Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-06-20 / 25. szám
4 NAGYBANYA 1907. junius 20. lett Pap Sándor VII. o. t. 25 ponttal; II. Kaszaniczky Géza VII. o. t. 24 ponttal; III. Drágos Nyisztor IV. o. t. 23 ponttal; IV. Hajnal Lajos VII. o. t. 22 ponttal; és V. Szepesházy Vilmos VII. o. t. 21.5 ponttal. Az egész éven keresztül tanúsított kiváló szorgalmuk elismeréséül érmet kaptak még Gálffy János VII. és Gellért Géza IV. osztályú tanulók. Dr. Vass Gyula ügyvéd húsz koronás adományát felerészben Kiss Gyula VII. és Weisz Ervin VI. osztályú tanulóknak Ítélte a jury. Dr. Stoll Tibor 5 koronás adományát szorgalmának jutalmául Harausz Béla I. o. t. kapta. A versenybíróság ezután dr. Stoll Tibor indítványára a verseny meglepő eredményéért elismerését, dicséretét és köszönetét fejezte ki Uj Gyula tornatanárnak, kinek jövendő szerepléséhez a legfényesebb reményeket fűzhetjük. Végül dr. Makray Mihály polgármester rövid, talpraesett beszédet intézett az ifjúsághoz, mely ezután a Szózatot elénekelvén, az a bányászzenekar kísérete mellett visszaindult a gimnáziumba. HÍREK. Junius 19. Személyi hirek. Révay Károly, a kiváló poeta, lapunk munkatársa, testvére, Öbleitek Béla bánya- tanácsos látogatására pár napot városunkban töltött. — György Endre, az Északkeleti Vármegyék Szövetkezetei Szövetségének elnöke ma az ipari hitelszövetkezet meglátogatására városunkba érkezett. Innen a szövetség közgyűlésére Felsőbányára megy. Doktorrá avatás. Poszvék Ödön nagybányai volt joggyakornokot a napokban a kolozsvári egyetemen a jogtudományok doktorává avatták. Kinevezés. A vallás és közoktatásügyi miniszter Sprenger Ferencz szatm árvármegyei kir. segédtanfelügyelőt a IX. fizetési osztály 3. fokozatába nevezte ki. Hivatal átadás. Magyart Bertalan, városunk uj közjegyzője Stecz György h. közjegyzőtől a közjegyzői hivatalt Szentpétery Ferencz aljárásbiró, törvényszéki kiküldött jelenlétében átvette. Eljegyzés. Bocskay Sándor kölesei ev. ref. kántortanitó eljegyezte ifj. Incze József polgártársunk kedves és bájos leányát: Rózsikat. Díszes esküvő. Dr. Bátory Oszkár debre- czeni pénzügyi fogalmazó, Bátory Gusztáv mérnök fia folyó hó 15-én tartotta esküvőjét Mikes János m. kir. erdőmester kedves leányával: Mádival. A fiatal párt az esküvőre díszes nászmenet kisérte, melyben résztvettek: Mikes Vilmos honvéd-hadnagy Weisz Margitkával, Herszényi Zsombor honvéd-százados Herszényi Bélánéval, Herszényi Béla tüzérfőhadnagy Weisz Lajosnéval, Mikes Béla Baltay Jánosnéval, Bátory Gusztáv Mikes Jánosnéval, dr. Bátory kózni ettől, tépelődöm. Ez bánt nagyon és sokért nem adnám, ha nem árulták volna be nálam a szapuló világot. Gerendái: Az élet csinálja meg ezt igy az erejével, amely nem tűri a tévelygéseket. Felszakadt a fátyol és én, ime, erős tükörben látom elaltatott önzésemet. Nincs is most bátorságom arra biztatni, vessük meg a fecsegő világot. Jolán: Hát azt hiszi, meghátrálok ? Gerendái: Nem igen tudok más megoldást ... És ebbe nekem bele kell nyugodnom és csak azt kivánhatom magamnak, hogy az a fullánk, amelyet a lelkiismeretembe kaptam, minél jobban égessen. Ez lehet minden vezeklésem. Jolán (a kezét nyújtja feléje; elszomorodva): Nem kellett volna szólnom! Minek is vettem komolyan a dolgot? . . . Gerendái: Ennek igy kellett lennie! így világosodtunk meg egyszerre a világ szája révén egy nagy tévedésünkben. Ahol egy emberpár egymásra talált, onnan a vesztes harmadiknak kemény lélekkel el kell vonnia. Az együttmaradás erőszakos és idők múltán a sok lappangva rejtőzködő gondolatnak elkerülhetetlen őszinteségben kell kifakadnia. Jolán (fájdalmas aggodalommal): Istenem, csak nem kell azért elszakadnunk? . . . Gerendái: (lemondóan): De alighanem. Jolán (daczczal): Miért adjuk meg magunkat? Miért ne maradhatna meg minden a Oszkár az édes anyjával, Bátory Gusztávnéval, végül a menyasszony édes atyjával, Mikes Jánossal. A polgári házasságkötés délelőtt 11 órakor volt Virág Lajos anyaköny'vvezető előtt. Mint tanuk Herszényi Béla tüzérfőhadnagy és Mikes Béla szerepeltek. Innen a róm. kath. plebánia-templomba vonult a nászmenet, melyet ez alkalomra zsúfolásig megtöltött az előkelő közönség. Itt az esketést Szőke Béla h. plébános végezte, melynek befejeztével lendületes beszédet intézett a fiatal párhoz. Az esküvő alatt a róm. kath. templomi énekkar, amelynek a menyasszony műkedvelő tagja volt, Liszt Ferencz remek művét, az A ve Mariát énekelte. Esküvő után a menyasszonyi háznál fényes ebéd volt, melyen Virág Lajos és Szőke Béla az uj párt köszöntötték, mig Baltay János az örömszülőkre emelte poharát. Később Virág Lajos a rokonságot éltette, kiknek nevében Bátory Gusztáv válaszolt. Az uj pár még a délutáni vonattal elutazott Debreczenbe. A nagyváradi székeskáptalan köszöneté. A város képviselőtestületének megbízásából dr. Makray Mihály polgármester részvétiratot intézett a nagyváradi székes káptalanhoz Vinklcr József v. sardikai püspök, városunk díszpolgárának elhunyta alkalmából. A részvétiratra a székeskáptalan a következő levélben fejezte ki köszönetét: Tekintetes Polgármester Ur! A szeretve tisztelt nagyprépostunk, főtisztelendő Vinkler József ur elhunyta okozta mély bánatunkra enyhítő hatással volt a Megboldogult szülővárosának tisztelt közönsége nevében káptalanunkhoz intézett becses részvétlevele. Fogadja azért tekintetes Polgásmes- ter Ur hálás köszönetünket s egyben kérjük, hogy eme köszönetünket a tekintetes városi képviselő testületnek is tolmácsolni szíveskedjék. Kitűnő tisztelettel Nagyvárad, 1907. junius 10-én tartott törv. ülésünkből a váradi 1. szt. káptalan képviseletében Széchenyi Jenő, olvasó kanonok. Érett ifjak. A f. hó 11. és 12-én megtartott szóbeli érettségi vizsgálatokon tizenhat tanuló közül négyen buktak el. Jelesen érettek: Ba- gosy József, Petrován Kelemen és Stecz Gergely. Jól érettek: Berényi Béla, Goldstern Gyula, Kerekes István. Érettek: Bota Kornél, Papolczy László, Spitz Zoltán, Ssirty Ernő, Köves István és Mészáros Gyula. Canonica visitatio. Szélt György avasujvárosi ev. ref. lelkész, esperes a napokban Nagy Lajos felsőbányái lelkész kíséretében városunkban időzött s canonica visitatiót tartott. Az esperes meglátogatta az iskolákat is, hogy meggyőződjék a vallástanitás eredményéről. Érdekes találkozás. Lapunk felelős szerkesztője: Égly Mihály v. főjegyző, ezelőtt huszanhat régiben, mikor a világnak ezentúl sincs több joga belénk kötni. Gerendái (érzelmes melegséggel): Nem is egészen a világ miatt. Másért. Egy vallomás miatt, amelyet el nem hallgathatok. (Csöndes ünnepiességgel): Szeretem most is, épp úgy, mint mikor először vallottam meg szerelmemet. Ezt most ki kellett mondanom, mikor igy ránk következtek az őszinteség perczei. (Fájó mo- solylyal): És ez épen elég arra, hogy ne maradjon minden úgy, mint eddig volt. Jolán (szelid pir önti el, egy ideig csak hallgatni tud, aztán meghatottan susogja): Miért is ván ez igy!? . . . (Ugyanakkor kocsizörgés hallatszik, amely a ház előtt megszűnik. Takács jött meg, Jolán és Gerendái nagyjából erőt vesz megindulásán.) Takács (az őszi hűvösségtől kicsipett arczczal, jókedvűen toppan be, boldogan összecsókolja Jolánt és melegen megrázza Gerendái kezét): De jó itthon lenni, gyerekek. Ugyancsak hidegre fordult künn az idő! Jolán (egy-két pillanatig az jár az eszében, hogy az ura előtt is feltárja rögtön a dolgot, de meggondolja magát; derült hangon): Épen kapóra jösz! Házasítani akarom a doktort, de csak makacsodik megint, nem birok vele ... Holló Márton. évvel a nagyszebeni állami főgimnáziumban tette le az érettségi vizsgálatot s különösen kedves tanítványa volt Tóth Sándornak, az irodalomtörténet jeles professzorának, ki maga is szépirodalmi munkásságával azidőóta előkelő helyet^ biztosított magának az irodalomtörténetben. Églyt különösen szépirodalmi hajlamaiért kedvelte Tóth Sándor s olvasva költeményeit, nem egy jóakaratu szóval buzdította a kitartásra, az előretörésre. Az érettségi vizsgálat után a tanár és tanítvány útja két felé vezetett s a lezajlott huszonhat év alatt nem találkoztak egy ízben sem, mígnem most Tóth Sándor eperjesi igazgató, mint helyettes elnök Nagybányára^ nem jött az érettségi vizsgálatokra. Tóth Sándor értesülvén arról, hogy egvkori tanítványa Nagybányán van, felkereste őt s valóban meghatóak _ voltak azok a pillanatok, mikor oly nagy idő után tanár és tanítvány ismét szemben állottak egymással. A találkozás alkalmával előkerült a régi időknek egy kedves emléke is. A Képes Családi Lapok-nak egy megfakult száma, mely verset közölt Églytől a tanítványtól s novellát Tóth Sándortól, a tanártól. — Felelős szerkesztőnk pedig ne vegye indiszkrecziónak, hogy ezt a kis hirt, de érdekes hirt az ő tudta nélkül beloptuk a lapjába. Halálozás. Herman István, néhai Herman Mihály, Szatmárnémeti volt polgármesterének édes atyja, meghalt Szatmáron kilenczven éves korában. A boldogultat kiterjedt rokonság siratja. Kitüntetett iparos tanonezok. A kereskedő és iparos tanoncziskolában f. hó 15-én tartották meg az évzáró vizsgálatot, mely alkalommal a jeles tanulók kitüntetésben részesültek. A vizsgálat befejezte után Wienerberger Géza igazgató felkérte a felügyelő bizottság elnökét: Kapás Mihályt s az ipartestület elnökét: Csepeg Ferenczet a jutalmak kiosztására. A debreczeni kereskedelmi s iparkamara kitüntető ezüst érmét Gyalay László mészáros és Miszty Sándor órás tanoncz nyerték el. Az érem egyik oldalán babér és cserág van e felírással: Jeles tanulókból lesznek kitűnő mesterek. A másik oldalon angyalos magyar nemzeti czimer s ez a felírás: A debreczeni kereskedelmi s iparkamara kitüntető érme. Az érmen rajta van a kitüntetett neve is. Pénzjutalmat nyertek: Kuhár Antal, Kert György, Pap János, Kovács Sándor, Kusiczky János, Stracsanyek Ferencz, Bencze András, Bölönyi János, Páska Sándor, Laboncz András, Rózsa Károly, Vajai József, Tréger Zoltán, Kiss László és Folticska Lajos. Könyvajándékot kaptak: Tóth József, Miskolczy Gyula, Urbaniczky Károly, Elek István, Bertóti Vilmos, Varga Ernő, Fajka József, Major János és Ojegár Miklós. A kitüntetett tanulókhoz Gyöngyösy Gyula ipartestületi alelnök intézett buzdító, talpraesett beszédet. A koronázási jubileum. Oláhláposbányán is hazafias kegyelettel s fényes ünnepélylyel ünnepelték meg a koronázás negyvenedik évfordulóját. A nemzeti lobogókkal, zöldágakkal s virágokkal szépen díszített róm. kath. templomban istentisztelet volt, melyet Szmollen Pál r. kath. plébános tartott s melyen jelen volt a m. kir. bányahivatal Joós Lajos főmérnök, bányafőnök és Andrea János mérnök vezetése alatt, továbbá jelen volt azon a tanuló ifjúság is és igen nagy közönség. Délután az iskolákban tartották meg az évzáró ünnepélyt, melyen szép beszédekkel és hazafias költemények szavalásával domborították ki az évforduló nagy történelmi jelentőségét. Dalestély. A nagybányai dalegyesület julius hó 13-án a Polgári Körben nagyszabású dalestélyt rendez, melynek előkészítésén már régóta nagy buzgalommal fáradoznak. A műsor teljesen uj lesz s a dalegyesület a legújabb darabokat is bemutatja zenekari kísérettel. A dalegyesületen kívül azonban mások is közre fognak működni a dalestélyen, mely attrakeziók- ban nem fog szűkölködni. A dalegyesület e nagyszabású estélyére, mely nagy műélvezettel kecsegtet, már most felhívjuk a közönség szives figyelmét. A dalestélyt tánczmulatság követi. Elmaradt térzene. Dr. Lovrich Gyulának, a nagybányai bányaigazgatósági kerület főorvosának elhunyta alkalmából a bányászzenekar keddi térzenéje a Széchényi-ligetben elmaradt. A térzenét holnap, csütörtökön délután a szokott időben tartják meg. Hajmeresztő gyilkosság. Hajmeresztő gyilkosság történt a napokban Feketefaluban. Égy részeges, a pálinkától egészen elállatiasodott