Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-06-27 / 26. szám
2 NAGYBANYA 1907. junius 27. szenet és 6 millió mázsa barna szenet szolgáltatott, ma pedig 12.3 millió mázsa kőszenet és 52.7 millió mázsa barnaszenet termel; 1870-ben Magyarország T2 millió mázsa vasat termelt, ma 44 millió mázsát produkál. Iparunk is hatalmasan halad előre; az iparűzők száma jóval gyorsabban emelkedik, mint a népesség; mig ugyanis a népesség az utóbbi évtizedben 10 százalékos szaporodást mutat, addig az iparral foglalkozóknak a száma 26 százalékkal emelkedett. A gőzkazánok száma 1891-től 1903-ig 15,372-ről 27,143-ra emelkedik. Mig 1873-ban csak 28 ipari részvénytársaság volt 53.3 millió korona részvénytőkével, 1903-ban számuk 172-re emelkedett, 347 millió korona tőkével. A pénz- és hitelintézetek mutatják legvilágosabban az ország gazdasági föllendülését, mert náluk gyűlik össze a népesség megtakarított vagyona és belőlük meríti az alkotó tevékenység a termeléshez szükséges tőkeerőt. A pénzintézetek (bankok, jelzálogbankok, takarék- pénztárak, hitelszövetkezetek) saját tőkéje 1867-ben 21.5 millió koronát tett, ma pedig 654 millió koronára rúg. A takarékbetétek 1867-től 1903-ig 145 millióról 2166 millióra emelkedtek és ezenkívül még 52.7 millió fekszik a postatakarékpénztárban. A leszámítolt váltók összege 1867-től 1903-ig 82 millióról 1597.7 millióra növekedett. Az államhitel hatalmasan emelkedett és ha az állam- adósság 1870-ben csak 663 millió korona volt, 1903-ban pedig 5023 millió korona, nem szabad elfelejtenünk, hogy a hatalmas beruházások, ezek között az államvasutak roppant hálózata gyümölcsöző kiadások és hogy az államháztartás egyensúlya ma szilárd pilléreken nyugszik. Egyszóval, Magyarországnak rendezettek a pénzügyi viszonyai. Ha figyelembe vesszük, hogy az első önálló államkölcsön 1868-ban az államnak 8'07 százalékba került, hogy az 1873/74. évi hírhedt államkölcsönt 10'89 perczent mellett kötötték meg, a mivel szemben az 1892. évi nagy koronajára- dékkölcsön csak 4'42 százalékba, a Vas- kapu-kölcsön pedig 3’65 százalékba került, akkor világosan fog szembetűnni az államhitel kedvező fejlődése. Ha még néhány adatot hozunk fel a közlekedési intézmények óriási fejlődésére nézve és megemlítjük, hogy a vasutak hossza az 1867-ben volt 2285 kilométerről 17.703 kilométerre emelkedett, a szállított személyek száma 3’4 millióval szemben 72'4 millió, az áruké 2'9 millió tonnával szemben 46'4 millió tonna volt: akkor néhány nagy vonásban szemlélhetővé tettük Magyarország gazdasági fejlődését az utóbbi negyven esztendőben s ezeket az adatokat bátran össze lehet hasonlítani a nyugati államok adataival. Hatlekovits Sándor. A tanítók uj törvénye. Apponyi Albert gróf vallás és közoktatás- ügyi miniszter az ország közoktatásügyét egy nagy lépéssel vitte előbbre. A tanítókról szóló uj törvény szentesítve, van s az ki is hirdet- tetett. E rövid czikk keretén belül nem czélunk e nagyfontosságu törvény méltatása, csupán e törvénynek főbb intézkedéseit akarjuk ismertetni. Az állami, felekezeti és községi tanítók kezdő fizetése ezentúl egyforma: 1000, 1100 és 1200 korona. Nagybányán a lakbér osztály szerint az állami és felekezeti tanitók kezdő fizetése 1100 korona lesz és az állami tanitók 30 évi szolgálat után 2500 koronáig emelkednek. A felekezeti tanitók 2100 koronáig. A veresvizi igazgató tanító 200, a keleti iskola igazgatója 300, végül a nyugati iskola igazgatója 400 K igazgatói dijat fognak kapni. Ezenkívül a tanitók és tanítónők 10 0/°-át czimzetes igazgatókká léptetik öt év alatt elő, ha a népnevelés terén kiváló érdemeket szereztek. Ez állásnál nem a czim, hanem a 200 koronás pótlék a lényeges, mert ezt a nyugdíjba is beszámítják. A tanító fegyelmi ügyeinél az a változás, hogy a tanító védő ügyvédet is fogadhat. A többi részlet átmenetileg rendezi a tanító jogbiztonságát, kötelességét és egyéb ügyeit; melyet azonban véglegesen a tisztviselői szolgálati pragmatika fog megoldani. A gondnokságba csak Írni és olvasni tudó egyén választható, hol elegendő szám nincs, ott gondnokság nem alakittatik. A gondnokság tagjai hat évre választatnak, felét a tanfelügyelő nevezi ki és felét a városi képviselő testület választja. Ezenkívül a lelkészek is hivatalból tagjai, de csak azon lelkészek, kinek pl. Nagybányán 550 hívője van legalább, azaz 5 o/„. Tehát az ág. ev. lelkész kinevezés vagy választás utján lesz tagja az iskolaszéknek. A tanító testület pedig az igazgatókon kívül két képviselőt küld a gondnokságba. Tehát hivatalból 4 lelkész, a főorvos s a polgármester tagja a gondnokságnak. Ezenkívül 4-5 tanító. A gondnokság számát a miniszter állapítja meg, mely 4-26 tag lehet, ennek felét mint emlitém, a képviselő testület fogja választani. Az év elején és év végén megüresedett tanítói állásokat pályázat utján töltik be, a városnak, mivel anyagiakkal járul az iskola fentartásához, megvan az a joga, hogy kandidálhat, mely kan- didácziót a tanfelügyelő a pályázati kérvényekkel együtt a miniszterhez felküldi. Az év közben történt kinevezés és áthelyezés joga a miniszter kezében maradt. Az állami tanitók állami tisztviselők lettek. A kincstári tanitók fizetése az állami tanítókéval egyenlő lesz. A gondnokság kötelessége lesz őrködni, hogy a tankötelesek beiskoláztassanak és az iskolát rendesen látogassák. Ellenőrzi a fegyelmet, a rendtartást és megfigyeléséről jelentést tesz a tanfelügyelőnek. Az iskola beléletének irányítása azonban a tanító testület és tanfelügyelő hatásköre maradt, úgy mint az állami utasításban megvan Írva. A törvény 22. §-a az állami iskolák fejlődése ügyében határozott visszaesést jelent, mert e szakasz szerint nemzetiségi vidékeken a hitíelekezetiel vagy községgel megállapod- hatik a miniszter az állami tanitók vallására nézve. Tehát ha megállapodik nem magyar ajkú vidéken, akkor bizony oláh, tót vagy német vidékre alig fog magyar tanító kerülni, pedig nem csak nyelvre, de magyaros érzésre is nagy szüksége van minden állami iskolának. E szakaszt, mely e megegyezésre csak a lehetőséget adja meg, ha erős nemzeti érzéssel hajtják végre, akkor a törvény hiányai is eltűnnek s az uj törvény örök dicsőséget fog hozni alkotójának: Apponyi grófnak. Sz. J. Delelő. — Révai Károly verses kötete. — Tiszta, derűs világnézet, egy harmonikusan fejlődött léleknek bánata, búja, epedése, öröme szólal meg e könyvben, melynek mindenik verse a legtisztább harmóniában áll a többivel. Jól esik olvasnunk a poezisét egy szép, egész léleknek, mely sikeresen oldotta meg a goethei feladatot: „Dich im Unendlichen zu finden, unterscheiden und verbinden.“ A világról kapott szemléletekből nem rak össze torzképet. Ebben a lélekben színes, bájos mozaik képe van egy derűs világnak, egy jó világnak. Révai sohasem lát a világban harmonia nélküli életet, meghasonlott lelket, ferde arcokat, félembereket, elernyedt erőt, remegő kitartást, számitó önzést, határtalan fájdalmat, gyilkos örömet, mert maga jó ember, egész ember. Örömében mindig van mérséklet, fájdalmában, a mi megnyugtató, ha más nem: a változhatat- lanban való megnyugvás. Nem a modern ember égető kínját, mohó örömét énekli. O még egészen a régiek közül pillantása arczulcsapott. Belevágott a lelkembe, hogy megremegtem belé. Felismertem. Az a vérhullám, ami a rab arczába szökött e pillanatban, tudatta velem, hogy ő is felismert. Az én kenyerespajtásom, Pista, a fess tüzérönkéntes volt a rab. Az. Ráismertem. Vert a szivem, mintha minden vérem odafutott volna, úgy szorongatta valami. Dobogását erősebben hallottam, mint a távolodók zaját. A Duna nagy fénylő fekete sávba futott át és vele, körülötte minden. Azután hirtelen mintegy bűvös lepelből egymás után bontakoztak ki a színes képek. Fényes kávéház. Tele fojtó, nehéz füsttel, tele lármával. Az asztaloknál zsúfolva nevető, mosolygó, mulatozó urak, hölgyek. Durrognak a palaczkok. Csengnek a poharak. A nappali fénynyel bevilágított füstgomolyok között az ide-oda futkározó pinczéreknek is jókedvük van, pedig a czigánybanda most csak egyre egy asztalnak huzza a nótát, a hol Pista, a fess tüzér mulat nehány könnyüvérü hadnagyocskával. Üres fiaskókkal terhelt asztaluk felé irányul mindenki figyelme. Mintha bizony ez a látványosság tartaná őket e füsttengerben való virrasztásra. Irigységgel vegyes bámulattal gyönyörködnek a fiatal gavallérban, aki ily méltóságteljesen tud mulatni. A pinczérek minden parancs nélkül is hordják asztalukra a a palaczkokat. A czigány egyenesen Pista fülébe engedi négy húrja zokogását. Pista arcza komor. A vele együtt mulató hadfiak arcza csupa nevetés. Pista igy mulat, ha a czigány hegedűje sir. Komor arczczal. De olyan fura bánatos csillámlás van a szemében, mintha nem is a húrok zokogását hallgatná. De nem is azt hallja. Ennél százszor fájóbbat, százszor keservesebbet: asszonyzokogást . . . Mulat Pista, csakhogy komor arczczal, mél- tóságosan. Fenséges mulatozását irigyelik. Mulat Pista, azt hiszik. Hej ha feszes waffenrockja alá láthatnátok. Szörnyeket lát maga mögött Pista, mialatt egyre növekedik előtte az üres fiaskók tornya. Egy falka éhes állatot, akik a vérire szomjaznak. Csillogó szemű, rőt szakállu ördögök. Emberi csak a nevök. Véres fekete kezeikkel már szorongatják a mulató gavallér nyakát. Senki se látja ezt. Senki se segít neki. A mulatók csak a mulató gavallér önkéntest látják, aki sohse olvasta meg, hányadik pezsgős üveg járja. De ha látnák is, nem segítene rajta egy se. Senki itt. Nem. Csak egy ember, csak egy, de ez már nem tud. Itt van, itt. Pista látja, más senki. Az üres fiaskók tornya mögül mered rá, ránczokba vert arczczal, könyörgő, fenyegető tekintettel . . . Csak itt volna! Ide ütne öklével az asztalra a mulatozók közé és kétségbeesetten ordítaná: — Gazemberek, hová viszitek a fiamat . .. engem, . . . családomat . . . És irigyelték a mulató gazdag gavallért. Csengnek a poharak. Tobzódik a jókedv. Az árnyék ott settenkedik a fény mögött és nő egyre nagyobbra. Messze egy becsületes embernek valamivel fehérebb lett a haja. Fényes bálterem. Selyemruhás lányok tapadó tekintete kiséri a fess tüzér minden mozdulatát. Mindegyik arra vágyik, hogy feléje közeledjen a hires lakkcsizmás gavallér, a kinek egy ráncz sincs a ruháján. A ki legügyesebben tánczol és mindig a legügyesebb bókot tudja mondani. A kinek minden pillantása, szava olyan, mint a lágy bársony . . . Négy szuronyos baka között lépdel Pista piszkos rabruhában. Nagy fűrész a vállán, nehéz balta a kezében. Kérges a keze, kérges a teste, kérges a lelke is és mocskos. A börtön, a nagy tisztitó ilyenné formálta. Jertek ide hozzám, hadnagy urak, selyem ruhás szép lányok, jertek ide és nézzetek. Ott megy. Ilyen. Ti vittétek oda, ti tettétek ilyenné. Ti, meleg baráti öleléssel, édes mosolyotokkal. Jertek ide. Akarom. És nézzétek: érezzétek ti is azt a fájó keserűséget, amit én érezek . . . Kurucz Miklós.
