Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-04-30 / 18. szám
1908. április 30. NAGYBÁNYA 3 kinek is kára származnék. Sőt a hulló, tehát alig értékesíthető gyümölcsök is feldolgoztatnának. A részvénytársaság nagy raktárakat, aszalókat, szeszfőzdét slb. állítana föl s vállalkoznék arra is, hogy a gazdaközönség gyümölcseit csekély díjért feldolgozza. A választmány az alapszabályok kidolgozására Szabó Adolf elnöklete alatt Stoll Béla, Moldován László, Dergáts Sándor és Bernhardt Adolf tagokat küldte ki, tehát azon vezérembereket, kik hosszú évek óta a legbuzgóbb harczosai a gyümölcsértékesítés rendezésének. A tervezet az volna, hogy az alaptőkét, mely a telek megszerzésére, a raktárak, aszalók, szeszfőzde stb. felépítésére kell, részvények aláírása utján hoznák össze; a forgótőkét pedig a nagybányai, esetleg vidéki takarékpénztárak bocsátanák a részvénytársaság rendelkezésére, mely pénztárak erre már is szives Ígéretet tettek. É nagy fontosságú ügygyei a gazdasági egyesület május 3-án, vasárnap tartandó közgyűlésében fog foglalkozni s nincs kétség benne, hogy a plenáris ülés is egyhangúlag hozzá fog járulni azon javaslatokhoz, miket a kiküldött bizottság oly sok fáradsággal s mindenre kiterjedő gondossággal előkészített. A gazdaközönségnek másodízben is meg lesz adva az alkalom, hogy tűrhetetlen sorsán segítsen. Sorsa ismét saját kezébe van letéve! Rajta múlik, hogy jövője minő legyen! Az önkéntes tűzoltóság. Április 29. Annak a tüzveszedelemnek, melynek városi nagyszállónk is áldozatul esett, rendkívül értékes tanúságai voltak. Meggyőződhettünk arról, hogy egy nyolcz főből álló hivatásos tűzoltósággal többé nem experimentálhatunk, mert e kis csapat a legnagyobb önfeláldozása daczára sem képes nagyobb veszedelemmel megküzdeni. Hivatásos tűzoltóinknak számát pedig a nagy költségek miatt nem vagyunk képesek a megfelelő számra felemelni. Nincs tehát más megoldás, mint visszatérni az önkéntes tűzoltói szervezetre, mely fényesen bevált a múltban s ha e testülettől méltányos áldozatkészségünket nem vonjuk meg, fényesen be fog válni a jövőben is. Az idő óta, hogy e tanúságok leszürődtek, csöndes, zajtalan munkával megalakult az önkéntes tüzoltóegyesület. Dr. Makray Mihály főparancsnokkal élén van teljes tisztikara s van megfelelő számú működő legénysége, kik már javában gyakorlatoznak s az anyagi eszközök is rendelkezésre állanak, melyek egyelőre fedezhetik a testület szükségleteit. De ha a most rendelkezésre álló anyagi eszközök kimerülnek, ismét elő fog állani az az eset, mely szétrobbantotta egykori, virágzó, a szomszéd vármegyékben is nagy hírnévnek örvendő önkéntes tűzoltóságunkat. Ezt pedig nem szabad engednünk! Városunk társadalmának, különösen ház- tulajdonosainak nem szabad összetett kezekkel néznie azt a munkát, melyet áldozatra kész, ügybuzgó férfiak végeznek s nem szabad kocz- kára tenni a már elért eredményt, hisz ne feledjük egy pillanatra sem, hogy ez idő szerint városunk, vagyonunk tűzvédelme az önkéntes tűzoltóság kezébe van letéve s az egyesület iránt tanúsított közöny, nem törődömség keservesen, megboszulhatná magát. Epen ez okból szives készséggel közöljük az önkéntes tűzoltóság főparancsnokságának a nagyközönséghez intézett alábbi kérelmét s erősen hisszük, hogy városunk társadalma, belátva ama főfontosságu missiót, mely az önkéntes tűzoltóságra hárul, nem fogja megvonni az egyesülettől jóakaratu támogatását, áldozatkészségét. A kérelem igy hangzik: Általánosan hangoztatott óhaj volt városunkban, hogy a régi önkéntes tűzoltóság, melynek zászlójához az önfeláldozó tetteknek annyi szép emléke fűződik, visz- szaállittassék. E közóhajnak kívántunk eleget tenni, de városunk egyik legkiválóbb érdekét, a tűzvédelmet is szolgálni óhajtottuk, midőn az önkéntes tűzoltóságot újra megalakítottuk. Szervező munkánk immár véget ért s az önkéntes tűzoltóság működésre készen áll. Nagybánya sz. kir. r. t. város társadalmán van most a sor, hogy szervező munkánkat megkoronázza, hogy amit mi alkottunk, annak fennállását, fejlődését, tökéletesbülését tegye lehetővé rokonszenves támogatásával, áldozatkészségével. Kérjük a város társadalmát, hogy lépjen be minél tömegesebben az önkéntes tűzoltóság alapitó és pártoló tagjai közé, hisz az ezzel járó kötelezettségek oly csekélyek, melyek arányban sem állanak az önkéntes tűzoltóságtól méltán elvárható nehéz és fontos feladatok teljesítésével és nagyságával. Kérelmünket a város egész társadalmához intézzük, de különösen intézzük a háztulajdonosokhoz is, hiszen talán legelső sorban az ő legfőbb érdekük az önkéntes tűzoltóságnak fenállása s minél nagyobb nívóra való emelése. Legyen szabad hinnünk, hogy kérő szavunk nem fog a pusztában kiáltó szava gyanánt elhangzani s e város társadalma megadja nekünk az eszközöket, hogy elődeink, a régi, sok dicsőséget aratott önkéntes tűzoltóság nyomdokait követhessük. Az egyesület alapitói egyszersmindenkorra 50 koronát fizetnek. A pártoló tagság évi 5 K fizetésének kötelezettségével jár. Ha a város közönsége, amit fel sem tudunk tételezni, meg vonná tőlünk jóakaratu támogatását, elég nagy fáradtsággal járó munkánk hiába való volt s az önkéntes tűzoltó egyesület már a kezdet kezdetén ismét csak felvenné a néhai nevet Nagybánya, 1908. május hó. A főparancsnokság. E kérelmet külön is kibocsátja az egyesület s a jelentkező alapitó és pártoló tagok névsorát mi esetről-esetre közölni fogjuk. Május. ügy tetszik, hogy az emberek komolyan és búsan mégis szebbek, mint a mikor szélesre nyitják ajkaikat. De azért ez a komolyság csak akkor vidítja fel a lelket, amikor oda künn is a csöndes álmatag lemondás, a fagy, a tél dermesztő nyugalma az uralkodó hatalom. A ravatalon pihenő lermészet szinte meg- botránkozik a vigságon; a mig szunnyad, álmodik a feltámadásról a rügy fakasztó, mámorba ejtő májusról. Kevesebb fogalom, szó rejlik a lexiconban, mely annyi életerőt, álmot, sóvárgást rejtene méhében, mint e szó: május. Az emberiség leggyönyörűbb poémája ez a hónap. Izgató, mint egy kokotl. Bájos, mint egy szűzies menyasszony. Imádságra hivó, — szinte hallani véljük a vadregényes erdők tövében felragyogó harangvirágok csendülését. Oh mi édes, szép hónapunk, te vagy az, aki szegénynek, gazdagnak egyaránt meghime- zed a pillanatnyi gondtalanság, az arany könnyelműség színes kendőjét. Betakarod véle az emberi hidegség fakasztotta sebeket. Ne kezdjünk bele egy Hamlett-magyará- zatba. Ezen már elvérzett maga Goethe és elfáradt nálunk itthon Rákosi Jenő. Nekünk sugárra, illatra, dalra van szükségünk. Mindezeket pedig te nyújtod nekünk fényes hónapunk, szerelmes hónapunk: május. Van valami természet ellenes a téli hónapok hatása alatt bolyongó emberiségben. A téli korzó valami szomorú, megható elégia. A májusi korzó egy kaczagó, vidám, pajkos szerelmi dal. A kávéházak füstös levegőjéből szinte állatias mohósággal rohanunk a szabadba, szedni illatos vadvirágot és szívjuk a fűszeres, balzsamos levegőt, hogy a tüdőnk is majdnem kiszakad benne. maga elé merengett. Többé nem is törődött velünk. — Lásd, ennek a csöpségnek, Dalajanti- nak köszönhetem az életemet. Amikor az indiánok rám támadtak, ő eléjük állt, felfogta a késüket; sebekkel boriivá maradt olt, mig engem elhurcoltak; de aztán éjjel rájuk zárta a pajtámat, felgyújtotta, hogy mind ott vesszenek s engem kiszabadított. Azóta hűségesen velem tartott s elkísért hazámba is, mert nem bírna élni nélkülem. Nem győztem bámulni, milyen más emberré lett Pista. A sárgaláz annyira elgyötörte, hogy daliásságából se maradt meg semmi. — Hm! Vizsgálgatsz, ugy-e és vigyorogva nézett a szemem közzé. Tudom, azt kérded magadban: Mit akar ezzel a sok madárral ? Ápolgatja őket, kereskedik velük ? A legártatlanabb foglalkozás a világon! No hát nem okoz már más őrömet, mint a feleségem öröme és ő bolondul a madarakért. Ez most már a sorsom. — És belenyugodtál ? — Hát ki nyugodhatik bele a sorsába? Tudod, ki a szerencsés ember? Az, akinek nem a körülmények, hanem ő maga tűzi ki élete legfőbb czélját; akinek a czélért való küzdelme egyúttal legédesebb vágya, legédesebb szenvedélye, s akinek e vágy és szenvedély kielégítése nemcsak gyönyört, hanem anyagi sikert és dicsőséget is szerez. — Hol tanullad ezt a bölcseséget ? Te, aki sohase bújtál könyvet . . . — A magány, az volt az én mesterem. S az élet a czenzorom. Levizsgáztam előtte becsülettel . . . Most már tisztában vagyok mindennel. Jaj annak, aki becsvágyát nem bírja összeegyeztetni a mindennapi kenyérkeresetével ; akinek csak kényszerűség jelöli meg hitvány czéljait; aki sisiphusi köveket gördít, amikor jupiteri villámokat kívánna, és tán tudna is olimpusi játékot űzni! — Akkor hát te boldog vagy. — Eh! szakított félbe hirtelen, még mindig jobban jártam, mint száz iskolatársunk. Hányán készültek Athénbe és - - Kulya-Bagosra jutottak! Kaczagott keserűn ezen az ötletén s magam is neveltem. — Ott van Kelemen barátunk. Tán költő volna, de csak szabad idejében lantol, mert polgári állásra életbiztosító ágens. Akik e hivatalt adták neki, nyilván abból indultak ki, hogy ha már a verseivel öl, legalább biztosítsa ember társai életét . . . Sajó Peti hányszor verte be az ablakokat s rendezett udvari har- czokat a rendőrökkel. Ki hitte volna, hogy ez az örökös korhely valamikor a főváros egyik rendőrkapitánya lesz, bár semmi kedve hozzá. Nem is hiszem, hogy néha nem rendez suty- tyomban egy kis ablakverést úgy álarczosbáli mulatságok után, és inkognitóban bírókra nem megy a saját rendőreivel. . . Hát Zsiga báró, vitéz huszárpajtásunk, a jövő nagy hadvezére, nem volt-e kénytelen aszfalttársulati felügyelőnek szegődni? Lóhátról beszélt mindenkivel, onnan kommendirozta pompásan a svadronját s most gyalogosan vigyázza, mint szurkolják, kátrányoz- zák talián napszámosok a gyalogjárót! . . . Perkátai Laczi a fia-verebet is sajnálta lelőni s nevettünk, milyen gyáva vadász, most meg üd99 BITUMINA“ tiszta bitumonból készített valódi aszfalt-tetőlemez, tartós, tűzbiztos, szagtalan, kátrányozást vagy egyéb mázolást nem igénylő „Bituminá“-val fedett tető bemeszelve szép fehér marad és kitűnő védelmet nyújt a nap melege ellen. = Csakis védjegygyei ellátott tekercseket fogadjunk el. [éli zsinatai íHésé is lias isms. Gyári főraktár Nagybánya és 'vidéke részére: Harácsek Vilmos Utódai nagykereskedésében Nagybányán.
