Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-03-26 / 13. szám
4 NAGYBÁNYA 1908. márczius 26. logiai társaság azzal tisztelte meg, hogy jegyzőjévé választotta. A fiatal tudós, ki munkáival oly nagy feltűnést keltett,* gyors léptekkel haladt előre. A m. tud. akadémia, kiváló munkásságának elismeréséül már 1896-ban levelező tagjául választotta, később egyetemi magántanárrá habilitálták s a nemzeti múzeumban pedig őrré, majd igazgató-őrré nevezték ki s előadó titkára lett a múzeumok és könvtárak országos tanácsának. E sok oldalú és nagy elfoglaltsággal járó tisztjei daczái'a egymásután jelentek meg nagyhatású munkái, melyek nevét ismertté s tiszleltté tették a külföld történetírói előtt is A nyolczva- nas években jelent meg Thököly Imre és Wesselényi Pál ez. tanulmánya, melyet Décsényi Gyula néven adott ki s amely úgyszólván egyszerre megalapította hírnevét. 1889. és 1890. években Rómában, a vatikáni könyvtárban dolgozott s e buvárlatainak eredménye a Monumenta Vaticana, Mátyás király levelezése a római pápákkal ez. hatalmas kötele, melyet a nagynevű tudóssal, Fraknói Vilmos püspökkel együtt szerkesztett. A következő években Olaszország és Németország, nemkülönben Ausztria nevezetesebb levéltáraiban eszközölt kutatásokat s e kutatásainak eredményét nemcsak nagyobb művei, de a tudományos folyóiratokban megjeleni számtalan értekezése és tanulmánya hirdetik. 1894-ben jelent meg Hunyadi Corvin János ez. kötete, melyet a magyar történelmi társulat pálvadijjal koszoruzott meg. E nagyobb művét 1895-ben követte Az Anjou-ház örökösei czimű műve, melyet mint a Magyar Nemzet Története szerkesztőségének tagja irt meg e nagy mű 3. kötetében. Részt vett a Pallas Lexikon szerkesztésében is s e művet is a czimertan, a családtörténet, a középkori magyar biliografia nem egy érdekes fejezetével gazdagította. Sorainkban csak nagy vonásokban vázolhattuk az elhunyt kiváló irodalmi érdemeit, melyek őt a politikai történetirók elsői közé emelik. Bizonyára fog akadni oly hivatott toll, mely méltó emléket emel majd dr. Schönherr Gyula irodalmi munkásságának. A boldogultat a szülőföld szerelelének kedves kötelékei fűzték városunkhoz. Nagybánya, ősi dicsőségét nem egy munkája hirdeti s nagy csapás városunkra nézve, hogy nagy müvét, városunk monográfiáját, mely bizonyára elsőrangú munka lett volna e nemben, nem tudta befejezni. Pedig már városunk legrégibb s középkori történetét is megírta s az uj kor történetének megírásához a hosszabb időt igénybe vevő adat gyűjtést is befejezte. Semmi kétség benne, hogy ha e gazdag források hivatott kezekbe kerülnek, a monográfia irodalom egy igen értékes alkotással fog gyarapodni. * S Schönherr Gyulának városunk iránt táplált nagy szeretetét talán semmi sem hirdeti fényesebben, mint a városi muzeum, mely szakférfiak véleménye szerint is versenyzik sok nagyobb város múzeumával. Ez az ő alkotása. A nyolcz- vanas években s a kilenczvenes évek elején ő indította meg a mozgalmat a muzeum létesítésére s évek munkájába került, míg ideáját megtudta valósítani. S hogy múzeumunk az elsők közölt áll, az is az ő érdeme, ő szerezte meg a múzeumnak a múzeumok és könyvtárak országos tanácsának rokonszenves támogatását, az államsegélyt, mely minden időkre biztosította múzeumunk fenállását és fejlődését. Aki emlékezik Fraknói Vilmos püspöknek, a muzeum ünnepélyes megnyitása alkalmával mondott ünnepi beszédére, az méltatni is tudja Schönherr Gyula nagy érdemeit, hiszen a tudós főpap szavai ez érdemeket a legszebb koszorúba fonták. A dicsőséggel megfutott pálya véget ért s azok a nagy remények, miket még az ifjú tudós élete ígért, a múlandó testtel összetörve ott vannak immár a ravatalon. De e ravatalnál olt virraszt nemcsak a porig sújtott édes anya zokogó szeretete, a rokonok, a jóbarátok, a jóismerősök sajgó fájdalma, de a magyar tudományos világ igazi részvéte s a koporsóra babérágai helyező kegyelete is! . . . Fővárosi tudósítónk táviratozza, hogy dr. Schönherr Gyula halálának hire már a mai nap reggelén villámgyorsan elterjedt a fővárosban is. Á nemzeti muzeum, a m. tud. akadémia, az egyetem épületére hatalmas gyászlobogókat tűztek ki. A temetésen úgy az akadémia, mint a nemzeti muzeum képviselteti magát. A gyászoló családhoz a mai nap folyamán számtalan kondoleáló távirat érkezeit közéletünk kitűnőségeitől Az elhunytat a családi gyászházban ravatalozták nagy gyászpompával s a ravatalt már eddig is szebbnél-szebb koszorúk boritják. A temetés holnap, csütörtökön délután öt órakor lesz. A gyászoló család a halálesetről a következő gyászjelentést adta ki: »Legyen meg a Te akaratod, miképen menyben, azonképen itt a földön is.« özv. Schönherr Antalné Csausz Anna, a maga és gyermekei Ilona, Sándor, Szidónia és férje Hoffmann Árpád, testvére Csausz Gyula, sógornője Schönherr Leopoldina özv. Novák Ferencné nevében is megtört szívvel tudatja, hogy szeretett kedves fia, a legjobb testvér, rokon és jó barát, dr. Schönherr Gyula, a magyar nemzeti muzeum igazgatóőre, a magyar tudományos akadémia 1. tagja, egyetemi magántanár, több tudományos társulat bizottsági tagja, a nagybányai muzeum-egyesület elnöke stb. életének 44-ik évében hosszas szenvedés és az üdvösségünkre rendelt szentségek felvétele után folyó hó 24 én d u. 6 órakor az Urban csendesen elhunyt. Felejthetetlen halottunk hült tetemeit folyó hó 26 án. d. u. 5 órakor helyezzük örök nyugalomra. Az engesztelő szentmise-áldozatot pedig 27-én d. e. 10 órakor fogjuk az Urnák be- mutaltatni. Nagybánya, 1907. március 24-én. Nyugodjék békével! A Muzeum-egyesület által kibocsátott gyászlap a következő: A nagybányai Muzeum-egyesület mély meg- illetődéssel jelenti, hogy feledhetetlen emlékű alapítója és elnöke, dr. Schönherr Gyula m. nemzeti múzeumi igazgató-őr, egyetemi m. tanár, a m. t. akadémia 1. tagja, a múzeumok és könyvtárak országos főteiügyeiőségének és tanácsának volt előadó titkára síb. f. hó 24-én d. u. 6 órakor, tudományos munkásságban töltött életének 44-ik évében, hosszas betegeskedés után, Nagybányán csendesen elhunyt. Holttestét f. hó 26-án d. u. 5 órakor adjuk át az auyaföldnek. Emlékét hálás kegyelettel őrizzük meg! Nagybánya, 1908. márczius 25. Rakéták. — Tavaszi rügyek. — Hagyományos, nagy tisztelettel Köszönt ma téged minden ember, Kihajt a szív szerelme szépen, Mosolygó kis ibolyaképen ! A félczipő gyönyörbe, lázba Simul a herczig, szép bokákra — És ami fő, az uj divatban A verseny már is halhatatlant A könnyű, lenge, légi kelme Tapad a hullámzó kebelre — S hullámzik, sajnos, más egyéb is, A csengő, bongó, furcsa pénz is. Önagysága ah víg, negédes És mondhatom, hogy szörnyen édes, A merre jár meg is dicsőül — S a férj szokás szerint megöszül. És ő, a fő, a díszes elme Helyzetdalokba sír remegve — Félre a búval és a gonddal Tele a tavasz jambusokkal l A tavasz első sugaránál Sok ifjú ah skándálva járkál . . . S Afrodite tapsolt és a függöny mögül elő- bujt a rabnője, a ki törpe vala és pupos: orrába karika volt fűzve és arczán oly szeretetreméltó mosoly ült, hogy az emberben megfagyott tőle a vér. Badanosz esküdözve kérte a szerelem isten- asszonyát : bízzék Hellász legelső lovagjában. Hogy választhatna ő mást, mint Afrodite szerelmét, még ha hallgatni is kell róla, mint a sir? Avagy nem drágább előtte a szerelme, mint a hiúsága ? És forró lávaként ömlő szavaival még Afrodite vérét is lángra lobbantolta, ami különben nem volt igen nehéz mesterség, mert az Olvmpusz lakóinak ereiben fehér és hideg ichor kering ugyan, de Afrodite e tekintetben kivétel: az ő liliombőre alatt rózsás, meleg vér lüktet. S az alkony leszállóit. S Afrodite várt. Várt oly türelmetlenül, akár Heró az ő kedvesére. Türelmetlenül leselkedett ki a temploma oszlopai között, hogy feltünik-e már a pagony fái közt szerelmének délceg alakja, melyet senki, senki sem láthat, csak ő? S ime: Bodanosz csakugyan jött. De nem úgy, ahogy a szerelmes istennő várta. Hanem az egész világ számára látható alakban . . . Bizonyosan azért késett, mert sokáig töprengett. Afroditét válassza-e, vagy a hasifott orrú szerecsen rabnőt? A szerelem titkos boldogságát-e, vagy a világ dicsőségét? S az utóbbira esett a választása . . . És Afrodite, a szegény, szerelmes Afrodite, megszégyenülve, tántorogva húzódott be a szentélyébe, mialatt a fekete szolgáló vigyorogva surrant elő a sutból, hogy udvarlóját fogadja akkor és még igen sokszor azután. Mert Bodanosz hősies kitartással eljárt Afrodite ligetébe és nagy lelkierővel viselte el a szörnyű szerelmi boldogságot. Hogyne! Mikor a barátai nappal váltig gratuláltak neki. — Hej Bodanosz. Bodánosz! Nagy kópé vagy te! Hát édes, az isteni Frodika csókja mi? Mire Bodanosz a legkomolyabb arczkifeje- zéssel mondá: — Gentleman ilyen dolgokról nem nyilatkozik . . . III Zsigrayné kis szünetet tartott a mesemondásban. Boda ur szólani akart, de megelőzte: — Megálljon! Még hátra van a mesém vége. Tehát a szegény Afrodite próbát tett még több gavallérral. A számukat nem tudom, elfelejtettem azóta, hogy a mesét a dadámtól hallottam. Csak annyit tudok, hogy liz közzül, ha egy akadt, aki föláldozta a hiúságot a szerelmének ... Az istennő elkeseredve szállott vissza az Olympuszra a földről, a hol oly szomorú tapasztalatokat lön a férfiak diszkréciójáról. Boda séi tődötten állott föl: — Asszonyom tehát azt hiszi, hogy én is? —- Én csak azt hiszem, felelt jókedvűen a szép asszony, hogy szerencséjük a férjeknek, hogy a gavalérok annyira szeretnek a hódításaikkal dicsekedni Ha a gavallérok mind igazán titoktartók volnának: sokkal kevesebb erényes asszony volna a világon . . . Hanem már most sietek vissza a bálterembe. És mielőtt udvarlója felelhetett volna neki, már eltűnt a fák között, a kivilágított, zengő bálterem felé. Sas Ede. 'trolin Eme!» n étvágyat és a testsúlyt, megszűri* tvts e MShCgétí, váladékot, éjféli lázadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár- köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is ldnétnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomagolást. F. gfaffmatan-La Raek» & €«. Basel {Sri}«) „Roehe“ Kaptató ervoH rendeletre e gyógyátertárafc» ben - Ary íivegenktat 4,— koren«.
