Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-05-16 / 20. szám
1807. május lio le. 20-cilli, szám. TÁRSADALMI ÉIS S55ÉPIRODALMI HETILAP. EltfizetisI árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap* közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában la: Pótár 14, Pünkösdi hangulatok. Május 15. Lombsátoros, rózsakoszorus, illatos tavasznak legszebb, legragyogóbb ünnepe vagy te piros Pünkösd napja. Ünnepe a hit szárnyán égbe szálló lelkeknek, a soha el nem hervadó reménységnek, az örökké élő szeretetnek. A megújhodás bűbájos ünnepének is nevezhetnélek. Hiszen évszázadokkal ezelőtt a törvényvallás hívei a hetek ünnepén, hét héttel a pascha ünnep után uj lisztből készült kenyeret áldozának az Ur oltárán; mi a tavasz legszebb virágait hozzuk áldozatul azon napnak emlékéül, midőn égi világosság s megfélemlítő zúgás közepette tüzként ragyogó nyelvek alakjában szállott le a Szentlélek az apostolokra s megihleté őket csodás erejével. Jóéi próféta jóslata beteljesedett: az Isten kitölté vala az ő lelkét minden testre. És ha a feltámadás ünnepén győzelmet ül az igazság, Pünkösd ünnepén győzedelmeskedik az Ige, mely az apostoloknak Szentiélektől ihletett csodálatos nyelvén szól a föld összes népeihez, nemzeteihez, úgy, hogy mindenki megérti s az apostolok nyelvében mindenki felismeri vala az ő saját nyelvét. S ama csodás napon is, midőn mindnyájan megtelének Szentlélekkel s krisztusi nyelven szóiénak, akadtak gúnyolódok, kik úgy beszélének: — Részegek ezek, édes borral telének el! Péter apostol hatalmas, lánglelkü szózatára volt szükség, hogy a gúnyolódok tábora szégyenkezve elnémuljon vagy maguk is harczosaivá legyenek az élő hitnek. StigL .«■ ,.y Az oltárok ma is tavasz virágaitól ékesek, az ünnepi harangok zúgása ma is betölti a tavasz csillogó verőfényétől átszőtt levegőt, a zsolozsmák az áhitat szárnyán ma is ég felé repülnek, de vájjon piros Pünkösd napja valóban az élő hit iinnepe-e? A soha el nem hervadó reménység ünnepnapja? ■; A mindent átölelő, a mindent átható szeretetnek glorifikácziója? A zsolozsmákba mintha duhaj, istenkáromló szavak vegyülnének. A reménység zöld színét mintha rozsdássá perzselné a megélhetés küzdelmeinek izzó lávája. A szeretet . csöndes, megnyugtató, boldogító harmonia' .ba mintha éles hangon rikácsolna bele az elkeseredés, a harag, a gyűlölet véresszáju lármája. A kaotikus zűrzavar országos és bár tisztán csendülnek az apostolok igéi és meggyőzően szólnak, a gunyolodók tábora ma sem némult el; ma is hallatszanak a csufondáros szavak: — Részegek ezek, édes borral telének el! Ha az évszázados szent történet ismétlődnék, úgy tetszik, ma a Szentlélek ereje nem az apostolokat ihletné meg, hanem a nagy tömegeket, hogy képesek legyenek megértetni az apostolok igéit. Piros Pünkösd csak ekkor volna igazi ünnep, hasonlatos ama régihez, ama csodáshoz, midőn a világ összes nemzetei megérték egymást. Ma egy nemzet fiai sem tudják már egymást megérteni. * A mi nyájas, erdőkoszoruzta szelíd zöld hegyeink között piros Pünkösd ünnepének magasztos csöndjét, nyugalmát harczias táborok zajos fölvonulásai, fegyverzörej s az előőrsön álló csapatok egy-egy összeütközésének puskaropogása zavarja meg. Pünkösd ünnepét csak egy-két nap választja el az általános tisztujitástól, mely ősi magyar szokás szerint a küzdőtérre szólítja azokat is, kik más alkalmakkor édes-keveset törődnek a közügyekkel. Voksolni, az magyar virtus, melyhez való jussát, akit megillet, el nem hagyja. Hiszen édes, izgató gyönyörűség az, összemérni a fegyvereket, még akkor is, ha e mérkőzéstől családok sorsa függ. A fórumok tehát hangosak, zajosak. Folyik a kapaczitáczió; az érvelések — okosak és ostobák, igazak és hazugok — kifogyhatatlanok. Mert ha valahol érvényesül az, hogy a czél szentesid az eszközöket, a legnagyobb teljességében érvényesül a választásoknál, hol az aspi- ráczióknak, érdekeknek vagy teljesen A „Nagybánya“ tárczája. r—■ i .... - ------------------:---_____—3 Pá sztor leányka.- Cosbuc Ciyörgy. Az árnyék feketiil a völgyben, A nap leszáll a hegy fokán; Báránysereg van lemenőben A hársfa erdő oldalán. Kifáradt és szelíd, sereg! Nyomukban mélán ringatózva Pásztorlány zeng egy éneket: „Jó éjt, te áldott nap sugárra! Pihenj meg holnap reggelig; S szállván megint a bére fokára, A táj mosolylyal megtelik. Te kelj föl jókor és ruhád Legyen tele ezüst virággal, És hinsed bérczen-völgyön át!“ A nap leszáll; de mig a pásztor Virággal ékíti haját, — MegiUasultan annyi bájtól, A ringó felhőn súgja át: „Ha holnap nem találsz reám, Tekints a víznek tükörébe, És vágyad teljesül, — leány!“ S a pásztorlányka várja, másnap Az első fényes naps nyárt; Hús habjaiban a forrásnak Gyönyörrel nézi szőghaját. Mereng a selymes fürtökön, Miket behintett szinaranynyal A napból szikrázó özön . . . Révai Károly. A tolvaj lámpa. Azon gondolkoztam türelmes olvasóm, yajjon mire való a tudás? Előbbre vitt-e va- ‘ lamivel, vagy boldogit-e valamennyivel inkább, mintha mindnyájan ma is abban az ősállapotban maradtunk volna, amelyikben az első emberpár volt a paradicsomban a Tudás fájának megízlelése előtt? Nem tudom, nem tudom. Amiről e tekintetben beszámolhatok önnek, csupán egy álom, illanó, tovaröppenő, miként az elszálló szellő, vagy a sóhajtás, amely hakipihhen belőled, soha, de hidd meg, soha vissza nem tér. Azt álmodtam, hogy este volt s én mind afelé csöndes álmodozó, néztem a világot. Emberek, mindenféle korszakbeliek, mindenféle viseletben sürögtek-forogtak az utczákon, amelyeket a legkülönfélébb utczalámpák világítottak, kezdve az üvegtartóba szúrt vastag gyertyaszálon s az acetelynlámpán végezve. Sőt olyan lámpások is feltűntek olykor, amelyeket maga az éjszakai járó-kelő vitt, maga előtt lóbázva a kezében, amint lassú léptekkel botorkált az utón. Gazdagok, szegények, hatalmasak, alárendeltek, bénák, nyomorultak, lányok, férfiak, í asszonyok, ifjak, öregek, jók és gonoszok, valamennyien sürögve-forogva nyüzsögtek e külö- I nős utczában; egymás mellett jobbra-balra I elsurranva, egymást utolérve, elhagyva, meg- I előzve s újra utolérve, vagy szemközt talál- í kozva s szótlanul tovább sietve, mind-mind miként ha valami fontos és halaszthatatlanul ; sürgős ügyben jöttek volna ki estére, amelynek ! sötétségét, ismétlem, a legkülönfélébb lámpákkal és világitó eszközökkel iparkodtak, hogy eloszlassák. Nagy volt a sokadalom s én, aki idegenként andalogtam az utczán, ámulva tekintget- tem körül:- Ej, micsoda sokadalom lehet ez? Ezt a néhány szót, amely szinte önkéntelenül szaladt ki az ajkamon, épen egy nagyon ócska, vén ház előtt mondottam, a melynek kapujában, hosszú, fehérszakállu öreg ült. Ugylátszik meghallotta a kérdésemet, mert vizenyős, zöldes szemével rám tekintett és megszólalt: — Ifjú ember, hát te nem tudod hol jársz ?
