Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-09-13 / 37. szám
2 NAGYBÁNYA 1906. szeptember 13. a pályadijat, e sokszor megvitatott, letárgyalt s egyhangúlag hozott jogerős véghatározatokkal el is döntött kérdések a kisebbség részéről elementáris erővel tolattak ismét előtérbe, csakhogy az egyszerű, napnál is világosabb kérdések a lehető legkaotikusabb homályba burkol- tassanak. S különösen magasra csaptak a szenvedélyek lángjai a legutóbb lezajlott közgyűlésen, mely arról volt hivatva dönteni, hogy a részletes tervek és költségvetés elkészítésével kit bízzon meg a közgyűlés? Az ad hoc bizottság az első dij nyerteseit: Jámbor és Bálint fővárosi műépítészeket javasolta megbízni. Nosza, lett nagy kavarodás e javaslatra! Micsoda, hogyan adhatnánk megbízást a részletes tervek és költségvetés elkészítésére, mikor még azt sem tudjuk, hogy lesz-e jövedelme az uj városi nagyszállónak vagy még rá is kell arra majd fizetnünk? . . . Gellért polgármester s még mások is számosán hiába igyekeztek felvilágosítani a kisebbséget, hogy mindaddig, mig a részletes tervek el nem készülnek s mindaddig, mig a költségvetés készen nem lesz, lehetetlen felvilágosítást adni arról, hogy a városi palotának mennyi lesz a jövedelme? Hiszen a költségvetés elkészítéséig azt sem tudjuk, hogy a nagyszálló építése mennyibe fog kerülni? A pályázati hirdetmény csak a maximumot: 500,000 koronát jelölte meg, hogy a nagyszálló annál drágább nem lehet, de kerülhet az elfogadott terv kivitele esetleg 400.000, 420.000, esetleg 450.000 koronába is. De ha a fix végösszeget nem tudjuk, miképen tudhatnók a nagyszálló évi fix jövedelmét? Minden logikus érvelés sikertelen maradt. A kisebbség minden áron az uj épület jövedelmét akarta tudni. Ki akarták emeltetni a földgömböt sarkaiból, anélkül, hogy ama bizonyos szilárd pontot rendelkezésére bocsátották volna a többségnek. Hiába mutattak rá többen ama körülményre, hogy hiszen az építendő nagyszálló jövedelmezősége már megvitatott fojtogatott minden fiatal színészt . . . Kilátás nem volt reá. A rendező kényelmi szempontból tehetségtelennek tartott, a kivel nem érdemes koczkáztatni. Egy Ízben azt mondta, hogy miért nem lettem inkább súgó, akkor jobban megszolgálnám a fizetést. Ez a megjegyzés a szivemet nyilalta át. És ez a nyilalás minden hónapnak elsején és tizenhatodikán megismétlődött, mikor az igazgató fizetett. Leritt az arczárói a kelletlenség. Az egész arcz ránczaiból kiolvastam gondolatát. Miért is kell ilyen embert tartani és fizetni ? Magam is buta feleslegnek éreztem magam. Egy kamasz fiú, aki festi magát, libériát húz s bejelenti hogy a leves tálalva van ... Mennyivel értékesebb, gyakorlatibb lény az igazi inas, a ki igazi levest jelent. Desperátus voltam lelkem fenekéig. Egy falusi rokonom, falusi jegyző, kivel a véletlen összehozott, szánalomból azzal kinált meg, hogy maga mellé vesz segédjegyzőnek. — Legalább kenyered lesz, mondotta az öreg őszinte szánalommal. Ez két héttel a beugrás előtt történt. Meg kell jegyeznem, hogy bámulatos emlékezőtehetségem volt, hogy a repertoár majdnem minden szerepét könyv nélkül tudtam. Nos estére Sardounak pompás vigjátéka „Jó barátok“ volt kitűzve. A zuáv szerepét egy vén rutinos színésznek, Molvaynak osztották, ki délben súlyosan megbetegedett. Én kisértem haza a lakására s én jelentettem az igazgatónak, hogy arra a beteg emberre nem lehet számítani. dolog s hogy az jövedelmező is lesz, arról már akkor meggyőződést szerzett a közgyűlés, midőn a pályázati fölhívást egyhangúlag elfogadta s azt kibocsátotta. Sőt hogy a dolog még mulatságosabb legyen, az építendő nagyszálló jövedelmezőségét sehogyan sem akarta elismerni Révész János v. képviselő sem, aki a pályázati hirdetményt készítette, aki részletesen körülírta e pályázati felhívásban, hogy mily épületre van a városnak szüksége s aki annak idején oly fényesen megvédte a közgyűlés előtt az általa készített pályázati felhívás folytán emelendő s a pályázati felhívásban körvonalazott feltételeknek megfelelő épület jövedelmezőségét. A „Rajzolt Három Tulipán“ mindenben megfelel a pályázati hirdetményben foglalt követelményeknek, ha tehát rósz a pályakoszoruzott terv s nem jövedelmező, akkor rósz volt a pályázati felhívás is! De nem rósz egyik sem, kitűnő s a kitűzött czélnak megfelelő mind a kettő! De a kisebbség mégis csak az új épület évi fix jövedelmét akarta tudni, az általánosságban emlegetett jövedelemmel s annak hangoztatásával, hogy a városnak csak haszna lehet az új nagyszállóból, sehogyan sem elégedett meg és tudni akarta az évi fix jövedelmet még a költségvetés elkészítése előtt, még mielőbb tudnánk, hogy mibe is fog kerülni az új épület? És indítványozták is, hogy most ne is adassák megbízás senkinek sem a részletes tervek és költség- vetés elkészítésére, hanem utasitassék a gazdasági bizottság, hogy tegyen jelentést az új épület jövedelmezőségéről. Mintha bizony azon fix összeg ismerete nélkül, a mibe a városi palota építése fog kerülni, bármely bizottság is más jelentést tehetne, mint amit már a jelesen szerkesztett pályázati felhívás elfogadása alkalmával mindenki tudott, hogy az építendő modern szállóból, különösen a nagyszámú boltokból a városnak szép jövedelme lesz. Mindazonáltal Gellért polgármester, hogy teljesen megnyugtasson mindenkit, Az igazgató a normálisnál is epésebbnek mutatkozott. — Ki az ördög fogja a szerepét játszani? Engem mélyen felháborított ez a czinizmus. A beteg emberrel szemben nem volt más gondolata, mint az, hogy ki helyettesíti. — Eljátszhatom én is, mondottam egészen önkéntelenül. — Tudja a szerepet? — Tudom. Nos, eljátsztam . . . Nem volt valami rendkívüli sikerem, de az igazgatónak tetszettem. Előadás után egész komolyan mondotta: — Magából lesz valami . . . Szavamra, jobban játszotta, mint Molvay . . . Igen, igen, több eredetiséggel . . . Felbuzgóit bennem az önérzet. — Hátha még Tolosán szerepét játszhat- nám, mondottam vakmerőén. — Ohó barátocskám, figyelmeztetett az igazgató . . . hátrább az agarakkal. Ahoz színész, kész színész kell. Az bravúros szerep ... elsőrangú bonviván. — Tudom, épp azért mondom. Három hét múlva eljátszottam Tolosánt, a gúnyolódó szellemes orvost ... És másnap én lettem a társulat starja . . . Egy szereppel, egy beugrással . . . Azóta nem kértem szerepet, nem kértem fizetésemelést . . . Minden magától jött . . . Mindaz, amit azóta miveltem, szinte gyermekjátéknak tetszik ahhoz képest, a mit bátorságban, energiában és szerencsében a beugrás követelt tőlem ... Ez igy van . . . hogy eleget tegyen minden óhajnak s hogy főleg precziz munka legyen végezhető, maga is hozzájárult ahoz, hogy a gazdasági s pénzügyi bizottság hivassák föl, hogy az elkészítendő részletes tervek és költségvetés alapján tegyen jelentést a városi palota évi jövedelmezőségéről. Éhez készséggel, udvariasan hozzájárult a többség is. Ám a kisebbségnek mégsem ez kellett! Az kellett csupán, hogy megbízás ne adassák a részletes tervek és költségvetés elkészítésére. Hogy miért? A jó Ég tudja! Mert a jövedelmezőség kérdésével való experimentálás komoly indokolásul el nem fogadható. Az előadottakból minden elfogulatlanul ítélkező beláthatja, hogy a jövedelmezőség kérdésének érvelésével nyitott kaput döngettek csupán! A képviselőtestület többségének állás- foglalása megdönthetetlen argumentumokon nyugszik; a többség érvelése nyílt, világos és határozott. S hogy mégis a legegyszerűbb, legvilágosabb kérdésekből miképen lehet kaotikus zűrzavart fejleszteni, ide ig- tatjuk laptársunknak, a „Nagybánya és Vidéké1'-nek a következő sorait, melylyel „Chaosz“ czimen a legutóbbi közgyűlés lefolyását kommentálja: Az adhoc bizottság a pályakoszoruzott terven több rendbeli változást tett, felülbírálván a szent zsűrit s a helyi praktikus gondolkozást igyekezett belevinni a három tulipános tervezetbe. A közgyűlésen két nézet állott egymással szemben. Egyik szerint ideje volna már számot vetni azzal, hogy a városnak kifizeti-e magát ez az egész építkezés, vagy több jövedelme van a romokból, mert azok a bódék révén mégis csak hoznak egy pár krajczárt, mig az új épületre lehet, hogy évről-évre rá , fog fizetni a város. Az elfogadott terv alapján tehát megállapítandó volna előbb, mit várhatunk jövedelműi és csak ha kifizeti magát az építkezés, akkor menjen bele a város, különben ejtsen el inkább a tervből egyet- mást. A jó gazda mielőtt építésbe fog, számot vet magával, lesz-e haszna belőle s csak azután épit. Különösen meggondolandó ez a jelen esetben, mert ha a részletes terv kidolgozására felkérik az illető építészeket, azoknak 1 és 7/io°/o-ot kell fizetni a munkáért, ami 500,000 koronánál 8500 koronára rúg. Másik vélemény, hogy előbb kell a részletes tervet Igaz, hagyta helyben az esztétikus, ki nagy érdekkel figyelt a kitűnő művész érdekes, kifejező előadására . . . Meg is jegyezte:- Amit te itt elmondottál, az egy darab művészettörténet . . . Roppant hálás vagyok érte ... És véleményem is megváltozott a a beugrásokra vonatkozólag ... A te beugrásod olyan diadalokat szerzett az előadó művészetnek . . .- Igen, lehet, mondotta a bonviván, valami sajátságos elmélyedéssel, az egyik beugrás sikerült ... De a másik . . . Mélyet sóhajtott s a klasszikus szabású, magas homlokon eddig soha nem látott ború jelent meg.- A másik? kérdezte egyik fiatal kollegája, hát másodszor is be kellett ugrani a nagy siker után?- Nem kellett . . . egyáltalán nem kellett, válaszolta a nagy bonviván, de hisz az a másik beugrás nem is áll vonatkozásban az én művészetemmel . . . Egészen más . . . Nem is én ugrottam be . . . hanem egy fiatal leány, egy kis kóristáné ... a kellékesnek a leánya, kinek finom, hajlékony hangja gyakran feltűnt, mikor a színfalak mögött egy-egy melódiát dúdolt.- Ki volt az? kérdezte az esztétikus.- A feleségem . . . igen, a volt feleségem, mert hisz elváltunk ... Emmának hitták .. . az én biztatásomra beugrott egy szerepbe . . . a legnehezebbek egyikébe ... Szép Galateába ... Két hét múlva elsőrangú primadonna lett . . . Az igazgató, ki azelőtt cselédszámba vette,
