Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1907-10-31 / 44. szám

4 1907. október 31. Képei, melyek bizonyára nagy feltűnést fognak kelteni idegenben is, igaz művészi gyönyörű­séget nyújtottak, mit leginkább bizonyít ama körülmény is, hogy vasárnap, a kiállítás napján a látogatók egymásnak adták a kilincset. A pár filléres belépti dij 38 korona 30 fillért juttatott jótékony czélra. A reformáczió emlékünnepe. A reformáczió emlékünnepét mindkét protestáns felekezet f. hó 31-én, holnap délelőtt 9 órakor tartja meg az ág. ev. templomban. Az ünnepi imát Révész János lelkész tartja, mig a protestáns növen­dékek szavallatokkal és felolvasásokkal vesznek részt az ünnepélyen. Halálozás. Lapunk zártakor vesszük a gyászhirt, hogy Lieberth Lajos m. kir. kincs­tári gépintéző, ma, szerdán reggel virradóra, életének hetvenedik évében, hosszas szenvedés után elhunyt. A boldogult egyik legrégibb tisztviselője volt a bányakincstárnak s hivatalos kötelességeit még hajlott korában is példás kötelességérzettel teljesítette, mindaddig, mig a gyilkoló kór ágyba nem döntötte. Halálát ki­terjedt rokonság, özvegye: Schmidt Vilma és leánya, Szidike siratják. November 1-én délután három órakor helyezik örök nyugalomra. Ér­dekesnek tartjuk felemlíteni, hogy a boldogult ezelőtt húsz évvel csak a véletlen szerencse folytán menekült meg a haláltól. A borkút feltárási munkálatait ugyanis ő vezette, mely alkalommal a kutban a hidrotion, kénkőgáz felrobbant s a nagy robbanás egy munkást megölt, Lieberth gépintézőt pedig mintegy 5 — 6 méterre eldobta a kuttól, úgy, hogy se­beiből csak hosszú ápolás után épült fel. — Gyásza van a nagybányai minorita rendháznak is. A minorita-rend örökös kormánytanácsosa, kiérdemült áldozár: Blas/covich Frigyes, életé­nek 75, a szerzetes rendbe lépésének pedig 52 évében, hosszas és kínos szenvedés után jobblétre szenderült. A jó öreg szerzetest, ki maga volt a megtestesült szivjóság, széles kö­rökben ismerték városunkban. Régebben, mi­dőn még a nagybányai gimnáziumot a minorita­rend vezette, hosszabb ideig volt tanár ez in­tézetnél; később a rendben különféle állásokat töltött be, mig öreg napjaira ismét visszajött városunkba, hogy itt megpihenjen. Holnap, csütörtökön délelőtt 10 órakor gyászmisét tar­tanak lelkiüdveért a minoriták templomában, 11 órakor pedig onnan helyezik örök pihe­nésre. — Sehusterits Lajos jegyzősegéd f. hó 27-én, életének 25 évében hosszas szenvedés után meghalt. A boldogultat f. hó 29-én temet­ték igen nagy részvét mellett. A Mária-Congregatió diszgyülése. A nagy­bányai állami főgimnázium kath. ifjúságából alakult Mária-Congregatió Szent Imre magyar herczeg születésének kilenczszázados évfor­dulója alkalmából november 3-án délelőtt fél 11 órakor a főgimnázium tornatermében nyilvános diszgyülést tart a következő tárgysorozattal : 1. Pápai hymnusz. Énekli az egyházi énekkar. 2. Elnöki megnyitó beszéd. Tartja: Péter Pál h. hittanár, mint a Congregatio elnöke. 3. Bán Aladárnak „Szent Imréhez“ czimü költeményét szavalja Turmann Olivér V. oszt. tan. 4. Lányi: „Szent Imre ravatala“ ez. melodrámát szavalja Kiss Gyula VIII. oszt. tan., zongorán kiséri Homola Viktor VII. oszt. tanuló. 5. Alkalmi szónoki beszéd. Készítette és előadja Katona János VIII. oszt. tan. 6. Hortobágyi József: „Riadó“ (a keresztény magyar iflusághoz). Sza­valja: Biró Gyula VI. oszt. tan. 7. Kölcsey- hymnusz. Énekli az összes ifjúság. — A jótékony czél érdekében köszönettel fogadják és hirlapilag nyugtázzák a Congregatio létesítendő ifjúsági könyvtárának javára szánt esetleges adományokat. Brebán Sándor h. plébános áthelyezése. Az elmúlt napokban a nagybányai gör. kath. hívek körében nagy megdöbbenést s szerfölött kínos érzést keltett azon hir, hogy a szamosujvári püspök Brebán Sándor gör. kath. adminisztrá­tort Királydaróczra plébánosnak nevezte ki, mig Lukács Konstáfitin királydaróczi plébánost Hi- degkutra helyezte át. Mi egy perczig sem hit­tünk e bizonyos oldalról nagy kedvteléssel kol- portált hir valóságában, mert lehetetlennek tar­tottuk, hogy a püspökség azon valóban szere­tetteljes kapcsokat, mely Brebán adminisztrátort híveihez fűzi, minden ok nélkül, szinte erősza­kosan széttépni akarná. Ezek a kapcsok már sokkal mélyebben gyökereznek a szivekben, semminthogy azokat egy áthelyezéssel meg­NAGYBANYA szüntetni lehetne. Pedig legközelebb is tanúi lehettünk a hidegkúti plébános kétszer is siker­telenül megkisérlett installácziójának s láthattuk, hogy milyen értéke és elhatározó befolyása van a hívek ellenszenvének vagy rokonszenvének. A püspökségnek tehát korántsem lehet érdeke, de a vallásos érzületnek s a felsőbbség iránt tartozó tiszteletnek is nagy hátrányára van, a hívek ellenszenvének vagy rokonszenvének a kihívása. A gör. kath. szép uj templom, mely­nek életrehivása oroszlánrészben Brebán admi­nisztrátor érdeme, most van épülőfélben s ez is igen nyomós ok arra, hogy egy nem várt áthelyezés vagy plébánosváltozás esetén ez az ellenszenv vagy rokonszenv hatványozottabb arányban megnyilvánuljon. De Brebán admi­nisztrátor évekre terjedő működése alatt váro­sunk társadalmának is oly mértékben kivívta tiszteletét és becsületét, hogy áthelyezését csak nagy sajnálattal látnák. Megnyugtathatjuk azon­ban a gör. kath. híveket s Brebán adminisz­trátor tisztelőit, hogy'a legilletékesebb helyről szerzett informáczióink alapján áthelyeztetésének hire csak álhir, melyet azok koholtak, kik a zavarosban szeretnek halászni s Szamosujvárt, hol ismerik Brebán Sándor érdemeit, nem is gondolnak a nagybányai adminisztrátor áthe­lyezésére. Tanulmányút. Dr. Silberszky Károly kerté" szeti tanintézeti tanár a földmivelésügyi minisz" tér megbízásából pár napot városunkban töltött s úgy a gazdasági telepen, mint gyümölcsöse" inkben a pusztító gombákat, rovarokat tanul­mányozta. Köszönet. Grünvald Iványi Béla festőmű­vész vasárnap tartott képkiállitásának bevételét, 38 K 30 fillért a nagybányai gör. kath. templom építési alapja javára adományozta. Nemes elha­tározásáért fogadja ezúton is a g. kath. egyház­tanács hálás köszönetét. Brebán Sándor h. plébános. Dalestély. A nagybányai dalegyesület no­vember hó kilenczediki dalestélyére javában folynak az előkészületek. Minden jel arra mu­tat, hogy a dalestély páratlanul fényesen fog sikerülni. A dalestély kluja bizonyára Fliesz Henrik, lapunk főmunkatársának felovasása lesz, ki ezúttal mutatkozik be nyilvánosan a közön­ségnek. A dalestélyre, mely tánczczal lesz egybe­kötve, ismételten felhívjuk olvasóink figyelmét. Bucsuvacsora. A m. kir. erdészeti altisztek igen sikerült bucsuvacsorát rendeztek abból az alkalomból, hogy ^az altiszti kar egyik derék tagját: Bér indán Adámot elhelyezték városunk­ból. A búcsulakoma a Katholikus Egylet helyi­ségeiben folyt le, melynek megalakításában az üpnepelt is tevékeny részt vett. A lakomán számosán vettek részt s azon számos felköszöntő hangzott el az ünnepekre. Az erdészeti bizottság ma délután tartott ülésében elhatározta, hogy a város részére egy gőzfavágó beszerzését fogja javasolni, úgy, hogy már legközelebb vágott fára is kapható lesz utalvány a házi pénztárban. Legújabb. A m. kir. földmivelésügyi miniszter ma érkezett leiratában értesíti a várost, hogy a város tulajdonát képező, jelenleg a gazdasági egyesület czéljait szol­gáló 30 kát. holdterületet védekezési mintatelep, kertmunkás iskola és ál­lami faiskola czéljaira 15 évi tartamra bérbe veszi. Régi óhaja teljesül ezzel a városnak s a miniszter e döntése bizo­nyára nagy határjelzőt fog képezni vá­rosunk gazdasági életében. Merénylet bosszúból. Binét Dávid nagy­bányai ügynök megvette Puskás Sándor kovási lakos dióját. A dió ára azonban időközben fel­szökött s ezen Puskás Sándor annyira elkese­redett, hogy tegnap, kedden délben felkereste Binét Dávid ügynököt Bercsényi-utczai lakásán s dühében először fojtogatni kezdte, majd fej­szével két erős csapást mért a fejére. Binét segélykiáltásaira a merénylő elfutott, de az utczán az épen arra menő csendőr elfogta. Binét most súlyos betegen fekszik lakásán. Állatdijazás. A szatmárvármegyei gazda­sági egyesület Erdőd nagyközségben a novem­ber 7-iki országos vásáron állatdijázást fog tartani. Ez alkalommal a földmivelésügyi mi­niszter dijaival a saját nevelésű magyar fajú 2 éves üszők és borjas tehenek fognak dijaz­tatni. A díjazásban résztvenni óhajtók felkéret­nek, hogy a felhajtani szándékolt állatok számát Erdőd község elöljáróságánál folyó évi novem­ber hó 6-ig szóval, vagy Írásban bejelenteni szíveskedjenek. Erdőd, 1907. évi október 20. Az elöljáróság. Nagy erdőégés. Vasárnap virradóra riasztó hir zavarta fel Avasfelsőfalu csendjét. A bérezi erdő kigyuladt s a tűz a rendkívüli nagy száraz­ságban félelmetes gyorsasággal terjedt. Cser- venka János h. közjegyző azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, de mire a segély­csapattal a helyszínére ért, már több száz hold erdő lángokban állott. Az avasfelsőfalusi bérezi erdő szomszédságában terül el a nagybányai kincstári erdő s a városi erdő is. A vész hire hozzánk vasárnap estefelé szintén megérkezett s úgy Molcsány Gábor erdőtanácsos, mint Bálint Imre városi erdő tanácsos azonnal meg­tették a szükséges intézkedéseket. Hétfőn Bálint erdőtanácsos és Schönherr főerdész kint voltak a vész színhelyén. A tűz átcsapott a kincstári, nemkülönben a városi erdőterületekre is s a városi erdőből mintegy tizenhat holdnyi terület égett le. Szerencsére azonban, e helyütt a vá­rosi erdőben mind öreg fák vannak, tehát a tűz nagyobb károkat nem okozott. A szinér- váraljai főszolgabíró megkeresésére egy század katonaság is kivonult a vész helyére s a tüzet sikerült lokalizálni. Véglegesen azonban a hétfő esti eső oltotta el. A leégett erdőterület mintegy 2500 holdat tesz ki. Bányatársulati közgyűlés. A borpataki dr. Miskolczy-hkny atkrsulzit folyó évi október hó 31-én d. u. 3 órakor a városháza tanácstermé­ben közgyűlést tart. Tárgyai: 1. Szerződés be­mutatása. 2. Pénztári jelentés. 3. A vezetőség díjazásának megállapítása. 4. A részvények kiosztása. 5. A további munkáltatásról való intézkedés. 6. Indítványok. — A gyűlésen két tanú által láttamozott felhatalmazással meg­bízottak is határoznak és szavaznak. A köz­gyűlésre a meghívót Almer Károly elnök és Brebán Sándor igazgató bocsátották ki. Az irgalom nevében. Százezrek kapják meg a József kir. Szanatórium egzesületnek a na­pokban kibocsátott kis füzetét. Ebben a füzet­ben foglaltatik az adakozásra való fölhívás és mellékelve csatoltatott egy postabeíizetési lap. A fűzet értékes, tömören megirt ismereteket is közöl a nemzetpusztitó baj, a tüdővész ellen való védekezésről. Olvassa el mindenki ezt a kis fűzetet és adja oda másnak is elolva­sásra. A fűzetke utolsó lapja a belügyminisz­ter engedélyével gyűjtő lapot tartalmaz az irgalomadományok összegyűjtésére. A ki az azzal járó fáradságot nem sajnálja, a könyörü- letnek és irgalmasság érzetének adja szép bi­zonyságát. A ki pedig lapunk utján vesz tudo­mást a jóravaló egyesület szándékáról, az a jó szív küldje el közvetlenül Istennek tetsző ado­mányát. Megjegyezzük, hogy az egyesület minden hozzá küldött adományt lapjában, a Szanatóriumi Lapokban nyugtáz. A leg­melegebben ajánljuk az egyesület nemes czél­jait közönségünk legteljesebb figyelmébe és és pártolásába. Diós szilva kiváló minőségű, kilónként egy koronáért kapható Erdélyi-ut 22. szám alatt, öt kilós csomagokban. Rendőri hírek. Betörés. Gorgán Petemé f. hó 22-én, midőn Madarász Anna nem volt otthon, az ablakon át betört lakásába s onnan minden elvihető dolgot elemeit. A rendőrség azonban csakhamar nyo­mára jutott a betörőnek s ellene az eljárást megindí­totta. — Tolvaj fiú. Tyeneza Flóra tiz éves fiú 6filler Edénétől egy zsebórát lopott el s azt egy koronáért egy ismeretlen egyénnek eladta. A fiú nagy romlott­ságára vall, hogy a nyomozás során napokig hazudott a csendőrségnek s mindenféle hazugságokkal Giródtót- faluba, majd Felsőbányára vezette őket, mig végre bevallotta, hogy az órát itt helyben adta el. Kiadó laptulajdonos: ÉGLY MIHÁLY.

Next

/
Thumbnails
Contents