Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-01-23 / 4. szám
1908. január 23. NAGYBÁNYA 3 Mint kimutattuk, az uj lap maga is elismeri, hogy abból a küzdelemből, mely városi adminisztrácziónkban a közviszonyok javulását eredményező csattanót előidézte, a függetlenségi párt az oroszlánrészt vette ki, de azért a függetlenségi pártot ütni kell, mert diktálod őrjöngésében ügyet sem vetett az önjelöltek kielégítést váró aspiráczióira, hanem azok figyelmen kívül hagyásával »osztoszkodott«,sőt még más pártiakat is, kíméletlenül keresztül gázolva saját tagjain, meghívott az osztozkodásra. Az uj lap maga is beismeri, hogy a magukat czéltudatosan elhelyező és osztozkodó igazgatósági tagokban, kiket a képviselőtestület egyeteme által majdnem egyhangú bizalommal megválasztott »választmányi oligarchia« helyezett az igazgatósági székekbe, meg van az »arra- valóság« tisztök ellátására, vagyis az a választmányi oligarchia, melyben városunk legtiszteltebb férfiai foglalnak helyet, arra alkalmas egyéneket választotl az igazgatói állásokba, de azért a válaszmányi oligarchiát ütni kell, mért nem volt tekintettel az önjelöltek éhségének csillapítására is. Végül, ami reánk nézve legszomorubb tanulság, már nem vagyunk többé alkalmasak a közvélemény irányítására, mert az önjelöltek érdekében nem támadtuk a függetlenségi pártot, mely közviszonyainkat megjavította s nem támadtuk a takarékpénztári oligarchiát, mely alkalmas és arravaló egyéneket választott be a takarék- pénztári igazgatóságba. Aki pedig azt hinné, hogy a sok hűhóval pertraklált és sokak által tulirigyelt osztozkodás ezrekbe megyen, annak azt is eláruljuk, hogy jó üzletévben egy-egy igazgatósági tag tandemje fölmehet 500 koronára. Ezért az igazgatósági tag több százezer korona értékért minden vagyonával a legelső sorban felelős s ezért az összegért évente köteles egyszáznégy, esetleg több igaz gatósági ülésen részt venni, mert ha az ülésen nem jelenik meg, még e honoráriumtól is elesik. Liliputi társadalmunk liliputi emberei nagy evoluczióit e liliputi okok is eléggé jellemzik! Létünk okai. Január 22. Egy hamis tételt felállítani, azt nagy irányzatossággal bonczkés alá venni, abból a legferdébb következtetéseket levonni, az egyéni tisztesség érzetet a becsülétsértés jvainak figyelembe vételével pellengére állítani akarni, — régi és megszokott fegyvere a feladata magaslatán legkevésbbé álló, a mellékérdekeket és önző czélokat szolgáló zúglapoknak! Nagy hangú reklámmal ütni a nagy dobot, szenzációt haj- hászni, provokálni, izetlenkedni, — ez teheti olvasottá az ily lapot s jövedelmezővé a vállalkozást. Ez igazságok jutottak eszembe, midőn a »Nagybányai Hírlap« beköszöntő számát elolJancsi, megígérte. Messzire megfujja már a trombitáját: tra-la-la . . . jövök már és én elébe szaladok hegyen, völgyön, tüskön-bokron át a szivemmel, a tiszta igaz szerelmemmel . . . (Ez volt a gerliczebugás.) De Gecző urfi mindezt nem értette. A bajlársai is hiába intették: — Nem anyától lett az, rózsafán termett az, vadrózsafán . . . Hagyj békét annak, Gecző, vad leány az. — Ha vad, majd megszelídítem! — het- venkedett Gecző és most már csak azért sem engedett. Egy szép holdvilágos esteien aztán vakmerő elhatározással Panna után osont, amikor az szokása szerint neki vágott a rengetegnek. Másnap reggel melegen kelt a nap a ku- ruczokra. Nagydabancz-csapat bukkant elő a Somlyó háta mögül s egyenest a kurucztábor felé vette útját. Bottyán apó riadót fuvatott s csatarendbe állitá seregét. Mindenki helyén volt, csak Oláh Geczőt, a kis viczehadnagyot keresték, szólongatták hiába. Panna után is háromszor kiáltott be a rengetegbe a tárogató, holott máskor az első hívásra, ott termett. A harmadik hívásra, az utolsó pillanatban megjelent a vad leány. Kuszáit hajjal, dúlt ábrázaltal, halotlhalvánv arcz- czal jött s a ruhája csuromvér volt. De már akkor fölharsant a »rajta kurucz«! és nem volt idő kérdezgetni, hogy kinek a vére az ott . . . vastam. Meglepett, hogy Létünk okai ez. czik- kében velem is érdemesnek tartotta a foglalkozást s főkép városi takarékpénztári igazgatói állásommal kapcsolatosan tesz oly meggyanúsító nyilatkozatokat, miket szó nélkül nem ugyan a czikk írójára vagy a lapra való tekintetből, de elfoglalt állásom intaktsága érdekében nem hagyhatok. Meg kell világítanom sértő gyanúsításait, hogy a tiszta tény konstatálható legyen. Még néhai dr. Lovrich Gyula igazgató éle- | tében történt, midőn a városi takarékpénztári j alapszabályokat revízió alá vettük s azzal még el sem készültünk, hogy Ajtai Nagy Gábor aláírásával már akkor egy sugalmazott czikksoro- zat jelent meg a »Nagybánya és Vidéké*-ben, melyben nagyon is elhamarkodottan kijelenti, i hogy munkálatunk ab ovo elhibázott smeggyanu- I sitott azzal, hogy bizonyos személyi tekintetek vezetik a közreműködőket a takarékpénztári állások betöltése célzatából. E támadó és meggyanúsító czikkre több bizottsági tag felkérésére én adtam meg a választ, a leghatározottabban visszautasítva az állások előre való elajándékozásairól oda dobott mesét, kijelentve a magam részéről, hogy én a városi takarékpénztárnál semmi néven nevezendő fizetéses állásra nem reflektálok. Hiszen abban az időben a takarékpénztár élén egy oly közbecsülésnek örvendő ember állott, kivel szemben moral insanity lett volna minden kom- bináczió. Állítólagos hibám tehát az, hogy mégis elfogadtam ily állást s hogy amidőn a városi képviselet közgyűlésén Virág Lajos képviselő javaslatba hozta az igazgatói tantiemnek 2%-ról 3'Vo-ra való felemelését, sőt lakpénzt és fát is akart juttatni az általuk kiszemelt igazgatónak, — ez ellen nem szólaltam föl. Igaz, nem szólaltam föl ellene, mert én ez állásra sohasem refllektáltam s mert nem akartam, hogy engem érjen a vád, hogy gátat akarok emelni az igazgató jól megérdemelt díjazása elé. Hogy sohasem reflektáltam a választó gyűlés titkos szavazata utján nekem egyhangúlag felajánlott állásra, hivatkozhatom L. Bay Lajos tisztelt barátomra, kit még az elmúlt év december havában is iparkodtam rábírni arra, hogy mint arra való szakember vállalná el a takarékpénztári igazgatói állást, mert én a Kereskedelmi Banknál óhajtok maradni. Hivatkozhatom Rozsos István t. barátomra is, ki az elmúlt nyár vége felé egy idegen szakember ide hozatalának kérdését vetette föl, az esetre, ha én az igazgatói állásra nem vállalkoznék. Magam is ajánlottam neki, hogy ezt igen helyes lesz megpróbálni, mert én a Kereskedelmi Banknál óhajtok maradni. Hogy mégis elfogadtam a takarékpénztári igazgatói állást, úgy látszik, czikkiró kombiná- czióján kívül esett, valamint az is, hogy olyan igazgatóságot ig3’ekeztem összeállítani, kikkel reményem volt az eredményes munkálkodásra. Pedig ez csak természetes dolog. Ha enyém a nagy felelőség, enyémnek kell lenni a jognak is, hogy munkatársaim megválasztását irányítsam. De hogy nem anyagi érdekek vezettek elhatározásomban, állásom elfoglalása alkalmával is felemlítettem a választmányi gyűlésen, hogy bár tetemes anyagi vesztesség éi\ a közbizalom ; egyhangú megnyilvánulása elől kitérni nem akarok s szülővárosom iránti kötelesség érzetből az igazgatói állást elfogadom. Hogy mik azok a nagy anyagi vesztességeim, a nagy nyilvánosságra nem tartozik, mindazonáltal föl kell említenem, hogy a Kereske- dtlmi Banknál 4000 K, fix fizetést ajánlottak föl a 2"/„ tantiemen felül a takarékpénztár 2400 K, fix fizetésével szemben, az esetre, ha megmaradok. Nagyon fájhat czikkirónak, hogy a városi takarékpénztárnál a közvélemény nem a hozzá nagyon is közelállókat, vagy talán nem őt magát akczeptálta. Idegen pénzek kezeléséhez, egy pénzintézet felvirágoztatásához a bizalom bírása szükséges, ezt kiforszirozni nem lehet sem pro- kátoioskodással, sem ujságaiapitással. Oda becsületességgel párosult munka kell legelső sorban. kiig az arra hivatott tényezők bizalmát bírom, megyek a magam utján* még ha továbbra is czélláblája lennék a Nagybányát boldogítani akai’ó uj zsurnalisztikának, hogy lapjának épen nem irigylésre méltó olvasóit a többi borzalmas bűneim leleplezéseivel is gyönyörködtethesse. Ily bűnösök hál’ Istennek vagyunk még Nagybányán elegen! Tehát a lap létjogosultsága biztos alapon áll! Moldován László. Tiz év múltán. — Jelenet a, városházán. — A legutóbbi közgyűlésen indítványt tettek a nyugdij- ügyi szabályrendelet olyan módosítására, hogyha valamelyik tisztviselő nem alkalmas annak az állásnak betöltésére, melyre megválasztatott, a közgyűlésnek joga legyen őt egy más, bárminő állásra áthelyezni. Egy ur: Makray dr. polgármester urat keresem. Hajdú: (Elámulva.) Úgy látszik, hogy ura- ságod idegen. Egy ur: (Mérgesen.) Micsoda konfidenczia? (Erősen hanvsulyozva) Makray dr. polgármester urat keresem. Hajdú : (Félválról.) Nincs itt kérem. Egy ur : Akkor megvárom, mig feljő. Hajdú: Hiába tetszik várni, mert a polgármester ur nem szokott feljárni. Egy ur: Nem szokott feljárni? Hajdú : Nem. Állandóan a ligetben időzik. Egy ur: A ligetben? Ebben a gyalázatos időben? Hajdú: Iha, oda köti a kötelesség. Egy ur: A kötelesség? Hajdú : Igen, a kötelesség! A polgármester ur a liget állandó felügyeletével van megbízva. Egy ur: Elment magának az esze ? A polgármester ! Hajdú : (Bizalmasan.) Tetszik tudni, a legutóbbi képviselőválasztások alkalmával a polgármester ur rósz fát tett a tűzre. Nem a többséggel szavazott. A többség azután itt a képviselőtestületben mindjárt rájött arra, hogy nem alkalmas többé a polgármesteri tisztség viselésére, hát a nyugdijszabályzat értelmében a ligeti felügyelői állásra helyezte ál. Egy ur: Kolosszális ! Hajdú : (Sértődötten.)- Már akár micsodás, de igy van! Egy ur: De Égly főjegyző urat csak itt találom. Hajdú : ő is rósz fát tett a tűzre. Ő se a többséggel szavazott. Most a számvevőséghez vau beosztva, hol a dijnoki teendőket végzi. Egy ur: (Mindinkább beleszédülve a hallottakba.) De Torday tanácsos ur csak a helyén maradt ? Hajdú: ő is rósz fát tett a tűzre, mert ő meg sehová sem szavazott. Már régen vásár- biró az öreg. Egy ur: (Lepillantva a folyosóról az udvarra) Nini Csüdör tanácsos! Szervusz öregem! Hát te mit csinálsz? Csüdör tanácsos: A hordókat hitelesíttetem. A hitelesítő hivatal vezetését vettem át újólag. Egy ur: Te is rósz fát tettél a tűzre ? Alulról elhalóan: E. m. a f. Egy ur: (A hajdúhoz.) Úgy látszik, hogy az egész tanácsból csak Bálint tanácsos exisz- tál még. Hajdú; (Kézlegyintve.) Ah, dehogy kérem. Bálint tanácsost már régen a faraktárhoz helyezte ki a közgyűlés. Egy ur: A faraktárhoz? Hajdú: Nos igen, ott a bárczákat állítja ki a fuvarosoknak, hogy hány darab fát kaptak egy köbméterben. Egy ur: S a rendőrfőkapitány? Hajdú: Az utczaseprők főfelügyelője lett. Egy ur: Az aljegyző? Hajdú: A térzenék alkalmával a czigány- bandák ügyeletes tisztségét vette át. Egy ur: (A folyosó erősen kopott bőrkanapéjára roskadva.) És ki végzi a polgár- mester s a tanács dolgait ? Hajdú: (Nagy fontoskodással.) Az kérem magától végződik, ami meg úgy nem végződik el, azt ideiglenesen felfogadott dijnokok végzik. Egy ur: Kolosszális! Igazán kolosszális! Hajdú: (Fölénynyel.) Már akár micsodás, de ez igy van kérem! (Pipázva be a tanácsterembe.)
