Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-02-27 / 9. szám
1908. február 27. NAGYBÁNYA 3 ba illő emléke, kézirata, tárgya, könyve, czikke i van, lelkesedve küldené be, s hozzájárulna a j maga nemében egyetlen czélhoz! Vajha akad- j nának, amint részben már akadtak is, akik az j idegen nemzetek Petőfi-irodalom egyes részei- ! nek összegyűjtésére vállalkoznának! De csak kollektiv munka eredménye lehet a Petőfi-kuiatás tudományos továbbfejlesztése is. És itt hangsúlyoznom kell, hogy ehhez különösen kél dolog, szükséges: lelkesedés és tudással párosult kitartás. Lelkesedés kell, mert ez a forrása a szeretetnek, melylyel valamiben elmélyedünk. A czinikus sarkazmus, a közöny olyan mint a fagy: nemcsak terméketlen, hanem pusztító. Ezeké Mephistopheles tanácsai. Csak a lelkesedőnek van igaza, aki meggyőződéssel megy célja felé, s hisz a jóban, mely lelkét betölti. A lelkesedés az ég sugallata, annyi mint a hit. És Petőfi iránt ez nem csak természetesebb, mint amaz, hanem könnyebb is, mert a nagy szellemek olyanok, mint pl. az őserdő, mint a tenger: hívnak és vonzanak. De a tudással párosult kitartás is szükséges. Senki se feledje, hogy az égből nyert lángész mellett Petőfi a maga ifjú élete, küzdelmei és szenvedései ellenére időt nyert rá, hogy a leg- tanultabb fejek egyike legyen. Egész lényét a tapasztalás és tudás égő szomja nemcsak jellemzi, hanem költésének természete ezeket követeli és feltételezi.'A tapasztaláshoz és tudáshoz pedig csak tapasztalás és tudás juthat közelebb. Mert amúgy is a lángész lényegét magát megismerni, minden időkre, úgy látszik, éppen oly lehetetlen marad az emberi kutatásnak, mint a kezdő és végokok megfejtése; hiszen a lángész is a maga mivoltával titok, mint emezek, vagy filozófiaiig szólva: metafizikai lényeg. Vonzzon azonban a megismerésre való örök emberi vágy, maga a kutatás gyönyöre és az a felemelő remény, mely minden kételyben azt súgja a jobb telkeknek : hátha ? Dr. Ferenczi Zoltán. — Az a legkissebb baj/ Mindjárt megrakodom s estére ott leszek. Ez ellen nem lehetett semmi kifogásom. Kezet csaptunk s megmagyarázva a lakásomat, felpénzt adtam neki. Aztán elballagtam a falu végén levő fogadóba s ott ültem csendesen. Alig múlt egy óra, mikor észrevettem, hogy az én emberem a megrakott szekérrel döczög már lefelé az utón. ügy intéztem, hogy mire a fogadó elé ért: akkor léptem ki magam is a kapun. Sallós Mózes uram mihelyt meglátott ott a kapu előtt, megállította tüstént a lovait. Most egészen más ember volt, mintha merőben kicserélték volna. Mint valami régi jó ismerőshöz, nyájasan szólt le hozzám a szekérről: — Tyüh, hát az ur még itt van ? — Falatoztam a fogadóban. — Na jöjjön, üljön fel ide mellém a szekérre. Ha már úgy is megyek, magát is elviszem. — Mennyiért? Ne bántsuk azt! Nekem is jobb: legalább az utón eldiskurálgatunk. S miután felültem, jókedvűen sújtott a sárgákra: — Gyi, na! Jakab Ödön. Rövid hajamnak annyi szála, {A borbélyoknak régi átka) Mert bűvös ma ez ária : Hisz elmentem — a mozziba. És a mozziban — fényes álom, Milyen csodás világ honolt . . . Mi szűzies a pára ottan, És mennyi ott — a kis kohold ! Oh mennyi hangulat, erény Pest mindezekben nem szegény, Mert a modernség megkívánja S enélkül minden lélek árva, Ha felhangzik — uram fia — Hogy nem voltál — a mozziba ! .. . Azt olvasom, a bölcs lapokba Rákóczinak szobor való S megindult csendesen a gyűjtés, — Dal ez csupán, elaltató. — S a mozzik palotája épül . . . De a szobor majd elsötétül. Emléke elvész — szunnyad — elhal, De hahotával és rivajjal, Rákóczi tiszta népe ma Mindent elvisz a — mozziba! Rikkancs. HÍREK. Február 16. Hirdető közönségünkhöz. Kérjük hirdető közönségünket, hogy hirdetéseiket kizárólag a kiadóhivatalban, Erdélyi-ut 22. szám alatt, vagy Kovács Gyula Rákóczi- téri könyvkereskedő üzletében, vagy a kiadónál személyesen minden héten kedden délig szíveskedjenek feladni. Személyi hírek. Dr. Makray Mihály polgármester az adóreform tárgyában tartandó országos kongresszusra Budapestre utazott. — Sziklait Emil debreczeni erdőfelügyelő hivatalos kőrútjában városunkba érkezeit. Kinevezés. Szatmárvármegye főispánja Filep Imre nagykárolyi lakost vármegyei kiadóvá nevezte. Kirendelés. Az igazságügyminiszter Papp Kornél nagysomkuti gyakorló ügyvédet a szatmári ügyészség kerületébe ügyészségi megbízottá rendelte ki. Pénzügyi kinevezések Szinérváralján. A pénzügyminiszter Szinérváraljára Csigi Endrét az adóhivatalhoz pénztárnoknak, Bogcha Károlyt adóliszlnek, Lánczky Antalt pedig járási számvevőnek nevezte ki. A muzeum-egyesület uj alelnöke. A nagybányai muzeum-egyesület legutóbb tartott közgyűlésében Lakatos Ottó helyére, ki tudvalevőleg a minorita rend tartományi főnőké lett, dr. Renlz János főgimnáziumi igazgatót választották meg. Rákéták, — A mozzi. — Alantirott becses személyét Minap ölelte Budapest: Nem érdekelt — oh mea culpa A fényes, szép udvari est. Nem érdekelt a parlament sem, Egy eszme száguldott eszemben : Egy eszme — oh, de drága, bájos, Talán az üdvvel is határos, — Bár elkopott e théma ma, De elmentem — a mozziba! S azóta — szent, nagy őrületben Vibrál előttem ez a föld. . . S felejtem, hogy nyakunkra gördül S túlságos hosszú lesz a böjt. Kánkánt jár minden hervadt ág is. És tánczol ma a kalamáris . .. Eljegyzések. Zsombori Ferencz eljegyezte Fleischer Ilonkát Nagybányán. — Szentiványi Sándor aranvosmedgyesi körjegyző eljegyezte dr. Fejes István szatmári ügyvéd leányát: Erzsikét. — Lachmann Ferencz kapnikbányai állami tanító eljegyezte Koszirober Katiczát. Lutheránus egyház Szatmáron. Vasárnap, február 23 án déltuán 3 órakor a szatmári városháza kis tanácstermében Révész János nagybányai ág. ev. lelkész és Ambrőzy Gáspár elnöklése mellett népes értekezlet volt a Szatmáron megalapítandó fiókegyház érdekében. Az előzetes munkálatokkal egy" szükebb körű bizottságot bizlak meg, melynek feladata az ág. ev. hívők pontos összeírása, az egyház mikénti fenntartása iránti intézkedés, az ág. hitvallású tanulók iskolák szerinti összeírása, alkalmas hely keresése az istentiszteletek tartására stb. Az értekezlet határozata szerint 1908. márczius 8-án vasárnap délelőlt 9 órakor istentisztelet fog tartatni, melynek végeztével megtörténik a megalakulás. Az istentiszteletet Révész János tartja. Márcziusi ünnepélyek. A legendás idők egyik legragyogóbb napját, márczius idusát az idén is méltóan fogják megünnepelni városunkban. Az lfjusági Kör legutóbb tartott értekezletén elhatározta, hogy a Kör márczius 14-én este a Kaszinó nagytermében nagyobbszabásu ünnepélyt rendez, melynek műsorát most állítják egybe. — Hazafias ünnepélyt rendez márczius 15-en a főgimnázium Petőfi önképzőköre is. — A nagy nap évfordulójának estéjén pedig a Polgári Kör termeiben lesz ünnepély, melyen az ünnepi beszédet dr. Káplány Antal fogja tartani. Az ünnepélyt társas vacsora követi. Weisz Györgyné. Mély gyász, lesújtó-------------:—_____ csapas erte Weisz Györ gy m. kir. bányatanácsost. Áldott lelkű fe- I lesége, szül. Díváid Berta folyó hó 22-én, éle- j tének 52. évében, hosszabb szenvedés után elhunyt. A család a gyászesetről a következő jelentést adta ki: Alulírottak úgy a maguk, valamint a nagyszámú rokonság nevében mélyen megrendült szívvel jelentik a felejthetetlen feleség, gondos anya, szerető testvér és rokon Weisz Györgyné sz. Díváid Berta úrasszonynak e hó 22-én, éjjeli 1 órakor, hosszas, gyötrelmes szenvedés és a haldoklók szentségének ájlatos felvétele után, élte 52 ik és boldog házasságának 29-ik évében történt gyászos kimultát. A drága halott földi maradványai e hó 24-én, hétfőn d. e. 10 órakor fognak a róm. kath. szertartás szerint örök nyugalomra helyeztetni, a lelki üdvéért bemutatandó szentmise-áldozat pedig e hó 24-én, délelőtt 9 órakor fog az Egek Urának bemutattatni. Nagybánya, 1908. február 22. Áldás és béke lengjen porai felelt! Weisz György férje. Paul J. Antal veje. Tériké unokája. Paul J. Antalné szül. Weisz Juliska, Erzsébet, Imre, Piroska, Ervin, György gyermekei. Divald Gyula és családja, özv. Kovács Gusz- távné sz. Divald Mária és családja, testvérei. Koszorúk mellőzése kéretik! — A boldogultat folyó hó 24-én impozáns részvét mellett helyezték örök nyugalomra. A végtisztességen a bányaigazgatóság tisztikara testületileg jelent meg. A független 48 as párt közgyűlése. A nagybányai független 48-as párt folyó évi márczius hó 15-én, délután 3 órakor tartja rendes évi tisztújító közgyűlését az ipartestület helyiségében. A párt tagjainak névsora dr. Vass Gyulánál, a párt főjegyzőjénél megtekinthető s esetleg a névsor kiigazítása iránt beadott panaszok szintén a főjegyzőnél emelhetők a közgyűlést megelőző napig, vagyis márczius 14-ig. A fősorozás. A fősorozást városunkban márczius 16. és 17-én fogják megtartani; a nagybányai járásban pedig márczius 10—14. napjain. A katonai bizottság elnöke Faragó honvédőrnagy lesz. Polgári elnök: Torday Imre, polgári orvos: dr. Herczinger Ferencz. Felsőbányán a sorozás márczius 8—9-én lesz. A betegségek elleni harezban a világ legkiválóbb orvosai egyesülnek. E betegségek sorában az első helyet az Epilepszia (Nyavalya- törés) foglalja el. E bajban szenvedőknek vigaszul szolgálhat azon értesülésünk, mely szerint egy magyar orvos e betegség ellen uj és hatékony gyógyító módszert alkalmaz, amelyért már a külföld is méltó elismerésben részesítette. Ez orvos dr. Szabó Sándor Budapest, V., Alkotmány - utcza 5, ki készséggel nyújt felvilágosítást mindazoknak, kik gyógyító módszere segélyével e súlyos bajtól szabadulni óhajtanak. Safe-deposits a városi takarékpénztárnál. A városi takarékpénztár igazgatósága több más nagyobb városok mintájára safe-deposits pánczélAforizmák. Nagyon körmönfont, ravasz ember az, aki mindössze csak egyetlenegyszer hibázza el az életét. * Az életnek csak a felét ismeri az, aki sohasem megy át az utcza túlsó oldalára. * Boldog házasságnak nevezik azt, amelyben mind a férfi, mind a nő ügyesen leplezi a boldogtalanságát. Tiszteld a régi szerelőidet. Megérdemlik, mert nem mentek hozzád feleségül. ★ Az ember jól teszi, ha néha elmegy olyan embereknek a temetésére is, akikhez semmi köze. Ilyenkor rájön arra, hogy a halál nem is olvan borzasztó. *" * Vaunak az életnek nagy problémái, amelyeket csak egy három-négy éves gyermek tudna helyesen megoldani. ★ Mindnyájunk életében van egy pillanat, amidőn megcsömörlünk a könyvektől. Ilyenkor vagy eladjuk, vagy gyűjteni kezdjük azokat.