Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-09-05 / 36. szám
2 NAGYBANYA 1907. szeptember 5. követelésekkel lép fel s a háziasszony nincs abban a helyzetben, hogy házi gazdálkodásával csak bármit is könnyítsen a helyzeten. A legtöbben bérelt lakásban laknak, hol még arra sincs alkalmuk, hogy baromfit ültessenek, sertést neveljenek, szóval minden tekintetben a piaczra szorulnak, melynek méregdrágaságát felesleges hangoztatnunk. Jó háziasszonyi mivoltukat legfőlebb azzal mutathatják ki, ha egy kis cseléddel kínlódva maguk sürögnek-forognak a konyhán, de ez esetben a gyermeknevelés nagyjelentőségű, kiváló fontosságú ügye szorul háttérbe. Abban az értelemben, a minőnek czikkirónk a háziasszonyok példányképét festi, ma már senki sem brillirozhatik, vagy csak igen kevesen a jómódú családok közül, de a nagy zöm, melynek alkalma sincs a gazdálkodásra, csak siralmasan és nyomorúságosán erőlködhetik a viszonyok vas bilincsei között, anélkül, hogy a legnagyobb önfeláldozása és munkássága daczára bármi eredményt is tudna elérni. Ennek a nagy zömnek pedig nincs más mentsvára, mint az erők egyesítése. A közös konyha felállítása sem más tulajdonképen, mint az erők egyesítése. Amit az egyes a nagy drágaság s a mostoha viszonyok miatt nem bir elérni, azt ellehet érni az erők tömöritésével. Ez a közös konyha titka! Nem a kényelem szeretet, nem is a házi asszonyoskodástól való irtózás hívja életre, hanem a kényszerítő szükség. Elvégre is, egy hivatalnoki családra szinte életkérdést képez, hogy háztartása havonkint 60—70, vagy pedig 150 — 200 koronába kerül. Es ismételten hangoztatjuk, nem kicsinylendő dolog az, hogy a közös konyha felállításával a háziasszony felszabadulván a háztartási gondoktól, fokozottabb mértékben szentelheti magát a gyermeknevelésnek, mely bizony, a mai mostoha viszonyok között, nem egy hivatalnoki családnál, a hol azt a tehetősebb anyagi helyzet meg nem engedi, elég elhanyagolt. A közös konyhára vonatkozólag kitűnő háziasszonyunktól, Lakos Imrénétől is vettünk egy czikket, melyben hathatós érvekkel mutatja ki a közös konyha nagy előnyeit. mosolyt erőltetett arczára. Megakarta menyasszonyát nyugtatni. — Teringettét, mondotta, ha igy áll a dolog, akkor egy házzal odább kell állani. Felkelt és Ilona vállára tette a kezét. — Már harmadszor esik meg velem, hogy a rejtekhelyei el kell hagynom. Megtanultam a bujdosás fortélyait. Különben is zsebemben van a külföldre szóló útlevél. Ne félj, Ilona, itt csak arról van szó, hogy az ember ne veszítsen el egy pillanatot sem. Hamar magamra kapom ezt a jó báránybőr bekecset. Ä fiatal szabó elébe állt. — Megálljon ispán ur, ezt a bekecset én veszem magamra. — Ön? — Én. A kucsmát is. Termetünk meglehetősen egyforma. — De mi czélja annak ? A fiatal szabó arczán fájdalmas vonás húzódott végig. Tekintetéből, hangjából különös szomorúság áradt. — Ne kérdezze, mondotta tétován, nekem önt meg kell mentenem. Meg, minden áron, még az életem árán is. Ehhez szükségem van bekecsre és kucsmára. A zsandárok a nagy füzestől egész a szalontai erdőig engem fognak üldözni. . . Ön siessen az alatt menekülni. Az érdekes czikket itt adjuk: Mindenütt, ahol már közös konyha van, a cseléd mizéria által kényszerítve létesítették azt. Mivel a cselédek Nagybányán sem jobbak, mint másutt, itt is indokolt a közös konyha létesítésére való törekvés. Tudtommal, ez idő szerint is, több olyan család van cseléd nélkül, kik rendszerint cselédet szoktak tartani és most is tartanának, ha kapnának. Ha Nagybányán közös konyha volna, ahonnan csak 50-60 család étkezhetnék is, már sokkal kevesebb cselédre volna szükség, mert a legtöbb családnak a konyhára való naponkénti bevásárlás s a mosogatás miatt szükséges a cseléd, ha azonban nem főznek otthon, nélkülözhetik a cselédet, meglehetnek egy bejárónéval is, ki a vizet s az ebédet elhordja és esetleg azt a kevés edényt elmosogatja. Mivel nem minden háznál ebédelnek egy időben, egy bejárónő két egymáshoz közel lakó családnál is eleget tehet s igy egyes családok, kiknél egyéb dolog miatt nem okvetlen szükséges a cseléd, abban a boldog helyzetben lehetnének, hogy nem bajlódnának rósz cselédekkel s háztartásuk is kevesebbe kerülne. Azon családok pedig, kik a háztartásukban előforduló sok dolog miatt egyáltalán nem nélkülözhetik a cselédet, könnyebben juthatnának ahoz és kevésbbé volnának kitéve azon elitélésre méltó szokásnak, hogy már beoktatott cselédjüket, cseléd dolgában megszorult más gazdasszonytársuk, magasabb bér igére- j tével, magához csábítgassa; a cselédek pedig, annak tudatában, hogy ha hely nélkül maradnak, nem kínálkozik nekik mindjárt más 5 — 6 hely is: jobban megbecsülnék helyüket. Ami az ételek egészséges és tiszta készítését illeti, a közös-konyhabeli egészen különbözik a vendéglő — vagy kosztházbelitől, mert a vendéglős arra törekszik, hogy minél kevesebből állítson ki mindent, hogy mentői több tiszta haszna maradjon, a közös konyhánál pedig csak annyi jövedelemre van szükség, amennyi az összes kiadást fedezi. Azonkívül a vendéglőkben és kosztházakban a fogyasztók közül senki sem ellenőrzi azt, hogy milyen friss, egészséges és tiszta hozzávalókat használnak és hogy milyen tisztán főznek (tisztelet azon kevés kivételnek, ahol ezen ellenőrzés felesleges volna) a közös konyhán azonban a tagok közül, felváltva, van egy napi biztos hölgy, kinek csakis az a feladata, hogy az ételek tiszta és egészséges készítésére felügyeljen. Ez a felügyelet 50 — 60 napban egyszer senkire sem lehet terhes, mert még annyi munkát sem adna, minta saját háztartásban egynapi főzés. Azért még, mert közös konyháról étkeznének egyes családok, nem lehet azt mondani, hogy leánykáik a főzést meg nem tanulhatnák, mert épen a közös konyhán jó alkalom nyílna a tanulásra, ha kedvük volna rá. Ezelőtt, mig háztartási iskolák nem voltak, a fővárosi úri leányok sem mind otthon tanultak meg főzni. Becsben p. o. a püspöki konyhán tanulhatott egyszerre 20 úri nő egyenként havonta 30 forint tandíj befizetése mellett. — De nem lesz önnek ebből baja ? — Semmi, mindenre gondoltam.... Ne huzzuk beszéddel az időt. Azzal gyorsan magára kapta a báránybőr bekecset és kucsmát. — Isten önnel, mondotta az üldözött honvédtisztnek és mielőtt még egy kérdést is intézhettek hozzá, elrohant. Három órával később a félhold sugara két zsandár szuronyból csalt ki apró sugarakat a kigyós-mizsei országúton. Az egyik zsandár értelmes, magas homloku ember volt, tömött szőke bajuszszal. Társa, ki mellette haladt, alacsony, zömök férfiú volt, degenerált, közömbös arczczal, melyből a ferde nagy orr ijesztően emelkedett ki. — Bizonyos, kérdezte az alacsonyabb zsandár, hogy erre szökött meg ? 0— Egész bizonyos, válaszolt a másik. A pék látta. Már tegnap óta leselkedik utána. — Komisz ember az a pék, mondotta a butaképü zsandár. A másik vállat vont. — Hát igen, kém, spicli . . . Olyannak is kell lennie. Nekünk minden esetre megkönnyítette a munkánkat. Pontosan leírta, hogy milyen báránybőr bekecs és milyen kucsma van rajta. Az idő Ami pedig az egyéb háztartási dolgokat illeti, azoknak oly módon való tanulásában és gyakorlásában, mint ahogy arra lapunk múlt számában R.-né nagyon helyesen és megszületésre méltóan rá mutatott, senkit sem gátolhat az a körülmény, hogy nem főz otthon. A közös konyha egyformán hasznukra volna azoknak is, akik onnan étkeznek s azoknak is, akik otthon főznek. Létesítése azonban alapos meggondolást, nagy körültekintést és előrelátást tesz szükségessé. Különösen egy teljesen megbízható, intelligens gazdasszonyra volna szükség. Igaz, hogy ilyent nem egy könnyen lehet találni, előttem azonban oda nyilatkozott egy helybeli, fiatal uriasszony, ki tisztaság — és rendszeretetéről, gazdasszonykodásra való rátermettségéről előttünk általánosan ismeretes, hogy a felszerelt és megfelelő segítő személyzettel ellátott közös konyha vezetését hajlandó volna tisztességes fizetésért elvállalni. Adja Isten, hogy a nagybányai közös konyha is mentül előbb megkezdhesse több irányba kiható áldásos működését. Erőmérkőzések. * Szeptember 4. Hogy a munkás és munkaadó között napnap után oly sok, hosszantartó és elkeseredett erőmérkőzés van, annak oka főként az, hogy a szervezkedésben erkölcsi és anyagi szolidáritással erőit megsokszorozó munkásság többnyire szervezetlen és egymással is verseny- harczban levő munkaadókkal áll szemben. Az erőviszonyok a munkásfélre kedvezőbb ezen aránytalansága, fokozva még azzal, hogy a munkásszervezetek ma jogilag bizonytalan és egyúttal igen felelősségmentes helyzetben vannak, okozza azt az eredményt, hogy munkásrészről gyakran a jogos és méltányos kívánalmakhoz oly egyoldalúan túlzott vagy merően hatalmi jellegű követelmények kapcsolódnak és föllépésük azokért gyakran oly formában és eszközökkel történik, a melyek az elfogulatlan szemlélő részéről is, sőt egyenesen a józanul felfogott munkásérdekek szempontjából is csak rosszalható. A munkásság túlzása és a munkaadók merevsége, mindkét félnek a másikkal szemben teljes bizalmatlanságát és elkeseredett gyűlölködését vonja következésül. Ez okból azok a munkásmozgalmak is, a melyek nagyobb bonyodalom nélkül a munkásviszonynak az adott körülmények szerint lehető és jelentős javítását valósíthatták volna meg, gyakran fajulnak meddő hatalmi kérdések felett tusakodássá. Végük többnyire, hogy mindkét fél nagy károsodásai után kimerülve, mindkét oldalról kikapcsolják a meddő kérdéseket és visszatérnek a gyakorlati viszonyok rendezésére, a hová már a mozgalom kezdetén eljuthattak volna. Meggyőződésünk az, hogy a munkásviszony alakulásának mikéntje fölött a két fél közt keletkező tömegsurlódások a mai rendezetlen, sokkal hűvösebb, semhogy útközben levethetné. . . . Azt hiszem, holnap délre már vason kisérjük vissza. Az értelmes arczu zsandár jóslása nem vált be. Ez az ember nem szívesen teljesítette azt a szolgálatot, mit hivatása elébe szabott. Nem törődött volna vele, sőt talán örült volna titkon, ha az üldözött honvédtiszt megmenekül, anélkül, hogy őt, a zsandárt, szolgálati mulasztás terhelte volna. De a szolgálatot szigorúan értelmezte. Már éjjel volt, mikor a csorvási csárdást felzörgette. . . . Valószínűnek tetszett, hogy az üldözött ember itt tartja az első pihenőt. A csárdás sietve nyitott ajtót a hatalom rettegett fegyveres embereinek. Arra a kérdésre, hogy nem volt-e ott estetájt egy báránybőr bekecses és kucsmás úri forma ember, sietett a következőket válaszolni: — Dehogy nem, nincs egy órája sem, hogy itt járt. Piritost evett és három félmeszely bort ivott. Egy kis szalonát is vitt magával az útra. — Hát arról nem beszélt, fakgatta a zsandár, hogy honnan jön és merre igyekszik ? — De igen, válaszolt a csárdás. Elmondta, hogy a bicsei tanyáról jött, amelyik az Ilkey uraságé, hogy ott ispán volt, de most valami baj miatt el kellett gyünnie Az éjszaka Csabán
