias polgárságának a honszeretet lelke legdrágább kincsét képezi, de valamint az istentiszteleten a közös áhitat érzése nagyszerűbb és fenségesebb, éppúgy nagy lettekre képesebbé tehet bennünket, ha közösen, egy szivvel-lélekkel gyújtjuk meg a honszerelem áldozati tüzét. A neínzet hatalmas úgy lehet, ha méltányolja nagyjait, ha a határtalan hála áldásával meghajlik azon halhatatlan emlékű férfiak előtt, kik a hazáért megtettek mindent, mit ember tehetett, kiknek drága honfivéren vásárolt babérjaiból a haza nagysága, alkotmánya és dicsősége virult ki. A hazaszeretet varázshatalma megvédte a nemzet legszentebb jogait, a hazaszeretet mindenható ereje, honfireményeinket valóra váltotta, mikor diadalra emelte az igaz ügyet, melynek harczosai örök hálára kötelezték az utókort. Ma van az évfordulója annak a napnak, melytől a magyar nép újjászületését számíthatjuk. Ezen a napon lett szabaddá a magyar íöld és a magyar szellem. Márczius 15-én esküdött meg arra a márcziusi ifjúság, hogy lerázza a szolgaságot. És a nép utána mennydörögte az esküt, melynek szavára bátorság szállt a szivekbe s melynek nyomában hadseregek támadtak. Jámbor, békés emberekből hősök, vértanuk lettek. A nép tódult a halál mezejére! Nagybánya városa, daczára a központtól való távolfekvésének, egyike volt azon vidékeknek, hol leghamarább lobbant lángra a szuny- nyadó nemzeti érzés és tetterő; szervezte a nemzetőrséget, toborozta a honvédeket, áldozott vagyont és vért a magyar szabadságért. Magyar szabadság, légy üdvözölve születésnapodon! Élj addig, mig csak magyar él a hazán, mert nélküled élni szégyen, veled halni dicsőség és boldogság! Tüzes szónoklatát a közönség zajosan megéljenezte. Majd Fliesz Henrik szavalta el ódáját. Hatása most is általános, osztatlan volt. Bár hangja egy kissé fátyolozott volt, de a költemény szépségei remek előadásában kiválóan érvényesüllek. Az elhangzott éljenzés és taps után dr. Kiss Rezső aljárásbiró tartotta meg ünnepi beszédét. Minden szava lelkesített, gyújtott s a végtelen hazaszeretet, mely beszédét jellemezte, visszhangra talált a szivekben. Szép beszédét itt adjuk: Polgártársak! Testvéreim ! A századokig keresztre feszitett szabadság, egyenlőség, testvériség 1848 márczius 15-én feltámadott s fényességgel és örömmel tölté be milliók szivét-lelkét! Az eszme, az igazság győzött az erőszakon. A szent szabadság lángoló tüze megtisztitotta a társadalmi és politikai élet nyomasztó levegőjét. A békóba zárt gondolat felszabadult s felszabadultak a milliók! Ez a nagy nap tehát a szabadság feltámadásának s az igazság eszméje halhatatlanságának dicső ünnepe, évfordulója! A márczius tizenötödikénél nincsen ma- gasztosabb nemzeti ünnep és pedig azért, mert azon a nagy és szent napon egyszerre dobbant meg az egész ország szive, azon a napon magyar és magyar között megszűnt a visszavonás, megszűnt a társadalmi és rangkülönbség, mindenki egyenlő volt, egyenlő tett és az egész országban orkánszerüen hangzott fel a nagy és szent fogadás: »A magyarok Istenére Esküszünk, Esküszünk, kogy rabok Tovább nem leszünk!« Az állig felfegyverkezett zsarnok megremegett az ország hatalmas szózatára s alig hogy megjelent a 12 pont s alig hogy elszavalá a lángielkü Tyrteus, Petőfi Sándor a »Talpra magyar«-t, ágyudörgés, vérhullatás nélkül győ- j zött a nemzet! Megalakult a független magyar miniszte- i rium s megkezdé áldásos és korszakalkotó nagy munkásságát. Törvénybe iktattatolt: a szabad sajtó, a szabad szólási jog, felszabadult a fehér rabszolga had, a jobbágyság. Az eszmének ideális harcza győzött az erőszakos hatalom felett! Feltámadott a szabadság, egyenlőség, testvériség ! Bebizonyosodott, hogy a nép szava: Isten szava és hogy a nemzet egyértelmű akarata a legnagyobb földi halalom!! Polgártársak! A márcziusi nagy napoknak lánczolatos eseményeiről csak röviden szólok, mert hiszen ismeri azt minden magyar, sőt ismeri az egész világ. Megismertette azt Európával, Amerikával, a legnagyobb magyar : Kossuth Lajos, aki lángoló hazaszeretetével és páratlan szónoklataival már évekkel előzőleg előkészité márczius idusát! Tisztelt polgártársak! A márcziusi nagy napok rugója az volt, hogy nem volt sajtó- szabadság, nem volt szabad szólási és gyülekezési jog, nem volt rendszeres országgyűlés, nem volt magyar hadsereg, bank, szóval nem volt teljes alkotmány és milliók voltak jognélküli állapotban: a jobbágyok. Ezen állapotok megszüntetése miatt szólalt fel a nemzet márczius 15-én. Jogát követelte. Alkotmányos életet akart élni! Kívánságát a 12 pontban adta elő. Elfogadtatott s igy született meg a független, magyar minisztérium! Az igazi örömnek tüze kigyult az arczo- kon s a már-már elaludni készülő nemzeti önérzet feléledt a szivekben ! Ez a sokat szenvedett és századokon át letiprott nemzet nagy alkotásokhoz látott. A fájó multat feledte és örvendett a békés jelennek ! Bízott és hitt, de keservesen csalódott. Bécs népére is, hogy ugymondjam átragadt a szabadság utáni vágy, az alkotmányos élet utáni áhitat és Bécs népe felbuzdulván a magyar nemzetnek márczius 15-én vérontás nélkül elért diadalán, alkotmányt követelt császárjától és kiütött a forradalom. Bécs felett az uralmat a fegyveres polgárság vette át s Windisgrätz harminczezer főnyi hadtestét kiparancsolá a városból. És Bécsnek ezen megmozdulása végzetessé lett nemzetünkre, mert ha Bécsben ki nem üt a forradalom, akkor Magyarországon a Talpra magyar után nem következett volna a debre- czeni országgyűlés, a csaták lánczolata, azután az aradi Golgotha és ismét a gyászos elnyomatás. Igen! Mert 1848 szeptember havában szen- tesittettek ugyan a magyar országgyűlés által meghozott törvények s a nemzet az uralkodóház iránti hagyományos hűségét továbbra is megőrizte és megtartotta, de Magyarország boldog hitében, hogy azután nem lesz idegen érdekek martaléka, csalódott. Mert V. Ferdinánd gonosz lelkű tanácsadói félvén a bécsi forradalomtól és féltvén a birodalmi egységet, nem respektálták a királyi szót és a szentesített törvényeket s a különben jó és nemeslelkü, de ingatag V. Ferdinánddal vissza akartak vonatni mindent, sőt mint Kossuth írja, esküszegésre akarták reá venni s arra, hogy függessze fel az alkotmányt. A vallásos és jólelkü király ezt nem tette. Visszavonulásra bírták tehát, annyival inkább, mert a nép hangulatával egyetértett, mit élénken jellemez az az eset, hogy egy napon, midőn a nép tüntetett a császári palota előtt, V. Ferdinand egy nagy veres-fekete zászlót lobogtatott ki az ablakon és ezt kiáltotta: »Éljen az alkotmány /« V. Ferdinándot lemondatták trónjáról és a márcziusi eredmények október végén veszendőbe mentek. Megváltozott minden... Az örömet száműzte a honfiúi aggodalom. A haza veszélyben forgott. Keresztre akarták feszíteni. De a nemzet megmutatta, hogy méltó ősi nagy nevéhez s Kossuth Lajosnak egy szavára megszavazta a 200 ezer katonát. Ezután megszólalt az ágyú és felhangzott az *előre!« Az »előre« volt a jelszó; ezért irta a költő: Ezzel liimzé a honleány, E szóval a honfi-zászlót, Ezzel ment el az a gyermek, Akit anyja másnap gyászolt. De ha maradt még egy fia S kívánta a haza tőle, Az egyiket oda adta, A másikat nem siratta S ment a gyermek, ment Előre! Azután ködbe borult a szivárvány! Lehanyatlott a három szinü szent lobogó. De azért nem veszett el a haza! Hála a magyarok Istenének. Tisztelt Polgártársak! Márczius idusából két nagy igazság szűrődik le: egyik az, hogy csak az igazi nemzeti politika az, amely a nemzetet egybeforrasztja s államiságunkat biztosítja; másik az, hogy Magyarországot a teljes függetlenség megilleti. Ezen a nagy napon tegyünk erős és szent fogadást, hogy méltók leszünk őseinkhez, hogy édes hazánkhoz bármi viszonyok között hűek maradunk s hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség magasztos elveit nemcsak szóval hirdetjük, de tettekben is megvalósítjuk. Esküdjünk meg, hogy : »Rabok tovább nem leszünk !« A hatalmas hallgatóság zajos óvácziókkal tüntetett az ünnepi szónok mellett. Közben a bányász-zenekar hazafias darabokat játszott kitűnő fegyelmezettséggel s minden tekintetben nagy hatást keltett. Programmon kívül Bodnár Dániel polgártársunk intézett szép, hazafias beszédet a hallgatósághoz, melyben különösen erősen kikelt azok ellen, akik a hazafiságot csak ajkukon hirdetik, de pénzükkel, a sok idegen áru vásárlásával a külföldet, főleg Ausztriát gazdagítják. Beszéde nagyon tetszett. Az ünnepélyt a Rákóczi-induló magasztos hangjai fejezték be. A. Polgári Kör ünnepélye. Szinte zsúfolásig töltötte meg városunk közönsége, a Polgári Kör díszes helyiségeit márczius 15-én este, hogy az ott lefolyó ünnepély keretében szívvel lélekkel hódoljon a dicső nap örökéletü emlékének. Az ünnepély kezdete előtt a közönség énekelte el nagy áhitatlal csodaszép imánkat, a »Hymnust.« Ezt követte Torday Imre elnöknek, az ünnepély fáradhatatlan rendezőjének keresetlen szavakkal előadott megnyitó beszéde. Az ünnepi beszédet tudós professzorunk, dr. Káplány Antal tartotta. Beszéde valódi szónoki mestermű, bölcseleti alapon. Annyi tudással, meggyőződéssel jellemezte a nagy napot, hogy a közönség nem tudta, mit csodáljon inkább : a kitünően stilizált munkát, vagy annak mindenkit meggyőző, igaz és hazafias eszméit. Beszéde egész terjedelmében igy hangzik: Hölgyeim és Uraim! Ma van hatvanadik évfordulója 1848. márczius idusának, ama napnak, amelyen Petőfi, Jókai stb. megteremtették a sajtó szabadságot s megcsinálták az úgynevezett vértelen forradalmat. Eme napok történetét önök már számtalanszor olvasták és hallották hivatottabbak ajkáról, mint az enyém; azért én csupán e nap tanulságáról, a hazaszeretetről fogok nehány szót mondani, ha szívesek lesznek meghallgatni. Hölgyeim és uraim! A hazaszeretet szent fogalmát sokan nem értik, sokan félre értik, vagy éppen nem úgy értik, ahogyan kellene. Sokan azt hiszik, hogy akkor szeretik a hazát, ha ünnepélyes alkalmakkor összejönnek a fehér asztalnál s nagyokat isznak, éltetvén a hazát. Mások ünnepélyes beszédeket mondanak, melyekben a nemzeti bősöket dicsőítik, nagy embereinket követendő példányképül állítják elénk, szóval buzdítanak, lelkesítenek. Ez szép dolog, de még nem hazaszeretet. A hazaszeretet hölgyeim és uraim, egyedül a tettekben nyilvánul. Lássuk tehát röviden, hogyan szerették őseink hazájokat s hogyan kell nekünk ma szeretni hazánkat. Őseink a honfoglaláskor karuk erejével és vitézségükkel szerezték meg mai hazánkat; tehát a hazaszeretet akkor abban állott, hogy mentül edzettebb, mentül vitézebb legyen a magyar. Az akkori magyar apa négy éves fiát szilaj ló hátára ültette s megcsapkodván ostorával a lovat, akkor volt büszke, ha a fia, bár a ló sörényébe kapaszkodva, de mégis a lovon maradt. Később nyilazni lanitolta a vágtató ló
