Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1907-05-30 / 22. szám

1907. május 30. NAGYBANYA 5 5677-1907. sz. JCirdetés. A veresvizi János evangélista bánya társpénztára jóváhagyott köz­gyűlési határozattal feloszlott, műkö­dését 1.906. évi október \-től beszün­tette s tagjainak igényeit vég kielé­gítette. A felosztás ténye azzal tétetik közhírré, hogy mindazok, kik az előbb említett pénztárral szemben jogos igényt vagy követelést vélnek érvé­nyesíthetni, jelen hirdetésnek közzé­tételétől számított 60 nap alatt ezen kir. bányakapitányságnál jelentkezze­nek s igényeik igazolására vonatkozó okmányaikat mutassák be, mert ké­sőbbi jelentkezések figyelembe nem vehetők. Felhivatnak továbbá azon társ­pénztári ideiglenes tagok, kiktől 1906. évi szeptember-deczember havakban még járulék vonatott le s ezen levo­nások visszafizetése alkahnával nem jelentkeztek, név szerint-. Gyisa János, Gyisa Mihály, Havasi István, Kert József, Krupiczer János, Lengyel Mitru, Pap János, Pap Alexa, Pap István, Szelezsán György, Szász István, Skót Flóra és Sebestyén Ferencz, hogy a részükre vissza járó illetékek átvétele czéljából, személyazonosságuk kellő igazolása mellett, alólirott hatóság­nál fenti határidő alatt annyival bi­zonyosabban jelentkezzenek, mert a határidő letelte után a föl nem vett összeg munkás jóléti czélra fog for- dittatni s igy cthoz többé igényt nem formálhatnak. M. kir. bányakapitányság. Nagybánya, 1907. május hó 3. Madán, m. kir. bányakapitány. 1434-1907. tkvi sz. Árverési hirdetmény=kivonaí. A nagybányai kir. járásbíróság mint telek­könyvi hatóság közhírré teszi, hogy Nagybánya város takarék pénztára végrehajtatónak Nyika György és neje alsófernezelyi lakos végre­hajtást szenvedő elleni 180 K tőke követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szatmári kir. törvényszék, illetve a nagybányai kir. járás­bíróság területén fekvő, a nagybányai 1072. tjkvbe 1642jc. hrsz. alatt felvett szőlő birtokra 2798 koronában az árverést ezennel meg­állapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az I9O7. évi junius hó 15. napján délelőtt 9 órakor a nagybányai kir. jbiróság árverési helyiségé­ben megtartandó nyilvános árverésen a meg­állapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lanok becsárának 10 °/-át készpénzben vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november 1-én 3333. sz. alatt kelt I. M. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezé­hez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál elő- leges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elis­mervényt átszolgáltatni. Nagybánya, 1907. évi április hó 6-ik napján. A kir. járásbíróság mint telekkönyvi ha­tóságnál. MaKray, kir. aljárásbiró. 2449, 2482, 2483. kzg. 1907. sz. Árlejtési hirdetmény. A nagym.éltóságu vallás- és köz- oktatásügyi m. kir. miniszter ur az 1907. évi május hó \6-án kelt 12120. számú rendeletével a »nagybányai központi áll. iskola« felépítését 123366 korona 49 fillér erejéig; továbbá ugyancsak fenti számú rendeletével a »veresvizi áll. iskola« felépítését 73503 korona 86 fillér erejéig; és végül 1907. évi május hó 7-én érkezett 21182. számú rendeletével a »Nagybánya - Blidár - feketepataki áll. iskola« felépítését 16115 korona 44 fillér erejéig engedélyezte. A fentemlitett munkálatok bizto­sítása czéljából 190?. évi junius hó ??-én d. e. dórakor Nagybánya sz. kir. város polgár- mesteri hivatalában zárt Írásbeli ver­senytárgyalás hirdettetik. Felhivatnak a vállalkozni szándé­kozók, hogy amennyiben fenti mun­kálatokat elnyerni óhajtják, zárt Írás­beli ajánlataikat fenti kitűzött nap d. e. fél 11 óráig annál is inkább nyújtsák be, mert később, vagy távi­rati utón érkezett ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Az ajánlatokhoz az engedélyezett összegnek 5 százaléka csatolandó vagy készpénzben, vagy a kormány által elfogadhatónak megjelölt értékpapír­ban, vagy Nagybánya város takarék- pénztárának betéti könyvében. Ajánlat tehető az egyes épületekre vagy külön-külön vagy együt­tesen, de csak az összes munka­nemekre. Feriti munkálatokra szóló műszaki rajzok és feltételek Nagybánya szab. kir. város mérnöki hivatalában a hi­vatalos óráik alatt megtekinthetők; az előméret, költségvetés másolata pedig a városi kiadóhivatalban az előállí­tási árban megszerezhető. Nagybánya, 1907. évi május 28. Városi Tanács. Eladó házhelyek. A felsőbányái határban, közvetlen szom­szédságában a vasúti állomásnak, tizenkét hold gyümölcsös-kert házhelyeknek felosztva, négy- szögméterenkint eladó. Értekezhetni a tulajdonossal: , özv. Lipták Józsefnéval Nagybányán és Ember Péter pénztárnokkal Felsőbányán. Eladó házasfelek. Kossuth Lajos-utcza 24. sz. alatt levő ház, mely áll hat szoba, konyha, kamara s más mellék- helyiségekből, nagy udvarral és kerttel, eladó. Értekezhetni BÁNYAYJÓZSEF városi gazda- —--- --------- _ tiszttel. ______ ~ KA TÓCZ MIKLÓS diplomás molnár ----------— ké t vagy három pár köves malmot bérbe vesz, esetleg alkalmazást keres. Úgyszintén gyárak­nál éjjeli őri állást is elfogad. Czim : F.-BÁNYA, LIGET-CSOPORT-UTCZA. Zsúp rozsszalmát vásárlók bármilyen mennyiség­ben, vagy erre előleget adok ez idei aratás utáni vagy későbbi átvételre. Az ár és a keresztek mennyiségét kérem Rényi Árpád Üveggyár . -... ± = Zelestye, u. p. Válaszút, Szatmármegye, czimen tudatni. Bikszád fürdő Szatmármegye. Megnyitás: május hó 15=ikén. Meleg ásványvíz fürdők, szénsavas fürdők, hideg gyógyvíz intézet, inhalatió, 160 kényelmesen berende­zett szoba, vízvezeték, acze- tylén világítás. Vasúti állo­más, posta, távirda Helyben. Prospektust, bővebb fel­világosítást küld kívánatra készséggel ~~ ■... 280-1907. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagysomkuti kir. járásbíróságnak 1904. évi sp. 350. számú végzése következtében Dr. Olsavszky Gyula ügyvéd által képviselt Kovás község képviseletében Iván Gábor javára Tárba Urszuk ellen 175 korona s jár. erejéig 1907. évi ápril hó 26-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 680 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: szarvasmarhák, csűr, és szekér nyilvános árveré­sen eladatnak. Mely árverésnek a nagysomkuti kir. járás­bíróság 1907. évi V. 136. számú végzése foly­tán 175 K tőkekövetelés, és összesen 49 korona 20 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, Kováson, adós lakásán leendő eszköz­lésére 1907. évi junius hó 7=ik napjának délutáni 4 órája határidőül kitiizetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzés­sel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értel­mében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígé­rőnek, szükség.esetén becsáron alul is el fog­nak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra ki­elégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Nagysomkut, 1907. május hó 26. napján. G-ámentzy «Tános, kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Thumbnails
Contents