Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-05-23 / 21. szám
TÁRSADALMI ÉS SZSÉFIB-OÖAIíMI IIEJTIIjAP. Előfizetés! érák: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap- közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is: Főtér 14, Pályaválasztás. Május 22. Az iskolaév utolsó heteiben, midőn az ifjúság, tarsolyában az érettségi bizo- nyitványnyal, lelkében a legcsillogóbb álmokkal, reményekkel sűrű rajokban hagyja el a középiskolákat, vissza-visszatér a pályaválasztás kérdése. Az egész társadalom az aktuálitás e rövid ideje alatt nagy érdeklődéssel, hogy ne mondjuk, nagy mohósággal tárgyalja, bonczolgatja e kérdést már évtizedek óta, anélkül azonban, hogy azt előbbre vinni vagy megoldani sikerült volna. S ennek mi legfőbb okát nemzeti karakterünknek egyik nem a legutolsó s nem is a legkisebb vonásában látjuk: az urhatnámságban. Többnek látszani, mint a mi vagyunk s szemkápráztató csillogással leplezgetni énünk ürességét s vagyoni helyzetünk kétségbeejtő ziláltságát, ehez mesterileg értünk. A becsületes, verejtékes, de tisztességes kenyeret adó munka a közfelfogásban ma még mindig nem talál oly megbecsülésre, elismerésre, minőt például a legkisebb rendfokozatu tisztviselői állás nyomorúságos exisztencziája nyújt. Ez az érthetetlen s eléggé nem ostorozható közfelfogás az okozója azután annak, hogy az úgynevezett intelligens pályákat valósággal elözönlik az oda nem való tehetségtelen emberek s félelmetes módon szaporítják az ország legléhább s leghaszontalanabb osztályát: a proletariátust. Amely mitse dolgozik, sőt dolgozni nem ! is tud, de annál nagyobb arczátlansággal eltartást követel államtól, megyétől, vá- ! rostól egyaránt. Az intelligens pályáknak ez az egészségtelen, abnormis elözönlése már oly mérveket öltött, hogy évekkel ezelőtt a közoktatásügyi kormány is kénytelen volt védekezni ellene. De az a rendelet, melyet ez ügyben a közoktatásügyi kormány kibocsátott, hogy a középiskolai tanárok főleg a negyedik osztály bevégzése után ítélkezzenek kíméletlen szigorúsággal a ! fölött, hogy a tanuló érdekében van-e, ha tanulmányait folytatja s nem-e czél- szerübb, ha még ideje korán más életpályára lép, hol a tudományos képzettség föltételei szükebbkörüek vagy egészen nélkülözhetők, nem vezetett az óhajtott eredményre. Ez a buktató rendszer leg- j kevésbbé sem apasztotta a proletariátust és semmivel sem növelte a megfelelő alapképzettséggel biró iparosok, kereskedők számát, pedig voltaképen ez volt a czék A rendelet kibocsátása után is, melytől pedig nagy eredményeket vártak, maradt minden a régi rozoga, egészség- ! télén keretekben. De e rendelet, amint a czélt sem- j mivel sem vitte előbbre, épen oly igazságtalan is volt. Hiszen a középiskolák negyedik osztályánál vajmi ritkán ítélhető meg az, hogy a tanuló képes lesz-e valamely intelligens pályával derekasan megküzdeni a gyakorlati életben. Száz meg száz eset igazolja, hogy azok, kik diák nyelven szólva átuszták az alsóbb osztályokat, később, tehetségük és ambi- cziójuk fejlődésével sokkal kiválóbban állották meg helyüket a tudományos és intelligens pályákon, mint azok, kik szorgalmukkal, magoló képességükkel excel- lálva, a jeles diák fogalmának megtestesülései valának. S az a törekvés sem valósulhatott meg, hogy az intelligens vagy tudományos pályákra nem való elemek leszorításával, növeljük az előképzettséggel biró iparosok s kereskedők statusát. Az elüldözöttek, ha kénytelen-kelletlen az ipari, kereskedői pályákat keresték is fel, nem volt abban köszönet, mert csakhamar vagy búcsút mondtak e pályáknak, vagy züllött proletárokká váltak e téren is, hiszen nem volt meg náluk az élethivatás szeretete, megbecsülése. Ha e mindinkább akuttá váló problémát megoldani akarjuk, mindenekelőtt az urhatnámságból fakadó közfelfogást kell megtörni. Azt a szörnyen nevetséges közfelfogást, hogy csak a hivatali állás szerez az embernek tiszteletet, becsületet, mig az iparos pálya csak a parasztnak való. S minden eszközt meg kell ragadnunk másrészt, hogy iparosaink értelmi és műveltségi nívóját emeljük, mely ma még, a nagy átlagot tekintve, igen elszomorító képet tár elénk. De ennek oka is nagyrészt a közfelfogásban keresendő, mert ma az iparos pályára száz eset közül kilenczvenben az ifjúság ama része kerül, mely még az elemi osztályokkal A „Nagybánya“ tárczája. Útban hazafelé. I. /íz olasz égnek ragyogása Csábit, megbúvói és befon, § én szemeimet rajt feledtem Egy édes asszonyon. S mikor a vonat zakatolva /fazafelé rohant velem, /1 szép emlék még átczikázott Merengő telkemen. De mikor itthon kis családom /I karjaim közé omolt, Egy perez alatt eltűnt az emlék, Szét pattant .... vége volt. I . II. Bűbájosabb nyelv az olasznál /fines a világon egy se más, Minden szava oly lágy, oly édes Mint egy szerelmi vallomás. S mint vallomásnál kar a karba. Fonódnak össze a szavak, /fogy mint egy röpke, bűvös álom, Mint egy sóhaj, elszálljanak . . . De a határon, mikor újra Felém csendült a honi dal, Éreztem: legszebb az olasz nyelv, De annál is szebb a — magyar! Fehér Jenő. A harangozó. A harangozásról általában az a vélekedés, hogy igen egyszerű, tudomány nélkül való munka. Azt mondják ugyanis az emberek, főképen Kalos Ferencz, hogy csupán a harangkötél rángatásától függ minden, azontúl aztán illendoképen szól az magától is! Hát nincs igaza senkinek. Kalós Ferenczre pedig semmiképen se adjanak a belső emberek, mert tudnivaló dolog, hogy Samu bácsi öregségére való tekintettel már régóta feni fogát a harangozói tisztességre. A harang nem beszél magától. Sőt úgy vélem, hogy a harangnak szive is van. Ki hogy szokott vele bánni, úgy szokta visszaszolgálni. Teszem azt: Samu az öreg, minden módon megszólaltatja azt a vasnyelü, rézdereku minemü- séget. Ha félkézzel lódítja a kötelet: lágyan, j barátságosan kondul, ha meg erővel huzza, szinte siró szó röppen ki a torony ablakán, j Mélybúgásu és szívhez beszélő egyszerre, ha- ! rágós és fenyegető, ha Samu bácsi úgy akarja. Tehát a hebe-hurgyán Ítélkezők jobban teszik, ha hallgatnak. Hanem a dologra térve, el kell mondanom, hogy Samu bácsi báránytermészetü hírben állott. A feleségét soha egy ujjal sem bántotta. Az igaz, hogy az asszony sokkalta erősebb volt nála. Elhallgatta annak nyelveskedését. Per- patvarkodó természetéről pedig csak sugdolózva, I panaszkodó sóhajtások kíséretében ejtett szót. : A falu előtt csupa jólélek, csupa áhitatos sze- j retet volt őkegyeim e. De hát az asszony, az asszony mindenkit kiforgat a maga mivoltából. Ezt a vélekedést Cs. Pap Vincze szokta mondogatni, ha szóba került, hogy Samu bácsi harangozás tekintetében nem igen jár egy utón a pontos idővel. (Tudnivaló, hogy Pap Vinczé- nek ugyancsak kardos menyecske volt a felésége). Az igaz, hogy egyszer magam is hallottam, mikor Samuné odaszólott a kertben kapáló urához: — Apjuk ! . . . Apjukom! . . . harangozza el kend a delet! Iszön már a nap is amott szalad! — Jó van nó! Várhat a falu odáig, hogy én ezt a sort elkapáljam. Erre az öreg asszony dörmögve ment a maga dolgára. Csak félhangon fenyegette az emberét: — Majd a Kallós Ferencz jobban mög- töszi a dógát. A harangozó erre a fenyegetésre belevágta
